| Ó borzalom a Michiel-család |
| őrült csapatként mered vissza rád |
| a falon finom nemes fegyverekkel |
| mikkel azelőtt embert ölt az ember |
| ki büszke volt hogy ilyen hülye lett |
| és megőrizte az emlékeket |
| most imbecillis gurgula szemekkel |
| van fölvértezve ami maga fegyver |
| hogy ne lássék rajta a színlelés |
| különben minden mozdulat hamis |
| mint őrült állat mered a pupilla |
| a szemgolyó mélyébe beszorítva |
| ahogy reá borul a buta szemhéj |
| olyan az arcuk mint a gyáva szentély |
| hol bemutatják az áldozatot |
| az istenüknek aki rég halott |
| nem kell hozzá se gondolat se Nietzsche |
| isten biztosan meg van semmisítve |
| a gyűlöletben ázva mint a borsó |
| számukra a család a legutolsó |
| ütődött dajka hülye gyerekek |
| képezik ezt a gyülekezetet |
| elővezetve két korcs gyerekét |
| az asszony – látszik ő a leghülyébb – |
| de még ha hülye volna ronda is |
| még bamba vigyorgása is hamis |
| még azt se tudja eltitkolni hogy |
| utálja ezt a szemét alakot |
| aki a férje rozzant bőrpapucsban |
| mutatja rokonságát úgy ahogy van |
| a két leányt középen anyjukat |
| ki csaknem összezárt szájjal ugat |
| ó borzalom meredt derékkal ülnek |
| alig látszik rezgése a fejüknek |
| hogy visszafojtsák gyűlöletüket |
| csak rokont lehet így gyűlölni meg |
| a gyűlölet szikrázik szemeikben |
| ily családban persze hogy meghal isten |
| nem kell hozzá talán Napóleon |
| se guillotine se a forradalom |
| olyan büdös van ebben a szobában |
| rókatetem ha fekszik szőke nyárban. |
|