Nagyapa és unokája^*

Ez az orr az orrok orra mintha rózsakrumpli volna héja színe rózsaszín a fiát magához vonva régi életén borongva gondolkozik valamin Nem is fia unokája a keblén e kicsi árva aki hosszan nézi őt aki este nem megy ágyba kapaszkodik a papába elnyugodna mielőtt „én is árva te is árva” – így dúdol az unokája rajta tartva kis kezét nézi hosszan összezárva milyen a nagyapja szája nézi elnéző szemét nézi mint egy kicsi cserkész nagyapját ki soha nem néz rá inkább a semmibe attól fél talán hogy elvész „mi lesz velem ha te elmész” így szereti ennyire És egymásba kapaszkodnak tudják hogyha jő a holnap – itt van már egy centire – az orr is hiába oly nagy nem marad helye a csóknak nem lesz velük senkise Gondolkozik maga Kristóf hova lesz a sok bibircsók és maga a krumpliorr ami tegnap este itt volt és a száj ami alig szólt enyém volt valamikor? Köpenyén a rókaszőr is engem ápol engem őriz beborult szemén a könny tudom én is árva ő is bármilyen sötét mezőn is hozzám egyszer visszajön.