Jeanne Hébuterne^*

Már láttam egyszer ezt a lányt akár egy pincemélyben a testem gyakran véle hált de soha el nem értem Mélye derengett mint a tó ahogy várt rám a kertben az ideges domboldalon kezem kezébe tettem A régi kutya ugatott bokám körül harapdált míg kezem ölén matatott se vette le a szandált csak égig lökte lábait gyakorta fejbe rúgva „jaj mindenki megláthat itt nem vagyok kurva” – súgta nem volt kurva de nő se volt inkább szűz égi szellem ki a holdról aláhajolt a fátylas őszi kertben A nagy díványon hallgatott vöröslő haja lángolt biztos már abban sem vagyok hogy az csak egy dívány volt vagy két személyes rekamié a régi úri házból már azt se tudom hogy kié elloptam az anyámtól azon sem voltunk boldogok de olyan mérhetetlen nagy öleléssel szorított hogy már-már megszerettem haja egész az égig ért ahogy a kariatidák tönkretettem az életét az éjben utánam kiált hogy elmúlik az ifjúság lobogva áll a kertben lehet hogy egy életen át halálosan szerettem? Nem tudom elengedni őt a kéklő szürkületben valahol láttam ezt a nőt és lehet hogy szerettem.