| Nem is ragyog a nap még az ég is kék-szelíd |
| az árnyékok ezerszer nagyobbak mint a tárgyak |
| a pályaudvaron hol mindig vonatra várnak |
| mi száguld valahol de soha nem érkezik |
|
| Ezerszeresre nő meg a tárgyak belsejéből |
| előtüremkedően fényes fekete csík |
| mint óriási sárkány a tompa ég felé nől |
| aztán a puszta földön is elterpeszkedik |
|
| Sötét nagy boltívek közt terülő matt homokban |
| már ki se rajzolódnak a lányok léptei |
| az ájult állomásról se lehet tudni hogy van |
| vagy csak a kimerült vak képzelet képzeli |
|
| Mert minden csak belülről létezik mint a sárkány |
| megeszi az időt s az elterjengő teret |
| az éhes levegő is magában áll a párkány |
| szélén a szabadságot is maga eszi meg |
|
| Uralkodik a sárkány a tárgyak belsejéből |
| előtüremkedően fényes fekete csík |
| a meg se születettnek szánt emberek fölé dől |
| egy évezreden át a másik évezredig. |
|
|