Gyurkovics palettájának gyöngyházfénye
Képek ihletik a költőt. Sokszor. Már az első verseskötetében is. Grafit, 1961. – Üvegportré, Rózsaszínű Rembrandt-fejhez, Goya, Dzsungel (Henri Rousseau), Csontváry, Képek (Egry József emlékezete), Utrillo – feltűnő ez a vonzalom. Jean Chardin, Munch, Magritte víziói és mondandója rátekeredik egy mai kortárs költő golyóstollára és csurog, csorog, szivárog belőle a vágy, az iszony és a habzó gyönyör. Egyszer megfigyeltem Gyurkovicsot a Lyukasóra szerkesztőségében: valakinek dedikált, amikor átadta a könyvet, akkor láttam, hogy nincs a kezében toll, a jobbkéz mutatóujjából csurgott valami vörös tintaféleség. Egy férfi jön, frissen font fűzfavessző kosár a kezében… a kosár telis, de teli van betűkkel – rengeteg betű! – szavakkal, szóképekkel, körmondatokkal, színekkel és plusz egy rakás ékezet.
Meghalt az Isten fia, zölden és sárgán világít, rémes, hogy még rövidül is Mantegna Piétája. Balra sírnak az asszonyok. Siratják Krisztus királyt, siratják saját életüket, saját magukat is: ez a szokás még él a mi vidékünkön, hogy az asszonyok virrasztanak a tisztaszobában felravatalozott halott mellett. Énekelgetnek, kántálnak és imádkoznak.
Mit tehetünk mi, nézvén az üvegfalon át? Mikor rögzítjük sorsunk, létünk életfonalát? Mikor kötözünk kiszáradt fa ágaira kék és fehér szalagokat?! Persze a költő kiszórja a kosárból a betűket és szavakat. Fragonard mester 1767-ben született gyermeke mesterien ragyogtatja a fényeket a lombok levelén. Csak a nő ruhája az, ami sárgás fehéren feszeng a vásznon. Bugyija igézően ejt rabul és csendesen feszes, hívogat. Vajon találsz-e rajta csodálkozó és rózsaszínű virágszirmokat? Mitől van az öledbe ejtett kéz gyásza? Sötétlila fátyol zuhan alá a völgyre, hintára, s a tájra. Árva ligetek vérzenek. Krisztus ruhája kéken világít, egészen a Getsemáni kerttől idáig.
Kő Pál, 2001. |