Házak a dombtetőn^*

Mintha földrengés ökle rázná a házakat a háztetőket átváltoztatva pusztulássá a házfalak halomra dőlnek csiklandós őrületbe fogva táncolnak megveszekedetten elrejtve egy nyugodt bokorba idegen ördög ül a kertben hanyatt dőlve egy rőt nyugágyban amin csíkok keresztbe futnak fehéren oly ideges nyár van nagy dicsőségére az Úrnak izzik a talaj a kövek meg úgy hullanak mintha az égből sötét mennykövek dübörögnek vakablakokból puszta kén dől aztán az ördög is fölugrik és levetkőzik meztelenre szakadnak az izmok a gurtnik nem tarják már a dombot egybe az ördög hahotázva járja a térdét verve már a táncát a házfalak a pusztulásba merednek mint a sárga szálkák meztelenül pörög az ördög és rázza testét a vitustánc kiáltozik tapsolva őrjöng övé a dicsőség az ország és vigyorog ahogy a házak lerontva fekszenek keresztben és hirdeti a holt világnak hogy az Ördög legyőzhetetlen.