| E házban lakott az a nő kit régen elfeledtem |
| és maga is itt született a kék színű Vityebszkben |
| bár nem is volt a szeretőm de annyira szerettem |
|
| Azt lehet szeretni akit az ember még nem ismer |
| képességeket ad neki cifrázza alul és fent |
| és fölruházza valami dicsfénnyel mint az istent |
|
| A haja szőke hidrogén kis frinci-franci haj volt |
| kilencszázhatvanöt telén hozzáment egy olaszhoz |
| ki elcsavarta a fejét de nem sokat zavargott |
|
| Mi udvaroltunk csak tovább minthogyha mi se történt |
| volna nem nézve tomporát lemondunk róla önként |
| és a belorusz napsugár szolgáltatott verőfényt |
|
| nem is odavaló vala – fehérorosz vagy ukrán – |
| és mégis egész éjszaka csobogott mint a hullám |
| finn lehetett vagy szarmata de ezen mi se múlt már |
|
| ő vitt el minket a Lenin-féle Mauzóleumba |
| mutatva itt a nagyvezér szakálla és nagyujja |
| persze cipőben és fehér flórharisnyába dugva |
|
| de megsértődött ránk mivel röhögtünk néha többen |
| hogy ájtatosan mit művel a totemtemetőben |
| ibolyakék szemeivel ahogy úszott a könnyben |
|
| akkor még Sztálin is feküdt ott tábornoki díszben |
| mint aki véletlen beköp azt nyögtem kinn a Kremlben: |
| legalább ezt a parvenüt vigyék el végre innen |
|
| eddig tartott a szerelem Marinka hidrogénes |
| haját még ma is érezem ovális arca édes |
| maradt de nem tudom sosem meg már hogy ő mit érzett. |
|
|