Hajfonat*

(Suzanne Valadon)
Egy tömbből van faragva mint a
magába mélyedő szibilla
Szépsége elemezhetetlen
egységbe áll a révületben
Ahogy arcára száll a hajnal
csak elbabrál a hajfonattal
nem tudja ő-e ő vagy más is
nyakára kötelet vagy másnit
kössön vagy várjon holnap estig
míg a börtönből kieresztik
a szeretőjét aki verte
de mindenekfölött szerette
kis füle íve arca pajzsa
összerándul a gondolatra
hogy megint vele keljen élni
bár a magánynál jobb a férfi
más senki sincs aki szeretné
így vált elviselhetetlenné
pedig intelligens fiú volt
mielőtt ennyire eldurvult
verseket irt mellére rúzzsal
már maga is azt hitte úgy hal
meg őalatta az avarban
félig kibontott hajfonatban
– nem én voltam! Hiába néztek!
Csak kitaláltam az egészet.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]