| Egy rózsaszín lány feküdt az agyamra |
| ölével homlokomat eltakarta |
| és úszott bennem hasmánt mint a manna |
|
| lebegett bennem egy gubancba gyűrve |
| kapálódzott mintha csak átrepülne |
| mezítlen Tünde a mezítlen űrbe |
|
| de bennem maradt kibogozhatatlan |
| mint ideges királyban könnyű dallam |
| ott volt fölöttem és ott volt alattam |
|
| Majd elmúlik gondoltam önfeledten |
| hiszen csak tizennégy éves lehettem |
| de végül ő cselekedett helyettem |
|
| befont hajával ő lettem merőben |
| bolondos arcú vak nő lett belőlem |
| hogy egyik este végülis megöltem |
|
| olyan lettem mint a kínai császár |
| aki a kertben már csak föl-le mászkál |
| és boldogtalanabb a holdvilágnál |
|
| Nekitámasztva sorsom peremének |
| kezem kinyújtom hátha még elérek |
| holt arcához – azóta én sem élek. |
|
|