| Úgy szunnyadoznak boldogan a kertben |
| mint régi rajkók az anya-ölekben |
| és bóbiskolnak magatehetetlen |
|
| tónustalanul csak a levegőben |
| üldögélnek végtelen felelőtlen |
| mindenki bűnös kívüle csak ő nem |
|
| gondolja Péter Jakab vagy Tamás |
| kell egy kis éjszakai álmodás |
| hajnalra úgyis ránk szakad a láz |
|
| ha testünket kiveri a veríték |
| ha rádöbbenünk hogy már sínre vitték |
| és észrevesszük hogy fára feszíték |
|
| olyan gyorsan következett az óra |
| csütörtökről péntekre virradóra |
| elálmosodtunk – nem tehetek róla |
|
| Pedig szerettem Olyan volt a hangja |
| ahogy a tó fölött szállt csengve-bongva |
| nem volt olyan Jeruzsálem harangja |
|
| És a beszéde át volt szőve százszor |
| égbe feszített szép paraboláktól |
| és mégis értette a birkapásztor |
|
| még én is huncut kék szeme úgy égett |
| amint agyába működött a végzet |
| hogy megértettem végig az egészet |
|
| A levegőben lebegett a tájon |
| mint könnyű lepke rózsafényű álom |
| a csuda vigye most meg nem találom |
|
| nem bukdácsolt vakon suhant előre |
| anélkül hogy a lábát beütötte |
| az angyaloknak parancsolt felőle |
|
| hozhattam volna egy használható tőrt |
| de mint a méreg az álom előtört |
| már este nyolctól húzom itt a lóbőrt |
|
| Igaz nem szoktam hozzá ennyi hecchez |
| a lelkifurdalásnak vége nem lesz |
| de Márk azt mondja: úgyis megkegyelmez. |
|
|