Bonyolult megérzés
*
(vagy: torzó sárga ingben)
Nincs semmi baj – azt mondja Sztálin
kilencszázhuszonöt-huszonnyolc
között a nagy ház színe kármin
s te rögtön a börtönre gondolsz
hogy abba vannak belerakva
az összes tojásfejűek
akikről régen lecsapatta
a fényes szemüvegüket
és mindenki tojásfejű lesz
ragya-munkás és földparaszt
fejükön lecsorog a műszesz
és minden vonást elrohaszt
„kiirtunk néhány milliót majd”
a rendszer fontos nem az ember
a vezér maga elé sóhajt
és szeme megtelik könnyekkel
kegyetlen de a vége szép lesz
fölépül majd a nagy vörös ház
mindenki maga életéhez
kap egy zsinórt – az lesz a póráz
végleg fekete lesz az utca
és szinte sárga a halál
ki megfakulva vagy ragyogva
de minden este arra jár
és bárkit elítél egy szóért
s a horizonton nagy vörös ház
falai közé dug a hóhér
ahol a szél vak ablakot ráz
ablakot? hiszen nincs is ablak
és nincs is kilátni való
vagy te adsz föl vagy én föladlak
ez a nagy Szovjetunió
ez a fekete út mi a
kommunizmusba vezető út
azért még nem kell sírnia
minden kenyérre egy-egy fő jut
bár nem mindenki éri meg
párnak meg kell lakolnia
az álmokat a kenyeret
s a birodalmat is… Na ja.
[
Digitális Irodalmi Akadémia
]