| Mint fehér pékek mozdulatlan állnak |
| karthauziak az asztalok mögött |
| tétovázva tapogatják a tálak |
| mélyén megbúvó sárga sült tököt |
|
| és óvatosan matatnak kezükkel |
| mint a vakok az eltűnt hús után |
| amit ugyan nem láthattak szemükkel |
| de elbódultak ízes illatán |
|
| cipósra sült kenyerek közt kaparnak |
| mint akiket az álom nyűgözött |
| szűzmáriásan tárva van az ablak |
| hol maga Mária is üldözött |
|
| mindenki az a ferde földi létben |
| csak Szent Hugó figyelmeztet: gyanús |
| az öröm is a föltakart szemérem |
| az örök ördög eszköze a hús |
|
| hogy mondjatok le mindenről amit csak |
| a bűnös földön megérint a kéz |
| de az ablakon beárad az illat |
| a perjel csöndben ellop egy csalit vak |
| arccal míg Szent Hugó félrenéz. |
|
|