Falusi vonat^*

Nagyobb az árnyék mint a fa ahogy a régi dombon áll még hogyha megállna a vonat az erdőn át hazatalálnék kockacukornyi vagonok töltés tetején imbolyognak amilyenekben utazok biztosan hazaérek holnap a pázsiton a nők napernyőt tartanak ideges kezükben nem hittétek el mégis eljött amit már nem várt egyikünk sem emlékeztek hogyan futott a töredezett fákon által és megfeszült ahogy tudott találkozni az ifjúsággal Edittel Klárival Katóval kiket csókolni tanított a száján kirobbant a sóhaj tudtuk megint csókolni fog csókolni csakugyan tudott finom ajkával fölnyitotta bamba kis szánkat s – fájni fog – – dehogy – édes lesz mint a torta mindannyiunkat elfogyasztott a remegő tortával együtt és mi mint ámult ajkú rajkók sajátmagunkat is megettük csak ő legyen csak ő legyen feledhetetlen íz mibennünk mikor huszonnégy évesen az erdő szélén végleg eltűnt azóta is nyomát keressük a földig érő alkonyatban a tortát esszük mint az esküt jaj itt vagyok jaj hogy rohantam és senki sincsen a vonatban.