| Gondolkoztam már ezen a képen éppen eleget |
| ily magamerőn mezítlen egy halandó hogy lehet |
| ahogy itt a sűrű parton mind a ketten fekszenek |
| köldökük kerek csigája az arany napon remeg |
|
| hogy nyúlik hatalmas lábuk a világ szélére ki |
| mint külön kecses boszorkák játszadoznak ujjai |
| ugyanakkor mint a tömlő egybe vannak öntve mint |
| gumiállat kit mamája mozdulatlanságra int |
|
| tekerőznek henteregnek nyínak mozdulatlanul |
| azt se érzik hogy a szellő résnyi odvaikba búj |
| és belülről szétfeszíti hurkolódó burkukat |
| szétpattanva mint a gránát keresik a kiutat |
|
| színig töltött belsejükből göndörödő hús alól |
| hallhatatlan húrú hárfa visszafojtott hangja szól |
| de be vannak kenve krémmel napkenőccsel mint akik |
| őrizetbe vannak véve hasuktól a sarkukig |
|
| Sztálin akkor már a Kremlből lassanként közeledett |
| vagy csak ült a rőt bozótban mindenkinél közelebb |
| hogy a döntő pillanatban bosszút álljon mindazért |
| mivel sose kóstolhatta meg ezt a királyi vért. |
|
|