| Ahogy várta a robbanást a csend |
| mikor végtére isten megjelent |
| a laza nyárban könnyű kis kabátban |
| mikor a szél is külön nyár a nyárban |
| s a lepkéken is elragadtatás van |
| miközben fúj a szárnyukon keresztül |
| egyhelyben állnak szárnyuk meg se rezdül |
| csak áll a levegő a sárga nyárban |
| mint fojtott dinamit az óvodában |
| kis rekeszekben játékok hevernek |
| s külön nyitja van mindegyik rekesznek |
| az isten mint kis rabló megjelent |
| rövid zakóban és kikent-kifent |
| brillantinos sötét hullámú hajjal |
| könnyű léptekkel nem volt vele angyal |
| egyedül jött ahogy csak egyedül |
| lehet ki maga elől menekül |
| és elhelyezte egyenként ahol még |
| lehetett volna de nem volt pokolgép |
| s kezébe ragadott egy nagy husángot |
| amit egy puszpángbokorról levágott |
| hogy megcsinálja mégis a világot |
| megkereste a folyosón a Gongot |
| s egyetlen lendülettel odasózott |
| jó hogy az utcán alig járt diák |
| és fölrobbantotta az óvodát. |
|