| Ferde fényben száll egy ember mint akinek szárnya van |
| hogy viselje szívrepesve mindazt ami hátra van |
| és eljusson majd Vityebszkbe hol a szülőháza van |
| ha egyáltalán a messze égi tájon van olyan |
|
| így kalimpál vándorolva hátán viszi púpjait |
| kampós botja mint az orra könnyen megmutatkozik |
| és úgy nézi álmodozva a falut mint egy mozit |
| integet a földi hóba hogy ő ide tartozik |
|
| de a szellő csak sodorja párosával csüng a láb |
| mintha könnyű pernye volna hadd maradjak legalább |
| három hétre három hóra amíg megenyhül a hát |
| hadonászik ordítozva mint az isten ostorát |
|
| úgy fogadtak pedig én csak égi híreket hozok |
| karjaim már elalélnak ahogy fogom a botot |
| azt se tudom merre észak merre az északi fok |
| félek amíg hazaérek hogy az égben megfagyok |
|
| úsznak alattam a tornyok úszik a zöld kerítés |
| nem voltam még soha boldog nem maradt meg annyi rés |
| ég és föld közt úgy adódott hogy enyém a szenvedés |
| szállok úszok és sodródok csak az Isten fele és… |
|
|