| Szent Antalt szállta meg talán csak így a Sátán |
| a viszolyogtató emlékek délutánján |
| magunkba roskadó görnyedt gubanc a testünk |
| az is eszünkbe jut amit még meg se tettünk |
| a lány csak szétteszi nem is combját – a karját |
| bódultan mímeli: nincs isteni igazság |
| csak két háromszög él könyöke hajlatában |
| mint két fekete lyuk min körbefut az áram |
| csak oda oda néz! Tekintetünket vonzza |
| az erdőmélyi öl vörösen barna bronza |
| mindenütt ő ölel agyunkra rátelepszik |
| és készíti alánk az ölét mint a tepsit |
| amiben megsülünk és égünk cafatokká |
| s válunk hipnotikus és erkölcsi halottá |
| a lány csak öltözik vörös alsóruhája |
| csak melle közepén van egy kicsit kitárva |
| mint piros sütemény vékony bimbójú keble |
| egy érettségiző kis keble is lehetne |
| ne őrjíts meg Uram! Könyörgök kérve kérlek |
| még közelembe se eresszed ezt a némbert |
| kin imádjuk magát a felületet is |
| és megtagadjuk még a feszületet is |
| Szent Antalt szállta meg talán csak így a Sátán |
| hogy átütött a vér a szűzleány ruháján. |
|