| Elmebetegek lassú kis hülyék |
| vicsorogva úgy néznek szerteszét |
| mintha nem is a forró krumplit ennék |
| hanem égetné szájukat a nemlét |
| remegtetik köszvényes kezüket |
| valahol van egy törött feszület |
| amire Krisztus úgy van odaverve |
| egy rozsdás görbe szöggel mint a lepke |
| az arcuk torz egy luk a szemegödrük |
| apánkat és anyánkat meg nem öltük |
| úgy végeztük el amit lehetett |
| hogy még maradjon bennünk szeretet |
| ha nincsen bennünk nem tehetünk róla |
| fogyatékosok lettünk idióta |
| a bányamélyben hol az ördögöt |
| közelről látjuk mint a sülttököt |
| nesze vegyél ne a kávét kavargasd |
| sose tér vissza többé a nyugalmad |
| ha egyszer részesültél már az éden |
| s isten különös szamócalevében |
| amivel bennünket megitatott |
| s olyanok lettünk mint az állatok |
| Isten aki szomszédunk ismerősünk |
| nyakunkba sózta a halált az ősbűnt |
| amitől mindannyian rettegünk |
| hogy a sötétben egyszer eltűnünk |
| csak nézünk mint Rozi a moziban |
| mi még az éveinkből hátravan |
| – mielőtt megáll szívünkben a kés – |
| egy durva csók egy kis egyesülés |
| a besüvítő széltől leng a lámpa |
| hogy bevilágít egyenest a szánkba |
| és ami volt bennünk valaha álom |
| torkunkba nyúl s lenyomja a gigánkon |
| az isten is visszafelé teremtsen |
| bennünket a paradicsomi kertben |
| emberből végre állatok lehettünk |
| kávét kavartunk s forró krumplit ettünk |
| lueszes orral simléderes sapkák |
| alatt vártuk Krisztus föltámadását |
| hogy egyszer majd elégtételt veszünk |
| a Teremtőn azzal hogy nem leszünk |
| Elmebetegek lassú kis hülyék |
| hisz belőlünk áll az emberiség. |
|