| A lányok ültek ott csak dermedten fehéren |
| nagy mellük gömbszerű foltokban tündökölt |
| mert ha az esteli vonatot még elértem |
| valamikor az éj közepén megjövök |
|
| Örökké vártak így a hajuk leeresztve |
| gyászoló gyerekek fonák hajadonok |
| hogy apjuk távoli szerelmeibe veszve |
| zilált kabát alatt egyszercsak hazajut |
|
| Ott várt a csésze is a szőnyegre letéve |
| a kávé a sötét üvegben rég kihűlt |
| a hat szem mereven figyelte: hazaér-e |
| az apjuk még ma mint magányos menekült |
|
| A párna duzzogott a macska meg se mozdult |
| hátul a rádió örökké hallgatott |
| a konyhaszék vörös a lányok arca oly dúlt |
| talán röstellik is hogy az apjuk vagyok |
|
| És nincs tovább a kép örökké így marad már |
| tizenöt éve hogy magukban reggeliznek |
| a falon ugyanaz a túlvilági naptár |
| a férfi meg talán sohasem érkezik meg. |
|
|