A két veknit a szekrényre teszi |
az ételhordó lány egy pillanatra |
lehet hogy végleg így maradna |
ha munkájától nem is teheti |
|
A szatyrából a csirkeláb kilóg |
mert gazdája a csirkét szereti |
sóhajtana ha volna még neki |
sóhaja cipelt vagy kilenc kilót |
|
Csak áll tűnődve percre belegondol |
tulajdonképp nem is tudja mibe |
talán hogy kibomlott a pertlije |
vagy hogy hová röpült el a gyerekkor? |
|
Lógatja szatyrát sarka megcsikordul |
kinn az ajtóban a cseléd beszélget |
egy férfival jó szaga van a szélnek |
ahogy a falikút felől betódul |
|
Mivégre volt mivégre lesz? Bolondul |
ver a szíve pedig nincs is oka |
kékbársony kötényéből a boka |
kiáll – lehet hogy többé meg se mozdul? |
|
Oda van téve mint egy cimbalom |
melynek húrjain a szél keze játszik |
lehet hogy így áll jövő februárig |
és fáj a szíve ha nem is nagyon. |
|
|