| Abba marad a moszkvai uzsonna |
| mintha a perc vak lábakon osonna |
| az asztalon a torta félretolva |
|
| Finom fehér fény zuhan be a kertből |
| azt lehet hinni hogy most minden eldől |
| és meglátjuk az Istent szinte szemből |
|
| A lépte csosszan már a lába húzza |
| és rogyadozik mint valami muszka |
| nem emlékeztet csak egy vén manuszra |
|
| kit ismerünk és mégis sose láttunk |
| az oldalán takarva az a pár luk |
| köpenybe vonva a csatát az ágyút |
|
| Elmozdulnak a falakon a képek |
| mik idézik a család életének |
| emlékeit mielőtt végetérnek |
|
| A kislány már kibontotta a másnit |
| A kotta áll és áll a rézpedál is |
| és van ebben valami teátrális |
|
| A szolgáló a férfira mered még |
| és elfelejti mondani hogy tessék |
| az ajtófélfán megreped a festék |
|
| mint Koponyák Hegyén az Isten útja |
| mi fölvezetne pedig a tejútra |
| ha tudna – a szobában áll a muszka |
|
| még a bot is kiesik a kezéből |
| ahogy a múlt az emlékezetéből |
| amint a régi kerti fény felé dől |
|
| Jelen van-e – vagy tegnap este volt itt? |
| a nagymama kölniillata bódít |
| és aztán az uzsonna folytatódik. |
|
|