Házak a kanyarban. Krumlban^*

A házak őrületbe hajlanak sikoltanak a régimódi utcák a vörös-tetejű idő-falat Nyíregyházán is könnyen átugornád hogy visszatérj a rémek helyszínére ahol már minden megtörtént veled hol ötvenegyben élt szíved szirénje mikor már minden elvégeztetett megcsalt a lány kit annyira szerettél mikor még meg sem ismerted az arcát s később is mikor karcsú-könnyedén jártál vele mint kisvárosi arszlán azt láttad benne csak vörös haját: nagy zuhatagként hogy lebegett utána és átadta magát tüdőbajának idegesen elfogyva mint a fáklya Úgy érezted előre becsapott mikor naiv szívében meg se voltál Nyíregyházán hiába hagyta ott szüleit érted – összedőlt az oltár azt akartad hogy érintetlenül és szűzen nyújtsa át a nászi csokrát mint baracklekvár benned legbelül már megromlott az örökkévalóság.