| Riadt egérként menekül a képből |
| a lány a kalap alól ránk mered |
| ahogy a nyomozati fény felé dől |
| hogy félve faggatja hogy ki lehet |
| ki semmit sem fog még fel az egészből |
| vagy látszik arcán már a látlelet? |
|
| Ijedt szemével ő kutat utánunk |
| oly tétova olyan reszketeg oly |
| finom az arca pírja mint a fátyol |
| elrebbenő a száján a mosoly |
| egyszerre megbocsát egyszerre vádol |
| pedig ő a sötétben a fogoly |
|
| Már el van fogva de még nincs elejtve |
| s lehet hogy az időben sohasem lesz |
| leheletnyi sötét ölére ejtve |
| végtelenül szép könnyű keze reszket |
| szemérmét riadozik hogy elejtse |
| átjárható-e még körül a ketrec |
|
| Parányi szív a lüktető kebelben |
| ami szétveti a képkeretet |
| titokzatos kövek és lehetetlen |
| árnyékú fák adják a hátteret |
| hogy ő az ő az álmodó egyetlen |
| kit valaha az ember szeretett? |
|
|