Szeretetotthon*
Hídszerű átjáró ível a színpadon keresztbe, kb. kétméteres magasságban, alacsony korláttal. Itt állnak Márton, Judit és az Öreg. Híd mögött víz jelezve. Egyik oldal felé üres őrbódé. Az Öregnek csak a fejére és feje fölé esik a fény. Mozgása, kalapja beúszik a fénybe, világítás kissé irreális, a vízen kék, zöld fények. Márton, Judit, valamint a megjelenő alakok csak félhomályban látszanak, árnyalakok, ez a rész merev, pantomimszerű. Az este kezdete.
MÁRTON
Ne így, Papa, az isten szerelmére, ne így!
ÖREG
Tétován áll, keze, lába esetlenül mozog. Hát hogy? Mi baj van?
MÁRTON
Ezerszer megbeszéltük. Van, amikor olyan jól csinálja. Hát ez lehetetlen, mindig elölről kezdeni!
JUDIT
Ne így álljon, drága Apu! Ne így!
ÖREG
Így jó? Kihúzza magát. Azt mondtátok, esetten, félszegen, megtörten. Visszacsuklik. Hát most mi a jó? Akkor pontosan határozzátok meg, hogy mi a jó?
MÁRTON
Igen, igen! Összetörten… egy élet utáni vereséggel. De azért valami tartást! Emberi tartást! Azt nem lehet elengedni! Mi lesz magából? Mit gondolnak?
ÖREG
Legyint. Emberi tartás? Ugyan. Ne hülyüljetek. Mondjátok meg, mi kell nektek!
JUDIT
Könnyedén, Papa! Elegánsan azért. Nem egy utolsó koldus maga!
JUDIT
Ez csak átmenet. Várjon csak…
Rángatják, igazgatják, mint egy élő szobrot, fejét fordítják, még az arcát is simogatják, rendezik.
Eressze el magát… Mintha otthon lenne…
ÖREG
Rezignáltan. Otthon…
MÁRTON
A fejét emelje föl, azért a fejét tartsa föl!
JUDIT
Úgy van! Ne lógassa! Előbbre! Jó, most jó! Papa, ne hagyja el magát, kérve kérjük, hát ennyit csak megtehet a gyermekeiért, hogy nem hagyja el magát az utolsó percben. Már nincs sok hátra, maga is tudja!
ÖREG
Az igaz. Nincs sok hátra, nem lehet sok hátra.
MÁRTON
Az izmait azért lazán! Királyian, de törötten, azt szeretik legjobban az emberek. A megtört nagyságot, a meggyötört, de hősies szenvedést, érti?
JUDIT
Te, Marci! Nem jó, ha áll! Nem megy ez így. Látszik, hogy nem hivatásos. Üljön le.
Öreg leül.
MÁRTON
Megfázik! Fölrántja. Ne üljön, miket találsz ki! Guggoljon, Papa, talán guggoljon!
ÖREG
Leguggol. Fáradt vagyok.
JUDIT
Péterre gondoljon, a mi kis Péterünkre. Nem kell végtelenségig guggolnia. Ha jön valaki. De guggolva se jó.
MÁRTON
Jó lesz, hagyd már! Persze rosszabb ruhában is jöhetett volna. Az ünnepi ruhában jött! Most mondd meg, Judit! Az ünnepi öltöny van rajta, amikor…
JUDIT
Vigyázz, jönnek! Gyere hátrább! Ide, a bódéhoz!
MÁRTON
Álljon inkább, Papa! Súgja, miközben elbújnak a kis őrbódé mellé.
ÖREG
Most álljak, vagy guggoljak? Tétován hátranéz az Öreg.
A fiatalok intenek, hogy „le”, „le”. Valaki jön alulról a hídon. Lassan közeledik, az Öreg feléje fordul, kalapját finoman leemeli, elébe tartja.
ISMERETLEN
Koldulunk, koldulunk?
ÖREG
Utánanyújtja a kalapját. Isten bocsássa meg!
Az ismeretlen forintot ad, aztán lassan el a másik oldalon. A fiatalok előugranak.
JUDIT
Ne így, drága Apuka! Ez semmi, nulla. Látja, gúnyolódott magával, és csak egy forintot adott! Nem lehet így!
MÁRTON
És nem „Isten bocsássa meg!” Nem ezt kell mondani. Isten fizesse meg!
ÖREG
Azt olyan megalázónak érzem. Mintha fenyegetőznék. Mintha titokban bosszúra szólítanám fel, hogy lesújtson, ha keveset ad…
MÁRTON
Most ne ezzel foglalkozzunk, nincs időnk erre, filozófiai vitát folytatni! Most mit vacakol…
JUDIT
Üljön vissza, üljön vissza, jön valaki! Á, senki, elkanyarodott. Álljon fel. Nem! Erre jön!
MÁRTON
Guggolni, Papa, guggolni, az a legjobb!
Öreg föl-le rugózik.
JUDIT
Á, elmegy a tag. Nem jó, hagyja. Lazítson.
MÁRTON
És most azt mondd meg, miért jött az ünnepi zakóban? Így embernek nézik! Valakinek! Direkt minden alkonyatkor odakészítem neki a rongyos lódent, a piszkos nadrágot…
JUDIT
Gyere be, jönnek. Guggoljon, Papa!
Elbújnak a bódé mellé. Az Öreg most leguggol. Stolz jön.
STOLZ
Nem fárad így el, uram?
Öreg lassan fölemelkedik.
ÖREG
Tétován szól. Ne…em. Inkább…
STOLZ
Mi baja? Mért guggol?
ÖREG
Hát… kérem… Sebesülés… Kell a pénz. Megbüntet… büntetés valahogy.
STOLZ
Lövés? Egy tízest nyújt át.
ÖREG
Olyasféle. Altest. Azért is guggolok. Nem fáj annyira, ha összeszorítom, összenyomom. Legszívesebben ülnék, de felfázom.
STOLZ
Ajaj. Az rossz. Bénulás is, gondolom. De aztán az ilyesmi apáról fiúra szállhat.
ÖREG
Remélem is. Mármint hogy – köszönöm – remélem, hogy megint itt… erre… tetszik jönni… Isten vele!
Stolz elmegy. A fiatalok előjönnek.
JUDIT
Nem tárgyalni, Papa, nem szabad! Ki tudja, mikbe keveredik bele! És nyöszörögjön! Nem nyöszörög.
MÁRTON
Most egész jó volt. Ne szidd mindig, elmegy az élettől is a kedve. Jó lesz azért – Megsimogatja az Öreg fejét. –, rendben van.
ÖREG
És most mit csináljak? Ha nem jön senki?
JUDIT
Jaj, ne kezdje most ezt. Hogyne jönne. Mindig jön valaki.
MÁRTON
Dehogy fagy. Nincs még olyan hideg. És nézi addig a vizet.
ÖREG
A vizet? Mit nézzek rajta?
JUDIT
Vagy a városi fényeket. Annyi minden van itt.
MÁRTON
Mindig ezzel jön. Hát nem lehet mindig szórakozni, cukrot szopogatni, élni…
JUDIT
Gyere már. Este el kell mennünk…
MÁRTON
Várj, jönnek! Papa, a kalapot!
Beugranak a bódé mögé. Árváék jönnek, egymásba karolva.
ÁRVA
Ki ez, Szilvia? Ismerjük?
SZILVIA
Nem hiszem, Papa. Egymillió van belőlük.
ÁRVA
Adj neki cukrot, Szilvia.
ÁRVÁNÉ
A Néró cukrát ne add oda neki. Inkább egy húszfillérest.
SZILVIA
Csak kétforintosom van.
Szilviáék állnak egy darabig, az Öreg felváltja a pénzt, majd a kalapjához emeli az ujját.
ÁRVÁNÉ
Ilyenek. Mind ilyen, aki öreg.
ÁRVA
Hagyjad. Örül, ha él.
Elvonulnak.
MÁRTON
Előmerészkedve. Ide figyeljen, Papa! Nincs több időnk. De hát tudja ezt maga jól. Megy ez. Eddig is ment. Szembe áll vele, kezet fog. Jól van! Rendben van. Csak nyöszörögjön!
JUDIT
Sustorogva búcsúznak. Mennünk kell, drága Apuka! Péterért megyünk a bölcsődébe, aztán jövünk vissza magáért. Sietnie kell magának is, mert ma este elmegyünk. Vigyáznia kell Péterre. Addig is igyekezzen, Papa! Adja csak! Megcsókolja az Öreg arcát, elveszi tőle a tízest meg a kis pénzt, a forintost visszaadja. Kezek élesen látszanak a fényben. Ez a magáé! Jó lesz így! Megnyugodhat. Kicsit gyűrje még össze elöl a zakót!
MÁRTON
Csókolom, Papa! Hajtsa föl a gallérját!
Elsietnek, visszaintenek. Kelemen és a felesége jönnek.
KELEMEN
Jó helyen járunk? Idám, erre kell jönnünk? Ezen a hídon kell átmennünk?
KELEMENNÉ
Ne akadékoskodj mindig.
KELEMEN
Dehogy akadékoskodom. Csak pontosan meg akarom szervezni az útvonalat, hogy a leghamarabb érjünk a célunkhoz.
KELEMENNÉ
Célunkhoz? Ugyan. A mi céljaink…
KELEMEN
Itt szokott állni az a koldus?
ÖREG
Itt szoktam állni, nyugodjon meg.
KELEMEN
Biztos? Mert azt hiszem, eltévedtünk.
ÖREG
Biztos lehet benne, hogy engem minden este itt talál.
KELEMEN
Érdekes. Elfelejtettem.
KELEMENNÉ
Te mindent elfelejtesz, Bélám.
KELEMEN
De adtam már magának pénzt?
Kelemen pénzt ad.
KELEMEN
Nem szeretnék kétszer adni, megvallom. Ért engem? Én nem sajnálom a pénzt, de ha kétszer adnék, úgy érzem, becsapott. Nekem is van szívem, de megértheti, nekem is van anyám, aki öreg…
ÖREG
Megértem. Az öregeket legszívesebben eltennék láb alól.
KELEMEN
Dehogy tennék! Hogy mondhat ilyet!
KELEMENNÉ
Ugyan, Bélám, hagyd! Ne vitatkozz egy koldussal!
KELEMEN
De nekem ne mondjon ilyet, hogy én eltenném az anyámat láb alól! Mit képzel? Kikérem magamnak! Nem elég, hogy kétszer is elfogad pénzt, még vádaskodik!
Távolodnak.
ÖREG
Vigye a vacak pénzét! Maga szerencsétlen! Utánuk dobja a pénzt.
KELEMEN
Még neki áll feljebb! Nem szégyelli magát, ideáll koldulni, és aztán sértegeti az embert…
Elmennek.
ÖREG
Még ennyi jogom sincs, ha már koldulok?! Kezét dörzsöli a hidegben, körülnéz, forgolódik, leguggol, föláll, hosszú idő telik el, a korlátra dől, nézi a vizet. Valaki lassan közeledik, erre az Öreg fölhajtja a gallérját, pózba vágja magát.
KATA
Jó estét, bácsi! Nem fázik?
ÖREG
Hát… nincs meleg. Nyújtja a kalapját.
KATA
Mennyi kellene, mondja?
ÖREG
Visszahúzza a kalapot. Hát… sok. Tizenötezer.
ÖREG
Tizenöt. Meghúznám magam aztán.
KATA
Ne bolondozzon, bácsi, ennyi egy fiatalnak is elég volna. Még nekem is. Nevet.
ÖREG
No, adjon egy forintot, aztán álljon odébb. Nincs időm beszélgetni. Megint nyújtja a kalapot.
KATA
Nincs? Hát mit csinál?
ÖREG
Nem látja? Koldulok. Elég az.
KATA
Hát jószántából teszi, ha meg nem sértem, igaz? Kihúz egy húszast, odaadja.
ÖREG
Jószántamból. Kösz. Nem vagyok hivatásos. Ki kell bírnom. Ez a lényeg. Dolgoztam én mindig. De most már nem. Ha lenne tizenötezrem, bemennék a szeretetotthonba.
KATA
Hát valami szeretetotthonba én is bemennék. Felül a híd korlátjára, lóbálja a lábát, rágyújt. Kínálja az Öreget. Maga nem dohányzik?
ÖREG
Nem. Inkább cukrot, ha van… Fejére teszi a kalapot.
KATA
Cukor nincs. Majd legközelebb hozok.
ÖREG
Ne himbálózzon, beleesik a vízbe.
KATA
Nem kár. De hát fogjon akkor. Az Öreg illedelmesen tartja a térdénél fogva Katát, az lóbálja a lábát, dúdol. Kösz. Jó, hogy fog. Nem tart már senki. Tudja, volt valakim – ahogy mondani szokták valakim, ahogy a fölkeveredett falusi lányok mondják; de annak már vége… Megnősült a fiatalúr, de azért engem szeret… Van ilyen. Leugrik a korlátról. Azt mondja, elmegy a szeretetházba? Nincs senkije?
ÖREG
Van… vannak… de azok nem olyanok. Én a legszívesebben…
KATA
Mi van legszívesebben?
ÖREG
Legszívesebben kimennék az udvarba… és elszállnék, mint a fecske. El, az égbe, a semmibe…
KATA
Buta beszéd. Szerzek én magának pénzt, nem kell oda annyi! Pár ezres. Persze, én is elszállnék, mint a fecske…
ÖREG
Menjen már, menjen, jönnek.
KATA
Ne féljen, apó, szerzek én magának pénzt! Gyorsan arcon csókolja az öreget, és elmegy.
Menye és fia jönnek vissza.
MÁRTON
Mit kiáltozik megint összevissza? Isten áldja!
JUDIT
És a fején a kalap? Köszöngetni jött, vagy pénzt szerezni? Különben is gyerünk haza, nekünk el kell mennünk, tudja, Pétert nincs kire hagynunk.
MÁRTON
Papa, jöjjön. El kell mennünk lakás után nézni… szóval, van egy megbeszélés…
ÖREG
Még össze se szedtem semmit. Máskor sokkal több jön be.
JUDIT
Majd holnap pótolja. Jöjjön csak.
JUDIT
Nem baj. Egyszer vasárnap is kijöhet. És hozunk stolverket, azt eheti este, na.
MÁRTON
Ugyan, jöjjön már, elkésünk, Papa!
ÖREG
Még koldulnom kell. Még nem koldultam eleget! Ti mondtátok…
JUDIT
Ugyan, Papa! Ráncigálják. Nemsokára abba is hagyhatja. Ha megvan az autónk, kihagyhat egy-két hónapot. És autóval hozzuk-visszük…
MÁRTON
Jöjjön már, az isten szerelmére, Pétert egyedül hagytuk, maga meg nyűgösködik… Fogják, taszigálják.
ÖREG
Még akarok egy kicsit… Hátha visszajönnek…
MÁRTON
Ne vacakoljon! Fogd meg, Jutka, karolj bele… Fáradt már!
MÁRTON
De igen, Papa, majd otthon lefekszik!
Viszik el az Öreget lefelé a hídról.
JUDIT
Majd otthon csinálunk forralt bort az édes Papának!
MÁRTON
És lefekszik a jó meleg ágyba!
Sötét.
Szép szoba, kis galériával. Ott lakik az Öreg. A lépcsőkiképzés megegyezik a híd alakjával, mindkét oldalon lépcső vezet a kis platóra, onnan nyílik a felső szoba ajtaja. Régi, betétes barna ajtó, vertvas kilincs. Lépcsőkorlát violinkulcsra emlékeztető faragással.
A lakásban keveredik az egészen új az ósdival. Lomtár, ahol finom holmik is vannak. Bal oldalon széles cserépkályha, sötétbarna, kicsit mintás elemekből, modern szerkezettel, fényes nikkelcsövekkel: gázfűtéses. Előbbre hipermodern heverő, kétszemélyes. Élénksárga takaróval letakarva, modern párnák. Falon régi, négyszögletes nagy tükör, vastag barna keretben. Fölötte óriási meztelen körte ég. Alatta kisasztal, rajta telefon. A tükör mellett a verandaajtó.
Közép felé széles, magas ebédlőasztal, alul átlós fatámaszték. Két ormótlan fekete bőrfotel, elsüllyed benne az ember. Kopott bőrhátú székek és modern, támlátlan, nikkelvázas ülőkék piros szkáj borítással. A lépcső alatt régimódi, faragott, kétrészes kredenc, fiókokkal, felül üvegajtókkal, alul faajtókkal. Szemközti falon szép, új barométer csillog, másik lépcső felett régi falióra.
Jobb oldalon az ajtó, felső részén ablakkal. Kivezet az előtérbe. Onnan nyílik a konyha és a kijárat. Az ajtó mellett magas, falba erősített fogas és polc, zsúfoltan könyvekkel, gyermekholmikkal, mérleg, pipereszerek, mosott pelenkák, rendetlenül. Mellette szekrény falba építve. A nézőtér felé világító akvárium, színesen berendezve.
A szoba zsúfolt, „tele van”, alig lehet mozogni benne – új és régi kellékeivel otthonos és elhanyagolt egyszerre. Mózeskosárban kisgyerek a díványon.
Márton és Judit.
MÁRTON
Rosszabb, mint volt.
MÁRTON
És figyelted? Direkt rosszul csinálja.
JUDIT
Egy életen át állhat így a hídon – még a kocsira való se gyűlik össze.
MÁRTON
Most meg a lábát húzza, hogy ne kelljen kimenni.
JUDIT
Annyit huzakodott, beütötte magát.
MÁRTON
Á. Nincs semmi baja.
JUDIT
Mondd, mért nem küldöd haza Zalába a nővéréhez, mért?
MÁRTON
Nem megy. Te is tudod, hogy gyűlölik egymást. Testvérek.
JUDIT
Nem megy. Mi meg kikészülünk.
MÁRTON
Éjjel mit művelt odafönt, azt hallottad volna. Se aludni, se dolgozni nem tudok.
JUDIT
Hogy mit tud csinálni, éjjel?
MÁRTON
Járkál. Rádiózik. Amit akarsz.
JUDIT
De ő a mártír. Már úgy néznek ránk a környéken, mint a gyilkosokra. Mert lesöpör.
MÁRTON
Megy a duma, ne félj. Hogy sajnálják.
JUDIT
Tudom. Hogy ő a megtűrt. Hogy nem mer lejönni a szobájából. Ismerem. A hentes is mondta.
MÁRTON
Mért? Hát már nem merek neki szólni a W. C. miatt, a cukor miatt, az eldugott húsok miatt. Mit akar?
JUDIT
Panaszkodik ez mindenkinek, nyugodj meg. A körzeti nővérnek mutogatja most a lábát. Nincs benne egy csöpp szemérem. És még én mosdattam!
MÁRTON
Szegénykém! Ne izgasd magad! Ne félj! Elcseréljük a lakást.
JUDIT
Hogy mit vár az idegenektől? Hogy szeressék? Nevetséges.
MÁRTON
A lelkét eladja egy jó szóért.
JUDIT
Mindenbe beleszól. És minden érdekli. Láttál már ilyet?
MÁRTON
Tudom. Szórakozni akar. Beszélgetni, nyüzsögni. De most elcserélem a lakást!
MÁRTON
Nyugalmat akarok! Érted? Mindenáron.
JUDIT
Független ember lesz. Úgyis arra vágyik. Azon sopánkodik, hogy mindig ő söpri a járdát.
MÁRTON
Olvasni nincs időm, nemhogy söprésre!
JUDIT
A szomszéd Winter azt is tudta, hogy hitelbe vettük a bundámat.
MÁRTON
Mindig az idegenekhez húzott, egész életében. Emlékszem, szegény anyám hogy szégyellte magát.
JUDIT
Gondolod, hogy meglesz azokkal, akik idejönnek?
MÁRTON
Meglesz? Élvezni fogja! Elemében lesz! Két nap múlva már főz nekik, takarít! A főhelyen fog ülni az asztalnál, és mondja a szövegeit.
JUDIT
Hát akkor mit izgatod magad, hogy itthagyod?
MÁRTON
Én izgatom magam? Csak mit szólnak hozzá ők?
JUDIT
Nekik is jól jön a segítség.
MÁRTON
Hát akkor gyerünk is. Kész vagy?
Öreg, kezét dörzsölve, kintről jön. Kicsit húzza a lábát.
ÖREG
Hüh, de hideg van. Lesöpörtem a járdát. Elmentek?
ÖREG
A gyerekkel mi lesz?
MÁRTON
Hát a Papa nem marad itthon?
ÖREG
Rendben van. Maradhatok.
JUDIT
Dehogyis. Viszem magammal. Aztán hallgathatom, hogy ki se léphet az utcára. Nem akar rá vigyázni.
ÖREG
Én nem akarok? Judittal huzakodnak a mózeskosáron. Mindig én vigyázok rá. Az Öreg kiveszi Judit kezéből, és a díványra helyezi. Nekem nem gond a gyerek.
JUDIT
Nem gond! Gyerünk, Marci! Elkésünk. Kimegy.
MÁRTON
Papa – Mintha teljesen mellékes volna, közben az esernyőjét keresi –, ha jön valaki, ne engedje be.
MÁRTON
Senki. Csak mondom.
MÁRTON
Dehogyis. Csak ha kopog, ne engedje be. Érti?
MÁRTON
Mondom. Nem vagyok itthon, csak holnap.
MÁRTON
Senki. Csak ha jön. Mondja meg.
Judit visszajön.
Na, gyerünk.
ÖREG
Te Judit, ki jön akkor ide?
ÖREG
Azt mondja Marci, jön valaki.
JUDIT
Azt mondja a Papa, jön valaki.
MÁRTON
Én? Dehogy jön. Miket talál ki?
Kiabálnak, gyorsan, összevissza hadonásznak.
ÖREG
Hát azt mondtad az előbb…
MÁRTON
Hát ő mondja csak, nem látod?
ÖREG
Én? Szóval én találtam ki?
MÁRTON
Ugyan, hagyd már. Nem jön ide senki.
ÖREG
Hát te mondtad! Hogy kopog.
MÁRTON
Dehogy kopog! Az istenbe, menjünk már!
JUDIT
Mártonhoz. Mért mondja, hogy kopog?
ÖREG
Tőle hallom. Nekem tudni kell. Hogy kit engedjek be?
MÁRTON
Ne vacakolj már! Kézen fogva kihúzza Juditot.
ÖREG
Hát ne nézzetek hülyének! Utánuk sántikál, kiabálva. Dolgozom nektek látástól vakulásig, és még hülyét csináltok belőlem? Ez mégiscsak sok! Észrevétlenül vált át a természetes járásba, fölmegy a galériára. Körülnéz a platón, bólogatva. Gyorsan szabadul gönceitől, szétdobálja a holmikat, fütyül. Aztán a szájához kap, óvatos léptekkel a mózeskosárhoz megy, föléhajol, takargatja a kosarat, kibontja, rámosolyog a kicsire, csücsörít, eltáncol könnyű léptekkel tőle, aztán keresni kezd valamit. Egy elrejtett zugban cukrot talál, azt örömmel bekapja. Ízleli, rábólint a fejével, jó. Új cukrot keres, megint rágja, ropogtatja, rábólint, ízleli, csettint. Betűzi a papírlapra írt szöveget, amit Mártonék hagytak itt neki. „A kannába hozzon új vizet… Tegye föl melegedni… kis lángra…” Összegyűri, dühösen, elhajítja. Aztán utánaszalad, megtalálja a galacsint, lábával továbbpöcköli, mintha valódi labdát vezetne, cselezget az asztalsarkával, aztán nagyot rúg a galacsinon. „Gól!” – súgja halkan, erősen. „Jól van, Jóska.” Tapsol. Aztán óvatos mozdulatokkal megint a kredenchez megy cukorért. Előbb körülnéz. Aztán háttal áll,
és mintha egészen mást csinálna, fölényes flegma arccal, hátulról benyúl egy cukorkáért, ezt előkelően a szájába helyezi. Hirtelen megint a galacsint kezdi keresni, bebújik az asztal alá, kutat, fölhajtja a szőnyeget, nagy nehezen megtalálja. Föltérdelve betűzi „Adjon a két macskának enni, ne felejtse el, egészen soványak már. Ne igya meg a tejet…” – fintorral kommentálja a szöveget. „A járdát söpörje le, mert megbüntetnek.” Dühösen a földre ül megint, eldobja a cédulát. Megrázza magát, mint aki nem akarja a feladatot teljesíteni. Aztán szedelőzködik. Valami rongyos holmit vesz magára, keresi a seprűt. Kimegy, behozza, beállítja a sarokba, fejjel fölfelé. Mókázik vele, fenyegeti, hogy ottmaradjon. Megnézi a tükörben az arcát, fintorog. Megfenyegeti magát. Aztán simogatja. A rejtekfiókhoz megy, cukorért. Benyúl. Kopognak. Ijedten visszarántja a kezét, aztán mégis visszanyúl, és bekap egyet. Vár. Ropogtat, megáll, vár. Újabb kopogás. Vár. Kiszól. Ki az?
STOLZ
Beszélni akarok magával.
STOLZ
Mért jöjjek holnap?
STOLZ
De maga itthon van.
ÖREG
Holnap jöjjön, mondta a fiam.
STOLZ
A fia? Nem is ismerem a fiát. Magával akarok beszélni.
Az Öreg a fejét csóválja, nagy nehezen megmozdul. „Erőszakos” – mormogja. Ledobálja magáról a rongyos holmikat, sebtében igyekszik rendet teremteni. Mezítláb futkos ide-oda.
Az Öreg papucsot ránt, előveszi a fia fényes, zöld selyemköntösét, abba bújik. Tetszeleg benne, a tükör elé áll, arcát nézi.
STOLZ
Mi az úristent csinál? Mért nem nyit ajtót?
ÖREG
Bekap gyorsan egy cukrot, megy ajtót nyitni. Jövök már, jövök.
ÖREG
Látom. Követi, nézi.
STOLZ
Stolz vagyok. Ez az a ház?
STOLZ
Milyen. Ez ház, nem?
STOLZ
Úgy értem, nem lakás.
ÖREG
Hogy nem lakás? Megütközik, erre még maga se gondolt, elrakja a seprűt. Kérem, lakható, itt vannak falak, ugye, bútorzat…
STOLZ
Úgy értem, kedves uram, hogy nem bérlakás. Bérlemény.
STOLZ
Körüljár, szétnéz, cigarettát vesz elő. Ha megengedi…
ÖREG
Akkor a gyereket fölviszem egy kicsit hozzám. Sietősen megy is, óvatosan emeli a mózeskosarat, és föllépked vele a lépcsőn. Ott a gyufa.
Stolz az asztalon levő gyufásdobozt kinyitja, magok szóródnak szét belőle.
ÖREG
Igen. Azok az én virágmagvaim. Hagyja csak. Törökszegfűt akarok, tavaszra… az udvarba.
Stolz a magokat szedegeti össze.
ÖREG
Visszajön. Tessék, itt vagyok.
STOLZ
Sajátjából kínálja. Maga nem dohányzik?
ÖREG
Nem, én cukrot eszem. Ha megbocsátja, veszek is. A szekrényhez megy, háttal kiügyeskedik egy cukrot, fölényes arccal bekapja. Tessék, megvagyok.
Nyakig belesüppednek a fotelekbe.
ÖREG
Itt? Ez. Körülmutat. Ez van.
STOLZ
Várjon, gondolkodom.
STOLZ
Miből áll ez a ház?
ÖREG
Sorol, villámgyorsan. Fönn egy szoba, ott lakom én. Meg ez. Alá van pincézve. Ez a kályha, gázfűtést vezettem be tavaly, hogy indult a gyerek, összeszereztem valahogy, összekoldultam. Az ajtó előtt, az a kis tér, előszoba. Sajnos a konyha is az előtérből nyílik, befagy a fenekünk… ahogy átszaladunk rajta. De itt is lehet mosdani.
ÖREG
Felugrik. Mért, mit képzel? Van, aki sohase mosdik. Mit becsmérli? Mit játssza meg magát? Talán maga mindig fürdőszobában mosdott! Nagyon is rendes ez!
STOLZ
Nyugodjon meg. Csak kérdeztem.
ÖREG
Nahát. Akkor mit beszél? Egy ingatlanuk sincs. De fitymálni, leszólni, azt tudnak. Lakatos voltam, pengőket raktam egymásra. De milyen lakatos, megkérdezheti. Minden zárat én javítottam a gyárban. Nekem mondja, hol kell mosdani?
STOLZ
Én nem mondom. Végeredményben meghitt, olyan, mint egy szállodában…
ÖREG
Szép. Szállodában. Jó, hogy nem kuplerájt mond. Ismerem én magukat. Egy telkük sincs, egy szobájuk, albérletről albérletre bujkálnak a tele zsebükkel, este meg a kocsiban kettyintenek…
STOLZ
Föláll, átfogja a hadonászó Öreget, nyugtatja. Igaza van. Ha tudná, mennyire igaza van!
ÖREG
Teljesen megváltozva, bűbájosan. Hát tudom én. Azért mondom. Nevetnek, visszaülnek.
STOLZ
Öregúr… Szabad így szólítanom?
ÖREG
Persze. Kedvesen, előkelően hátradől a fotelban.
ÖREG
Az enyém. Mért, mit képzel, idegenben lakom?
STOLZ
Na, most a magáé, vagy a fiáé?
ÖREG
Senkié. Csak az enyém. Kisemmizni, azt értenék. Beszélt a fiammal?
STOLZ
Dehogy beszéltem. Nem is ismerem. Úgy hallottam, lebontják.
ÖREG
Igen, lebontásra kerül. Hogy mikor? Azt mondja a szomszéd Winter, hogy sohasem fogják lebontani, csak mondják.
STOLZ
Most engem nem az érdekel, hogy a Winter mit mond, hanem hogy lehet-e Önnel érdemben tárgyalni?
STOLZ
Megvenném a házat. Úgyis lebontják, nekem jó kiindulópont. Az anyag is, a lakás is. Mennyiért adná?
ÖREG
Hát nem érti? Sírós hangon, megtörten. Szeretetotthonba akarok menni. Azt mondták, ennyiért bejutok. A Winter azt mondta…
STOLZ
Az egész ház. Értem.
ÖREG
Szóval, előlegben. Összesen, nem tudom. Azt később lehetne tudni. Kialakulna. Nem vagyok gazember. Felugrik. Mért? Minek néz engem? Hogy becsapom? Hát ki vagyok én, egy éhenkórász, mint maguk? Maguk csak az autóban olyan nagy legények! De már egy tisztességes zug, egy otthon, amit mi teremtettünk, ezzel a két kezünkkel. Tudja, mit dolgoztam? Hajómérnöknek akartak, olyan ügyes voltam. Ha tanulok… Inaskodtam, bejártam az országot, koszos voltam mindig, mint egy mozdonykerék. Sose jött le rólam a szag, soha! Leül megint, elszomorodva mesél. Volt egy lány… – Csöndesen, sírósan mondja – szeretett pedig nagyon, azt mondta mindig… Azt mondta, szóval, az a lány, hogy büdös vagyok. Felugrik. Mert nem tudtam lemosni magamról az olajat, a szagot! Egy életen át! Fürdőszoba!
STOLZ
A házat akkor nem adja el?
ÖREG
Nagy fordulattal. Dehogynem. Tizenötezer előleg. Később a többi. Legalább egy ötvenes. Hatvan. Megengeded, hogy tegezzelek?
STOLZ
Föláll. Tisztelt bátyám! Nekem a nagy megtiszteltetés…
ÖREG
Ülj vissza… Na. S neked van szeretőd? A kakukkos óra hármat üt. Öreg legyint. Ne figyelj. Összevissza üt. – Na szóval, van szeretőd?
STOLZ
Köhint, mindig, mielőtt válaszolna. Hát, nekem… most van.
ÖREG
Kell valaki ide. Nem szétherdálni mindent. Nem lakhatsz egyedül. Rendes asszony?
ÖREG
Apja, valami jobbféle? Diplomás, ilyesmi?
ÖREG
Na látod. Az se rossz. És te sok pénzt keresel?
ÖREG
Gondolom. De mi! Mi két háborút értünk meg. Elvéreztünk, hogy legyen nektek piros pulóver! Aranylánc. Bőrzakó! Belemarkol a fiú pulóverébe. Tudod, fiam, mi az a háború? Nem amikor írják. Amikor csinálják? Nagyot nevet. Fürdőszoba! Zenélő kád talán nem kellene a feneketek alá? A háborúban elvérzett mindenki. Hogy legyen nektek piros pulóver, a mi vérünkkel festettük be… Mi küzdöttünk, lemondtunk, hajómérnökök lehettünk volna. Nyafogtok, de mi véreztünk…
Stolz tétován föláll.
Írj tizenötezerről egy nyugtát… A többit megbeszéljük… Valami rendes foglaló… Visszaülteti a fiút a helyére. Drága öcsém!
STOLZ
Egy papírt, ha kapnék.
ÖREG
A szekrényhez megy, keresgél, ócska papirost hoz. Itt van. Röviden. Pózba vágja magát, köhint, készülődik. Mit is? Mit gondolsz? Nekem biztosíték kell. Ki tudja, kivel állok szemben?
STOLZ
Stolz vagyok. Stolz Gábor.
ÖREG
A név! Legyint. Hallottam, hogy kifosztottak már embereket egyetlen papírdarabbal! Én nem akarok senki terhére lenni. Nekem pénz kell. Szeretetotthonba megyek.
STOLZ
Ír. Tizenötezer előleg, és…
Csöngetnek.
ÖREG
Na. Ki a jóságos isten jön ide, amikor tárgyalunk? Írd csak gyorsan.
Csöngetés.
A házam… – Olvassa – … igen. Aláírja. Tedd el. Az ajtóhoz megy.
WINTER
Bejön. Csak én vagyok. Azt hittem, rosszul van.
ÖREG
Mért lennék rosszul?
WINTER
Óriási lakónyilvántartó könyvet hoz a hóna alatt, felmutatja. Be kell írni. Azt mondják, adjuk le a lakónyilvántartó könyvet, a bontás miatt. Hogy mi lesz a helyzet?
ÖREG
Itt? Winterkém. Nézzen körül. A gyász.
ÖREG
Sírás. Azt beírhatja. Föl s alá járkál. Hallott már maga sírást?
ÖREG
Felnőtt, rendes sírást?
WINTER
Hova vitték a gyereket?
ÖREG
A mellüket fogják verni. Késő. Stolzhoz. Igaz?
WINTER
A mellüket? Nekem mindegy. Csakhogy holnapig le kell adni a lakónyilvántartó könyvet.
ÖREG
Látja ezt a heverőt, Winter?
ÖREG
Majd itt ül az egyik, és sír. És a sarokban a másik. Úgy mutogat, mint egy hadvezér. Belegebednek. És a környéken csak néznek – mire juthatnak fiatal emberek! Összefut a környék, Winter.
WINTER
Ez az úr már itt lakik?
ÖREG
Úgy van. Jó barátok, Winterkém. Nekem nem lehetnek jó barátaim? Senki? Csak maguk? Mit akar, Winter? Egy orvos rokona…
WINTER
Akkor rendben van. Nem tartozik rám. A papírt lesi. Leüljek egy percre?
ÖREG
S pálinkát nem szokott parancsolni?
WINTER
Abból a barackból, ha van. Stolzhoz. Nem bírom a cseresznyét. Ég tőle a gyomrom.
Az Öreg a konyhába siet, legyintve.
Kedves öreg. Gyámoltalan. Ugye, maga is kér? Néz, vár. Az úrnak is! Kikiált. Vagy inkább sört?
STOLZ
Hát, az igazat megvallva, jobban szeretem a sört…
WINTER
Papa! Sört, hideg sört hozzon az úrnak! Nem szereti a pálinkát! Kedves öreg. De hát kapkod. Már meg lehet neki bocsátani. Szeretetotthonba akar menni. Int a fejével. Azt hiszi, ott jobb.
WINTER
Tömegnyomor. Maguk hányan vannak?
STOLZ
Öten voltunk testvérek…
WINTER
Neki is van testvére. Oda is lemehetne.
WINTER
Azt mondja, nem kapna lenn semmi mellékest. De hát, az az igazság, unatkozik. Unja magát.
ÖREG
Hozza az italt. Na, itt van. Igyanak.
WINTER
A legrosszabb egyedül. Mindennél rosszabb. Mi tudjuk. Iszik. Ha megöregszik az ember, egyedül van. De maga nem öreg.
STOLZ
Ügyefogyottan rázza a fejét. Nem, nem vagyok.
ÖREG
Mért lenne öreg? Nem látja?
WINTER
De maga öreg, nem?
STOLZ
Á, dehogy. A háziúr fiatalos. Előtte az élet… Emelem poharam… Ha előbb találkozunk…
ÖREG
Drága öcsém. Nem baj. Mindennek megvan a maga ideje. Itt vagy, az a fontos. Magam is… Elérzékenyül. Magam is úgy vagyok. Annyi éve. Egyszer Balatonon voltam beutalva, majdnem volt egy barátom. Hasonlított rád, csak hát… rövid volt az idő. És kártyázni szeretett. Azt hiszem, csalt is… Mennyi a foglaló?
STOLZ
Leereszti a poharat. Nálam kétezer van…
ÖREG
Hát nem látja, Winter, mi folyik itt már egy órája?
WINTER
Föláll, megtörli a kezét. Hol írjam alá?
WINTER
Nekem mondja? Néma vagyok. De hát kell tanú. Átveszi a papírt, motyog, aláír. Hozzon még pénzt!
ÖREG
Hétfőre hozzál még tizenötöt.
WINTER
Igen. Látja, mi van itt. Nyomor. Nem szégyen. Adjon még egy ezrest.
ÖREG
Azonnal. Vagy nem adom.
STOLZ
Még ötszáz van nálam. Pénzt ad, az Öreg elteszi.
WINTER
Az is pénz. Hétfőre még tizenöt.
ÖREG
Szeretetházba megyek, Winter.
WINTER
Pénz! Legalább egy év, amíg beverekszi magát egy szeretetotthonba. Most ne örüljön. Még messze van maga attól.
ÖREG
Maga mondta, hogy tizenötezerért…
WINTER
Hallottam, aki két évig várt. Pedig fél veséje volt. De hát próbálja meg.
Kopognak.
Azt hiszi, minden a pénz?
ÖREG
Mehetnek is. Elegánsan begyűri felső zsebébe a papírt. Kedves vagy, fiam.
Három kopogás a verandaajtón.
Nem volt egy nagybátyád gondnok Balatonszéplakon?
STOLZ
Nem, egyáltalán. Hétfőre hozom a többit! Kimennek Winterrel.
ÖREG
És ügyvédi papír! Engem nem ejt át senki! Hat hónap alatt kifizetni. Mindent lajstromozni, szalvéta, kanál, kalapács, üvegek. Használt deszka! Fölemeli a hangját, ahogy a múltat regisztrálja, kiabálni kezd. Lábtörlő. Két régi csajka. Két csillár több burával. Fazekak. Lábtörlő – Megcsuklik a hangja, kiszalad az ajtóig, úgy kiáltja Stolz után –, hőmérő!
Kata a verandáról belép. Körülnéz, leül egy székre.
Az Öreg önfeledten kiabál tovább. A spájzban két tarisznya, egy vállraakasztós, modern! Sírósan, öregesen. Kislétra. Most már Katának sorolja. Iparoslevél, kitüntetéssel végeztem. Fűrész. Feleségemtől egy kendő. Megcsuklik a hangja. Egy mandolin. Mandolinoztam is, igen, ha tudni akarja. Két vitézségi. Nádszék a kertben. Vaságy, új matraccal. Azt is vegye meg! Mindet! Az életem! Mintha Stolz után kiabálna, az ajtónak támaszkodva áll. Az egészet vegye meg! Sír, Kata odamegy hozzá, az Öreg ráborul, majd lassan elcsöndesedik.
KATA
Kata vagyok. Körülnéz. Hogy megváltozott itt minden. Ezt most vették? Rugózik a díványon.
KATA
A nagy tükör még megvan! Megigazítja a haját. Hol van Marci?
KATA
Azt mondta, várni fog. Mit üzent? Üzent valamit?
KATA
Magamhoz kellene végre térnem! Hisztériásan kitörve. Azt ígérte, hogy itt találkozunk! Még mindig hiszek neki. De miért? Mondja, miért?
KATA
Tudja, hogy van. Mindent megengedek… de miért? Csak néz azzal az ijedt szemével. Istenem. A mellemet nézi… rögtön.
KATA
Elfullad a hangja. Á! Legyint. Ha erőszakos volna, durva, vagy megrázna, hogy fölébredjek ebből a… kábulatból! Föl kellene ébrednem egyszer! Most újra ezt csinálja velem! Kezdi elölről! Kiabál. Apám is hogy tiltotta annak idején.
ÖREG
Én alig ismertem az apámat. Kinéz a verandán. Kovács volt – a műhelye nagy szalmatetős… A falu közepén.
KATA
Apám féltett utoljára.
ÖREG
Már sokkal idősebb vagyok, mint ő. Úgy érzem, én vagyok a legidősebb ember a világon.
KATA
Csirkefogó! Istenem, milyen szerencsétlen vagyok. Az Öreg karjába veti magát. Ott áll. Tétovázik. És nézi a mellemet… nekem… nekem meg reszketni kezd a térdem. Közben hazudik, mindig! Pedig hogy szeretett valamikor, hogy szeretett! Még a kályhába is befűtött.
ÖREG
Most nem fűt be, elhiheti.
KATA
Még a lavórt is felhozta nekem reggel, sonkát sütött. Este meg a lámpára törülközőt dobott, és azt mondta, feleségül vesz. Ott állt a lépcsőn. Odamutat.
ÖREG
Most én hordom a lavórt. Nyugodjon meg. Az ételhordót, a vödröt, a szemetet, mindent… A törülközőt. Pózban áll, a levegőbe beszél, legyint.
KATA
Megváltozunk. Megint a tükörbe néz.
ÖREG
Naná. Az embernek… – Közben rámol, rakosgat – … lassan nincs köze semmihez. Tárgy lesz. Egy öreg tárgy. Mint egy seprű.
KATA
Közben csak dolgozik, gürcöl… Arcát púderezi.
ÖREG
Nem is a munka… Olyan gesztust tesz, mint aki az „egészre” érti.
KATA
Megnősült. Én meg röpültem.
ÖREG
Én is elmegyek. Szeretetházba megyek. Van pénzem most…
KATA
Fölveszi Judit fényképét. Az új asszony. Hogy néz ezen a képen!
ÖREG
Csak a szemüvegtől van…
KATA
Mindenre ráveszi a fiát.
ÖREG
Hát ők a fiatalok. Bekap egy cukrot, öngúnnyal nevet. Ez a vége. Legyint. Nem érdekes.
ÖREG
Nem félek. Elmegyek.
KATA
Papa. Milyen jó, hogy most mellettem volt… valaki. Két hete bujkálok vele. De mért kezdem újra? Öt percekre találkozunk. És hol? A híd alatt. Most meg azt mondta, itt vár. Tudtam, hogy megint becsap… és csak rohanok, mint az őrült – Sírósan – biciklivel… Hirtelen megcsöndesedik. Hát akkor én megyek…
KATA
Hát mit csináljak itt? Észbe kapva. Jézus! El se tudok menni! Leesett a láncom!
KATA
A bicikli… Itt hagytam a verandán.
ÖREG
Mutassa! Lánc? Megcsinálom egy perc alatt!
Kimennek a verandára.
ÖREG
A biciklit betolva visszajönnek. Semmiség! Szorosabbra vesszük, ne féljen. Egy szemet kell kivenni. Fordítsuk meg a drágát.
ÖREG
Azt úgy kell. Nagy kínnal-bajjal megfordítják. Így. Na. Leveszi a zöld köntöst, atlétatrikóban áll. Egy ilyen köntöst is fogok magamnak venni. Meg egy bőrzakót, tudja, amilyet most hordanak… valami piros inggel. Legyint, bekap egy cukrot.
KATA
Hát a szeretetházba. Szipogva, mintha ő is menne.
ÖREG
Ja, igen. Ki tudja? Letörve. Azt mondja a Winter, sose fogom oda beverekedni magamat. Hogy beletelik két év is… Meg fél vese kell… Legyint.
ÖREG
Hát, hogy roncs legyen az ember, vagy ilyesmi. Vak. Szóval, ne legyen ép. Bekap egy cukrot.
KATA
Ne beszéljen ilyeneket. Elintézem magának két nap alatt.
ÖREG
Ott van rendes ellátás, igaz? Lelkesen. Meg társalgó, tévé. Kártyaszoba.
KATA
Van. Azt hiszem, Bélatelepen is van, a Balatonhoz közel.
ÖREG
Kata! A Balaton! Még egyszer a Balaton! Átöleli. Drága! Nem csoda, ha a fiam…
KATA
Észbe kapva. Jaj, a láncom!
ÖREG
Tényleg, a lánc. Szerel, de csakhamar fölegyenesedik. Fiatal voltam, persze. Rátámaszkodik a hátsó kerékre. Biciklin mentem le az Adriához… Hogy hova akarunk mi menni? Mondd meg. Nem jutottam el Fiuméig. Nevet. A lánc. Reccs. Érted? Reccs. Igazítja a láncot. Ezt a szemet alig tartja valami. Nézd.
Kata is odahajol.
A kezemben maradt.
A lánc lehullik, mint egy olajos kígyó.
Ne izgasd magad. Egy kis szöggel megerősítem. Már nem figyel a láncra. Drávaszentes? Az isten tudja. Ott elszakadt minden. Nevet. Egy alacsony, barna lány. Ilyen kis fogai voltak. Csak énekelt. Pörgeti a kereket. „Támó daleko – támó kraj morja… Támó szééló moje – támoje lyubáv moja…” Szé-éló… ez falut jelent… Érted?
KATA
Maga vidéken élt akkor. Mennyit beszélt magáról a fia. Áradozott.
Ketten tartják a felfordított biciklit.
ÖREG
„Nikogár véts – ne lyubim já, Számó tebé – dusá mojá”.
KATA
„Apám” – mondta, tudja, olyan elfogódott hangon –, „apám Fűzfőn kapott állást…” – Idézi Mártont – „mint nyugdíjas. Érdekes ember az apám…”
KATA
Pedig égett, amikor jöttem.
ÖREG
Égett, égett. Könnyű azt mondani. Nem ég. Hátsó kerékre tenni a dinamót! – És? Beszélhetsz közben. Nem zavar.
KATA
Azt mondta – Észreveszi, hogy tetszik az Öregnek a móka –, „apám Fűzfőn kapott egy új állást”.
ÖREG
Nem Fűzfőn. Füzesabonyban.
KATA
„Füzesabonyban él az Öreg, kiemelt hely. Nyugdíja mellett is sokat keres. Mert nagyon jó szakember. Az asztalosszakmában egyedülálló, azért hívták le.”
ÖREG
Súg, de úgy, hogy ne zavarja a lányt. Lakatos.
KATA
„Lakatos. Oklevele van. Tudod, Kata, nem láttál még ilyen embert. Hajómérnök lehetett volna az Öreg…” A szelephez nyúl.
ÖREG
Ne a szelepet! Leereszt.
KATA
Van itt pumpa, várjon. Átadja.
ÖREG
Nem pumpa kell! Kulcsot keresek. Átteszem az elsőre a dinamót.
KATA
Most hogy megyek haza?
ÖREG
Én nem tehetek róla. Ez egy roncs. Kiabál, félredobja a pumpát. Mért jársz biciklivel? Senki se jár már biciklivel. Az egész városban nincs öt bicikli.
ÖREG
Megcsöndesedve. Jó, jó. Nekem is volt biciklim.
KATA
Ne feszítse ki a küllőt, Papa!
ÖREG
Ne feszítsem, ne feszítsem! Kiszúrja a gumit! Na, itt van! Kezében marad a küllő. Egy küllő még nem a világ. Ettől még menni fog. Dúdolni kezd, a küllővel vezényel. „Dusa moja”… Tanuld meg. Kedveskedve. „Az én kedvesem!”
KATA
„Tudod, Kata, jó megjelenésű ember volt az apám…” Megfogja az Öreg kezét, megsimogatja, arcához emeli. Azt mondta: „Tudod, bomlottak érte a nők, valaki volt, valaki! Gyerek voltam, amikor először táncolni láttam… Az Öreg szégyenlősen csóválja a fejét. Leálltak a párok. Egy csöpp asszonnyal lebegett, szinte a karján vitte…”
ÖREG
A buta gyerek! Elérzékenyül, zavarában csaknem belebújik a biciklibe. Dörmög, ráncigálja az egészet, leplezi meghatódottságát. Ötéves volt. A Balogné. A szép Balogné. Körmenden volt óvónő. Egyébként akkora volt, mint egy tehén, de mindegy. Rengett a járda, ahogy ment a fehér köpenyben… Előveszi a szerződési papírt.
ÖREG
Megyek Stolz után. Ilyesmit! Átejtett engem ez az ember. Olyan finoman beszélt. Megkeresem. Szedelőzködik. Szegény fiam. Még egy albérletük sincs. Én meg eladom a házat. Sietek. Utolérem még.
ÖREG
Észbe kap. Ne félj. Mindjárt megvan. Kalapál, összeilleszti. Így. Nem kell izgulni. A hátsót kijjebb hozom, és kész. Átadja a megjavított láncot Katának. Na, itt van. Kiesik a hátsó kerék, az Öreg tartja a kezében. Még jó, hagy nem az úton romlott el! Összetörhetted volna magad.
KATA
Sírós hangon. Mit csinál? Tönkreteszi a biciklimet!
ÖREG
Mit csinálok, mit csinálok! A vacak gépedet csinálom.
KATA
Nem volt semmi baja.
ÖREG
Nem volt? Akkor minek jössz ide? Régen el kellett volna menned. Hívott valaki? Csak bajt keverni? Az van elég. Még te hiányzol a családból. Ne kerülgesd az én fiamat, van neki elég baja.
KATA
Tudtam, tudtam! Hogy maga ellenezte a mi házasságunkat. Kellett magának az ágy, én meg röpültem kifelé! Sír.
ÖREG
Nem is tudtam rólad! Most mi a nyavalyának bőgsz? Zsebkendőt ad a lánynak. Nem bírom, ha bőgnek. Pénzt is ad. Itt van a pénz, veszünk egy új biciklit. Ne izgasd magad!
KATA
Szabadkozva. Nem, nem fogadhatom el.
ÖREG
Dehogynem. Rátukmál valamennyit a pénzből.
ÖREG
Nekem? Annyi lesz, amennyi csak kell! És nekem nem kell a pénz. Legfeljebb egy kis cukorra. Meg zsebpénz. Egy mozi. Nesze. A ráerőszakolt pénzt a zsebébe dugja.
KATA
Nem, nem. A bicikli romjaira mutatva. Jó ez még, nem?
ÖREG
Hát persze. Akkor is. – Megcsinálom. Holnapra kész. Most menj taxival. Itt van még egy százas.
ÖREG
Érte jössz. Összerakom hamar.
KATA
Úgyis jövök. Ha elintézem az otthont!
ÖREG
Persze! Itt a papír! A papír a házról! Mire elintézed, én megcsinálom. Csak menj már.
ÖREG
Jó. Csak siess. Arcon csókolja, de tuszkolja is a veranda felé.
Kintről zaj.
Erre… Siess már! Becsukja mögötte az ajtót, siet vissza, elrakja a poharakat, a biciklit akarja kivinni, mikor bejönnek Árváék a fiatalokkal.
ÁRVA
Az előtérből. És egyedül laknak itt, asszonyom?
ÁRVÁNÉ
Szoba-konyha, lényegében… És egy kis kert. Van még kijárat? Ez egy raktár.
MÁRTON
Nem a mienk. Idegen bicikli.
ÁRVA
Bejönnek. Szilvia, ez egy műhely?
SZILVIA
Úgy látom, biciklit javítanak, Papa.
Az Öreg tétován teszi le a biciklit eléjük, meghajol. Árváék kényszeredetten, tétován bólintanak.
JUDIT
Itt van a mi gyönyörű szobánk. Int az Öregnek, hogy menjen föl. Kicsit szerényen élünk…
MÁRTON
Mért mondod, hogy szerényen? Egyáltalán nem élünk szerényen, inkább nagylábon. Ő is int az Öregnek.
ÁRVA
Mindig szőnyeg mellé lép, nem kényszerből, inkább szórakozásból. Én is úgy gondolom, semmi szerénység nincs ebben. Ugye, lányom?
SZILVIA
Igen, Papa. Semmi szerénység.
MÁRTON
Hadonászik. Ez egy óriási tér.
ÁRVA
És mit szól ehhez Néró, Szilvia?
ÁRVÁNÉ
Itt aztán rohangászhat föl-alá.
MÁRTON
Tessék beljebb jönni… Itt mi annyi holmit raktározunk, mint más három szobában.
Az Öreg közben udvariasan sündörög körülöttük.
ÁRVÁNÉ
Az Öregre mutat, mint egy bogárra. És ő?
JUDIT
Int neki, hogy menjen már oda és súgja, „Menjen föl, drága Papa” Ő… hát… itt van most. Átjött.
ÁRVA
Egy idős ember, ugye, lányom?
SZILVIA
Igen, Papa, idős bácsinak látszik.
JUDIT
Mi ez, istenem? Ki járt itt? Pálinka…
MÁRTON
Nem, egyáltalán… Súg az Öregnek, föllépteti a lépcsőn.
JUDIT
Mártonhoz. Nem érzed a pálinkaszagot? Árvához fordulva. Nálunk ilyen sosincs.
ÁRVA
Pálinkaszag van. Ugye, lányom? Jó lehet.
ÁRVA
Szeretem a pálinkát.
MÁRTON
Visszaszalad. Kérem, semmi akadálya, töltök. Pohár, kiskutyám? Judit pohárért megy.
ÁRVÁNÉ
Itt nincs is pohár.
JUDIT
Leteszi a vendégeknek a poharakat. Üvegből issza.
ÁRVA
Nekünk. Vagy kérnek ők is?
MÁRTON
Nem, köszönjük. Nincs is több pohár. Fölmegy eltüntetni az Öreget.
JUDIT
Ablak? Az ajtón, itt, tetszik látni, fönn. Ki akarja nyitni egy rúddal, de nem megy. Csak nagyon nehezen jár. Be van rozsdásodva kicsit. A másik fal felé. Ez a kis verandára nyílik… Jézus, a gyerek! Papa, a gyerek?
MÁRTON
Már a platón tuszkolja az Öreget befelé. Papa, hova tette a gyereket? Benyit a felső szobába, majd megnyugodva visszatér. Megvan. Békésen alszik. Az Öreget betolva, becsukja az ajtót.
MÁRTON
Nem… Lejön a lépcsőn.
JUDIT
Csak fönn van egy pillanatra…
ÁRVA
Az édesapjuk, Szilvia, mit gondolsz?
SZILVIA
Papának szólítják, Papa.
ÁRVA
Hát akkor egészségére. Iszik Szilviával együtt.
JUDIT
Ó, nem. Csak itt lakik fönn, teljesen elszeparálva…
ÁRVA
Én ide leülök. Szilvia, egy kicsit tölthetsz még.
MÁRTON
Tessék. Üljenek le.
Elhelyezkednek. Árváné áll.
ÁRVA
Az édesapjuknak látszik, ugye, Szilvia?
SZILVIA
Papának szólították, Papa.
JUDIT
Nem! Csak papának szoktuk szólítani. Mármint hogy öreg. Öregember.
MÁRTON
A felesége segélykérő pillantására. Ó, nagyon idős.
JUDIT
Az apánk lehetne… Végül is. Korban.
MÁRTON
Egy ember itt… A házban.
ÁRVA
Nem a háziúr, Szilvia?
SZILVIA
Azt mondják, a házból való, Papa.
JUDIT
Fönn. Fentről való… Nem tartozik ide…
ÁRVÁNÉ
És ő… hm… a kedves „papa”, őneki külön szeparéja van, vagy ő maradna itt… velünk esetleg… ha…
JUDIT
Ó! Hát ő el van szeparálva. Be lehet zárni… az ajtót.
MÁRTON
Kívülről rá lehet fordítani…
ÁRVA
Szilvia? Bezárják ezt az embert?
SZILVIA
Azt mondják, be lehet zárni, Papa.
JUDIT
Tessék rágcsálnivaló. Keksz, sütemény. Parancsoljanak.
Szilviáék mohón nekilátnak az evésnek, Árváné vizsgálódik.
ÁRVÁNÉ
Nagyon otthonosan mozog itt az öregúr.
ÁRVA
Hát ráférne valami otthon, ugye, Szilvia?
SZILVIA
Otthonba való, otthon kellene neki, Papa.
MÁRTON
Jól megvan itt is.
ÁRVÁNÉ
A berendezést nézi. Te nézd meg, drágaságom, hogy te mit szólsz hozzá.
SZILVIA
Egy öreg trotty, végeredményben. Nem? De kedves.
Ajtónyikorgás.
MÁRTON
Még úgyis beletelik egy-két nap a cserébe… egy hét is talán.
JUDIT
Idős bácsi… Alig mozog. Keveset jár ki…
ÁRVA
Mit gondolsz, Szilvia, ütik is?
SZILVIA
Nem hiszem, Papa. Mért ütnék, nem a rokonunk.
ÁRVÁNÉ
Meg lenne itt a nyugalmad? Te ítéld meg, tőled függ, Szilviám.
JUDIT
Semmi. Épp ez az előnye. Se villamos, se busz.
ÁRVA
Szilvia! A kutyának nyugalom kell, ne felejtsd!
SZILVIA
Mindnyájunknak, Papa!
JUDIT
Igen, hát ez a nagy előnye.
ÁRVÁNÉ
Tudod, mi a földön is elalszunk, csak neked legyen megfelelő.
MÁRTON
Mért kellene itt a földön aludni?
ÁRVA
A falak, úgy látom… eléggé nedvesek. Szilvia! Az a folt?
SZILVIA
Nyirkosnak látszik, Papa.
JUDIT
Nem. Szó sincs róla. Ezek régi foltok… Vastagok a falak, és a tető nagyon jól zár…
Az Öreg lavórral a kezében jön lassan lefelé.
ÁRVÁNÉ
Itt mosdik a… Papa?
Az Öreg kimegy.
ÁRVA
Nekem tetszik. Veranda, kinn a konyha, idővel az Öreg elenyészik… egész kellemes.
ÁRVÁNÉ
Hát nem olyan, mint a miénk, Árpád, engedd meg. Mégis két szobánk van.
SZILVIA
A Papa nem járhat olyan magasra a szívével, Anyu, jegyezd meg. És itt kert is van.
Öreg jön vissza a lavórral, szó nélkül fölmegy.
MÁRTON
Judithoz. Tölts még, kiskutyám.
ÁRVA
Tényleg, a kutya. A Néró meg fogja harapni az Öreget, mit gondolsz, Szilvia?
SZILVIA
Bezárjuk majd, Papa.
ÁRVÁNÉ
A kutyával nagyon nehéz lesz.
ÁRVÁNÉ
Szereti az Öreg a kutyát?
MÁRTON
Fiatalabb korában nagy állatbarát volt.
ÁRVÁNÉ
Nem tudom, nem tudom. A kutya a legnagyobb gond. Először is nem lesz külön fészke…
SZILVIA
Pedig kell. Én a kutyával akarok aludni egy nagy külön ágyban.
ÁRVÁNÉ
Az meglesz, Cicus, csak nappal? Nappal hol lesz?
Ajtónyikorgás.
JUDIT
Végeredményben fönn is lehet… addig.
ÁRVA
Az Öreggel lenne nappal a kutya, Szilvia?
SZILVIA
Azt mondják, szereti az állatokat, Papa.
ÁRVÁNÉ
Csak attól tartok, a kutya megeszi… megmarhatja az Öreget…
MÁRTON
Dehogyis. Megbarátkoznak.
ÁRVA
Össze kéne hozni a kutyát meg az Öreget előbb, Szilvia, nem gondolod?
SZILVIA
Szándékosan, Papa?
ÁRVA
Vagy véletlenül. Egy kapualjban, egy hídon… Valahonnan ismerem az öregurat, arra esküdni mernék…
JUDIT
Á, dehogy. Nem hiszem, hogy látta. Minden öregember ilyen…
MÁRTON
Igen. Hasonlítanak egymásra. Öregek. Apák.
MÁRTON
Remek. Gázfűtéssel megy. Bevezettük. Tessék, megmutathatom.
A kályhához mennek. Az Öreg bebugyolálva, piros sállal, bottal, kis bőrönddel a kezében halkan kioson a hátuk mögött.
MÁRTON
A kályhánál magyaráz. Csavarás balra, teljes csend. Hirtelen nyitni, gyufa… Meggyújtani… Tessék, így! Nagyot durran.
SZILVIA
Az a fontos, Papa, hogy nem kell fölcipelned a szenet.
ÁRVA
Hát akkor mehetünk is.
ÁRVÁNÉ
Igen, igen, csak a kutya, a kutyával…
ÁRVA
Ugyan, szívem, megbeszéltük, hogy találkozunk. És ha megbarátkoznak…
ÁRVÁNÉ
Igen… akkor ahogy megbeszéltük. Viszontlátásra.
ÁRVA
Hát… Nagyon örültem. Meghajol, kezet fog Mártonnal, kivonulnak. Az ajtóban, lányának, hangosan. Mit gondolsz, ütik is?
SZILVIA
Nem hiszem, Papa. Nem a rokonuk.
Elmennek. Judit és Márton kimerülve jönnek vissza.
JUDIT
Jaj! Ez sem volt könnyű meccs. Ez a család!
MÁRTON
Mért? Minden család nehéz, ne haragudj.
JUDIT
Figyelted, milyen kalap volt a nőn, meg a férfin is?
MÁRTON
Nem érdekes. Minden családban vannak ilyen kalapok. Kiöltöztek. Nem a kalap a fontos – a csere. A lánytól függ minden. Remélem, meggyőztük.
MÁRTON
Az Öreg majdnem mindent elrontott… ezzel a fölfordulással, biciklivel.
JUDIT
Iszik. Hogy került ide az a bicikli?
MÁRTON
Tudod, milyen. Mindenkit beenged. Biztos elvállalta, hogy majd ő megjavítja. Ismered.
JUDIT
Közölni kell vele is.
MÁRTON
Majd közöljük. Ráérünk. Egyenesben vagyunk. Most légy hozzá kedves. Majd észreveszi, hogy más lakik itt. Most kényeztesd egy kicsit… Kibírod ezt a pár napot. Judithoz megy, átöleli. Hozz neki egy kis tejet cukorral.
JUDIT
Fölkiált. Papa! Akar inni egy kis tejet?
Csend.
MÁRTON
Papa! Lejöhet már! Elmentek a… vendégek.
Szünet.
JUDIT
Drága Papa! Jöjjön le! Készítek egy kis meleg tejet a Papának! És honnan van a bicikli?
MÁRTON
Hagyd a biciklit. Édes Papa! Jöjjön már le! Beszélgetünk egy kicsit. Hoztunk újságot!
JUDIT
És fölvitte a gyereket? Mért vitte föl a gyereket?
JUDIT
Akkor is. Megint az ágyába fekteti.
MÁRTON
Hozd le a gyereket. Papa! Hozza le a gyereket! Elmentek a vendégek!
JUDIT
Nem lehet bírni vele.
MÁRTON
Hát menj már föl akkor, és nézd meg a gyereket!
JUDIT
Fölmegy. És mi lenne, ha egyszer te mennél fel? Benyit. Édes kis csillagom! Gügyög. Itt a gyerek. Kijön. Te, Marci, ez elment!
JUDIT
De igen! Azt hittem, csak ijesztget mindig, de most elment.
JUDIT
Elvitte a holmiját, a kis bőröndöt is! Végre! Elment!
MÁRTON
Hát ez remek! Visszafojthatatlan örömmel. Elment?
JUDIT
Elment! Judit Márton karjába fut.
JUDIT–MÁRTON
Elment! Elment!
Függöny
Két nappal később, ugyanaz a szoba. Estefelé. Szokásos rendetlenség, vagy még nagyobb. Vad rockszám a lemezjátszón. Márton rámosolyog a fotelban ülő Juditra, az kényszeredetten, kedvesen visszamosolyog. Márton leveszi a lemezt. Ő is beül egy fotelba.
MÁRTON
Fesztelenül nagyot nyújtózik. Hrrr! Milyen csönd van! Szünet. A gyerek?
Csönd. Behallatszik az eső kopogása.
MÁRTON
Kellene egy esernyőt venni.
MÁRTON
Van az a régi ernyő…
JUDIT
Jaj, hagyd azokat a régi vackokat!
Csönd.
JUDIT
Hallod, hogy zuhog.
MÁRTON
Be kéne hozni azt a ponyvát, az udvarról. Ami a gyerekkocsira való.
JUDIT
Hozd be. Ronggyá ázik.
Nem mozdulnak, Judit dobol az ujjaival, nem idegesen, inkább tétován.
MÁRTON
Mit szóltak Anyádék a gyerekhez?
JUDIT
Mit szóljanak? Látták már.
MÁRTON
Nem rontotta el a gyomrát?
JUDIT
Anyám vigyáz rá, mit gondolsz? Szünet. Belekapott a szemébe.
MÁRTON
Öreg már. Az az igazság.
Csönd. Esik.
Ronggyá ázik az a ponyva.
JUDIT
Levisszük a pincébe.
MÁRTON
Belepi a por, de mindegy.
JUDIT
Hát hozd be azt a rohadt ponyvát.
Az eső csattog a ponyván.
MÁRTON
Jól esik. Nem mondom. Márton hosszan fürkészi Juditot.
MÁRTON
A hajad olyan fiús lett.
JUDIT
Igen, fél éve levágattam.
Csönd.
MÁRTON
Arra gondoltam – megvan az a kék ruhád?
MÁRTON
Amit én vettem. Az a kötött.
MÁRTON
Igen, én! Mért, én nem veszek neked semmit? Kiabálni kezd. Úgy beszélsz velem újabban, mint egy senkivel! Igenis, kék ruha! Odamegy a szekrényhez, keresgél, ruhákat rángat ki. Kobaltkék ruha! Na. Itt van. Annyira áhítoztál utána. Egy vagyont adtam érte. Nesze. Odadobja a fotelra.
JUDIT
Horgolt, de mindegy. Föláll, kézbe veszi. Mit csináljak vele?
MÁRTON
Vedd föl. Olyan szép vagy benne. Szünet. Kiskutyám. Főznöd kell valamit.
JUDIT
Tényleg, a kutya. Keresgél.
JUDIT
Hát az Árváék kutyája… Hol a szakácskönyv?
MÁRTON
Ki beszél az Árváékról? Csak nem képzeled, hogy abba a nyomorult lakásba megyek? Ötödik emelet – ócska kis lyukak!
JUDIT
Hát akkor mért hívtuk őket ide?
MÁRTON
Csak. Most meg a Főnökéket hívtuk ide. – Azonnal állj neki a halnak! Tudod, hogy minden attól függ. „Marcikám, ugye, süllő. Vajban. Utánoz. Könnyű halleves, Marcikám. Az utóétel halbelsőség. Halikra, haltej, halmáj, haltüdő…” Tudod, hogy minden a halaktól függ! Jó hangulatot akarok! Másképp nem kapom meg azt a szövetkezetit. Délben mondta a főnök, hogy már rajta is vagyunk a listán. És ő most keresi a szakácskönyvet!
JUDIT
Ezt csak most mondod? Nyakába ugrik. Te drága!
JUDIT
Milyen remek ember ez a Kelemen! Jóképű férfi!
MÁRTON
Jóképű? Na, nem önzetlenül. Nem egészen önzetlenül. Az a helyzet, hogy ezt a szobát, ugye, átadnánk a mamájának.
MÁRTON
Igen. Mért, neki nem lehet anyja, a jóságos istenit!… Amíg él, idejönne. Hol a lakónyilvántartó könyv? Felháborodva keresgél.
MÁRTON
Most mondom, te okos. Szövetkezetiben. Itt meg ők… Ketten.
MÁRTON
A két öreg. Az enyém és az övé.
JUDIT
De hát… hol a mienk?
MÁRTON
Be kell írni. Winter mondta, stimmelni kell a létszámnak. Hülye.
JUDIT
Hogy megvédett ellened a Papa! Sírósan. Sose mondtál ilyet, amíg itt volt! Soha! Hogy megértett! Egyetlen szavamból mindent megértett!
MÁRTON
Az igaz! Ha azt mondtad, kuss. Világos volt.
JUDIT
Hogy hazudsz, hogy hazudsz! Nem te csitítottad mindig, hogy ne beszéljen arról, hogy hajómérnök is lehetett volna, meg hogy játszott a Blasz vagy Klasz III-ban? Nem te csitítottad?
MÁRTON
Halkan, előkelően magyaráz. Az lehet, hogy csitítottam, de tisztelettel. Határtalan tisztelettel. És miért? Mondd meg, miért?
JUDIT
Mert untad, az az igazság. Halálosan untad. Azt mondtad – sose felejtem el, házasságunk harmadik napján, egy vasárnap, itt állt, itt a lépcső alatt – hogy eddigi életedben négyezer-ötszázszor mondta el ezeket. Még most is látom az ujjaidat, külön mutattad a négyest meg az ötöst! Untad, drágám!
MÁRTON
Fricskát mutat. Ennyit sem értettél belőle, ennyit!
JUDIT
Csak ne mutogass, kérlek, ne mutogass! Most már nekem is mutogat! Hogy ő csitította! Tisztelettel! Szép. Ez igaz. Bezártad, hogy ne jöjjön ki. Rázártad az ajtót – tiszteletből!
MÁRTON
Ha tudni akarod, igenis, tiszteletből. Fiúi kötelességem volt, hogy ne kelljen szégyellnie magát egy Winter előtt, egy Pataki előtt azokért, amiket mond!
JUDIT
Szégyen! Hát te szégyellted őt, nem ő téged! Istenem, a Papa! Hol lehet?
MÁRTON
Ugyan. Hol? Valahol. Lehet, hogy a rendőrségen, vagy hazament Zalába. Kitelik tőle.
JUDIT
És te ezt ilyen egyszerűen mondod?
MÁRTON
Mért? Komplikáltan mondjam? Lehet, hogy neked fáj, de nekem az apám! Elcsuklik a hangja, elfordul.
JUDIT
Visszajön. Visszajöhet…
MÁRTON
De mikor? Eszedbe se jutott két nap alatt. Nem szemrehányásként mondom, de házasságunk alatt soha nem voltál olyan elemedben az ágyban, mint ez alatt a két nap alatt. Még a kicsit is elvitted az anyádékhoz, és a hivatalból is elkéstem. Már az ajtóban álltam, ballonban ma reggel! Háromnegyed tízre értem be nyolc helyett!
JUDIT
Arra számíts, hogy mától kezdve külön alszunk, ezért a határtalan pimaszságért! Mikor egyszer életemben egy kicsit nem figyelek, nem figyelem az ajtónyikorgást! A W. C.-lehúzást, a fönti ágyrecsegést, a kutató füleket, istenem, egy pillanatra mertem fölszabadulni!
MÁRTON
Hát ez nagy igazságtalanság. Az Öregem úr volt, kérlek! Egyébként sose figyelt, hanem olvasott, rádiózott…
JUDIT
Köszönöm szépen. A fejünk fölött, nyitott ajtónál valaki olvasgat közben. Rossz alvó. Nem figyel, csak rálép a kezemre közben. Úriasan, az igaz. „Mindjárt eltűnök, Jutkám, egy pillanat!”
MÁRTON
Hát csak örülj. Eltűnt! Nem megy át a szobán.
JUDIT
Hát ez az. Még ez a kis biztonságom is elveszett. Hányszor védett meg ellened!
MÁRTON
Mert hízelegtél neki.
JUDIT
Az hízelgés volt, hogy cukrot vettem neki egy héten egyszer, mert te sajnáltad tőle azt is?
MÁRTON
Hát… akármit mondasz, a cukorevés, a mértéktelen cukorevés árt a fogaknak…
JUDIT
Árt? Nem akartad hallgatni a rágást, azt, hogy rágcsál, hogy van még egy élvezete…
MÁRTON
Te mondtad rá, hogy olyan, mint egy öreg egér… Elöl eszik…
JUDIT
Hát hol egyen? Mikor hátul nem csináltattad meg a fogait. Istenem, ha nem lesz meg! És jönnek ezek az emberek és keresik! Milyen blama!
MÁRTON
Ahá! Most elárultad magad! Csak attól félsz, hogy Kelemenék nem találják itt. Ahá! Most már értem!
JUDIT
Mit értesz! Mit értesz? Hát nem az én apám, te! A gyerek! Hogy szerette a gyereket! Az életét adta volna érte! Az egyetlen ember volt, akire rá lehetett bízni. Sírni kezd.
MÁRTON
Mindig azt mondtad, elrontja a gyereket! Hogy fölveszi, ha sír. Meg hogy nem pohárból itatja, hanem cumiztatja. Ne mondd a gyereket! Ki dajkálta éjjel, ha sírt? Földobtad az Öreghez. Te meg szunyáltál, és reggel szemrehányást tettél neki, hogy az ágyába fektette! Ugyan, a gyerekkel jössz!
JUDIT
De… de… volt… szíve…
MÁRTON
Az lehet. Én viszont nem fogom megpucolni a halat, arra ne számíts. Ezek mindjárt itt lesznek.
JUDIT
Én se pucolom meg a halat. Hozzá se nyúlok, és kész. Sírva. Hogy le tudta ütni a halat a Papa! Milyen kedvesen a tarkójára ütött!
MÁRTON
Hát hova üssön? Nem üthetett a farkára. Különben is elég a Papából. Többet beszéltünk róla, mint három év alatt összesen…
JUDIT
Mert hiányzik… Sír.
MÁRTON
Hiányzik, hiányzik. Pedig a létszámnak stimmelni kell, ha lebontják a házat… Én nem akarok rendellenességet! Kiabál. Én lakni akarok valahol! Lehet, hogy el se megyünk innen.
MÁRTON
Kiabálva. Nekem kell az a szoba, tele van emlékkel, szegény apám szemüvegével, holmijaival… Te meg se nézted! A papucsa, a kiskancsó… Szárazon. Most mit keresel?
JUDIT
Nem lehet. Ezt nem lehet. Keres.
MÁRTON
Az olvasószemüveg! Harsányan, mint az apja. Neked az semmi! Nekem egy élet fekszik benne, még egy gyertyacsonk is, amit akkor használt, amikor kikapcsoltad nála a villanyt!
JUDIT
Én kapcsoltam ki? Mikor te mondtad, hogy nem lehet, hogy egész éjjel égesse a villanyt, az egy vagyon! Jaj, istenem! Kell tennünk valamit!
JUDIT
Mit, mit! Hát nem veszhet el! Meg is halhat.
MÁRTON
Az igaz. Átfogja Juditot, összeborulnak.
MÁRTON
A villanyt? Feleszmél. Féltettem, hogy megég az újság, és meggyullad és elég! Porig éghetett volna minden!
JUDIT
Még az olvasást is sajnáltad tőle! A telefonkönyvet megtalálva, böngészi, fölugrik, tárcsáz.
JUDIT
Halló! Rendőrség? Kérem, kérem…
MÁRTON
Odaugrik. Mit akarsz?
JUDIT
Kérem – Félretaszítja Mártont. –, érdeklődni szeretnék, vagyis bejelenteni… Egy idős ember elment… Itthonról… Elveszett… Mikor? Kérdőn néz Mártonra.
MÁRTON
Várj csak! Számol. Szombat.
JUDIT
Szombaton. Hogy mért csak most jelentjük be? Mártonra néz, arcot vág. Fölhúzza a vállát. Most lett aktuális. Hogy nincs-e valahol? – Hetven körül. Tatár utca hat.
MÁRTON
Az életkorát se tudja!
JUDIT
Szipogva. Nem… nem hiszem. Reméljük… Befogja a kagylót, Mártonnak mondja. Hogy nem halhatott-e meg?
MÁRTON
Keményen, fejet rázva. Nem.
JUDIT
Nem. Nem szokott. Vagyis… Horváth Jóska.
JUDIT
József. Nagy kalap… Kék szeme volt…
MÁRTON
Felemeli a hangját. Volt?
JUDIT
Csak mondom… Kórházban? Próbálják a mentőket? Istenem!
MÁRTON
Izgatottan. Add ide a kagylót! Átveszi. Én vagyok a fia! Halló! Kérem, a fia vagyok! Ugyanolyan… Nem lehet kórházban… Makkegészséges… Hogy?
MÁRTON
Hát keressék meg! Telefonáljanak! Lehetetlen nélküle… ő egy remek ember, ha ismerné, százados úr – Elérzékenyül –, humora van, szíve… – Fölfele sandít, hogy visszatartsa a könnyeit. – egyénisége… A gyerekkel is csak ő tudott…
MÁRTON
Hogy járóképes-e? Mint a motor! Igen! Istenem! Mi is! Gondolhatja. Nyugdíjas… De hajómérnöknek tanult…
JUDIT
Jézus! Kikapja a kagylót férje kezéből. Nem él már? Ja. Hívjon vissza drága százados úr! Itt, itt. Leteszi a kagylót. Összeborulnak. Száraz hangon. Amíg megjön, kiadhatnánk a felső szobát. Az is pénz…
MÁRTON
Nagyon el tudom képzelni, a mostani két nap után, hogy nem vennéd olyan rossz néven, ha akár egy hentes bérelné ki a galériát… egy fekete bajuszos, nagy karú hentes…
MÁRTON
Csak úgy… aki mázsás félmarhákat emelget, és egyetlen mozdulattal odaakasztja a kampóra…
JUDIT
Mit beszélsz? Milyen kampóra?
MÁRTON
Dühösen. Talán te ki tudnál jönni vele, amikor elmegyek a Kutatóintézetbe, ahol csak a halak vágyaival van módom foglalkozni öt éve, semmi mással, a halvérű főnököm miatt, aki ma este is halikrát akar zabálni, és még föl sincs vágva a hal!
JUDIT
Üsd agyon. Mért nem ütöd agyon?
MÁRTON
Igen! Egy hentes a házban, az kellene neked! Az a halat is elintézné egy perc alatt, meg téged is, nagyon el tudom képzelni, hogy amikor elmegyek az intézetbe, ő betévedne a szunnyadozó asszonyhoz – jaj, én meztelenül szeretek csak aludni, hentes úr, maga is? Utánoz. A férjem mindig olyan korán megy el, és itthagy – Ordít. –, a lábfejem fázik… Csak egy percre vegye a kezébe! Csak egy percre!
Csöngetnek.
JUDIT
Jaj! Itt van. Ki az? Az Öreg, talán a Papa! Végre!
MÁRTON
A fenéket! Sziszegve. A főnök! Kinyitja az ajtót.
WINTER
Belép. Csak én vagyok. Olyan nagy ordítozást hallottam, gondoltam, megnézem, csak nincs valami baj?
MÁRTON
Megvagyunk, Winter úr.
WINTER
Hóna alatt a nagy lakónyilvántartó könyvvel. Le kell adni a lakónyilvántartó könyvet. Gondoltam, egyúttal a magukét is elviszem… A gyerek már nincs itt?
JUDIT
A konyhában van. Már megfürdettem.
WINTER
Körülnéz, jár-kel. Viszik el, gondoltam.
JUDIT
Hát nagyon sietünk…
WINTER
Hamar megvan. Nagy érték egy ilyen ház. Szebb, mint az enyém. Nagy summa pénzt megad érte bárki. Az állam úgyis nagyon keveset fizetne… Ki tudja, mikor? Fölfele szimatol.
MÁRTON
Rendbe kéne tenni… Wintert kerülgeti, nehogy fölmenjen.
WINTER
Erősek a falak. Ennek a lépcsőnek elfogadnám a fáját. A faanyagot.
MÁRTON
Régi már, korhadt.
WINTER
Csinálnék belőle asztalt, padokkal. A kertbe. Nincs asztalom a kertben…
JUDIT
Mártonhoz. Mondjuk meg neki…
WINTER
Kár lenne mindent egy idegennek adni… Nem elkótyavetyélni… Ami nem kell, átveszem én máris… A konyhaszekrényt máris vihetem…
JUDIT
Súgva. Ideje volna megmondani…
WINTER
El akartam kérni a Papa kis bőröndjét, utazom haza, abban szoktam hozni a disznóságot… De ha már nincs itt…
MÁRTON
Itt van, mindjárt hazajön.
JUDIT
A Papa elvitte a kis bőröndöt.
WINTER
Elvitte? Nem szokta…
JUDIT
Ne… m. Ide… ment, nem messze.
WINTER
Maguk semmit sem visznek magukkal?
WINTER
Rendben van, nem tartozik rám.
MÁRTON
Winter úr, a halat kéne leütni.
MÁRTON
Merthogy él… a vájdlingban úszkál. A Papa szokta agyonütni.
WINTER
Szóval, nem jön vissza…
MÁRTON
Jöjjön! Tenyere élével mutatja az ütést.
JUDIT
Jaj, csak ne mutogasd!
MÁRTON
A konyhában, mondom. Jöjjön már…
Kimennek. Judit a rejtekfiókhoz megy, belenéz.
MÁRTON
Visszajön. Kész. Ennyi volt az egész napos nyavalygásod. Meg is pucolja… Most mit állsz ott?
JUDIT
Itt van még a cukra!
MÁRTON
Most ne beszélj úgy róla, mint egy halottról, nagyon kérlek. Lehet valahol, megvan, kóborol… És te menj azonnal, csináld a halat.
Csöngetés.
JUDIT
Te! Mit mondunk, hol a Papa? Te fogadd őket, én éppen csak köszönök…
MÁRTON
Ajtót nyit. Kezit csókolom! Igen! Teljesen hülyén. Kezit csókolom! Kedveskedve. Mi vagyunk azok! Mi ketten! Ez a Juditka, az én kis feleségem.
Kelemen és Kelemenné jönnek kiöltözve. Bólogatnak, nyitott szájjal az asszony, merev nyakkal a férfi.
KELEMEN
Ez nagyszerű, ez nagyszerű, Márton. Ez kitűnő, kérlek, annyit mondhatok. Beljebb lépegetnek, aprólékosan vizsgálják a lakást. Igen. W. C.?
MÁRTON
Erre tessék parancsolni, itt mindjárt, balra…
KELEMENNÉ
Ugyan, Bélám, ráérsz később is…
KELEMEN
De nem! Mindenre gondolni kell…
JUDIT
Kicsit föl vagyunk fordulva…
KELEMENNÉ
Egyáltalán, kedvesem. Én örülnék, ha nálam valaha is… ilyen rend lenne.
KELEMEN
Júlia! Márton mennyit áradozott magáról! Az én Júliám, ahogy főz! Ahogy kiabál! Nevet a saját viccén. Az én Júliám, ahogy elcsöndesedik… utána. Az az átmenet! Mi ilyeneket is tudunk! Rómeónak hívják odabenn. Maga miatt.
JUDIT
Marci, te milyen disznó vagy!
KELEMENNÉ
Juditra mutat. Eredeti, jaj de eredeti!
MÁRTON
Tessék körülnézni, érezzék otthon magukat.
KELEMEN
Mint az intézetben, Márton! Az a mi otthonunk!
MÁRTON
Igen. Töltsek valamit? Pálinka, gin, konyak?
Márton int Juditnak, poharakat, italt vesznek elő.
KELEMEN
Várjunk egy pillanatra. Koncentráljunk. Áll, gondolkodik, fejben számol. Áhítatos, hosszú csend.
JUDIT
Röstellem, hogy nem vagyok kész…
KELEMENNÉ
Ugyan, kedvesem. Én sose vagyok kész. Húsz éve… Talán kártya, valami kártya van?
MÁRTON
Fölszalad. Igen… keresek…
KELEMENNÉ
Tölts addig, kedvesem…
JUDIT
Jaj, de hülye vagyok!
Tölt, Kelemenné egy slukkra fölhajtja. Kelemen tovább áll, mereven.
KELEMENNÉ
A bőröndökre gondolsz, Bélám?
Kelemen körbejártatja a tekintetét, félig lehunyt szemmel bólogat.
MÁRTON
Szalad a lépcsőn le, kártyát hoz. Tessék… Régi francia kártya, egy-két lap hiányzik…
KELEMENNÉ
Jó az… Köszönöm. Leül, rögtön nekiáll pasziánszozni. Arra a rengeteg bőröndre gondolsz? Arról nem lesz hajlandó lemondani… én ismerem.
KELEMEN
Meg kell szervezni, ki jár bevásárolni…
KELEMENNÉ
Ugyan, Béla. Hát alig mozog. Öreg ő ahhoz…
KELEMEN
Öreg, öreg. Mit számít a kor? Hány éves a föld? Maga az élet, az egész? Véleményem szerint, ide kellene egy halk csengő. Hogy jelezzen… Mutatja a följáratot. Az ágyakhoz vezetni…
KELEMEN
Az nem ugyanaz, Márton. Belsőleg gondolom. Megszervezzük. Véleményem szerint minden a szervezés dolga. Egybegyűjteni az adatokat… Judithoz. Maga alszik éjszaka?
JUDIT
Én… kérem… mi… Van, amikor alszunk, van, amikor nem…
KELEMENNÉ
Ugyan, Béla! Tölt magának egy kortyot, megissza, tovább játszik.
KELEMEN
Mért? Én például éjszaka nem alszom. Akár hiszi, akár nem. Hogy bírnám másként? Fönn vagyok és előkészítem… a legapróbb részletekig…
Közben üt a kakukkóra, várják, hogy leálljon, számolják, de üt tovább, megállás nélkül.
Márton, kérlek… Márton…
Az óra üt.
Meg kellene állítani… Hát ez lehetetlen… Le kell állítani…
MÁRTON
Van, amikor két napig se üt… Nagy nehezen leállítja az órát.
KELEMEN
Fejét fogja. Na nem, Márton, ez lehetetlen. Ez borzasztó.
KELEMENNÉ
Ettől nagyon fog félni…
KELEMEN
Le kell teljesen állítani. Minek óra? Az idő nem számít… A fejét fogja. Valami gyógyszert, ha van…
MÁRTON
Kiskutyám, fejfájás ellen valamit… Judit sürög-forog, hozza a tablettát.
KELEMEN
Nézi a feljárót. Remek.
MÁRTON
Csak ezen az oldalon kell vigyázni, a lépcső már kissé korhadt.
KELEMEN
Legyint. Úgyse tud fölmenni. A tükör! Azt nagyon szereti! Kinyitja az ajtót is. S veranda, Ida, nézd, egy kis veranda! Ide kiültetik…
KELEMENNÉ
Mindig verandára vágytam. Jaj, ez a szag? Mi ez? Szimatolnak, Kelemen visszajön.
KELEMEN
Valami hal! Az én orrom nem csal! Idám, valami hal!
KELEMENNÉ
Jaj, nem! Rosszul leszek! Ez nem lehet. Bélám, megígérted, hogy ennek a halnak egyszer vége lesz… Hát nem bírok többé halat…
KELEMEN
Jó, jó, Idám, legföljebb te mást eszel.
KELEMENNÉ
Nem, nem! Be se hozzák! – Senki! Ha csak a szagát érzem…
KELEMEN
Jó, jó, akkor semmit nem eszünk.
MÁRTON
Kelemennéhez. Tessék, igyon valamit.
Kelemenné iszik.
Judithoz halkan. Te, a csirke!
JUDIT
Halkan. Milyen csirke?
MÁRTON
Halkan. Amit az öreg eldugott az ablakban!
JUDIT
Kelemenékhez. Akkor hozhatok egy kis csirkét?
KELEMEN
Jó, jó. Együnk csirkét, ha van.
MÁRTON
Hogyne lenne. A Papa mindig elteszi a húst. Ide, oda… Néha meg is romlik. Fölszalad, lopva behozza a csirkehúst.
MÁRTON
Dehogyis. A Papa nagyon vigyáz. Ő olyan gondos…
JUDIT
Csak átsütöm… Kimegy.
MÁRTON
A Papára mindig lehet számítani. Meg, hát az egész környékre.
MÁRTON
Igen. Megbízható, ügyes emberek.
JUDIT
Marci, gyere ki egy percre, segíts, összeállítjuk a menüt… Egy pillanat az egész… Addig… – Beengedi Wintert. – elbeszélgetnek…
Winter belép, Márton kisiet. Winter leül. Ülnek, nagy csönd. Félbemaradt mozdulatok, hümmögés, köhintések. Kelemenné is abbahagyta a kártyázást, fölfelé néz, megjátszott fesztelenséggel, Winter erre hümmög, nevet, Kelemen a nyakát csavargatja, majd kezébe temeti az arcát. Winter combját simogatva vár.
KELEMENNÉ
Van fönn még egy szoba?
WINTER
Halkan, bólogatva. Van, van.
Csend, bénaság.
Bénult csend.
WINTER
Nyálkás. De megölöm.
KELEMEN
Bólogat, új kérdésen töri a fejét, kis „hö”-vel kezdi a kérdést, szembenéz Winterrel. Nem kéne inni valamit?
WINTER
Rálocsolhatunk. Ülve marad.
Kelemen a feleségére néz, mintha Winter viccelne.
KELEMEN
Kertész. Bólogat hozzá.
KELEMENNÉ
Kedvesen mosolyogva Winterre. Ugyan hagyd, Béla.
KELEMEN
Nem kéne inni valamit?
KELEMEN
Átveszi a válaszok szűkszavúságát és gyorsaságát, mint egy ijesztő társasjátékban. Aha. Bólint. Kert?
KELEMENNÉ
Kedvesen. Ugyan hagyd, Béla.
WINTER
Hát… – Hosszabb szünet – régen.
WINTER
Én? Csak temetésre.
Szünet.
KELEMENNÉ
Ugyan, Bélám, hagyd!
Szünet.
KELEMEN
Ihatnánk egy kortyot, igaz?
KELEMEN
Kizökken a váratlan válaszra, tétován feláll. Hát… hogy megelégedett-e azzal, amit megélt… Lelkesítően. Hát ez azért…
KELEMEN
Hát… mért? Most, ugye, beszélgetünk… Biztosan rengeteget küszködött, fáradozott, sok mindent elért, megértett…
MÁRTON
Bejön. Na, Winter úr, itt a lakónyilvántartó könyv! Az ajtó felé tessékeli.
MÁRTON
De mit? Winter úr, mit?
WINTER
Ami van. – A Papa?
WINTER
Nahát, akkor azt. Én megyek is. Kezet fog velük. Meg is vagyunk. Megvolt. Elmenőben Mártonnak. A káderezés. Az élet értelme… Legyint.
MÁRTON
Majd beírjuk, Winter úr!
Winter kimegy.
Arany ember. Lehet rá számítani…
KELEMEN
Igen, de valami van a májával…
KELEMENNÉ
Bélám, hagyd ezt az embert.
Judit siet be tálakkal.
JUDIT
Tessék készülődni! Rendezkedni! Ügyeskedhet mindenki…
KELEMENNÉ
Jaj, de eredeti, de eredeti! Ez csirke! Kapkodva terítenek.
JUDIT
Gyorsan, mert elejtem. Csak ez van, most aztán meg kell elégedni ezzel. A halat kidobtam…
KELEMENNÉ
Nagyon helyes! Ki kell dobni! Bélám, hát te nem eszel? Mohón fal.
KELEMEN
Tétován. Egyek belőle?
KELEMENNÉ
Persze! Otthon vagyunk, nem? És rálocsolunk, Béla!
MÁRTON
Adom! Adom! Tölt az asszonynak, az iszik.
KELEMEN
A kiszaladó Judit után. Júliám, legalább egy kis tartár, ha volna! Finnyásan eszeget.
KELEMEN
S egy szalvéta! Legalább egy. Kínosan nevet.
KELEMENNÉ
Egy kést, ha tudsz!
MÁRTON
És egy tányért!
Benyit az Öreg.
Papa! A Papa! Nahát!
Az Öreg lerobbanva, elrongyolódva érkezik, a zsebéből zokni lóg ki. Márton föláll, kezét törülgeti, siet az apja elé.
Hát itt van. Megvan. Súgva. Hol volt? Fennhangon. A mi drága apánk!
Kelemen egy pillanatra föláll, kezét széttárja, zsíros tenyerét kifelé fordítja.
JUDIT
Benyit, kenyérszeleteket hoz, szalvétákat. Jesszusom! Ez megjött! Odadobja Kelemenék elé a holmit, s szalad az Öreghez. Csókolja, simogatja az arcát, súgva. Menjen mosdani talán!
Az Öreg nézi a társaságot, kezében a bőrönd.
Judit fennhangon. Drága Papa! Ő az!
MÁRTON
Ez a mi édesapánk! Akiről annyit beszéltünk!
JUDIT
Most érkezett meg. Vidéken volt…
ÖREG
Engem koldulni küldenek.
KELEMENNÉ
Ez… jaj… lenyeltem… megfulladok…
JUDIT
Kenyérbelet! Sokat! Ne rágja!
KELEMENNÉ
Nem tudok nyelni! Szúr! Itt!
KELEMEN
Ordít. Csak annyit mondj, hogy a szárnya volt-e?
KELEMEN
A szárnya? Csak bólints! Látod, ha halat eszünk, semmi baj.
JUDIT
Kelemenné köhögésére. Üsd hátba, Marci!
KELEMEN
A szárnya volt? Csak azt mondd meg?
KELEMEN
Ne jajgass. Csak annyit mondj, kis csont vagy nagy? Legalább bólints! Kicsi vagy nagy?
JUDIT
Marci! Vedd ki már!
KELEMEN
Próbáld lenyelni! Erőltesd!
JUDIT
Dehogy erőltesse! Köhögje föl!
MÁRTON
Nyelje le! Akkor minek eszik kenyérbelet?
Kelemenné fuldoklik.
KELEMEN
Ne fuldokolj, kérlek, ne fuldokolj, mert rosszul leszek!
MÁRTON
Ne nyüszíts! Én nem tudom…
Az Öreg odamegy, félretolja őket, rászól az asszonyra.
ÖREG
Mutassa! Tátsa ki a száját. Ne nyeljen. Itt van. Nesztek. A tányérra teszi. Így főztök. Gyilkosok. Elegánsan átmegy a szobán, föl a galériára, bemegy a szobájába.
JUDIT
Kedves. Ilyen. Nagyon drága. Mondtam…
KELEMENNÉ
Meghatottan néz fölfelé. Művész.
MÁRTON
Igen. Mandolinozott azelőtt.
KELEMENNÉ
Áldott keze van.
Isznak.
Kelemenné fölkiált. Isten éltesse sokáig!
ÖREG
Megjelenik, zakó nélkül, nadrágtartóban, a kis bőrönd még a kezében, a másik kezével int. Köszönöm. Visszamegy.
KELEMENNÉ
Meghatva. Reméljük, még nagyon sokáig lesz köztünk.
KELEMEN
Mindent rá lehet bízni. Kérlek, Márton ennyit mondhatok. Ez a nyugalom! Ez a példátlan nyugalom. Ahogy megszervezte…
Öreg lassan lejön, új ingben van, nadrágtartósan, ingét gombolja.
ÖREG
Egyetek csak, egyetek. Mintha itt se lennék.
KELEMENNÉ
Ó, dehogy. Csak magával.
ÖREG
Azt hiszem, én vagyok az idősebb! Kelemennel kezet fog. Szervusz. Letelepszik Kelemenné mellé.
KELEMENNÉ
Hol volt, drága uram?
ÖREG
Bolyongtam. Bolyongok. Mit képzel? Csak a sötét utcák. Mint a kivert kutya. Le is üthettek volna.
KELEMENNÉ
De nem verték meg?
ÖREG
Majdnem. Alig szabadultam a kezükből.
ÖREG
A pénzemet akarták. Azt hitték, részeg vagyok. Meg a repülőtéren…
KELEMENNÉ
Ó, de gyönyörű! Repült is?
ÖREG
Jól mondja. Oda húzódtam be. Vannak azok a nagy virágok… leanderek vagy mik… Meg a sok színes bolt, trafik… És azok a légikisasszonyok, asszonyom! Csupa szőke… Látott már ilyet? Kilóg a hajuk a sapka alól… Ekkora sapkájuk van… Mélázik. Jönnek le a lépcsőn! Lóbálják a táskájukat…
ÖREG
Kidobtak! Azt hitték, lopni akarok… Aztán gyalogoltam. Ebben az esőben.
KELEMENNÉ
Szeretem az esőt… Menni… Egyedül az esőben…
ÖREG
Mint egy kivert kutya. Ezek miatt.
KELEMENNÉ
Hogy mondhat ilyet?
ÖREG
Miért? Mit mondjak? Hogy szeretnek? Hazudjam magának? Magának, akinek egy pillanat alatt kivettem a torkából a csontot? Nem! Mit gondol!
Kelemenné ijedten hátrahúzódik.
Kik ezek? Bezárnak.
KELEMENNÉ
Jaj, de jópofa!
ÖREG
Az. Az vagyok. Jópofa. Ne hülyéskedjünk. Csak voltam. Hirtelen Kelemenhez fordul. Te hol dolgozol?
KELEMEN
Én, kérlek, ugye… a kedves fiadnak vagyok a…
MÁRTON
Kelemen segélykérő pillantására. Főnöke. Felettese. Csaknem úgy beszél, ahogy egy gyermeknek magyaráznak.
ÖREG
Hm. Az én húsom. Elloptátok. Ez is a szárnya. Hogy én is megfulladjak.
MÁRTON
Hozzál édesapának combot, Júlia.
ÖREG
Hagyd csak. Kézzel töri, eszi hanyagul, köpi a csontot a tányérra. Kelemenhez, aki zavartan köhécsel. És mivel foglalkozol te tulajdonképpen?
KELEMEN
Hát, kérlek, ugye, mi az intézetben… megszervezzük a honi halak tenyészetét…
ÖREG
Szervezés. Vagyis lógás, mi?
KELEMEN
Hova gondolsz, kedves Papa!
ÖREG
Nem vagyok én a te apád, kisöreg. Ne ütögesd a vállamat.
Csend, Kelemen idétlenül nevet.
KELEMENNÉ
Hogy csitítsa az Öreget. Azt hallottuk, szépen mandolinozott…
ÖREG
Teljes váltás. Az igaz. Játsszam? Judit fiam, hozd le a mandolint.
JUDIT
De Papa, azon talán már nincs is húr!
ÖREG
Akkor is! Kiabálva. A mandolint akarom!
MÁRTON
Ne ellenkezzél folyton, Júlia.
Judit sietősen fölszalad, és lehozza a porlepte hangszert. Magától eltartva nyújtja az Öregnek.
ÖREG
Feláll, megtörli a kezét, száját gondosan. Várjatok. Nagyon óvatosan, dédelgetve átveszi a hangszert, szívére szorítja, rálehel, könyökével töröl egyet rajta, fényesíti, de mindezt csak az előadás előtti könnyedséggel, futólag, aztán kicsit meghajolva, pózba vágja magát és játszik. A búrok hiányosak, a régi horvát dallam szól megint, az öreg dúdol is, a zene csak emlékeztet a dalra, de nagyon gyarló. Ezt hagyták belőle! Feldobja a galéria tetejére. Tavaly még minden húrja megvolt. Semmit sem becsülnek. Elérzékenyülve. A múltamat, az ifjúságomat, semmit!
KELEMENNÉ
Ne mondjon ilyet! Föláll, vigasztalja kedvesen, meghatva. Hát annyira szereti magát itt mindenki. Annyira aggódtak magáért, Jutka, Marci nagyon aggódtak… Simogatja az Öreg hátát. Várták haza!
ÖREG
Szeme fölcsillan. Igazán? Hiányoztam? Marci, hozz bort. Még.
Márton engedelmesen kisiet.
Semmire se használható. Lusta, mint a dög. Csak a bugyi. Higgye el, csak a bugyi. Nem vetted észre, benn a műhelyben vagy hol?
KELEMEN
Röhögve, leleplezve. Kérlek, én igazán nem tudom… Juditra néz. Mi a halakkal foglalkozunk…
ÖREG
Azért nem megy előre. Az előző munkahelyéről, mit gondolsz, miért kellett eljönnie? Mert benn… az irodában! Jó mérnök lehetne egyébként, látod, a feje nem olyan rossz, de… hát, hogy mondjam? Valami külföldi társaság jött este – Nevet –, és ott találták őket… egy kombinéban… Harsányan nevet, Kelemenék visszafojtottan vihognak, Juditot nézik. Azt hiszem, japánok jöttek vagy svédek… Jaj… Mindegy… – Törülgeti a szemét – te is meg fogod érteni, ha egy medencében, vagy egy akváriumban találjátok… egy nővel.
Nyíltan nevetnek.
MÁRTON
Jön be. Már itt is vagyok, Édesapa!
Harsány röhej.
JUDIT
A bor után kap, a bor feldől, Mártonra kiált. Te szerencsétlen! Nem tudsz vigyázni?
ÖREG
Nem mondom, én is szerettem… Emlékszem, egyszer az első háború után, a ringlispílben… három menetre fizettem be, és csak forogtunk, forogtunk…
Nevetnek.
Alig tudtunk kiszállni…
ÖREG
Miért? Komolyan. Nekem nem lehetnek emlékeim? Semmi? Csak a kocsira a pénzt? És ti vártatok haza? Kié az írógép fönn a szobában? Meg a bunda? Ki aludt az én ágyacskámban? Torz humorral mondja. Ki evett a tányérkámból? Dühösen odébb lök egy tányért. Letudtatok, aus! Vége az Öregnek!
JUDIT
Én csak egy órára mentem föl, és magamra kaptam a bundámat… Kimutatásokat csináltam…
ÖREG
És bundában kell kimutatásokat csinálni? Miért? Mit gondol, asszonyom, miért?
Kelemenné azt se tudja, nevessen, vagy komolyan vegye.
Mert olyan rohadt hideg van ott. Csak ami innen fölszivárog. Rothadt hideg van, asszonyom…
KELEMENNÉ
Figyeld, Béla, néha té-vel ejti, néha anélkül!
ÖREG
Igaza van. Rohadt hideg. Ez a helyes. Már ott élnek. Egy napig nem vagyok itthon – elparentálnak.
KELEMEN
Nagy reccsenés, a széke eltörik. Nahát! Nevet, az egyik székláb kidől.
ÖREG
Most legalább láthatod. Itt minden szétmegy. A nagyságos úr semmit sem csinál, azon kívül. Itthon egy szöget sem ver be. Most nézzék meg! Odarohan a falhoz, behasítja a tapétát. Lóg az egész. Ledől. Minden az én nyakamon. Visszamegy kimérten a székhez, csöndesen vizsgálja, mint egy orvos a beteget, finom kézzel, komolyan, hosszan, halkan kedvesen szól. Hozz egy kalapácsot, fiam.
MÁRTON
Igen, Apa. A szekrényhez ugrik, kivesz egy kalapácsot.
ÖREG
Nem kár.
Márton nyújtja a szerszámot.
Ide állj addig, Béla! Marci, fogd. Szögel, kalapál, kicsit üt, nagyot, nemcsak a javítás, de a rongálás ördöge is dolgozik benne. Ne úgy fogd, fiam, ne úgy! Hát láttál már ilyet, Bélám, most mondd meg? Láttál így fogni egy szöget? Ez egy antitalentum, egy tök… gyerekkorában is ilyen volt. Oldalra dűtsd, oldalra! Hozd ide a harapófogót! Márton szalad, hozza. Szorítsd most. Hátul nyomd, te! Szemben a szöggel, erősen. Addig kalapál, míg a szék ripityára megy. Hát ilyen ez! Mártonra mutat. Azt hiszed, jó helyen fogja? Au! Ez meg behasadt! Feltartja az ujját, föláll, eldobja a szerszámokat, félrelöki a széket. Ülj egy másik székbe, Bélám, hát székünk talán még van? Mártonra mutatva. Erre aztán számíthasz! Na. A vérző ujját szopja. Judithoz. A hülye férjed miatt.
JUDIT
Majd én bekötöm, Papa. Sürög-forog, gézt keres.
ÖREG
Hagyd a csudába… Begyógyul ez…
JUDIT
Dehogyis… Bekötözi a sebet. Így. Legyen egy kis babája. A végén megcsókolja kedvesen a bekötött ujjat. Na, meggyógyul. Az Öreg mellé térdel, kuporogva, szeretettel. Papa. Úgy félek.
JUDIT
Szeretném, ha… Anyu mindig azt mondta… Szeretném elmondani…
JUDIT
Nem tudom… Anyu mindig azt mondta, a biztonságot keressem…
ÖREG
Biztonság… Az csak a plakáton van.
JUDIT
De én szeretem Marcit.
JUDIT
Anyu mindig azt mondta, külön kellene élnünk…
ÖREG
Most akarsz elválni?
JUDIT
Nem Marcitól… Kell egy külön zug, ahol…
KELEMEN
A kezét dörzsöli. Na, most el fogjuk intézni, Idám…
JUDIT
Nekünk kell egy fészek… Marcival…
KELEMENNÉ
A kártyáit rendezi. Fészek. Aprókat nevet.
KELEMEN
Ünnepélyesen. Az én mamám egy drága asszony…
Szünet.
MÁRTON
Az Öreghez. Kell egy külön zug, ahol akár agyon is üthetjük egymást.
Az Öreg ide-oda kapja a tekintetét.
KELEMEN
Ida, drágám, mutasd már meg a mama fényképét… Igaz, itt még jóval fiatalabb volt…
JUDIT
Nem tud bevásárolni.
ÖREG
Nézi a képet. Szép öregasszony. Hány éves?
KELEMEN
Mindent megeszik, jóformán. Főleg süteményt, pépeset…
KELEMEN
Nem kell etetni. Csak a darabosat. Húst, ilyesmit…
KELEMENNÉ
Rakja a kártyáit, révülten. A gyufára kell nagyon vigyázni… Szereti a tüzet…
KELEMEN
Megszerveznénk… Itt, kettesben. Fönn – lenn, egy halk csengő… Olyan már ő is, mint egy gyerek. Szereted a gyerekeket, úgy hallottam…
ÖREG
Nézi a képet. Milyen szép kalapja van.
KELEMENNÉ
Hát azért a W. C.-re kísérni kell néha, Bélám, azt engedd meg…
MÁRTON
Közbevág. De ő elvan, egyedül, nem? Olvasgat…
KELEMEN
Inkább azt szereti, ha fölolvasnak neki… Öreghez. Nem szereted a könyveket?
JUDIT
De… Éjjel is olvas…
KELEMEN
Mutatja a forgó tájékát. Itt, fölül. Nem hajlik. A bal, csak a bal. A cipőjét nem tudja befűzni szegény. Tudod, hogy van. Hajolni… az a legnehezebb. Ha az ágy szélére ülteted…
KELEMENNÉ
Bélám, majd később. Lehet, hogy a Papa rosszra gondol.
ÖREG
Magának is él még a mamája?
KELEMENNÉ
Ó, de kedves. Maga mindig rám is gondol.
Kopogás a verandán. Öreg odamegy.
ÖREG
Tessék csak, tessék. Kinyitja az ajtót. Te vagy az? Gyere.
Kata bejön, Márton ijedten hátrál.
Ezek eladnak engem.
KATA
Jó estét. Körülnéz, próbál könnyed lenni, de zavarban van. Búcsúvacsora?
ÖREG
Csak úgy beállítottak.
ÖREG
Nem fontos. Mellékfigurák.
ÖREG
Na, ilyenek. Főnökök, rokonok. Parancsolni, azt tudnak. Engem meg kihasználtak. A véremet vették.
KELEMENNÉ
Béla, nekünk talán menni kellene…
ÖREG
Asszonyom! Hová menne? A legjobb helyen van.
ÖREG
Én. A főhülye. Egyedül a galérián. Mostam a pelenkát. Ki mos itt, mit gondolsz? Talán ők? Mozi. Bárok. Rázni a feneküket, mulatás. Groteszkül mutatja a táncmozdulatokat. Ki söpör itt, mit gondolsz? Ló vagyok, öszvér. Ki viszi le a szemetet az utcára? A mindenes! Én!
KATA
Vége ennek, Papa! Itt a papír. Jöjjön. Elintéztem az otthont. Csomagoljon hamar.
ÖREG
Te drága! Megcsókolja. Köszönöm. – Sietek. Ami csomagom nekem van. Fölmegy.
JUDIT
Papa, hát hova készül?
KELEMEN
Katához. Foglaljon helyet.
KATA
Mártont nézi. Nem, köszönöm.
JUDIT
Katához. Azt hiszem, mi még nem ismerjük egymást.
KELEMEN
Odamegy, kezet csókol. Kelemen.
KELEMEN
Visszamegy a feleségéhez. Szép név, és milyen csinos.
KELEMENNÉ
Azt hiszem, itt az ideje Bélám, hogy menjünk.
KELEMEN
Mindjárt, mindjárt.
ÖREG
Visszajön. Maradjanak csak, kell a tanú.
JUDIT
Igazán nem is tudom… A sírás határán. De azért maradjanak.
KATA
Az Öregnek. A kedves menye, ugye? A fényképen szemüvege van.
JUDIT
Kelemenékhez. Csak fél évig hordtam szemüveget.
ÖREG
A tojást a teavízben főzte, ne félj! Főzés! Rántottát ettünk egy hónapig. Mártonra mutatva. Cipőt pucolni! Mit gondolsz! A leveleit is én olvastam el, aztán elmondtam a tartalmát. Csomagol a bőröndbe.
KATA
Mártont nézi, csöndesen. Nagy ember lett a fiatalúr.
ÖREG
Volt, amikor egy gatyája sem volt. Mindent tőlem kaptak. A diplomát, a télikabátot. Szegény feleségem zongoráját adtam el, hogy legyen ennek télikabátja. Mikor kirúgták az előző munkahelyéről a nők miatt, én könyörögtem egy földimnek… A jegygyűrűt én vettem, a poharakat… Bekap egy cukrot, pakol.
KELEMEN
Hova készül a Papa, Júliám? Elutaznak?
MÁRTON
Töltsek egy kortyot? Kelemennének tölt, az iszik.
KATA
Csöndesen. Udvarias ház.
ÖREG
Hagyd. Kisfiú. Azt se tudja, mit csinál. Persze gazsulál.
JUDIT
Tölts, Marcikám. Tessék inni.
KELEMENNÉ
Úgy látom, Bélám…
KELEMEN
Egy percet várj, drágám, egy percet. Hátha szükség lesz ránk.
Csöngetés. Nem mozdul senki.
ÖREG
Mi az? Már ajtót se mertek nyitni? Kimegy, kinyitja. Á, igen! Épp jókor! Bejön Stolzcal. Hölgyeim és uraim! Rövid leszek. Az új tulajdonos. Övé a ház.
Zűrzavar, Stolz hajlong, be akar mutatkozni.
KELEMENNÉ
Ki ez az ember?
MÁRTON
Felocsúdva. Hát mi vagyunk a lakók!
ÖREG
Lakók se voltatok. Semmi.
JUDIT
Stolzhoz. De mi a rokonai vagyunk, a gyerekei…
ÖREG
Stolzhoz. Na, igen. Rájuk számíthatsz. Ők segítenek kihurcolni a felesleges bútorokat.
STOLZ
Örülök. Megbeszéljük.
ÖREG
Kata, fogd a bőröndöt. Add oda nekik a papírt. Míg fölmegy, Kelemenhez, Stolzra mutatva. Vele tárgyaljatok! Mutassátok meg neki a mama fényképét!
KELEMEN
Na, ez erkölcstelen eljárás, Idám, gyere. Eladták a házat. Ez egy tisztességtelen ügy. Márton, kérlek, és te nem szólsz? Mi eljövünk ide…
MÁRTON
Tartóztatja őket. De én se tudtam! Csak nem képzeled rólam?
STOLZ
Nagyon sajnálom. Nem tudtam, hogy másik vevő is van.
KELEMEN
Hozunk fényképet, beszélgetünk… Felháborodva menni készül. Kelemennéhez. Gyere…
JUDIT
Ez félreértés, ne menjenek…
KATA
Tessék, a papír. Átadja Juditnak.
JUDIT
Marci! Ez tényleg eladta a házat!
Öreg megjelenik a galérián.
KELEMEN
Gyere, Ida. Add vissza a kártyákat.
MÁRTON
Stolzhoz. Kicsoda maga?
JUDIT
Eladta a fejünk felől a tetőt! Marci, hát csinálj valamit!
ÖREG
Állig bebugyolálva a piros sálban, mint egy rongyos mikulás, extra jelmezben áll a galérián. Némán, fenségesen. Csendet kérek! Add ide a bőröndöt!
Kata odaadja.
Ezt a bőröndöt egy orosz katonától kaptam. Ez az utolsó vagyonom. Ők hordanak ilyen kis kék bőröndöt. Ebben minden elfér, vándorolhat vele az ember. A hazátlan. Kitúrtatok, de nem baj! Boldog leszek! Integet.
JUDIT
Hát Marci, ne állj ott, te szerencsétlen! Igaza volt az öregnek! Nagy senki vagy! Gyáva és tehetetlen! – Hát nem érted? Koldusok lettünk!
ÖREG
Ezt akartátok. Eddig én koldultam, most ti fogtok.
Judit kiszalad, behozza a mózeskosárban a gyereket. Emeli, mutatja, sírva, lassan lépeget. Nagy csend. Az Öreg vállat von. Elnéz a platón, mint egy hadvezér. Lenéz. Szétnéz a házban, az embereken. Megrándul az arca. Szipog. Nyeldes. Pislog. Lassan lejön. Katához megy. Kiveszi a kezéből a papírt, eltépi. Szétszórja, mint egy bűvész. Meghajol. A piros sálat letekeri nyakáról, mosolyogva vetkőzni kezd.
JUDIT
Márton kezébe nyomja a mózeskosarat, odaszalad az Öreghez, átöleli.
Márton ujjongva fölszalad a gyerekkel az Öreg szobájába.
Papa! Drága Papa!
KELEMEN
Erre rálocsolunk!
Márton kilép a galériára, színészies könnyedséggel, mint az Öreg, megáll.
ÖREG
Gyere, Marci, gyere. Stolzhoz mintegy belebotolva. Maga mire vár?
STOLZ
Én megvettem a házat…
MÁRTON
Uram. Nézze meg jól. Elment az apám?
MÁRTON
Úgy látja, hogy itt tartózkodik?
ÖREG
Most mondd, Marci! Hát el szoktam én adni a házat? El tudsz te engem képzelni, hogy csak úgy eladok egy házat? Megfontolatlanul? Anyád emléke él benne!
MÁRTON
Igen! Becsapta az apámat! Leszalad a lépcsőn.
KELEMENNÉ
Bélám, talán máskorra halasszuk a látogatást…
KELEMEN
Egyáltalán. Egyenesben vagyunk. Én vagyok a tanú. Kérem, én mint a Halbiológiai Intézet vezetője, igazolhatom…
ÖREG
Na, ugye… Kelemennének. Félrevezetett. Azelőtt is jöttek házalók, ügynökök… ilyen… csalók. De valahogy nem így. Az egyik olajosan, a másik rövidnadrágban… De ő egy komoly öltözetben… Nyakkendővel…
STOLZ
Nem volt rajtam nyakkendő…
ÖREG
Mártonhoz. Látod, ezt nem bírom. Mintha most a nyakkendő volna a fontos. Ez a szerénység! Ez a fölény! Kelemennéhez. Nézze meg, asszonyom… És Stolz! Ez a neve. Mintha egy komoly ember lenne!
STOLZ
Köhint. Uram, én foglalót is adtam!
ÖREG
Marci! Add már oda azt a rongyos kétezret, és küldd el. Félrevezetett… Kelemennéhez.
KELEMENNÉ
Nem baj. Az a fontos, hogy itt van, megvan…
KELEMEN
Igen. Márton, fizesd ki ezt az embert.
MÁRTON
De… nem lesz ennyi itthon… Kétezer van, kiskutyám?
JUDIT
Csak ezerötszáz… A fiókba nyúl, pénzt húz ki.
MÁRTON
Átnyújtja Stolznak. Ezernyolc. Ennyi van, vigye.
STOLZ
Bocsánat, kettőezerötszáz, én se lopom a fizetésemet.
ÖREG
Kelemenhez. Ugorj be azzal a hétszázzal.
KELEMEN
…Autóval jöttünk, ilyenkor nincs nálam sok… Keresgél, kivesz a tárcából ötszázat. Idám, tenálad?
ÖREG
Kata, van valami pénzed?
Kata szomorúan nyújtja az ötvenest.
Köszönöm. Megveregeti a lány arcát. Na, meglesz.
KELEMENNÉ
Hát két tízes. Ha ez kell… Ez az én vagyonom…
Öreg helyeslő bólogatás mellett begyűjti a pénzt.
ÖREG
Minden fillér kell. Na. Megvan. Vigye. Mártonnak nyújtja, mutatja, hogy adja át Stolznak, mintha érintkezni sem akarna vele. Örüljön, hogy nem hívtunk rendőrt! Potom pénzért kicsikarni a házat? Egy idős embertől?
STOLZ
Kétszáz forinttal kevesebb.
ÖREG
Azt hiszi, ér valamit ez a ház? Ócskaság az egész. Ledől. Stolz kimegy. Hova rohan? Itt a kétszáz. Saját zsebéből kifizeti a hiányzó pénzt. Isten áldja! Visszajön, legyint, sok szeretettel. Csirkefogó.
KELEMENNÉ
Drága mester! A mellé ülő Öreget átöleli, a többiek is körülveszik.
ÖREG
Hajómérnök lehettem volna. Mikor a hajón dolgoztunk, minden zárat én csináltam. Azt mondta nekem mindig az igazgató, mérnök is lehetnél, ha nem szeretnéd annyira az asszonyokat! Hogy mire értette?
KELEMEN
Hol itt az összefüggés?
KELEMENNÉ
Én értem, én értem!
ÖREG
Kelemennéhez. Meg se fogtam őket, ne higgye. A csípőjüket, a mellüket se…
KELEMENNÉ
Ellágyulva. Nem is kell…
ÖREG
Valamit csináltam. Egy mozdulatot… Egy-két szó…
KELEMENNÉ
És minden elborult…
A beszélgetés elakad, csönd.
KATA
És… énvelem, mi lesz? Mit csináljak?
ÖREG
Föláll. Veled? Körülnéz. Hát… nem tudom… Szeretettel, sajnálattal. Itt… mi…
KATA
Igen… És a biciklim?
ÖREG
Ja, a bicikli. Kinn van a verandán.
ÖREG
Hát a lánc… Nem is tudom… Hát… kinn a verandán. El tudod tolni…
KATA
Persze. Elviszem. Megyek is… – Kifelé hátrál. – megyek. Az ajtóból Mártonhoz. Szervusz! Kimegy.
ÖREG
Hosszan nézi Mártont. Marci. Visszaül. Ez a mamlasz is más volt. Amíg oda nem került ebbe a… vízbe…
ÖREG
Mártonhoz. Sajnállak téged. Elérzékenyül, karját Kelemenné vállára teszi. Egészen elhülyültél… Ott csak halvérűek vannak.
JUDIT
De nem így van, Papa.
ÖREG
Mit tudod te? Épp te. Hát nekem mégiscsak a fiam. Ő mondta, hogy ott mindenki impotens.
ÖREG
Hát nem te mondtad? Hogy impotens társaság? Őrá is?
MÁRTON
Hát azt csak az ügyintézésre értettem!
KELEMEN
Nem tudom, nekem meddig kell ezt hallgatnom?
JUDIT
A Papa csak viccelt!
KELEMEN
Köszönöm. Ez nem vicc, ez színigazság. Judithoz. Asszonyom, én sajnálom magát. Mélységesen sajnálom. Kezet csókol. Odamegy az Öreghez, átöleli a vállát. Köszönöm. Nagyon köszönöm, hogy kinyitottad a szememet! Igazad van! Teljesen igazad van.
KELEMENNÉ
Igen. Soha nem fogjuk elfelejteni… Kezet nyújt, Öreg meghajol.
KELEMEN
Ez igaz. Mártonhoz. Kérem, holnap már ne fáradjon be az intézetbe. Teljesen fölösleges. És, asszonyom, egyet jegyezzen meg. Minden úgy igaz, ahogy az öregúr mondja. Nem a munkával van a baj! Az erkölcs! A bugyi! Elég volt! Nem magam miatt, ne higgye. De nem merek egy új gépírólányt fölvenni miatta! Meghajol, kimegy, felesége követi. Dermedt csend. Kelemen visszalép. Igaza van az Öregnek! A bugyi! Csak a bugyi! Ki.
JUDIT
Nem bírom! Nem bírom tovább! Most állásod sincs!
ÖREG
Mit sajnálod? Hallod, csak a gépírólányok fenekét fogja, majd másutt dolgozik. Egyszer ez életben! Mért, én nem dolgoztam?
MÁRTON
Sziszegve. Papa, most ne kezdje el, hogy dolgozott-e, vagy sem…
ÖREG
Hallod, amit mond? Maga. Maga. Hogy én egy szalmaszálat sem tettem keresztbe. Én dolgoztam, igenis. Hogyha maradt időm, akkor néztem a lányok után. Saját műhelyem volt…
MÁRTON
Papa! Sose volt műhelye, most mit…
ÖREG
Te mondod ezt? Fölugorva kiabál. Még nem is éltél. Meggyalázod anyád emlékét, akivel közösen kuporgattunk! Te nem tisztelsz semmit és senkit!
JUDIT
Nem bírom. Hát nem bírom már! Mindennap elölről!
MÁRTON
Külön műhelyben dolgozott, de nem a saját nevén volt!
ÖREG
Az mindegy. De az enyém volt! Csak én dolgoztam a műhelyben, egyedül én!
MÁRTON
Mint segéd, mert az öreg beteg volt…
ÖREG
Segéd? Sose voltam segéd! Egy vagy két napig összesen. Mert azonnal rám bíztak mindent! Anyád, szegény anyád, ha látná, hogyan adod el a mi emlékeinket! Ahogy a kék paplant eladtad egyetemista korodban, helyesebben egy kurvánál hagytad. Mit leveleztem a paplanért! Azt mondta, elszakadt. Anyád paplana! Egyetlen emlék!
JUDIT
Hát ez lehetetlen! Mért is vagyunk még itt? És hová bujdossunk, Marci, csinálj vele valamit!
ÖREG
Ki tudja, kik alusznak abban a paplanban? Még ha egy tisztességes személy! De kik henteregnek rajta?
JUDIT
Most jön az óra! Az óra is jön!
ÖREG
Jól mondod. Az óra! A régi óra jó volt. Ez összevissza üt. A negyedeket is ütötte! És ő egy papnak adta, aki disszidált. Ezt hiába figyelem éjszaka, azt se tudom, egy óra van, vagy öt? Órát a papoknak, mikor annyi idejük van, mint az örökkévalóság! És mit küldött nekem az óráért? Használt papi zoknikat! Tíz éve fekete kaliforniai zokniban járok, télen, nyáron, esőben, bakancsban. Mutatja a lábán, a zsebéből is kihúz egyet.
JUDIT
Vége, vége! Kiabál. Nem bírom tovább! Befejeztük! Válassz, vagy az Öreg, vagy én! Mindennek ő az oka! Miatta rúgnak ki az állásodból! Beengedi ide azt a nőt! Nagyon jól értitek ti egymást! Biztos neked szervezte! Nyilvánosházat csinál az otthonunkból! Fölrohan a felső szobába.
MÁRTON
Hát miket csinál maga? Tönkre akar tenni?
ÖREG
Bekap egy cukrot. Elfogy a cukor.
Judit a mózeskosárral, a gyerekkel jön vissza.
MÁRTON
Viszed a gyereket?
JUDIT
Csak nem képzeled, hogy egy percig is rábízom? Soha többé!
JUDIT
Mindegy. Itt nem maradok. És jegyezd meg, vagy jössz, vagy maradsz, de az életed felől döntesz! Kimegy, Márton követi.
ÖREG
Menjetek csak! Körülnéz, mindent szemügyre vesz a lakásban. Aztán a szekrényhez megy, kihúzza a fiókot, kifordítja a levegőbe, üres. A ruhásszekrényhez megy. Kiveszi a zöld köntöst. Leteszi a maga zakóját, fölveszi a köntöst. Kihúzza magát. Elegánsan lépeget a tükörhöz. A kredenchez megy, gyógyszeres üveget hoz az asztalhoz. Gondterhelten, szomorúan megáll. Meglátja a virágmagos gyufásdobozt, fölemeli, megnézi, elhajítja. Fölemeli a poharat, benne víz. Emeli a szájához a gyógyszert, ízleli, elfintorodik, keserű. Beleiszik a vízbe, kiköpi – pfuj! Kidönti a vizet. Bort tölt a pohárba. Iszik, rábólint. Arca földerül kicsit. Leteszi a gyógyszert. Ízleli az italt, csettint. Á. Ez jó. Még iszik. Ez igen! Bevesz a gyógyszerből, a szájába dobja, iszik rá.
Halkan nyílik az ajtó, Winter jön be.
ÖREG
Tudja, Winter, végleg magának adom. Nekem már nem kell…
WINTER
Nem? Hozok magának is disznósajtot.
ÖREG
Elmegyek, Winter. Vége.
ÖREG
Ajaj. Messzire. Kinyitom a szárnyaimat, és elrepülök…
ÖREG
A tükör előtt beszél. Elmegyek Amerikába. Nagy szárnyakon repülök, Winter.
WINTER
Rendben van, csak a bőröndöt…
ÖREG
Át a tengeren. Nem tart vissza semmi, Winter. Eloldódtam. Hirtelen Winterhez fordul. Nem hiszi, Winterkém? Megvan a meghívólevelem. Az útlevél, minden…
WINTER
Akkor a bőrönd kell magának…
ÖREG
Bőrönd nélkül. Meghívtak. Nem jövök vissza többé, Winter. Nem kell oda poggyász.
WINTER
Értetlenül. Értem.
ÖREG
Tudja, régóta készülök. Csak sajnáltam itthagyni a gyerekeket. Az egészet. Ezt a nyavalyás kis házat.
WINTER
Ha gondolja… Lehajol a bőröndért.
ÖREG
Igen. Megpihenek. Fáradt vagyok.
WINTER
Hát akkor én el is viszem a bőröndöt. Felmutatja.
ÖREG
Isten áldja, Winter!
WINTER
Kezet fog. Hozok majd disznósajtot, ha még itthon lesz.
WINTER
Bólogatva, kimegy. Majd a hurkát beteszem az ablakba!
Az Öreg egyedül maradt. Lassan, fáradtan odamegy a tükörhöz, megnézi magát, végigsimítja az arcbőrét. Elgyengül. Odamegy a díványhoz, félig fekvő, félig ülő pózban elhanyatlik, fejét oldalt hajtja, karja lelóg. Mozdulatlan. Kinn zörgés, hangok.
JUDIT
Marcikám, én beviszem a gyereket, te addig hozd be a ponyvát.
MARCI
Hozom! Kiáltva. Papa! Itt vagyunk!
JUDIT
Belép, észreveszi az Öreget. Jaj, Marci, gyere! Nem! Beszalad az Öreghez, látja a gyógyszert, sikít. A Papa! Megmérgezte magát! Marci! Nézd! Gyógyszer!
MÁRTON
Rohan be, a mózeskosarat a díványra teszi. Istenem! Mutasd!
MÁRTON
Az nem lehet! Lerogy a dívány szélére. Apám!
JUDIT
Nézd, milyen szép az arca! Istenem! Istenem!
MÁRTON
Visszafojtott zokogással. Vége.
JUDIT
Mért tette? Istenem! Talán írt valamit? Valami búcsúlevelet? Ez lehetetlen… A köntös zsebében kutat. Jaj, de hol? Hol lehet? Miattam tette, miattam!
MÁRTON
Dehogyis. Fönn talán. Téged szeretett. Ráordít. Menj már föl.
JUDIT
Alig találja a lépcsőt. Marci, itt a mandolin… Fölmutatja.
MÁRTON
Ordít. Most ne a mandolinnal gyere!
JUDIT
Vissza. Nincs. Miattam tette! – Jaj, Marci… hogy félek… Nélküle… Lassan jön lefelé. … Ha megjöttem, nem jött le, csak köhögött. Jelezte, hogy itt van, hogy él! Hogy lehet rá számítani! Érted? Várta, hogy fölmenjek. Hogy szóljak. Vagy azt mondta: „Ezt a szatyrot még sose láttam. Új?” Az én szatyraimra! És várta, hogy megcsókoljam. Tartotta az újságot, de nem olvasta. Egyedül ült fönn, és várt… ki nem ejtette a nevedet, pedig téged várt… Addig le se jött, míg haza nem értél. És nem kérdezett soha semmit… ha órákat késtél, akkor sem… Fülelt a kert felé… hogy jössz-e? Sír.
MÁRTON
Ne bőgj, az isten szerelmére! Hangja elcsuklik. Ne bőgj!
JUDIT
Nem maradt senkink! Összebújnak, mint a gyerekek. Hogy vágyott egy kis tejre. Meleg tejre. Mindent sajnáltam tőle, mindent. Hogy cukrot tesz bele…
MÁRTON
Marhaság! Annyit nem intéztem el neki, mint az a kéthetes nyaralás! Hogy akart még egyszer nyaralni! Megállni Almádiban a parton. Elbeszélgetni a pincérekkel… elmesélni nekik, hogy… – Sír – … az… egészet…
JUDIT
Miattam tette, hidd el! Csak miattam!
MÁRTON
Téged szeretett. De én a fia… voltam…
JUDIT
Téged mindig jobban szeretett!
MÁRTON
Ne pofázz! Pofon üti. Jaj, édesem! Átöleli.
JUDIT
Most mi lesz a gyerekkel? Jaj, a mentőket! Várj! A kórházat, a nővéremet a kórházban! Odaszalad a tükör alatti kisasztalhoz, amin a telefon áll.
Elalszik a tükör fölötti nagyvillany, a fél szoba elsötétül.
Na. Ez is. – Hívd. Itt a szám!
MÁRTON
Odamegy. Nem tudok így tárcsázni!
JUDIT
Vidd a világosra!
Márton a telefont húzza a világos felé, nem ér odáig.
Itt a szám!
MÁRTON
Nem ér idáig! Hát nem látod, hogy nem ér idáig? Nézd meg a villanykörtét!
Tehetetlenkednek.
JUDIT
Hogy megjavította egy perc alatt! Neki volt fönn drótja.
MÁRTON
Nem a körte rossz?
JUDIT
Nem tudom. Hozz egy gyufát!
MÁRTON
Hol van? Elbotlik, a földön az Öreg virágmagos doboza kerül a kezébe. A virágmagjai! Lebeszéltem, hogy elültesse őket! Hogy majd jövőre!
JUDIT
Gyertyát is hozz, életem!
JUDIT
Koldulni küldtük! Milyen megalázó!
ÖREG
Fölnyitja a szemét, föláll, nyugodtan. Cukrot bezzeg nem hoztatok! Kezébe veszi a kalapját, különös derűvel, durcásan. Pár szem cukrot is sajnáltok szegény öregembertől? Koldus módra tartja a kalapot Judit és Márton felé. Csak egy pár szem cukorkát!
A fény az Öregre szűkül. A közönség felé tartja a kalapját kéregetően. A fény lassan kialszik.
Vége
|