Park látképe, szökőkút^*

Mint égi fallosz lövell föl az égre meredeken az isteni szökőkút magát az izzó fényre fölfeszítve és fölülmúlva amíg oda följut egyetlen őrült és ezüst rohamban próbálja meg az ég ölét elérni hol a nyalábban mag mögött a mag van és föltorlódik milliónyi férfi – szikrázva száll szét robbanó magányban az ölelés hatalmas pereméig a szerelemben napfény és halál van a belső csúcsot soha el nem érik de az orgazmus rángó örömében átbujdokolva egy ki tudja nyitni a nagy kaput hiába ha szemérem is rejti el – és megtermékenyíti.