Feldíszített utca^*

Már jön felénk a felület a lebegő a lobogó az ablakokon az üveg – az utca mint egy nagy folyó és a sodródó kalapok vihogó sárga színei az ismeretlen alakok között úszkáló Szinyei a kékek és a vörösök között hányódó unalom a dobozok és az örök utrillók Susan Valadon tégla alakú ablakok ismétlődő uszonyai ritmusaiban fölragyog Raoul Dufy s maga Vaszary és Vincent van Gogh kavarog hol a semmi már semmilyen barna bennszülött malacot hajszol egy nővel Paul Gauguin mind egybe áll pedig csak ég csak szín csak egybeolvadó és végtelen keserűség tartóztathatatlan folyó A pöttyök s piros páholyok égig lebegő foltjai fekete denevér torok – és kezdenek kiáltani ütemesen üregesen a fölvilágló nap alatt ügyetlenül és pépesen halad alul a sok alak Egybetorlódik szín a szín de pontosan elkülönül női lábon egy mandarin színű mokaszin egyedül kipontozódik Paul Signac és megreszket André Derain és szétfolyik mint a konyak aranybarnán a semmiben vonalzó húzta házak és különös kőkemény utak mentén maga a szenvedés Braque bölcsességén lábrakap s Paul Klee kis kockái között az infantilis és vidám tekintetű nép hömpölyög túl minden filozófián és lepedőnyi lobogók között ahogy egy indián békepipával fölragyog királyként maga Mondrian.