Szent Eustach vadászaton^*

Én űzöm őt vagy ő űz engem ezen a végeérhetetlen titokzatosan szép úton a lábamon feszül a kengyel ahogy vadászatom a lengyel erdőségek közt megfutom Rohannak ugró lépteikkel – betanították tudom így kell – mellettem vad kopók kutyák kiélesített körmeikkel hogy elkapják a Szarvasistent viharzó vészes tájon át A lovaknak már nem kell abrak a lengyel falvak elmaradnak a zabla szélén fut a nyál röpülnek mellettünk a gallyak az erdőben se lelsz nyugalmat horhosok mélyein se már Uram engedd hogy eleresszem én űzöm őt vagy ő űz engem a rohanásban nem tudom s bár érzem egyre hevesebben és őrültebben kell szeretnem de a kanyarban elbukom Tovább ne űzzem ezt a szarvast akármilyen szép diadalmas Uram ezt engedd meg nekem az van írva ölelhess alhass agancsa között a hatalmas Krisztus kicsiben megjelen És nincs tovább nyilam elejtem oly szép e szarvas mint az isten szemében fölragyog a tűz az eleven isten segítsen annak semmi reménye nincsen akit maga a Krisztus űz.