| Kívül kerül a maradék idő |
| a lét alól is kitüremkedő |
| ahogy a csillagpor az ágy alatt |
| összesöpörve mégis ott marad |
| hiába szállott széjjel és röpült |
| végezetül a földön egybegyűlt |
| a takarítónő is látva-látja |
| újabb porocskák gyűlnek garmadába |
| különlegesek zöldek feketék |
| összetapadva áll az űrszemét |
| az ágy alatt a sutban a sarokban |
| hiába nézik vagy nem nézik: ott van |
| csaknem kitakaríthatatlanul |
| hogy kiengedte kezéből az Úr |
| s ahelyett hogy az űrben szétbomolna |
| vagy behúzódna végleg a sarokba |
| az ágy alá a szőnyegek alá |
| ágyba húzódó fiúk nagyanyák |
| mellére fekszik – tetszik vagy nem tetszik – |
| vékony rétegben újra ránk telepszik |
| hiába tépjük ütjük egyre verjük |
| a porolóval lassan elfelejtjük |
| – szemünk alatt is ott a por a por – |
| hogy emberek voltunk valamikor. |
|