| Marylin Monroe úgy ül mint a vendég |
| a sárga sortban rúzsosan nevet |
| aki csak egy kis kurva fruska nemrég |
| most árad belőle a szeretet |
|
| és szét van tépve könnyű darabokra |
| mint végig el sem olvasott levél |
| a teraszon a szélben szerteszórva |
| csak őrületes vörös szája él |
|
| ahogy a rém a túlvilági harcsa |
| a vízből és az életből kirántva |
| teste előre föl van darabolva |
| a szél deszkáján nem is harcsa – rája |
|
| csak tátog lüktet vörösen a melle |
| az is úgy ki van dobva mint a préda |
| a válla és a karja meztelenre |
| van vetkőzve ibolyaszeme néha |
|
| úgy villan az emberre elfogódva |
| mintha nem nő valóban rája volna |
| nem érne hozzá mégis ráfonódna |
| a vörös vízben éppen elsikolva |
|
| pezsegne dúsan körüle a víz |
| széttépve már a combja és a sortja |
| és a torkunkba áradna az íz |
| nem is a víz a saját vére volna |
|
| nem is a hal akadt itt a horogra |
| hanem ahogy a fogoly a fogolyra |
| a zsinórjába belegabalyodna |
| mintha a saját áldozata volna |
|
| Mindent elnyelő vörös szája ásít |
| mutogatják mint egy kísértetet |
| Alaszkától Dél-Kaliforniáig |
| – pedig csak egy pityergő kisgyerek. |
|
|