| Mindenki tudja hogy a vörös répaföldön |
| az eső nem esik de már a lába lóg |
| a felhők kapuját kitárva mint a börtönt |
| mindenki keresi a vészkijáratot |
|
| elindul két gyerek összefogódzva rögtön |
| a kislány kosarat a fiú egy marok |
| valódi port szorít kezébe hogy kitörjön |
| és odahagyja az otthont és látszatot |
|
| az ajtó még recseg hol a szülők szuszognak |
| polgári álmaik ködös tejébe fúlva |
| a kislányon a kék legszebb ruhája lobban |
| kissé még didereg könyékig ér az ujja |
|
| a fiú vezeti mint a szerelmese |
| rövidnadrágosan bicsaklik még a térde |
| de vonzza végtelen tájba vesző mese |
| hogy bozsgó álmait az utakon elérje |
|
| vagy csak céltalanul bolyongnak mind a ketten |
| és lehet hogy ilyen lesz egész életük? |
| a fontos csak e balga gyerekszerelemben |
| hogy borzas hajukon a nap hétágra süt |
|
| az isteni motor csak űzi-hajtja őket |
| hová hová hová? talán a semmibe |
| bolondul hátrahagyva az otthont a szülőket |
| vagy elérkeznek egyszer a világ végire. |
|
|