| Titokzatos asszony lila öltözetben |
| ül arany keretben önmagával szemben |
| fiókokkal szabdalt tompa trónteremben |
| égig szárnyalóan mégis szárnyszegetten |
| magam akkor három-négy éves lehettem |
| s mindenkinél jobban ezt a nőt szerettem |
|
| Nem arany keretben ült hanem tükörben |
| nem is öltözötten de levetkezetten |
| akit sose láttam még ilyen helyzetben |
| hisz azon a nyáron még meg sem születtem |
| rebegtem az égen úszófellegekben |
| bolyongtam a fényben kószáltam a kertben |
|
| Láttam azt az asszonyt színarany keretben |
| félig öltözötten magam is szégyelltem |
| hogy ki ez a benső mégis ismeretlen |
| nő ezerkilencszáz végén harmincegyben |
| hogy megjött a tél a hóhulló december |
| s tizennyolcadikán az ő fia lettem |
|
| ó hogy örvendeztem ó hogy lelkendeztem |
| örökké figyeltem szeme hova rebben |
| az arany tükörben királyi keretben |
| az asszonyok között mindeneknél szebben |
| ó hogyan öleltem ó hogyan szerettem |
| rá negyvenöt évre mégis elvesztettem. |
|
|