| Légy üdvöz kis leány talán még nincs kinyílva |
| méhecskéd ajtaja addig csak szunnyadozz |
| vár rád a Végtelen emberszabású titka |
| mi beárnyékol és sok bút öledre hoz |
|
| Ne ijedezz ne félj Az Isten készülődik |
| reggel hajat mosott most azt szárítja |
| felhők szellőiben fölvette lakkcipőit |
| s várja hogy megnyílik méhecskéd ajtaja |
|
| Ládd halkan lépek én óvatosan mezítláb |
| hogy meg ne bontsam az öled körül a csöndet |
| mert nem akarja hogy – ő küldte ezt a rózsát – |
| a hirtelen öröm hevében összetörjed |
|
| maroknyi szívedet mire még annyi bú vár |
| ha kelyhe megreped a véred kiömöl |
| most hallom lépteit hogy közelit az Úr már |
| nem szégyen ha repes kezed alatt az öl |
|
| – de mit fecsegek itt? A melled mint a gomba |
| kibomlott már a blúz ideges rejtekén |
| virít fölényesen az égig illatozva |
| s az egész helyzetet csak félreértem én? |
|
| és itt járt már az Úr mint kackiás piperkőc |
| hiába lépkedek végtelen csöndesen |
| látom az arcodon hogy elkészült a gyerkőc |
| majd azt szolgálhatom át az évezreken |
|
| s magad is bambamód túl vagy már mindenen. |
|
|