Szeretetotthon*
Hídszerű átjáró ível a színpadon keresztbe, kb. kétméteres magasságban, alacsony korláttal. Itt állnak Márton, Judit és az Öreg. Híd mögött víz jelezve. Egyik oldal felé üres őrbódé. Az Öregnek csak a fejére és feje fölé esik a fény. Mozgása, kalapja beúszik a fénybe, világítás kissé irreális, a vízen kék, zöld fények. Márton, Judit, valamint a megjelenő alakok csak félhomályban látszanak, árnyalakok, ez a rész merev, pantomimszerű. Az este kezdete.
MÁRTON
Ne így, Papa, az isten szerelmére, ne így!
ÖREG
Tétován áll, keze, lába esetlenül mozog. Hát hogy? Mi baj van?
MÁRTON
Ezerszer megbeszéltük. Van, amikor olyan jól csinálja. Hát ez lehetetlen, mindig elölről kezdeni!
JUDIT
Ne így álljon, drága Apu! Ne így!
ÖREG
Így jó? Kihúzza magát. Azt mondtátok, esetten, félszegen, megtörten. Visszacsuklik. Hát most mi a jó? Akkor pontosan határozzátok meg, hogy mi a jó?
MÁRTON
Igen, igen! Összetörten… egy élet utáni vereséggel. De azért valami tartást! Emberi tartást! Azt nem lehet elengedni! Mi lesz magából? Mit gondolnak?
ÖREG
Legyint. Emberi tartás? Ugyan. Ne hülyüljetek. Mondjátok meg, mi kell nektek!
JUDIT
Könnyedén, Papa! Elegánsan azért. Nem egy utolsó koldus maga!
JUDIT
Ez csak átmenet. Várjon csak…
Rángatják, igazgatják, mint egy élő szobrot, fejét fordítják, még az arcát is simogatják, rendezik.
Eressze el magát… Mintha otthon lenne…
ÖREG
Rezignáltan. Otthon…
MÁRTON
A fejét emelje föl, azért a fejét tartsa föl!
JUDIT
Úgy van! Ne lógassa! Előbbre! Jó, most jó! Papa, ne hagyja el magát, kérve kérjük, hát ennyit csak megtehet a gyermekeiért, hogy nem hagyja el magát az utolsó percben. Már nincs sok hátra, maga is tudja!
ÖREG
Az igaz. Nincs sok hátra, nem lehet sok hátra.
MÁRTON
Az izmait azért lazán! Királyian, de törötten, azt szeretik legjobban az emberek. A megtört nagyságot, a meggyötört, de hősies szenvedést, érti?
JUDIT
Te, Marci! Nem jó, ha áll! Nem megy ez így. Látszik, hogy nem hivatásos. Üljön le.
Öreg leül.
MÁRTON
Megfázik! Fölrántja. Ne üljön, miket találsz ki! Guggoljon, Papa, talán guggoljon!
ÖREG
Leguggol. Fáradt vagyok.
JUDIT
Péterre gondoljon, a mi kis Péterünkre. Nem kell végtelenségig guggolnia. Ha jön valaki. De guggolva se jó.
MÁRTON
Jó lesz, hagyd már! Persze rosszabb ruhában is jöhetett volna. Az ünnepi ruhában jött! Most mondd meg, Judit! Az ünnepi öltöny van rajta, amikor…
JUDIT
Vigyázz, jönnek! Gyere hátrább! Ide, a bódéhoz!
MÁRTON
Álljon inkább, Papa! Súgja, miközben elbújnak a kis őrbódé mellé.
ÖREG
Most álljak, vagy guggoljak? Tétován hátranéz az Öreg.
A fiatalok intenek, hogy „le”, „le”. Valaki jön alulról a hídon. Lassan közeledik, az Öreg feléje fordul, kalapját finoman leemeli, elébe tartja.
ISMERETLEN
Koldulunk, koldulunk?
ÖREG
Utánanyújtja a kalapját. Isten bocsássa meg!
Az ismeretlen forintot ad, aztán lassan el a másik oldalon. A fiatalok előugranak.
JUDIT
Ne így, drága Apuka! Ez semmi, nulla. Látja, gúnyolódott magával, és csak egy forintot adott! Nem lehet így!
MÁRTON
És nem „Isten bocsássa meg!” Nem ezt kell mondani. Isten fizesse meg!
ÖREG
Azt olyan megalázónak érzem. Mintha fenyegetőznék. Mintha titokban bosszúra szólítanám fel, hogy lesújtson, ha keveset ad…
MÁRTON
Most ne ezzel foglalkozzunk, nincs időnk erre, filozófiai vitát folytatni! Most mit vacakol…
JUDIT
Üljön vissza, üljön vissza, jön valaki! Á, senki, elkanyarodott. Álljon fel. Nem! Erre jön!
MÁRTON
Guggolni, Papa, guggolni, az a legjobb!
Öreg föl-le rugózik.
JUDIT
Á, elmegy a tag. Nem jó, hagyja. Lazítson.
MÁRTON
És most azt mondd meg, miért jött az ünnepi zakóban? Így embernek nézik! Valakinek! Direkt minden alkonyatkor odakészítem neki a rongyos lódent, a piszkos nadrágot…
JUDIT
Gyere be, jönnek. Guggoljon, Papa!
Elbújnak a bódé mellé. Az Öreg most leguggol. Stolz jön.
STOLZ
Nem fárad így el, uram?
Öreg lassan fölemelkedik.
ÖREG
Tétován szól. Ne…em. Inkább…
STOLZ
Mi baja? Mért guggol?
ÖREG
Hát… kérem… Sebesülés… Kell a pénz. Megbüntet… büntetés valahogy.
STOLZ
Lövés? Egy tízest nyújt át.
ÖREG
Olyasféle. Altest. Azért is guggolok. Nem fáj annyira, ha összeszorítom, összenyomom. Legszívesebben ülnék, de felfázom.
STOLZ
Ajaj. Az rossz. Bénulás is, gondolom. De aztán az ilyesmi apáról fiúra szállhat.
ÖREG
Remélem is. Mármint hogy – köszönöm – remélem, hogy megint itt… erre… tetszik jönni… Isten vele!
Stolz elmegy. A fiatalok előjönnek.
JUDIT
Nem tárgyalni, Papa, nem szabad! Ki tudja, mikbe keveredik bele! És nyöszörögjön! Nem nyöszörög.
MÁRTON
Most egész jó volt. Ne szidd mindig, elmegy az élettől is a kedve. Jó lesz azért – Megsimogatja az Öreg fejét. –, rendben van.
ÖREG
És most mit csináljak? Ha nem jön senki?
JUDIT
Jaj, ne kezdje most ezt. Hogyne jönne. Mindig jön valaki.
MÁRTON
Dehogy fagy. Nincs még olyan hideg. És nézi addig a vizet.
ÖREG
A vizet? Mit nézzek rajta?
JUDIT
Vagy a városi fényeket. Annyi minden van itt.
MÁRTON
Mindig ezzel jön. Hát nem lehet mindig szórakozni, cukrot szopogatni, élni…
JUDIT
Gyere már. Este el kell mennünk…
MÁRTON
Várj, jönnek! Papa, a kalapot!
Beugranak a bódé mögé. Árváék jönnek, egymásba karolva.
ÁRVA
Ki ez, Szilvia? Ismerjük?
SZILVIA
Nem hiszem, Papa. Egymillió van belőlük.
ÁRVA
Adj neki cukrot, Szilvia.
ÁRVÁNÉ
A Néró cukrát ne add oda neki. Inkább egy húszfillérest.
SZILVIA
Csak kétforintosom van.
Szilviáék állnak egy darabig, az Öreg felváltja a pénzt, majd a kalapjához emeli az ujját.
ÁRVÁNÉ
Ilyenek. Mind ilyen, aki öreg.
ÁRVA
Hagyjad. Örül, ha él.
Elvonulnak.
MÁRTON
Előmerészkedve. Ide figyeljen, Papa! Nincs több időnk. De hát tudja ezt maga jól. Megy ez. Eddig is ment. Szembe áll vele, kezet fog. Jól van! Rendben van. Csak nyöszörögjön!
JUDIT
Sustorogva búcsúznak. Mennünk kell, drága Apuka! Péterért megyünk a bölcsődébe, aztán jövünk vissza magáért. Sietnie kell magának is, mert ma este elmegyünk. Vigyáznia kell Péterre. Addig is igyekezzen, Papa! Adja csak! Megcsókolja az Öreg arcát, elveszi tőle a tízest meg a kis pénzt, a forintost visszaadja. Kezek élesen látszanak a fényben. Ez a magáé! Jó lesz így! Megnyugodhat. Kicsit gyűrje még össze elöl a zakót!
MÁRTON
Csókolom, Papa! Hajtsa föl a gallérját!
Elsietnek, visszaintenek. Kelemen és a felesége jönnek.
KELEMEN
Jó helyen járunk? Idám, erre kell jönnünk? Ezen a hídon kell átmennünk?
KELEMENNÉ
Ne akadékoskodj mindig.
KELEMEN
Dehogy akadékoskodom. Csak pontosan meg akarom szervezni az útvonalat, hogy a leghamarabb érjünk a célunkhoz.
KELEMENNÉ
Célunkhoz? Ugyan. A mi céljaink…
KELEMEN
Itt szokott állni az a koldus?
ÖREG
Itt szoktam állni, nyugodjon meg.
KELEMEN
Biztos? Mert azt hiszem, eltévedtünk.
ÖREG
Biztos lehet benne, hogy engem minden este itt talál.
KELEMEN
Érdekes. Elfelejtettem.
KELEMENNÉ
Te mindent elfelejtesz, Bélám.
KELEMEN
De adtam már magának pénzt?
Kelemen pénzt ad.
KELEMEN
Nem szeretnék kétszer adni, megvallom. Ért engem? Én nem sajnálom a pénzt, de ha kétszer adnék, úgy érzem, becsapott. Nekem is van szívem, de megértheti, nekem is van anyám, aki öreg…
ÖREG
Megértem. Az öregeket legszívesebben eltennék láb alól.
KELEMEN
Dehogy tennék! Hogy mondhat ilyet!
KELEMENNÉ
Ugyan, Bélám, hagyd! Ne vitatkozz egy koldussal!
KELEMEN
De nekem ne mondjon ilyet, hogy én eltenném az anyámat láb alól! Mit képzel? Kikérem magamnak! Nem elég, hogy kétszer is elfogad pénzt, még vádaskodik!
Távolodnak.
ÖREG
Vigye a vacak pénzét! Maga szerencsétlen! Utánuk dobja a pénzt.
KELEMEN
Még neki áll feljebb! Nem szégyelli magát, ideáll koldulni, és aztán sértegeti az embert…
Elmennek.
ÖREG
Még ennyi jogom sincs, ha már koldulok?! Kezét dörzsöli a hidegben, körülnéz, forgolódik, leguggol, föláll, hosszú idő telik el, a korlátra dől, nézi a vizet. Valaki lassan közeledik, erre az Öreg fölhajtja a gallérját, pózba vágja magát.
KATA
Jó estét, bácsi! Nem fázik?
ÖREG
Hát… nincs meleg. Nyújtja a kalapját.
KATA
Mennyi kellene, mondja?
ÖREG
Visszahúzza a kalapot. Hát… sok. Tizenötezer.
ÖREG
Tizenöt. Meghúznám magam aztán.
KATA
Ne bolondozzon, bácsi, ennyi egy fiatalnak is elég volna. Még nekem is. Nevet.
ÖREG
No, adjon egy forintot, aztán álljon odébb. Nincs időm beszélgetni. Megint nyújtja a kalapot.
KATA
Nincs? Hát mit csinál?
ÖREG
Nem látja? Koldulok. Elég az.
KATA
Hát jószántából teszi, ha meg nem sértem, igaz? Kihúz egy húszast, odaadja.
ÖREG
Jószántamból. Kösz. Nem vagyok hivatásos. Ki kell bírnom. Ez a lényeg. Dolgoztam én mindig. De most már nem. Ha lenne tizenötezrem, bemennék a szeretetotthonba.
KATA
Hát valami szeretetotthonba én is bemennék. Felül a híd korlátjára, lóbálja a lábát, rágyújt. Kínálja az Öreget. Maga nem dohányzik?
ÖREG
Nem. Inkább cukrot, ha van… Fejére teszi a kalapot.
KATA
Cukor nincs. Majd legközelebb hozok.
ÖREG
Ne himbálózzon, beleesik a vízbe.
KATA
Nem kár. De hát fogjon akkor. Az Öreg illedelmesen tartja a térdénél fogva Katát, az lóbálja a lábát, dúdol. Kösz. Jó, hogy fog. Nem tart már senki. Tudja, volt valakim – ahogy mondani szokták valakim, ahogy a fölkeveredett falusi lányok mondják; de annak már vége… Megnősült a fiatalúr, de azért engem szeret… Van ilyen. Leugrik a korlátról. Azt mondja, elmegy a szeretetházba? Nincs senkije?
ÖREG
Van… vannak… de azok nem olyanok. Én a legszívesebben…
KATA
Mi van legszívesebben?
ÖREG
Legszívesebben kimennék az udvarba… és elszállnék, mint a fecske. El, az égbe, a semmibe…
KATA
Buta beszéd. Szerzek én magának pénzt, nem kell oda annyi! Pár ezres. Persze, én is elszállnék, mint a fecske…
ÖREG
Menjen már, menjen, jönnek.
KATA
Ne féljen, apó, szerzek én magának pénzt! Gyorsan arcon csókolja az öreget, és elmegy.
Menye és fia jönnek vissza.
MÁRTON
Mit kiáltozik megint összevissza? Isten áldja!
JUDIT
És a fején a kalap? Köszöngetni jött, vagy pénzt szerezni? Különben is gyerünk haza, nekünk el kell mennünk, tudja, Pétert nincs kire hagynunk.
MÁRTON
Papa, jöjjön. El kell mennünk lakás után nézni… szóval, van egy megbeszélés…
ÖREG
Még össze se szedtem semmit. Máskor sokkal több jön be.
JUDIT
Majd holnap pótolja. Jöjjön csak.
JUDIT
Nem baj. Egyszer vasárnap is kijöhet. És hozunk stolverket, azt eheti este, na.
MÁRTON
Ugyan, jöjjön már, elkésünk, Papa!
ÖREG
Még koldulnom kell. Még nem koldultam eleget! Ti mondtátok…
JUDIT
Ugyan, Papa! Ráncigálják. Nemsokára abba is hagyhatja. Ha megvan az autónk, kihagyhat egy-két hónapot. És autóval hozzuk-visszük…
MÁRTON
Jöjjön már, az isten szerelmére, Pétert egyedül hagytuk, maga meg nyűgösködik… Fogják, taszigálják.
ÖREG
Még akarok egy kicsit… Hátha visszajönnek…
MÁRTON
Ne vacakoljon! Fogd meg, Jutka, karolj bele… Fáradt már!
MÁRTON
De igen, Papa, majd otthon lefekszik!
Viszik el az Öreget lefelé a hídról.
JUDIT
Majd otthon csinálunk forralt bort az édes Papának!
MÁRTON
És lefekszik a jó meleg ágyba!
Sötét.
Szép szoba, kis galériával. Ott lakik az Öreg. A lépcsőkiképzés megegyezik a híd alakjával, mindkét oldalon lépcső vezet a kis platóra, onnan nyílik a felső szoba ajtaja. Régi, betétes barna ajtó, vertvas kilincs. Lépcsőkorlát violinkulcsra emlékeztető faragással.
A lakásban keveredik az egészen új az ósdival. Lomtár, ahol finom holmik is vannak. Bal oldalon széles cserépkályha, sötétbarna, kicsit mintás elemekből, modern szerkezettel, fényes nikkelcsövekkel: gázfűtéses. Előbbre hipermodern heverő, kétszemélyes. Élénksárga takaróval letakarva, modern párnák. Falon régi, négyszögletes nagy tükör, vastag barna keretben. Fölötte óriási meztelen körte ég. Alatta kisasztal, rajta telefon. A tükör mellett a verandaajtó.
Közép felé széles, magas ebédlőasztal, alul átlós fatámaszték. Két ormótlan fekete bőrfotel, elsüllyed benne az ember. Kopott bőrhátú székek és modern, támlátlan, nikkelvázas ülőkék piros szkáj borítással. A lépcső alatt régimódi, faragott, kétrészes kredenc, fiókokkal, felül üvegajtókkal, alul faajtókkal. Szemközti falon szép, új barométer csillog, másik lépcső felett régi falióra.
Jobb oldalon az ajtó, felső részén ablakkal. Kivezet az előtérbe. Onnan nyílik a konyha és a kijárat. Az ajtó mellett magas, falba erősített fogas és polc, zsúfoltan könyvekkel, gyermekholmikkal, mérleg, pipereszerek, mosott pelenkák, rendetlenül. Mellette szekrény falba építve. A nézőtér felé világító akvárium, színesen berendezve.
A szoba zsúfolt, „tele van”, alig lehet mozogni benne – új és régi kellékeivel otthonos és elhanyagolt egyszerre. Mózeskosárban kisgyerek a díványon.
Márton és Judit.
MÁRTON
Rosszabb, mint volt.
MÁRTON
És figyelted? Direkt rosszul csinálja.
JUDIT
Egy életen át állhat így a hídon – még a kocsira való se gyűlik össze.
MÁRTON
Most meg a lábát húzza, hogy ne kelljen kimenni.
JUDIT
Annyit huzakodott, beütötte magát.
MÁRTON
Á. Nincs semmi baja.
JUDIT
Mondd, mért nem küldöd haza Zalába a nővéréhez, mért?
MÁRTON
Nem megy. Te is tudod, hogy gyűlölik egymást. Testvérek.
JUDIT
Nem megy. Mi meg kikészülünk.
MÁRTON
Éjjel mit művelt odafönt, azt hallottad volna. Se aludni, se dolgozni nem tudok.
JUDIT
Hogy mit tud csinálni, éjjel?
MÁRTON
Járkál. Rádiózik. Amit akarsz.
JUDIT
De ő a mártír. Már úgy néznek ránk a környéken, mint a gyilkosokra. Mert lesöpör.
MÁRTON
Megy a duma, ne félj. Hogy sajnálják.
JUDIT
Tudom. Hogy ő a megtűrt. Hogy nem mer lejönni a szobájából. Ismerem. A hentes is mondta.
MÁRTON
Mért? Hát már nem merek neki szólni a W. C. miatt, a cukor miatt, az eldugott húsok miatt. Mit akar?
JUDIT
Panaszkodik ez mindenkinek, nyugodj meg. A körzeti nővérnek mutogatja most a lábát. Nincs benne egy csöpp szemérem. És még én mosdattam!
MÁRTON
Szegénykém! Ne izgasd magad! Ne félj! Elcseréljük a lakást.
JUDIT
Hogy mit vár az idegenektől? Hogy szeressék? Nevetséges.
MÁRTON
A lelkét eladja egy jó szóért.
JUDIT
Mindenbe beleszól. És minden érdekli. Láttál már ilyet?
MÁRTON
Tudom. Szórakozni akar. Beszélgetni, nyüzsögni. De most elcserélem a lakást!
MÁRTON
Nyugalmat akarok! Érted? Mindenáron.
JUDIT
Független ember lesz. Úgyis arra vágyik. Azon sopánkodik, hogy mindig ő söpri a járdát.
MÁRTON
Olvasni nincs időm, nemhogy söprésre!
JUDIT
A szomszéd Winter azt is tudta, hogy hitelbe vettük a bundámat.
MÁRTON
Mindig az idegenekhez húzott, egész életében. Emlékszem, szegény anyám hogy szégyellte magát.
JUDIT
Gondolod, hogy meglesz azokkal, akik idejönnek?
MÁRTON
Meglesz? Élvezni fogja! Elemében lesz! Két nap múlva már főz nekik, takarít! A főhelyen fog ülni az asztalnál, és mondja a szövegeit.
JUDIT
Hát akkor mit izgatod magad, hogy itthagyod?
MÁRTON
Én izgatom magam? Csak mit szólnak hozzá ők?
JUDIT
Nekik is jól jön a segítség.
MÁRTON
Hát akkor gyerünk is. Kész vagy?
Öreg, kezét dörzsölve, kintről jön. Kicsit húzza a lábát.
ÖREG
Hüh, de hideg van. Lesöpörtem a járdát. Elmentek?
ÖREG
A gyerekkel mi lesz?
MÁRTON
Hát a Papa nem marad itthon?
ÖREG
Rendben van. Maradhatok.
JUDIT
Dehogyis. Viszem magammal. Aztán hallgathatom, hogy ki se léphet az utcára. Nem akar rá vigyázni.
ÖREG
Én nem akarok? Judittal huzakodnak a mózeskosáron. Mindig én vigyázok rá. Az Öreg kiveszi Judit kezéből, és a díványra helyezi. Nekem nem gond a gyerek.
JUDIT
Nem gond! Gyerünk, Marci! Elkésünk. Kimegy.
MÁRTON
Papa – Mintha teljesen mellékes volna, közben az esernyőjét keresi –, ha jön valaki, ne engedje be.
MÁRTON
Senki. Csak mondom.
MÁRTON
Dehogyis. Csak ha kopog, ne engedje be. Érti?
MÁRTON
Mondom. Nem vagyok itthon, csak holnap.
MÁRTON
Senki. Csak ha jön. Mondja meg.
Judit visszajön.
Na, gyerünk.
ÖREG
Te Judit, ki jön akkor ide?
ÖREG
Azt mondja Marci, jön valaki.
JUDIT
Azt mondja a Papa, jön valaki.
MÁRTON
Én? Dehogy jön. Miket talál ki?
Kiabálnak, gyorsan, összevissza hadonásznak.
ÖREG
Hát azt mondtad az előbb…
MÁRTON
Hát ő mondja csak, nem látod?
ÖREG
Én? Szóval én találtam ki?
MÁRTON
Ugyan, hagyd már. Nem jön ide senki.
ÖREG
Hát te mondtad! Hogy kopog.
MÁRTON
Dehogy kopog! Az istenbe, menjünk már!
JUDIT
Mártonhoz. Mért mondja, hogy kopog?
ÖREG
Tőle hallom. Nekem tudni kell. Hogy kit engedjek be?
MÁRTON
Ne vacakolj már! Kézen fogva kihúzza Juditot.
ÖREG
Hát ne nézzetek hülyének! Utánuk sántikál, kiabálva. Dolgozom nektek látástól vakulásig, és még hülyét csináltok belőlem? Ez mégiscsak sok! Észrevétlenül vált át a természetes járásba, fölmegy a galériára. Körülnéz a platón, bólogatva. Gyorsan szabadul gönceitől, szétdobálja a holmikat, fütyül. Aztán a szájához kap, óvatos léptekkel a mózeskosárhoz megy, föléhajol, takargatja a kosarat, kibontja, rámosolyog a kicsire, csücsörít, eltáncol könnyű léptekkel tőle, aztán keresni kezd valamit. Egy elrejtett zugban cukrot talál, azt örömmel bekapja. Ízleli, rábólint a fejével, jó. Új cukrot keres, megint rágja, ropogtatja, rábólint, ízleli, csettint. Betűzi a papírlapra írt szöveget, amit Mártonék hagytak itt neki. „A kannába hozzon új vizet… Tegye föl melegedni… kis lángra…” Összegyűri, dühösen, elhajítja. Aztán utánaszalad, megtalálja a galacsint, lábával továbbpöcköli, mintha valódi labdát vezetne, cselezget az asztalsarkával, aztán nagyot rúg a galacsinon. „Gól!” – súgja halkan, erősen. „Jól van, Jóska.” Tapsol. Aztán óvatos mozdulatokkal megint a kredenchez megy cukorért. Előbb körülnéz. Aztán háttal áll,
és mintha egészen mást csinálna, fölényes flegma arccal, hátulról benyúl egy cukorkáért, ezt előkelően a szájába helyezi. Hirtelen megint a galacsint kezdi keresni, bebújik az asztal alá, kutat, fölhajtja a szőnyeget, nagy nehezen megtalálja. Föltérdelve betűzi „Adjon a két macskának enni, ne felejtse el, egészen soványak már. Ne igya meg a tejet…” – fintorral kommentálja a szöveget. „A járdát söpörje le, mert megbüntetnek.” Dühösen a földre ül megint, eldobja a cédulát. Megrázza magát, mint aki nem akarja a feladatot teljesíteni. Aztán szedelőzködik. Valami rongyos holmit vesz magára, keresi a seprűt. Kimegy, behozza, beállítja a sarokba, fejjel fölfelé. Mókázik vele, fenyegeti, hogy ottmaradjon. Megnézi a tükörben az arcát, fintorog. Megfenyegeti magát. Aztán simogatja. A rejtekfiókhoz megy, cukorért. Benyúl. Kopognak. Ijedten visszarántja a kezét, aztán mégis visszanyúl, és bekap egyet. Vár. Ropogtat, megáll, vár. Újabb kopogás. Vár. Kiszól. Ki az?
STOLZ
Beszélni akarok magával.
STOLZ
Mért jöjjek holnap?
STOLZ
De maga itthon van.
ÖREG
Holnap jöjjön, mondta a fiam.
STOLZ
A fia? Nem is ismerem a fiát. Magával akarok beszélni.
Az Öreg a fejét csóválja, nagy nehezen megmozdul. „Erőszakos” – mormogja. Ledobálja magáról a rongyos holmikat, sebtében igyekszik rendet teremteni. Mezítláb futkos ide-oda.
Az Öreg papucsot ránt, előveszi a fia fényes, zöld selyemköntösét, abba bújik. Tetszeleg benne, a tükör elé áll, arcát nézi.
STOLZ
Mi az úristent csinál? Mért nem nyit ajtót?
ÖREG
Bekap gyorsan egy cukrot, megy ajtót nyitni. Jövök már, jövök.
ÖREG
Látom. Követi, nézi.
STOLZ
Stolz vagyok. Ez az a ház?
STOLZ
Milyen. Ez ház, nem?
STOLZ
Úgy értem, nem lakás.
ÖREG
Hogy nem lakás? Megütközik, erre még maga se gondolt, elrakja a seprűt. Kérem, lakható, itt vannak falak, ugye, bútorzat…
STOLZ
Úgy értem, kedves uram, hogy nem bérlakás. Bérlemény.
STOLZ
Körüljár, szétnéz, cigarettát vesz elő. Ha megengedi…
ÖREG
Akkor a gyereket fölviszem egy kicsit hozzám. Sietősen megy is, óvatosan emeli a mózeskosarat, és föllépked vele a lépcsőn. Ott a gyufa.
Stolz az asztalon levő gyufásdobozt kinyitja, magok szóródnak szét belőle.
ÖREG
Igen. Azok az én virágmagvaim. Hagyja csak. Törökszegfűt akarok, tavaszra… az udvarba.
Stolz a magokat szedegeti össze.
ÖREG
Visszajön. Tessék, itt vagyok.
STOLZ
Sajátjából kínálja. Maga nem dohányzik?
ÖREG
Nem, én cukrot eszem. Ha megbocsátja, veszek is. A szekrényhez megy, háttal kiügyeskedik egy cukrot, fölényes arccal bekapja. Tessék, megvagyok.
Nyakig belesüppednek a fotelekbe.
ÖREG
Itt? Ez. Körülmutat. Ez van.
STOLZ
Várjon, gondolkodom.
STOLZ
Miből áll ez a ház?
ÖREG
Sorol, villámgyorsan. Fönn egy szoba, ott lakom én. Meg ez. Alá van pincézve. Ez a kályha, gázfűtést vezettem be tavaly, hogy indult a gyerek, összeszereztem valahogy, összekoldultam. Az ajtó előtt, az a kis tér, előszoba. Sajnos a konyha is az előtérből nyílik, befagy a fenekünk… ahogy átszaladunk rajta. De itt is lehet mosdani.
ÖREG
Felugrik. Mért, mit képzel? Van, aki sohase mosdik. Mit becsmérli? Mit játssza meg magát? Talán maga mindig fürdőszobában mosdott! Nagyon is rendes ez!
STOLZ
Nyugodjon meg. Csak kérdeztem.
ÖREG
Nahát. Akkor mit beszél? Egy ingatlanuk sincs. De fitymálni, leszólni, azt tudnak. Lakatos voltam, pengőket raktam egymásra. De milyen lakatos, megkérdezheti. Minden zárat én javítottam a gyárban. Nekem mondja, hol kell mosdani?
STOLZ
Én nem mondom. Végeredményben meghitt, olyan, mint egy szállodában…
ÖREG
Szép. Szállodában. Jó, hogy nem kuplerájt mond. Ismerem én magukat. Egy telkük sincs, egy szobájuk, albérletről albérletre bujkálnak a tele zsebükkel, este meg a kocsiban kettyintenek…
STOLZ
Föláll, átfogja a hadonászó Öreget, nyugtatja. Igaza van. Ha tudná, mennyire igaza van!
ÖREG
Teljesen megváltozva, bűbájosan. Hát tudom én. Azért mondom. Nevetnek, visszaülnek.
STOLZ
Öregúr… Szabad így szólítanom?
ÖREG
Persze. Kedvesen, előkelően hátradől a fotelban.
ÖREG
Az enyém. Mért, mit képzel, idegenben lakom?
STOLZ
Na, most a magáé, vagy a fiáé?
ÖREG
Senkié. Csak az enyém. Kisemmizni, azt értenék. Beszélt a fiammal?
STOLZ
Dehogy beszéltem. Nem is ismerem. Úgy hallottam, lebontják.
ÖREG
Igen, lebontásra kerül. Hogy mikor? Azt mondja a szomszéd Winter, hogy sohasem fogják lebontani, csak mondják.
STOLZ
Most engem nem az érdekel, hogy a Winter mit mond, hanem hogy lehet-e Önnel érdemben tárgyalni?
STOLZ
Megvenném a házat. Úgyis lebontják, nekem jó kiindulópont. Az anyag is, a lakás is. Mennyiért adná?
ÖREG
Hát nem érti? Sírós hangon, megtörten. Szeretetotthonba akarok menni. Azt mondták, ennyiért bejutok. A Winter azt mondta…
STOLZ
Az egész ház. Értem.
ÖREG
Szóval, előlegben. Összesen, nem tudom. Azt később lehetne tudni. Kialakulna. Nem vagyok gazember. Felugrik. Mért? Minek néz engem? Hogy becsapom? Hát ki vagyok én, egy éhenkórász, mint maguk? Maguk csak az autóban olyan nagy legények! De már egy tisztességes zug, egy otthon, amit mi teremtettünk, ezzel a két kezünkkel. Tudja, mit dolgoztam? Hajómérnöknek akartak, olyan ügyes voltam. Ha tanulok… Inaskodtam, bejártam az országot, koszos voltam mindig, mint egy mozdonykerék. Sose jött le rólam a szag, soha! Leül megint, elszomorodva mesél. Volt egy lány… – Csöndesen, sírósan mondja – szeretett pedig nagyon, azt mondta mindig… Azt mondta, szóval, az a lány, hogy büdös vagyok. Felugrik. Mert nem tudtam lemosni magamról az olajat, a szagot! Egy életen át! Fürdőszoba!
STOLZ
A házat akkor nem adja el?
ÖREG
Nagy fordulattal. Dehogynem. Tizenötezer előleg. Később a többi. Legalább egy ötvenes. Hatvan. Megengeded, hogy tegezzelek?
STOLZ
Föláll. Tisztelt bátyám! Nekem a nagy megtiszteltetés…
ÖREG
Ülj vissza… Na. S neked van szeretőd? A kakukkos óra hármat üt. Öreg legyint. Ne figyelj. Összevissza üt. – Na szóval, van szeretőd?
STOLZ
Köhint, mindig, mielőtt válaszolna. Hát, nekem… most van.
ÖREG
Kell valaki ide. Nem szétherdálni mindent. Nem lakhatsz egyedül. Rendes asszony?
ÖREG
Apja, valami jobbféle? Diplomás, ilyesmi?
ÖREG
Na látod. Az se rossz. És te sok pénzt keresel?
ÖREG
Gondolom. De mi! Mi két háborút értünk meg. Elvéreztünk, hogy legyen nektek piros pulóver! Aranylánc. Bőrzakó! Belemarkol a fiú pulóverébe. Tudod, fiam, mi az a háború? Nem amikor írják. Amikor csinálják? Nagyot nevet. Fürdőszoba! Zenélő kád talán nem kellene a feneketek alá? A háborúban elvérzett mindenki. Hogy legyen nektek piros pulóver, a mi vérünkkel festettük be… Mi küzdöttünk, lemondtunk, hajómérnökök lehettünk volna. Nyafogtok, de mi véreztünk…
Stolz tétován föláll.
Írj tizenötezerről egy nyugtát… A többit megbeszéljük… Valami rendes foglaló… Visszaülteti a fiút a helyére. Drága öcsém!
STOLZ
Egy papírt, ha kapnék.
ÖREG
A szekrényhez megy, keresgél, ócska papirost hoz. Itt van. Röviden. Pózba vágja magát, köhint, készülődik. Mit is? Mit gondolsz? Nekem biztosíték kell. Ki tudja, kivel állok szemben?
STOLZ
Stolz vagyok. Stolz Gábor.
ÖREG
A név! Legyint. Hallottam, hogy kifosztottak már embereket egyetlen papírdarabbal! Én nem akarok senki terhére lenni. Nekem pénz kell. Szeretetotthonba megyek.
STOLZ
Ír. Tizenötezer előleg, és…
Csöngetnek.
ÖREG
Na. Ki a jóságos isten jön ide, amikor tárgyalunk? Írd csak gyorsan.
Csöngetés.
A házam… – Olvassa – … igen. Aláírja. Tedd el. Az ajtóhoz megy.
WINTER
Bejön. Csak én vagyok. Azt hittem, rosszul van.
ÖREG
Mért lennék rosszul?
WINTER
Óriási lakónyilvántartó könyvet hoz a hóna alatt, felmutatja. Be kell írni. Azt mondják, adjuk le a lakónyilvántartó könyvet, a bontás miatt. Hogy mi lesz a helyzet?
ÖREG
Itt? Winterkém. Nézzen körül. A gyász.
ÖREG
Sírás. Azt beírhatja. Föl s alá járkál. Hallott már maga sírást?
ÖREG
Felnőtt, rendes sírást?
WINTER
Hova vitték a gyereket?
ÖREG
A mellüket fogják verni. Késő. Stolzhoz. Igaz?
WINTER
A mellüket? Nekem mindegy. Csakhogy holnapig le kell adni a lakónyilvántartó könyvet.
ÖREG
Látja ezt a heverőt, Winter?
ÖREG
Majd itt ül az egyik, és sír. És a sarokban a másik. Úgy mutogat, mint egy hadvezér. Belegebednek. És a környéken csak néznek – mire juthatnak fiatal emberek! Összefut a környék, Winter.
WINTER
Ez az úr már itt lakik?
ÖREG
Úgy van. Jó barátok, Winterkém. Nekem nem lehetnek jó barátaim? Senki? Csak maguk? Mit akar, Winter? Egy orvos rokona…
WINTER
Akkor rendben van. Nem tartozik rám. A papírt lesi. Leüljek egy percre?
ÖREG
S pálinkát nem szokott parancsolni?
WINTER
Abból a barackból, ha van. Stolzhoz. Nem bírom a cseresznyét. Ég tőle a gyomrom.
Az Öreg a konyhába siet, legyintve.
Kedves öreg. Gyámoltalan. Ugye, maga is kér? Néz, vár. Az úrnak is! Kikiált. Vagy inkább sört?
STOLZ
Hát, az igazat megvallva, jobban szeretem a sört…
WINTER
Papa! Sört, hideg sört hozzon az úrnak! Nem szereti a pálinkát! Kedves öreg. De hát kapkod. Már meg lehet neki bocsátani. Szeretetotthonba akar menni. Int a fejével. Azt hiszi, ott jobb.
WINTER
Tömegnyomor. Maguk hányan vannak?
STOLZ
Öten voltunk testvérek…
WINTER
Neki is van testvére. Oda is lemehetne.
WINTER
Azt mondja, nem kapna lenn semmi mellékest. De hát, az az igazság, unatkozik. Unja magát.
ÖREG
Hozza az italt. Na, itt van. Igyanak.
WINTER
A legrosszabb egyedül. Mindennél rosszabb. Mi tudjuk. Iszik. Ha megöregszik az ember, egyedül van. De maga nem öreg.
STOLZ
Ügyefogyottan rázza a fejét. Nem, nem vagyok.
ÖREG
Mért lenne öreg? Nem látja?
WINTER
De maga öreg, nem?
STOLZ
Á, dehogy. A háziúr fiatalos. Előtte az élet… Emelem poharam… Ha előbb találkozunk…
ÖREG
Drága öcsém. Nem baj. Mindennek megvan a maga ideje. Itt vagy, az a fontos. Magam is… Elérzékenyül. Magam is úgy vagyok. Annyi éve. Egyszer Balatonon voltam beutalva, majdnem volt egy barátom. Hasonlított rád, csak hát… rövid volt az idő. És kártyázni szeretett. Azt hiszem, csalt is… Mennyi a foglaló?
STOLZ
Leereszti a poharat. Nálam kétezer van…
ÖREG
Hát nem látja, Winter, mi folyik itt már egy órája?
WINTER
Föláll, megtörli a kezét. Hol írjam alá?
WINTER
Nekem mondja? Néma vagyok. De hát kell tanú. Átveszi a papírt, motyog, aláír. Hozzon még pénzt!
ÖREG
Hétfőre hozzál még tizenötöt.
WINTER
Igen. Látja, mi van itt. Nyomor. Nem szégyen. Adjon még egy ezrest.
ÖREG
Azonnal. Vagy nem adom.
STOLZ
Még ötszáz van nálam. Pénzt ad, az Öreg elteszi.
WINTER
Az is pénz. Hétfőre még tizenöt.
ÖREG
Szeretetházba megyek, Winter.
WINTER
Pénz! Legalább egy év, amíg beverekszi magát egy szeretetotthonba. Most ne örüljön. Még messze van maga attól.
ÖREG
Maga mondta, hogy tizenötezerért…
WINTER
Hallottam, aki két évig várt. Pedig fél veséje volt. De hát próbálja meg.
Kopognak.
Azt hiszi, minden a pénz?
ÖREG
Mehetnek is. Elegánsan begyűri felső zsebébe a papírt. Kedves vagy, fiam.
Három kopogás a verandaajtón.
Nem volt egy nagybátyád gondnok Balatonszéplakon?
STOLZ
Nem, egyáltalán. Hétfőre hozom a többit! Kimennek Winterrel.
ÖREG
És ügyvédi papír! Engem nem ejt át senki! Hat hónap alatt kifizetni. Mindent lajstromozni, szalvéta, kanál, kalapács, üvegek. Használt deszka! Fölemeli a hangját, ahogy a múltat regisztrálja, kiabálni kezd. Lábtörlő. Két régi csajka. Két csillár több burával. Fazekak. Lábtörlő – Megcsuklik a hangja, kiszalad az ajtóig, úgy kiáltja Stolz után –, hőmérő!
Kata a verandáról belép. Körülnéz, leül egy székre.
Az Öreg önfeledten kiabál tovább. A spájzban két tarisznya, egy vállraakasztós, modern! Sírósan, öregesen. Kislétra. Most már Katának sorolja. Iparoslevél, kitüntetéssel végeztem. Fűrész. Feleségemtől egy kendő. Megcsuklik a hangja. Egy mandolin. Mandolinoztam is, igen, ha tudni akarja. Két vitézségi. Nádszék a kertben. Vaságy, új matraccal. Azt is vegye meg! Mindet! Az életem! Mintha Stolz után kiabálna, az ajtónak támaszkodva áll. Az egészet vegye meg! Sír, Kata odamegy hozzá, az Öreg ráborul, majd lassan elcsöndesedik.
KATA
Kata vagyok. Körülnéz. Hogy megváltozott itt minden. Ezt most vették? Rugózik a díványon.
KATA
A nagy tükör még megvan! Megigazítja a haját. Hol van Marci?
KATA
Azt mondta, várni fog. Mit üzent? Üzent valamit?
KATA
Magamhoz kellene végre térnem! Hisztériásan kitörve. Azt ígérte, hogy itt találkozunk! Még mindig hiszek neki. De miért? Mondja, miért?
KATA
Tudja, hogy van. Mindent megengedek… de miért? Csak néz azzal az ijedt szemével. Istenem. A mellemet nézi… rögtön.
KATA
Elfullad a hangja. Á! Legyint. Ha erőszakos volna, durva, vagy megrázna, hogy fölébredjek ebből a… kábulatból! Föl kellene ébrednem egyszer! Most újra ezt csinálja velem! Kezdi elölről! Kiabál. Apám is hogy tiltotta annak idején.
ÖREG
Én alig ismertem az apámat. Kinéz a verandán. Kovács volt – a műhelye nagy szalmatetős… A falu közepén.
KATA
Apám féltett utoljára.
ÖREG
Már sokkal idősebb vagyok, mint ő. Úgy érzem, én vagyok a legidősebb ember a világon.
KATA
Csirkefogó! Istenem, milyen szerencsétlen vagyok. Az Öreg karjába veti magát. Ott áll. Tétovázik. És nézi a mellemet… nekem… nekem meg reszketni kezd a térdem. Közben hazudik, mindig! Pedig hogy szeretett valamikor, hogy szeretett! Még a kályhába is befűtött.
ÖREG
Most nem fűt be, elhiheti.
KATA
Még a lavórt is felhozta nekem reggel, sonkát sütött. Este meg a lámpára törülközőt dobott, és azt mondta, feleségül vesz. Ott állt a lépcsőn. Odamutat.
ÖREG
Most én hordom a lavórt. Nyugodjon meg. Az ételhordót, a vödröt, a szemetet, mindent… A törülközőt. Pózban áll, a levegőbe beszél, legyint.
KATA
Megváltozunk. Megint a tükörbe néz.
ÖREG
Naná. Az embernek… – Közben rámol, rakosgat – … lassan nincs köze semmihez. Tárgy lesz. Egy öreg tárgy. Mint egy seprű.
KATA
Közben csak dolgozik, gürcöl… Arcát púderezi.
ÖREG
Nem is a munka… Olyan gesztust tesz, mint aki az „egészre” érti.
KATA
Megnősült. Én meg röpültem.
ÖREG
Én is elmegyek. Szeretetházba megyek. Van pénzem most…
KATA
Fölveszi Judit fényképét. Az új asszony. Hogy néz ezen a képen!
ÖREG
Csak a szemüvegtől van…
KATA
Mindenre ráveszi a fiát.
ÖREG
Hát ők a fiatalok. Bekap egy cukrot, öngúnnyal nevet. Ez a vége. Legyint. Nem érdekes.
ÖREG
Nem félek. Elmegyek.
KATA
Papa. Milyen jó, hogy most mellettem volt… valaki. Két hete bujkálok vele. De mért kezdem újra? Öt percekre találkozunk. És hol? A híd alatt. Most meg azt mondta, itt vár. Tudtam, hogy megint becsap… és csak rohanok, mint az őrült – Sírósan – biciklivel… Hirtelen megcsöndesedik. Hát akkor én megyek…
KATA
Hát mit csináljak itt? Észbe kapva. Jézus! El se tudok menni! Leesett a láncom!
KATA
A bicikli… Itt hagytam a verandán.
ÖREG
Mutassa! Lánc? Megcsinálom egy perc alatt!
Kimennek a verandára.
ÖREG
A biciklit betolva visszajönnek. Semmiség! Szorosabbra vesszük, ne féljen. Egy szemet kell kivenni. Fordítsuk meg a drágát.
ÖREG
Azt úgy kell. Nagy kínnal-bajjal megfordítják. Így. Na. Leveszi a zöld köntöst, atlétatrikóban áll. Egy ilyen köntöst is fogok magamnak venni. Meg egy bőrzakót, tudja, amilyet most hordanak… valami piros inggel. Legyint, bekap egy cukrot.
KATA
Hát a szeretetházba. Szipogva, mintha ő is menne.
ÖREG
Ja, igen. Ki tudja? Letörve. Azt mondja a Winter, sose fogom oda beverekedni magamat. Hogy beletelik két év is… Meg fél vese kell… Legyint.
ÖREG
Hát, hogy roncs legyen az ember, vagy ilyesmi. Vak. Szóval, ne legyen ép. Bekap egy cukrot.
KATA
Ne beszéljen ilyeneket. Elintézem magának két nap alatt.
ÖREG
Ott van rendes ellátás, igaz? Lelkesen. Meg társalgó, tévé. Kártyaszoba.
KATA
Van. Azt hiszem, Bélatelepen is van, a Balatonhoz közel.
ÖREG
Kata! A Balaton! Még egyszer a Balaton! Átöleli. Drága! Nem csoda, ha a fiam…
KATA
Észbe kapva. Jaj, a láncom!
ÖREG
Tényleg, a lánc. Szerel, de csakhamar fölegyenesedik. Fiatal voltam, persze. Rátámaszkodik a hátsó kerékre. Biciklin mentem le az Adriához… Hogy hova akarunk mi menni? Mondd meg. Nem jutottam el Fiuméig. Nevet. A lánc. Reccs. Érted? Reccs. Igazítja a láncot. Ezt a szemet alig tartja valami. Nézd.
Kata is odahajol.
A kezemben maradt.
A lánc lehullik, mint egy olajos kígyó.
Ne izgasd magad. Egy kis szöggel megerősítem. Már nem figyel a láncra. Drávaszentes? Az isten tudja. Ott elszakadt minden. Nevet. Egy alacsony, barna lány. Ilyen kis fogai voltak. Csak énekelt. Pörgeti a kereket. „Támó daleko – támó kraj morja… Támó szééló moje – támoje lyubáv moja…” Szé-éló… ez falut jelent… Érted?
KATA
Maga vidéken élt akkor. Mennyit beszélt magáról a fia. Áradozott.
Ketten tartják a felfordított biciklit.
ÖREG
„Nikogár véts – ne lyubim já, Számó tebé – dusá mojá”.
KATA
„Apám” – mondta, tudja, olyan elfogódott hangon –, „apám Fűzfőn kapott állást…” – Idézi Mártont – „mint nyugdíjas. Érdekes ember az apám…”
KATA
Pedig égett, amikor jöttem.
ÖREG
Égett, égett. Könnyű azt mondani. Nem ég. Hátsó kerékre tenni a dinamót! – És? Beszélhetsz közben. Nem zavar.
KATA
Azt mondta – Észreveszi, hogy tetszik az Öregnek a móka –, „apám Fűzfőn kapott egy új állást”.
ÖREG
Nem Fűzfőn. Füzesabonyban.
KATA
„Füzesabonyban él az Öreg, kiemelt hely. Nyugdíja mellett is sokat keres. Mert nagyon jó szakember. Az asztalosszakmában egyedülálló, azért hívták le.”
ÖREG
Súg, de úgy, hogy ne zavarja a lányt. Lakatos.
KATA
„Lakatos. Oklevele van. Tudod, Kata, nem láttál még ilyen embert. Hajómérnök lehetett volna az Öreg…” A szelephez nyúl.
ÖREG
Ne a szelepet! Leereszt.
KATA
Van itt pumpa, várjon. Átadja.
ÖREG
Nem pumpa kell! Kulcsot keresek. Átteszem az elsőre a dinamót.
KATA
Most hogy megyek haza?
ÖREG
Én nem tehetek róla. Ez egy roncs. Kiabál, félredobja a pumpát. Mért jársz biciklivel? Senki se jár már biciklivel. Az egész városban nincs öt bicikli.
ÖREG
Megcsöndesedve. Jó, jó. Nekem is volt biciklim.
KATA
Ne feszítse ki a küllőt, Papa!
ÖREG
Ne feszítsem, ne feszítsem! Kiszúrja a gumit! Na, itt van! Kezében marad a küllő. Egy küllő még nem a világ. Ettől még menni fog. Dúdolni kezd, a küllővel vezényel. „Dusa moja”… Tanuld meg. Kedveskedve. „Az én kedvesem!”
KATA
„Tudod, Kata, jó megjelenésű ember volt az apám…” Megfogja az Öreg kezét, megsimogatja, arcához emeli. Azt mondta: „Tudod, bomlottak érte a nők, valaki volt, valaki! Gyerek voltam, amikor először táncolni láttam… Az Öreg szégyenlősen csóválja a fejét. Leálltak a párok. Egy csöpp asszonnyal lebegett, szinte a karján vitte…”
ÖREG
A buta gyerek! Elérzékenyül, zavarában csaknem belebújik a biciklibe. Dörmög, ráncigálja az egészet, leplezi meghatódottságát. Ötéves volt. A Balogné. A szép Balogné. Körmenden volt óvónő. Egyébként akkora volt, mint egy tehén, de mindegy. Rengett a járda, ahogy ment a fehér köpenyben… Előveszi a szerződési papírt.
ÖREG
Megyek Stolz után. Ilyesmit! Átejtett engem ez az ember. Olyan finoman beszélt. Megkeresem. Szedelőzködik. Szegény fiam. Még egy albérletük sincs. Én meg eladom a házat. Sietek. Utolérem még.
ÖREG
Észbe kap. Ne félj. Mindjárt megvan. Kalapál, összeilleszti. Így. Nem kell izgulni. A hátsót kijjebb hozom, és kész. Átadja a megjavított láncot Katának. Na, itt van. Kiesik a hátsó kerék, az Öreg tartja a kezében. Még jó, hagy nem az úton romlott el! Összetörhetted volna magad.
KATA
Sírós hangon. Mit csinál? Tönkreteszi a biciklimet!
ÖREG
Mit csinálok, mit csinálok! A vacak gépedet csinálom.
KATA
Nem volt semmi baja.
ÖREG
Nem volt? Akkor minek jössz ide? Régen el kellett volna menned. Hívott valaki? Csak bajt keverni? Az van elég. Még te hiányzol a családból. Ne kerülgesd az én fiamat, van neki elég baja.
KATA
Tudtam, tudtam! Hogy maga ellenezte a mi házasságunkat. Kellett magának az ágy, én meg röpültem kifelé! Sír.
ÖREG
Nem is tudtam rólad! Most mi a nyavalyának bőgsz? Zsebkendőt ad a lánynak. Nem bírom, ha bőgnek. Pénzt is ad. Itt van a pénz, veszünk egy új biciklit. Ne izgasd magad!
KATA
Szabadkozva. Nem, nem fogadhatom el.
ÖREG
Dehogynem. Rátukmál valamennyit a pénzből.
ÖREG
Nekem? Annyi lesz, amennyi csak kell! És nekem nem kell a pénz. Legfeljebb egy kis cukorra. Meg zsebpénz. Egy mozi. Nesze. A ráerőszakolt pénzt a zsebébe dugja.
KATA
Nem, nem. A bicikli romjaira mutatva. Jó ez még, nem?
ÖREG
Hát persze. Akkor is. – Megcsinálom. Holnapra kész. Most menj taxival. Itt van még egy százas.
ÖREG
Érte jössz. Összerakom hamar.
KATA
Úgyis jövök. Ha elintézem az otthont!
ÖREG
Persze! Itt a papír! A papír a házról! Mire elintézed, én megcsinálom. Csak menj már.
ÖREG
Jó. Csak siess. Arcon csókolja, de tuszkolja is a veranda felé.
Kintről zaj.
Erre… Siess már! Becsukja mögötte az ajtót, siet vissza, elrakja a poharakat, a biciklit akarja kivinni, mikor bejönnek Árváék a fiatalokkal.
ÁRVA
Az előtérből. És egyedül laknak itt, asszonyom?
ÁRVÁNÉ
Szoba-konyha, lényegében… És egy kis kert. Van még kijárat? Ez egy raktár.
MÁRTON
Nem a mienk. Idegen bicikli.
ÁRVA
Bejönnek. Szilvia, ez egy műhely?
SZILVIA
Úgy látom, biciklit javítanak, Papa.
Az Öreg tétován teszi le a biciklit eléjük, meghajol. Árváék kényszeredetten, tétován bólintanak.
JUDIT
Itt van a mi gyönyörű szobánk. Int az Öregnek, hogy menjen föl. Kicsit szerényen élünk…
MÁRTON
Mért mondod, hogy szerényen? Egyáltalán nem élünk szerényen, inkább nagylábon. Ő is int az Öregnek.
ÁRVA
Mindig szőnyeg mellé lép, nem kényszerből, inkább szórakozásból. Én is úgy gondolom, semmi szerénység nincs ebben. Ugye, lányom?
SZILVIA
Igen, Papa. Semmi szerénység.
MÁRTON
Hadonászik. Ez egy óriási tér.
ÁRVA
És mit szól ehhez Néró, Szilvia?
ÁRVÁNÉ
Itt aztán rohangászhat föl-alá.
MÁRTON
Tessék beljebb jönni… Itt mi annyi holmit raktározunk, mint más három szobában.
Az Öreg közben udvariasan sündörög körülöttük.
ÁRVÁNÉ
Az Öregre mutat, mint egy bogárra. És ő?
JUDIT
Int neki, hogy menjen már oda és súgja, „Menjen föl, drága Papa” Ő… hát… itt van most. Átjött.
ÁRVA
Egy idős ember, ugye, lányom?
SZILVIA
Igen, Papa, idős bácsinak látszik.
JUDIT
Mi ez, istenem? Ki járt itt? Pálinka…
MÁRTON
Nem, egyáltalán… Súg az Öregnek, föllépteti a lépcsőn.
JUDIT
Mártonhoz. Nem érzed a pálinkaszagot? Árvához fordulva. Nálunk ilyen sosincs.
ÁRVA
Pálinkaszag van. Ugye, lányom? Jó lehet.
ÁRVA
Szeretem a pálinkát.
MÁRTON
Visszaszalad. Kérem, semmi akadálya, töltök. Pohár, kiskutyám? Judit pohárért megy.
ÁRVÁNÉ
Itt nincs is pohár.
JUDIT
Leteszi a vendégeknek a poharakat. Üvegből issza.
ÁRVA
Nekünk. Vagy kérnek ők is?
MÁRTON
Nem, köszönjük. Nincs is több pohár. Fölmegy eltüntetni az Öreget.
JUDIT
Ablak? Az ajtón, itt, tetszik látni, fönn. Ki akarja nyitni egy rúddal, de nem megy. Csak nagyon nehezen jár. Be van rozsdásodva kicsit. A másik fal felé. Ez a kis verandára nyílik… Jézus, a gyerek! Papa, a gyerek?
MÁRTON
Már a platón tuszkolja az Öreget befelé. Papa, hova tette a gyereket? Benyit a felső szobába, majd megnyugodva visszatér. Megvan. Békésen alszik. Az Öreget betolva, becsukja az ajtót.
MÁRTON
Nem… Lejön a lépcsőn.
JUDIT
Csak fönn van egy pillanatra…
ÁRVA
Az édesapjuk, Szilvia, mit gondolsz?
SZILVIA
Papának szólítják, Papa.
ÁRVA
Hát akkor egészségére. Iszik Szilviával együtt.
JUDIT
Ó, nem. Csak itt lakik fönn, teljesen elszeparálva…
ÁRVA
Én ide leülök. Szilvia, egy kicsit tölthetsz még.
MÁRTON
Tessék. Üljenek le.
Elhelyezkednek. Árváné áll.
ÁRVA
Az édesapjuknak látszik, ugye, Szilvia?
SZILVIA
Papának szólították, Papa.
JUDIT
Nem! Csak papának szoktuk szólítani. Mármint hogy öreg. Öregember.
MÁRTON
A felesége segélykérő pillantására. Ó, nagyon idős.
JUDIT
Az apánk lehetne… Végül is. Korban.
MÁRTON
Egy ember itt… A házban.
ÁRVA
Nem a háziúr, Szilvia?
SZILVIA
Azt mondják, a házból való, Papa.
JUDIT
Fönn. Fentről való… Nem tartozik ide…
ÁRVÁNÉ
És ő… hm… a kedves „papa”, őneki külön szeparéja van, vagy ő maradna itt… velünk esetleg… ha…
JUDIT
Ó! Hát ő el van szeparálva. Be lehet zárni… az ajtót.
MÁRTON
Kívülről rá lehet fordítani…
ÁRVA
Szilvia? Bezárják ezt az embert?
SZILVIA
Azt mondják, be lehet zárni, Papa.
JUDIT
Tessék rágcsálnivaló. Keksz, sütemény. Parancsoljanak.
Szilviáék mohón nekilátnak az evésnek, Árváné vizsgálódik.
ÁRVÁNÉ
Nagyon otthonosan mozog itt az öregúr.
ÁRVA
Hát ráférne valami otthon, ugye, Szilvia?
SZILVIA
Otthonba való, otthon kellene neki, Papa.
MÁRTON
Jól megvan itt is.
ÁRVÁNÉ
A berendezést nézi. Te nézd meg, drágaságom, hogy te mit szólsz hozzá.
SZILVIA
Egy öreg trotty, végeredményben. Nem? De kedves.
Ajtónyikorgás.
MÁRTON
Még úgyis beletelik egy-két nap a cserébe… egy hét is talán.
JUDIT
Idős bácsi… Alig mozog. Keveset jár ki…
ÁRVA
Mit gondolsz, Szilvia, ütik is?
SZILVIA
Nem hiszem, Papa. Mért ütnék, nem a rokonunk.
ÁRVÁNÉ
Meg lenne itt a nyugalmad? Te ítéld meg, tőled függ, Szilviám.
JUDIT
Semmi. Épp ez az előnye. Se villamos, se busz.
ÁRVA
Szilvia! A kutyának nyugalom kell, ne felejtsd!
SZILVIA
Mindnyájunknak, Papa!
JUDIT
Igen, hát ez a nagy előnye.
ÁRVÁNÉ
Tudod, mi a földön is elalszunk, csak neked legyen megfelelő.
MÁRTON
Mért kellene itt a földön aludni?
ÁRVA
A falak, úgy látom… eléggé nedvesek. Szilvia! Az a folt?
SZILVIA
Nyirkosnak látszik, Papa.
JUDIT
Nem. Szó sincs róla. Ezek régi foltok… Vastagok a falak, és a tető nagyon jól zár…
Az Öreg lavórral a kezében jön lassan lefelé.
ÁRVÁNÉ
Itt mosdik a… Papa?
Az Öreg kimegy.
ÁRVA
Nekem tetszik. Veranda, kinn a konyha, idővel az Öreg elenyészik… egész kellemes.
ÁRVÁNÉ
Hát nem olyan, mint a miénk, Árpád, engedd meg. Mégis két szobánk van.
SZILVIA
A Papa nem járhat olyan magasra a szívével, Anyu, jegyezd meg. És itt kert is van.
Öreg jön vissza a lavórral, szó nélkül fölmegy.
MÁRTON
Judithoz. Tölts még, kiskutyám.
ÁRVA
Tényleg, a kutya. A Néró meg fogja harapni az Öreget, mit gondolsz, Szilvia?
SZILVIA
Bezárjuk majd, Papa.
ÁRVÁNÉ
A kutyával nagyon nehéz lesz.
ÁRVÁNÉ
Szereti az Öreg a kutyát?
MÁRTON
Fiatalabb korában nagy állatbarát volt.
ÁRVÁNÉ
Nem tudom, nem tudom. A kutya a legnagyobb gond. Először is nem lesz külön fészke…
SZILVIA
Pedig kell. Én a kutyával akarok aludni egy nagy külön ágyban.
ÁRVÁNÉ
Az meglesz, Cicus, csak nappal? Nappal hol lesz?
Ajtónyikorgás.
JUDIT
Végeredményben fönn is lehet… addig.
ÁRVA
Az Öreggel lenne nappal a kutya, Szilvia?
SZILVIA
Azt mondják, szereti az állatokat, Papa.
ÁRVÁNÉ
Csak attól tartok, a kutya megeszi… megmarhatja az Öreget…
MÁRTON
Dehogyis. Megbarátkoznak.
ÁRVA
Össze kéne hozni a kutyát meg az Öreget előbb, Szilvia, nem gondolod?
SZILVIA
Szándékosan, Papa?
ÁRVA
Vagy véletlenül. Egy kapualjban, egy hídon… Valahonnan ismerem az öregurat, arra esküdni mernék…
JUDIT
Á, dehogy. Nem hiszem, hogy látta. Minden öregember ilyen…
MÁRTON
Igen. Hasonlítanak egymásra. Öregek. Apák.
MÁRTON
Remek. Gázfűtéssel megy. Bevezettük. Tessék, megmutathatom.
A kályhához mennek. Az Öreg bebugyolálva, piros sállal, bottal, kis bőrönddel a kezében halkan kioson a hátuk mögött.
MÁRTON
A kályhánál magyaráz. Csavarás balra, teljes csend. Hirtelen nyitni, gyufa… Meggyújtani… Tessék, így! Nagyot durran.
SZILVIA
Az a fontos, Papa, hogy nem kell fölcipelned a szenet.
ÁRVA
Hát akkor mehetünk is.
ÁRVÁNÉ
Igen, igen, csak a kutya, a kutyával…
ÁRVA
Ugyan, szívem, megbeszéltük, hogy találkozunk. És ha megbarátkoznak…
ÁRVÁNÉ
Igen… akkor ahogy megbeszéltük. Viszontlátásra.
ÁRVA
Hát… Nagyon örültem. Meghajol, kezet fog Mártonnal, kivonulnak. Az ajtóban, lányának, hangosan. Mit gondolsz, ütik is?
SZILVIA
Nem hiszem, Papa. Nem a rokonuk.
Elmennek. Judit és Márton kimerülve jönnek vissza.
JUDIT
Jaj! Ez sem volt könnyű meccs. Ez a család!
MÁRTON
Mért? Minden család nehéz, ne haragudj.
JUDIT
Figyelted, milyen kalap volt a nőn, meg a férfin is?
MÁRTON
Nem érdekes. Minden családban vannak ilyen kalapok. Kiöltöztek. Nem a kalap a fontos – a csere. A lánytól függ minden. Remélem, meggyőztük.
MÁRTON
Az Öreg majdnem mindent elrontott… ezzel a fölfordulással, biciklivel.
JUDIT
Iszik. Hogy került ide az a bicikli?
MÁRTON
Tudod, milyen. Mindenkit beenged. Biztos elvállalta, hogy majd ő megjavítja. Ismered.
JUDIT
Közölni kell vele is.
MÁRTON
Majd közöljük. Ráérünk. Egyenesben vagyunk. Most légy hozzá kedves. Majd észreveszi, hogy más lakik itt. Most kényeztesd egy kicsit… Kibírod ezt a pár napot. Judithoz megy, átöleli. Hozz neki egy kis tejet cukorral.
JUDIT
Fölkiált. Papa! Akar inni egy kis tejet?
Csend.
MÁRTON
Papa! Lejöhet már! Elmentek a… vendégek.
Szünet.
JUDIT
Drága Papa! Jöjjön le! Készítek egy kis meleg tejet a Papának! És honnan van a bicikli?
MÁRTON
Hagyd a biciklit. Édes Papa! Jöjjön már le! Beszélgetünk egy kicsit. Hoztunk újságot!
JUDIT
És fölvitte a gyereket? Mért vitte föl a gyereket?
JUDIT
Akkor is. Megint az ágyába fekteti.
MÁRTON
Hozd le a gyereket. Papa! Hozza le a gyereket! Elmentek a vendégek!
JUDIT
Nem lehet bírni vele.
MÁRTON
Hát menj már föl akkor, és nézd meg a gyereket!
JUDIT
Fölmegy. És mi lenne, ha egyszer te mennél fel? Benyit. Édes kis csillagom! Gügyög. Itt a gyerek. Kijön. Te, Marci, ez elment!
JUDIT
De igen! Azt hittem, csak ijesztget mindig, de most elment.
JUDIT
Elvitte a holmiját, a kis bőröndöt is! Végre! Elment!
MÁRTON
Hát ez remek! Visszafojthatatlan örömmel. Elment?
JUDIT
Elment! Judit Márton karjába fut.
JUDIT–MÁRTON
Elment! Elment!
Függöny
Két nappal később, ugyanaz a szoba. Estefelé. Szokásos rendetlenség, vagy még nagyobb. Vad rockszám a lemezjátszón. Márton rámosolyog a fotelban ülő Juditra, az kényszeredetten, kedvesen visszamosolyog. Márton leveszi a lemezt. Ő is beül egy fotelba.
MÁRTON
Fesztelenül nagyot nyújtózik. Hrrr! Milyen csönd van! Szünet. A gyerek?
Csönd. Behallatszik az eső kopogása.
MÁRTON
Kellene egy esernyőt venni.
MÁRTON
Van az a régi ernyő…
JUDIT
Jaj, hagyd azokat a régi vackokat!
Csönd.
JUDIT
Hallod, hogy zuhog.
MÁRTON
Be kéne hozni azt a ponyvát, az udvarról. Ami a gyerekkocsira való.
JUDIT
Hozd be. Ronggyá ázik.
Nem mozdulnak, Judit dobol az ujjaival, nem idegesen, inkább tétován.
MÁRTON
Mit szóltak Anyádék a gyerekhez?
JUDIT
Mit szóljanak? Látták már.
MÁRTON
Nem rontotta el a gyomrát?
JUDIT
Anyám vigyáz rá, mit gondolsz? Szünet. Belekapott a szemébe.
MÁRTON
Öreg már. Az az igazság.
Csönd. Esik.
Ronggyá ázik az a ponyva.
JUDIT
Levisszük a pincébe.
MÁRTON
Belepi a por, de mindegy.
JUDIT
Hát hozd be azt a rohadt ponyvát.
Az eső csattog a ponyván.
MÁRTON
Jól esik. Nem mondom. Márton hosszan fürkészi Juditot.
MÁRTON
A hajad olyan fiús lett.
JUDIT
Igen, fél éve levágattam.
Csönd.
MÁRTON
Arra gondoltam – megvan az a kék ruhád?
MÁRTON
Amit én vettem. Az a kötött.
MÁRTON
Igen, én! Mért, én nem veszek neked semmit? Kiabálni kezd. Úgy beszélsz velem újabban, mint egy senkivel! Igenis, kék ruha! Odamegy a szekrényhez, keresgél, ruhákat rángat ki. Kobaltkék ruha! Na. Itt van. Annyira áhítoztál utána. Egy vagyont adtam érte. Nesze. Odadobja a fotelra.
JUDIT
Horgolt, de mindegy. Föláll, kézbe veszi. Mit csináljak vele?
MÁRTON
Vedd föl. Olyan szép vagy benne. Szünet. Kiskutyám. Főznöd kell valamit.
JUDIT
Tényleg, a kutya. Keresgél.
JUDIT
Hát az Árváék kutyája… Hol a szakácskönyv?
MÁRTON
Ki beszél az Árváékról? Csak nem képzeled, hogy abba a nyomorult lakásba megyek? Ötödik emelet – ócska kis lyukak!
JUDIT
Hát akkor mért hívtuk őket ide?
MÁRTON
Csak. Most meg a Főnökéket hívtuk ide. – Azonnal állj neki a halnak! Tudod, hogy minden attól függ. „Marcikám, ugye, süllő. Vajban. Utánoz. Könnyű halleves, Marcikám. Az utóétel halbelsőség. Halikra, haltej, halmáj, haltüdő…” Tudod, hogy minden a halaktól függ! Jó hangulatot akarok! Másképp nem kapom meg azt a szövetkezetit. Délben mondta a főnök, hogy már rajta is vagyunk a listán. És ő most keresi a szakácskönyvet!
JUDIT
Ezt csak most mondod? Nyakába ugrik. Te drága!
JUDIT
Milyen remek ember ez a Kelemen! Jóképű férfi!
MÁRTON
Jóképű? Na, nem önzetlenül. Nem egészen önzetlenül. Az a helyzet, hogy ezt a szobát, ugye, átadnánk a mamájának.
MÁRTON
Igen. Mért, neki nem lehet anyja, a jóságos istenit!… Amíg él, idejönne. Hol a lakónyilvántartó könyv? Felháborodva keresgél.
MÁRTON
Most mondom, te okos. Szövetkezetiben. Itt meg ők… Ketten.
MÁRTON
A két öreg. Az enyém és az övé.
JUDIT
De hát… hol a mienk?
MÁRTON
Be kell írni. Winter mondta, stimmelni kell a létszámnak. Hülye.
JUDIT
Hogy megvédett ellened a Papa! Sírósan. Sose mondtál ilyet, amíg itt volt! Soha! Hogy megértett! Egyetlen szavamból mindent megértett!
MÁRTON
Az igaz! Ha azt mondtad, kuss. Világos volt.
JUDIT
Hogy hazudsz, hogy hazudsz! Nem te csitítottad mindig, hogy ne beszéljen arról, hogy hajómérnök is lehetett volna, meg hogy játszott a Blasz vagy Klasz III-ban? Nem te csitítottad?
MÁRTON
Halkan, előkelően magyaráz. Az lehet, hogy csitítottam, de tisztelettel. Határtalan tisztelettel. És miért? Mondd meg, miért?
JUDIT
Mert untad, az az igazság. Halálosan untad. Azt mondtad – sose felejtem el, házasságunk harmadik napján, egy vasárnap, itt állt, itt a lépcső alatt – hogy eddigi életedben négyezer-ötszázszor mondta el ezeket. Még most is látom az ujjaidat, külön mutattad a négyest meg az ötöst! Untad, drágám!
MÁRTON
Fricskát mutat. Ennyit sem értettél belőle, ennyit!
JUDIT
Csak ne mutogass, kérlek, ne mutogass! Most már nekem is mutogat! Hogy ő csitította! Tisztelettel! Szép. Ez igaz. Bezártad, hogy ne jöjjön ki. Rázártad az ajtót – tiszteletből!
MÁRTON
Ha tudni akarod, igenis, tiszteletből. Fiúi kötelességem volt, hogy ne kelljen szégyellnie magát egy Winter előtt, egy Pataki előtt azokért, amiket mond!
JUDIT
Szégyen! Hát te szégyellted őt, nem ő téged! Istenem, a Papa! Hol lehet?
MÁRTON
Ugyan. Hol? Valahol. Lehet, hogy a rendőrségen, vagy hazament Zalába. Kitelik tőle.
JUDIT
És te ezt ilyen egyszerűen mondod?
MÁRTON
Mért? Komplikáltan mondjam? Lehet, hogy neked fáj, de nekem az apám! Elcsuklik a hangja, elfordul.
JUDIT
Visszajön. Visszajöhet…
MÁRTON
De mikor? Eszedbe se jutott két nap alatt. Nem szemrehányásként mondom, de házasságunk alatt soha nem voltál olyan elemedben az ágyban, mint ez alatt a két nap alatt. Még a kicsit is elvitted az anyádékhoz, és a hivatalból is elkéstem. Már az ajtóban álltam, ballonban ma reggel! Háromnegyed tízre értem be nyolc helyett!
JUDIT
Arra számíts, hogy mától kezdve külön alszunk, ezért a határtalan pimaszságért! Mikor egyszer életemben egy kicsit nem figyelek, nem figyelem az ajtónyikorgást! A W. C.-lehúzást, a fönti ágyrecsegést, a kutató füleket, istenem, egy pillanatra mertem fölszabadulni!
MÁRTON
Hát ez nagy igazságtalanság. Az Öregem úr volt, kérlek! Egyébként sose figyelt, hanem olvasott, rádiózott…
JUDIT
Köszönöm szépen. A fejünk fölött, nyitott ajtónál valaki olvasgat közben. Rossz alvó. Nem figyel, csak rálép a kezemre közben. Úriasan, az igaz. „Mindjárt eltűnök, Jutkám, egy pillanat!”
MÁRTON
Hát csak örülj. Eltűnt! Nem megy át a szobán.
JUDIT
Hát ez az. Még ez a kis biztonságom is elveszett. Hányszor védett meg ellened!
MÁRTON
Mert hízelegtél neki.
JUDIT
Az hízelgés volt, hogy cukrot vettem neki egy héten egyszer, mert te sajnáltad tőle azt is?
MÁRTON
Hát… akármit mondasz, a cukorevés, a mértéktelen cukorevés árt a fogaknak…
JUDIT
Árt? Nem akartad hallgatni a rágást, azt, hogy rágcsál, hogy van még egy élvezete…
MÁRTON
Te mondtad rá, hogy olyan, mint egy öreg egér… Elöl eszik…
JUDIT
Hát hol egyen? Mikor hátul nem csináltattad meg a fogait. Istenem, ha nem lesz meg! És jönnek ezek az emberek és keresik! Milyen blama!
MÁRTON
Ahá! Most elárultad magad! Csak attól félsz, hogy Kelemenék nem találják itt. Ahá! Most már értem!
JUDIT
Mit értesz! Mit értesz? Hát nem az én apám, te! A gyerek! Hogy szerette a gyereket! Az életét adta volna érte! Az egyetlen ember volt, akire rá lehetett bízni. Sírni kezd.
MÁRTON
Mindig azt mondtad, elrontja a gyereket! Hogy fölveszi, ha sír. Meg hogy nem pohárból itatja, hanem cumiztatja. Ne mondd a gyereket! Ki dajkálta éjjel, ha sírt? Földobtad az Öreghez. Te meg szunyáltál, és reggel szemrehányást tettél neki, hogy az ágyába fektette! Ugyan, a gyerekkel jössz!
JUDIT
De… de… volt… szíve…
MÁRTON
Az lehet. Én viszont nem fogom megpucolni a halat, arra ne számíts. Ezek mindjárt itt lesznek.
JUDIT
Én se pucolom meg a halat. Hozzá se nyúlok, és kész. Sírva. Hogy le tudta ütni a halat a Papa! Milyen kedvesen a tarkójára ütött!
MÁRTON
Hát hova üssön? Nem üthetett a farkára. Különben is elég a Papából. Többet beszéltünk róla, mint három év alatt összesen…
JUDIT
Mert hiányzik… Sír.
MÁRTON
Hiányzik, hiányzik. Pedig a létszámnak stimmelni kell, ha lebontják a házat… Én nem akarok rendellenességet! Kiabál. Én lakni akarok valahol! Lehet, hogy el se megyünk innen.
MÁRTON
Kiabálva. Nekem kell az a szoba, tele van emlékkel, szegény apám szemüvegével, holmijaival… Te meg se nézted! A papucsa, a kiskancsó… Szárazon. Most mit keresel?
JUDIT
Nem lehet. Ezt nem lehet. Keres.
MÁRTON
Az olvasószemüveg! Harsányan, mint az apja. Neked az semmi! Nekem egy élet fekszik benne, még egy gyertyacsonk is, amit akkor használt, amikor kikapcsoltad nála a villanyt!
JUDIT
Én kapcsoltam ki? Mikor te mondtad, hogy nem lehet, hogy egész éjjel égesse a villanyt, az egy vagyon! Jaj, istenem! Kell tennünk valamit!
JUDIT
Mit, mit! Hát nem veszhet el! Meg is halhat.
MÁRTON
Az igaz. Átfogja Juditot, összeborulnak.
MÁRTON
A villanyt? Feleszmél. Féltettem, hogy megég az újság, és meggyullad és elég! Porig éghetett volna minden!
JUDIT
Még az olvasást is sajnáltad tőle! A telefonkönyvet megtalálva, böngészi, fölugrik, tárcsáz.
JUDIT
Halló! Rendőrség? Kérem, kérem…
MÁRTON
Odaugrik. Mit akarsz?
JUDIT
Kérem – Félretaszítja Mártont. –, érdeklődni szeretnék, vagyis bejelenteni… Egy idős ember elment… Itthonról… Elveszett… Mikor? Kérdőn néz Mártonra.
MÁRTON
Várj csak! Számol. Szombat.
JUDIT
Szombaton. Hogy mért csak most jelentjük be? Mártonra néz, arcot vág. Fölhúzza a vállát. Most lett aktuális. Hogy nincs-e valahol? – Hetven körül. Tatár utca hat.
MÁRTON
Az életkorát se tudja!
JUDIT
Szipogva. Nem… nem hiszem. Reméljük… Befogja a kagylót, Mártonnak mondja. Hogy nem halhatott-e meg?
MÁRTON
Keményen, fejet rázva. Nem.
JUDIT
Nem. Nem szokott. Vagyis… Horváth Jóska.
JUDIT
József. Nagy kalap… Kék szeme volt…
MÁRTON
Felemeli a hangját. Volt?
JUDIT
Csak mondom… Kórházban? Próbálják a mentőket? Istenem!
MÁRTON
Izgatottan. Add ide a kagylót! Átveszi. Én vagyok a fia! Halló! Kérem, a fia vagyok! Ugyanolyan… Nem lehet kórházban… Makkegészséges… Hogy?
MÁRTON
Hát keressék meg! Telefonáljanak! Lehetetlen nélküle… ő egy remek ember, ha ismerné, százados úr – Elérzékenyül –, humora van, szíve… – Fölfele sandít, hogy visszatartsa a könnyeit. – egyénisége… A gyerekkel is csak ő tudott…
MÁRTON
Hogy járóképes-e? Mint a motor! Igen! Istenem! Mi is! Gondolhatja. Nyugdíjas… De hajómérnöknek tanult…
JUDIT
Jézus! Kikapja a kagylót férje kezéből. Nem él már? Ja. Hívjon vissza drága százados úr! Itt, itt. Leteszi a kagylót. Összeborulnak. Száraz hangon. Amíg megjön, kiadhatnánk a felső szobát. Az is pénz…
MÁRTON
Nagyon el tudom képzelni, a mostani két nap után, hogy nem vennéd olyan rossz néven, ha akár egy hentes bérelné ki a galériát… egy fekete bajuszos, nagy karú hentes…
MÁRTON
Csak úgy… aki mázsás félmarhákat emelget, és egyetlen mozdulattal odaakasztja a kampóra…
JUDIT
Mit beszélsz? Milyen kampóra?
MÁRTON
Dühösen. Talán te ki tudnál jönni vele, amikor elmegyek a Kutatóintézetbe, ahol csak a halak vágyaival van módom foglalkozni öt éve, semmi mással, a halvérű főnököm miatt, aki ma este is halikrát akar zabálni, és még föl sincs vágva a hal!
JUDIT
Üsd agyon. Mért nem ütöd agyon?
MÁRTON
Igen! Egy hentes a házban, az kellene neked! Az a halat is elintézné egy perc alatt, meg téged is, nagyon el tudom képzelni, hogy amikor elmegyek az intézetbe, ő betévedne a szunnyadozó asszonyhoz – jaj, én meztelenül szeretek csak aludni, hentes úr, maga is? Utánoz. A férjem mindig olyan korán megy el, és itthagy – Ordít. –, a lábfejem fázik… Csak egy percre vegye a kezébe! Csak egy percre!
Csöngetnek.
JUDIT
Jaj! Itt van. Ki az? Az Öreg, talán a Papa! Végre!
MÁRTON
A fenéket! Sziszegve. A főnök! Kinyitja az ajtót.
WINTER
Belép. Csak én vagyok. Olyan nagy ordítozást hallottam, gondoltam, megnézem, csak nincs valami baj?
MÁRTON
Megvagyunk, Winter úr.
WINTER
Hóna alatt a nagy lakónyilvántartó könyvvel. Le kell adni a lakónyilvántartó könyvet. Gondoltam, egyúttal a magukét is elviszem… A gyerek már nincs itt?
JUDIT
A konyhában van. Már megfürdettem.
WINTER
Körülnéz, jár-kel. Viszik el, gondoltam.
JUDIT
Hát nagyon sietünk…
WINTER
Hamar megvan. Nagy érték egy ilyen ház. Szebb, mint az enyém. Nagy summa pénzt megad érte bárki. Az állam úgyis nagyon keveset fizetne… Ki tudja, mikor? Fölfele szimatol.
MÁRTON
Rendbe kéne tenni… Wintert kerülgeti, nehogy fölmenjen.
WINTER
Erősek a falak. Ennek a lépcsőnek elfogadnám a fáját. A faanyagot.
MÁRTON
Régi már, korhadt.
WINTER
Csinálnék belőle asztalt, padokkal. A kertbe. Nincs asztalom a kertben…
JUDIT
Mártonhoz. Mondjuk meg neki…
WINTER
Kár lenne mindent egy idegennek adni… Nem elkótyavetyélni… Ami nem kell, átveszem én máris… A konyhaszekrényt máris vihetem…
JUDIT
Súgva. Ideje volna megmondani…
WINTER
El akartam kérni a Papa kis bőröndjét, utazom haza, abban szoktam hozni a disznóságot… De ha már nincs itt…
MÁRTON
Itt van, mindjárt hazajön.
JUDIT
A Papa elvitte a kis bőröndöt.
WINTER
Elvitte? Nem szokta…
JUDIT
Ne… m. Ide… ment, nem messze.
WINTER
Maguk semmit sem visznek magukkal?
WINTER
Rendben van, nem tartozik rám.
MÁRTON
Winter úr, a halat kéne leütni.
MÁRTON
Merthogy él… a vájdlingban úszkál. A Papa szokta agyonütni.
WINTER
Szóval, nem jön vissza…
MÁRTON
Jöjjön! Tenyere élével mutatja az ütést.
JUDIT
Jaj, csak ne mutogasd!
MÁRTON
A konyhában, mondom. Jöjjön már…
Kimennek. Judit a rejtekfiókhoz megy, belenéz.
MÁRTON
Visszajön. Kész. Ennyi volt az egész napos nyavalygásod. Meg is pucolja… Most mit állsz ott?
JUDIT
Itt van még a cukra!
MÁRTON
Most ne beszélj úgy róla, mint egy halottról, nagyon kérlek. Lehet valahol, megvan, kóborol… És te menj azonnal, csináld a halat.
Csöngetés.
JUDIT
Te! Mit mondunk, hol a Papa? Te fogadd őket, én éppen csak köszönök…
MÁRTON
Ajtót nyit. Kezit csókolom! Igen! Teljesen hülyén. Kezit csókolom! Kedveskedve. Mi vagyunk azok! Mi ketten! Ez a Juditka, az én kis feleségem.
Kelemen és Kelemenné jönnek kiöltözve. Bólogatnak, nyitott szájjal az asszony, merev nyakkal a férfi.
KELEMEN
Ez nagyszerű, ez nagyszerű, Márton. Ez kitűnő, kérlek, annyit mondhatok. Beljebb lépegetnek, aprólékosan vizsgálják a lakást. Igen. W. C.?
MÁRTON
Erre tessék parancsolni, itt mindjárt, balra…
KELEMENNÉ
Ugyan, Bélám, ráérsz később is…
KELEMEN
De nem! Mindenre gondolni kell…
JUDIT
Kicsit föl vagyunk fordulva…
KELEMENNÉ
Egyáltalán, kedvesem. Én örülnék, ha nálam valaha is… ilyen rend lenne.
KELEMEN
Júlia! Márton mennyit áradozott magáról! Az én Júliám, ahogy főz! Ahogy kiabál! Nevet a saját viccén. Az én Júliám, ahogy elcsöndesedik… utána. Az az átmenet! Mi ilyeneket is tudunk! Rómeónak hívják odabenn. Maga miatt.
JUDIT
Marci, te milyen disznó vagy!
KELEMENNÉ
Juditra mutat. Eredeti, jaj de eredeti!
MÁRTON
Tessék körülnézni, érezzék otthon magukat.
KELEMEN
Mint az intézetben, Márton! Az a mi otthonunk!
MÁRTON
Igen. Töltsek valamit? Pálinka, gin, konyak?
Márton int Juditnak, poharakat, italt vesznek elő.
KELEMEN
Várjunk egy pillanatra. Koncentráljunk. Áll, gondolkodik, fejben számol. Áhítatos, hosszú csend.
JUDIT
Röstellem, hogy nem vagyok kész…
KELEMENNÉ
Ugyan, kedvesem. Én sose vagyok kész. Húsz éve… Talán kártya, valami kártya van?
MÁRTON
Fölszalad. Igen… keresek…
KELEMENNÉ
Tölts addig, kedvesem…
JUDIT
Jaj, de hülye vagyok!
Tölt, Kelemenné egy slukkra fölhajtja. Kelemen tovább áll, mereven.
KELEMENNÉ
A bőröndökre gondolsz, Bélám?
Kelemen körbejártatja a tekintetét, félig lehunyt szemmel bólogat.
MÁRTON
Szalad a lépcsőn le, kártyát hoz. Tessék… Régi francia kártya, egy-két lap hiányzik…
KELEMENNÉ
Jó az… Köszönöm. Leül, rögtön nekiáll pasziánszozni. Arra a rengeteg bőröndre gondolsz? Arról nem lesz hajlandó lemondani… én ismerem.
KELEMEN
Meg kell szervezni, ki jár bevásárolni…
KELEMENNÉ
Ugyan, Béla. Hát alig mozog. Öreg ő ahhoz…
KELEMEN
Öreg, öreg. Mit számít a kor? Hány éves a föld? Maga az élet, az egész? Véleményem szerint, ide kellene egy halk csengő. Hogy jelezzen… Mutatja a följáratot. Az ágyakhoz vezetni…
KELEMEN
Az nem ugyanaz, Márton. Belsőleg gondolom. Megszervezzük. Véleményem szerint minden a szervezés dolga. Egybegyűjteni az adatokat… Judithoz. Maga alszik éjszaka?
JUDIT
Én… kérem… mi… Van, amikor alszunk, van, amikor nem…
KELEMENNÉ
Ugyan, Béla! Tölt magának egy kortyot, megissza, tovább játszik.
KELEMEN
Mért? Én például éjszaka nem alszom. Akár hiszi, akár nem. Hogy bírnám másként? Fönn vagyok és előkészítem… a legapróbb részletekig…
Közben üt a kakukkóra, várják, hogy leálljon, számolják, de üt tovább, megállás nélkül.
Márton, kérlek… Márton…
Az óra üt.
Meg kellene állítani… Hát ez lehetetlen… Le kell állítani…
MÁRTON
Van, amikor két napig se üt… Nagy nehezen leállítja az órát.
KELEMEN
Fejét fogja. Na nem, Márton, ez lehetetlen. Ez borzasztó.
KELEMENNÉ
Ettől nagyon fog félni…
KELEMEN
Le kell teljesen állítani. Minek óra? Az idő nem számít… A fejét fogja. Valami gyógyszert, ha van…
MÁRTON
Kiskutyám, fejfájás ellen valamit… Judit sürög-forog, hozza a tablettát.
KELEMEN
Nézi a feljárót. Remek.
MÁRTON
Csak ezen az oldalon kell vigyázni, a lépcső már kissé korhadt.
KELEMEN
Legyint. Úgyse tud fölmenni. A tükör! Azt nagyon szereti! Kinyitja az ajtót is. S veranda, Ida, nézd, egy kis veranda! Ide kiültetik…
KELEMENNÉ
Mindig verandára vágytam. Jaj, ez a szag? Mi ez? Szimatolnak, Kelemen visszajön.
KELEMEN
Valami hal! Az én orrom nem csal! Idám, valami hal!
KELEMENNÉ
Jaj, nem! Rosszul leszek! Ez nem lehet. Bélám, megígérted, hogy ennek a halnak egyszer vége lesz… Hát nem bírok többé halat…
KELEMEN
Jó, jó, Idám, legföljebb te mást eszel.
KELEMENNÉ
Nem, nem! Be se hozzák! – Senki! Ha csak a szagát érzem…
KELEMEN
Jó, jó, akkor semmit nem eszünk.
MÁRTON
Kelemennéhez. Tessék, igyon valamit.
Kelemenné iszik.
Judithoz halkan. Te, a csirke!
JUDIT
Halkan. Milyen csirke?
MÁRTON
Halkan. Amit az öreg eldugott az ablakban!
JUDIT
Kelemenékhez. Akkor hozhatok egy kis csirkét?
KELEMEN
Jó, jó. Együnk csirkét, ha van.
MÁRTON
Hogyne lenne. A Papa mindig elteszi a húst. Ide, oda… Néha meg is romlik. Fölszalad, lopva behozza a csirkehúst.
MÁRTON
Dehogyis. A Papa nagyon vigyáz. Ő olyan gondos…
JUDIT
Csak átsütöm… Kimegy.
MÁRTON
A Papára mindig lehet számítani. Meg, hát az egész környékre.
MÁRTON
Igen. Megbízható, ügyes emberek.
JUDIT
Marci, gyere ki egy percre, segíts, összeállítjuk a menüt… Egy pillanat az egész… Addig… – Beengedi Wintert. – elbeszélgetnek…
Winter belép, Márton kisiet. Winter leül. Ülnek, nagy csönd. Félbemaradt mozdulatok, hümmögés, köhintések. Kelemenné is abbahagyta a kártyázást, fölfelé néz, megjátszott fesztelenséggel, Winter erre hümmög, nevet, Kelemen a nyakát csavargatja, majd kezébe temeti az arcát. Winter combját simogatva vár.
KELEMENNÉ
Van fönn még egy szoba?
WINTER
Halkan, bólogatva. Van, van.
Csend, bénaság.
Bénult csend.
WINTER
Nyálkás. De megölöm.
KELEMEN
Bólogat, új kérdésen töri a fejét, kis „hö”-vel kezdi a kérdést, szembenéz Winterrel. Nem kéne inni valamit?
WINTER
Rálocsolhatunk. Ülve marad.
Kelemen a feleségére néz, mintha Winter viccelne.
KELEMEN
Kertész. Bólogat hozzá.
KELEMENNÉ
Kedvesen mosolyogva Winterre. Ugyan hagyd, Béla.
KELEMEN
Nem kéne inni valamit?
KELEMEN
Átveszi a válaszok szűkszavúságát és gyorsaságát, mint egy ijesztő társasjátékban. Aha. Bólint. Kert?
KELEMENNÉ
Kedvesen. Ugyan hagyd, Béla.
WINTER
Hát… – Hosszabb szünet – régen.
WINTER
Én? Csak temetésre.
Szünet.
KELEMENNÉ
Ugyan, Bélám, hagyd!
Szünet.
KELEMEN
Ihatnánk egy kortyot, igaz?
KELEMEN
Kizökken a váratlan válaszra, tétován feláll. Hát… hogy megelégedett-e azzal, amit megélt… Lelkesítően. Hát ez azért…
KELEMEN
Hát… mért? Most, ugye, beszélgetünk… Biztosan rengeteget küszködött, fáradozott, sok mindent elért, megértett…
MÁRTON
Bejön. Na, Winter úr, itt a lakónyilvántartó könyv! Az ajtó felé tessékeli.
MÁRTON
De mit? Winter úr, mit?
WINTER
Ami van. – A Papa?
WINTER
Nahát, akkor azt. Én megyek is. Kezet fog velük. Meg is vagyunk. Megvolt. Elmenőben Mártonnak. A káderezés. Az élet értelme… Legyint.
MÁRTON
Majd beírjuk, Winter úr!
Winter kimegy.
Arany ember. Lehet rá számítani…
KELEMEN
Igen, de valami van a májával…
KELEMENNÉ
Bélám, hagyd ezt az embert.
Judit siet be tálakkal.
JUDIT
Tessék készülődni! Rendezkedni! Ügyeskedhet mindenki…
KELEMENNÉ
Jaj, de eredeti, de eredeti! Ez csirke! Kapkodva terítenek.
JUDIT
Gyorsan, mert elejtem. Csak ez van, most aztán meg kell elégedni ezzel. A halat kidobtam…
KELEMENNÉ
Nagyon helyes! Ki kell dobni! Bélám, hát te nem eszel? Mohón fal.
KELEMEN
Tétován. Egyek belőle?
KELEMENNÉ
Persze! Otthon vagyunk, nem? És rálocsolunk, Béla!
MÁRTON
Adom! Adom! Tölt az asszonynak, az iszik.
KELEMEN
A kiszaladó Judit után. Júliám, legalább egy kis tartár, ha volna! Finnyásan eszeget.
KELEMEN
S egy szalvéta! Legalább egy. Kínosan nevet.
KELEMENNÉ
Egy kést, ha tudsz!
MÁRTON
És egy tányért!
Benyit az Öreg.
Papa! A Papa! Nahát!
Az Öreg lerobbanva, elrongyolódva érkezik, a zsebéből zokni lóg ki. Márton föláll, kezét törülgeti, siet az apja elé.
Hát itt van. Megvan. Súgva. Hol volt? Fennhangon. A mi drága apánk!
Kelemen egy pillanatra föláll, kezét széttárja, zsíros tenyerét kifelé fordítja.
JUDIT
Benyit, kenyérszeleteket hoz, szalvétákat. Jesszusom! Ez megjött! Odadobja Kelemenék elé a holmit, s szalad az Öreghez. Csókolja, simogatja az arcát, súgva. Menjen mosdani talán!
Az Öreg nézi a társaságot, kezében a bőrönd.
Judit fennhangon. Drága Papa! Ő az!
MÁRTON
Ez a mi édesapánk! Akiről annyit beszéltünk!
JUDIT
Most érkezett meg. Vidéken volt…
ÖREG
Engem koldulni küldenek.
KELEMENNÉ
Ez… jaj… lenyeltem… megfulladok…
JUDIT
Kenyérbelet! Sokat! Ne rágja!
KELEMENNÉ
Nem tudok nyelni! Szúr! Itt!
KELEMEN
Ordít. Csak annyit mondj, hogy a szárnya volt-e?
KELEMEN
A szárnya? Csak bólints! Látod, ha halat eszünk, semmi baj.
JUDIT
Kelemenné köhögésére. Üsd hátba, Marci!
KELEMEN
A szárnya volt? Csak azt mondd meg?
KELEMEN
Ne jajgass. Csak annyit mondj, kis csont vagy nagy? Legalább bólints! Kicsi vagy nagy?
JUDIT
Marci! Vedd ki már!
KELEMEN
Próbáld lenyelni! Erőltesd!
JUDIT
Dehogy erőltesse! Köhögje föl!
MÁRTON
Nyelje le! Akkor minek eszik kenyérbelet?
Kelemenné fuldoklik.
KELEMEN
Ne fuldokolj, kérlek, ne fuldokolj, mert rosszul leszek!
MÁRTON
Ne nyüszíts! Én nem tudom…
Az Öreg odamegy, félretolja őket, rászól az asszonyra.
ÖREG
Mutassa! Tátsa ki a száját. Ne nyeljen. Itt van. Nesztek. A tányérra teszi. Így főztök. Gyilkosok. Elegánsan átmegy a szobán, föl a galériára, bemegy a szobájába.
JUDIT
Kedves. Ilyen. Nagyon drága. Mondtam…
KELEMENNÉ
Meghatottan néz fölfelé. Művész.
MÁRTON
Igen. Mandolinozott azelőtt.
KELEMENNÉ
Áldott keze van.
Isznak.
Kelemenné fölkiált. Isten éltesse sokáig!
ÖREG
Megjelenik, zakó nélkül, nadrágtartóban, a kis bőrönd még a kezében, a másik kezével int. Köszönöm. Visszamegy.
KELEMENNÉ
Meghatva. Reméljük, még nagyon sokáig lesz köztünk.
KELEMEN
Mindent rá lehet bízni. Kérlek, Márton ennyit mondhatok. Ez a nyugalom! Ez a példátlan nyugalom. Ahogy megszervezte…
Öreg lassan lejön, új ingben van, nadrágtartósan, ingét gombolja.
ÖREG
Egyetek csak, egyetek. Mintha itt se lennék.
KELEMENNÉ
Ó, dehogy. Csak magával.
ÖREG
Azt hiszem, én vagyok az idősebb! Kelemennel kezet fog. Szervusz. Letelepszik Kelemenné mellé.
KELEMENNÉ
Hol volt, drága uram?
ÖREG
Bolyongtam. Bolyongok. Mit képzel? Csak a sötét utcák. Mint a kivert kutya. Le is üthettek volna.
KELEMENNÉ
De nem verték meg?
ÖREG
Majdnem. Alig szabadultam a kezükből.
ÖREG
A pénzemet akarták. Azt hitték, részeg vagyok. Meg a repülőtéren…
KELEMENNÉ
Ó, de gyönyörű! Repült is?
ÖREG
Jól mondja. Oda húzódtam be. Vannak azok a nagy virágok… leanderek vagy mik… Meg a sok színes bolt, trafik… És azok a légikisasszonyok, asszonyom! Csupa szőke… Látott már ilyet? Kilóg a hajuk a sapka alól… Ekkora sapkájuk van… Mélázik. Jönnek le a lépcsőn! Lóbálják a táskájukat…
ÖREG
Kidobtak! Azt hitték, lopni akarok… Aztán gyalogoltam. Ebben az esőben.
KELEMENNÉ
Szeretem az esőt… Menni… Egyedül az esőben…
ÖREG
Mint egy kivert kutya. Ezek miatt.
KELEMENNÉ
Hogy mondhat ilyet?
ÖREG
Miért? Mit mondjak? Hogy szeretnek? Hazudjam magának? Magának, akinek egy pillanat alatt kivettem a torkából a csontot? Nem! Mit gondol!
Kelemenné ijedten hátrahúzódik.
Kik ezek? Bezárnak.
KELEMENNÉ
Jaj, de jópofa!
ÖREG
Az. Az vagyok. Jópofa. Ne hülyéskedjünk. Csak voltam. Hirtelen Kelemenhez fordul. Te hol dolgozol?
KELEMEN
Én, kérlek, ugye… a kedves fiadnak vagyok a…
MÁRTON
Kelemen segélykérő pillantására. Főnöke. Felettese. Csaknem úgy beszél, ahogy egy gyermeknek magyaráznak.
ÖREG
Hm. Az én húsom. Elloptátok. Ez is a szárnya. Hogy én is megfulladjak.
MÁRTON
Hozzál édesapának combot, Júlia.
ÖREG
Hagyd csak. Kézzel töri, eszi hanyagul, köpi a csontot a tányérra. Kelemenhez, aki zavartan köhécsel. És mivel foglalkozol te tulajdonképpen?
KELEMEN
Hát, kérlek, ugye, mi az intézetben… megszervezzük a honi halak tenyészetét…
ÖREG
Szervezés. Vagyis lógás, mi?
KELEMEN
Hova gondolsz, kedves Papa!
ÖREG
Nem vagyok én a te apád, kisöreg. Ne ütögesd a vállamat.
Csend, Kelemen idétlenül nevet.
KELEMENNÉ
Hogy csitítsa az Öreget. Azt hallottuk, szépen mandolinozott…
ÖREG
Teljes váltás. Az igaz. Játsszam? Judit fiam, hozd le a mandolint.
JUDIT
De Papa, azon talán már nincs is húr!
ÖREG
Akkor is! Kiabálva. A mandolint akarom!
MÁRTON
Ne ellenkezzél folyton, Júlia.
Judit sietősen fölszalad, és lehozza a porlepte hangszert. Magától eltartva nyújtja az Öregnek.
ÖREG
Feláll, megtörli a kezét, száját gondosan. Várjatok. Nagyon óvatosan, dédelgetve átveszi a hangszert, szívére szorítja, rálehel, könyökével töröl egyet rajta, fényesíti, de mindezt csak az előadás előtti könnyedséggel, futólag, aztán kicsit meghajolva, pózba vágja magát és játszik. A búrok hiányosak, a régi horvát dallam szól megint, az öreg dúdol is, a zene csak emlékeztet a dalra, de nagyon gyarló. Ezt hagyták belőle! Feldobja a galéria tetejére. Tavaly még minden húrja megvolt. Semmit sem becsülnek. Elérzékenyülve. A múltamat, az ifjúságomat, semmit!
KELEMENNÉ
Ne mondjon ilyet! Föláll, vigasztalja kedvesen, meghatva. Hát annyira szereti magát itt mindenki. Annyira aggódtak magáért, Jutka, Marci nagyon aggódtak… Simogatja az Öreg hátát. Várták haza!
ÖREG
Szeme fölcsillan. Igazán? Hiányoztam? Marci, hozz bort. Még.
Márton engedelmesen kisiet.
Semmire se használható. Lusta, mint a dög. Csak a bugyi. Higgye el, csak a bugyi. Nem vetted észre, benn a műhelyben vagy hol?
KELEMEN
Röhögve, leleplezve. Kérlek, én igazán nem tudom… Juditra néz. Mi a halakkal foglalkozunk…
ÖREG
Azért nem megy előre. Az előző munkahelyéről, mit gondolsz, miért kellett eljönnie? Mert benn… az irodában! Jó mérnök lehetne egyébként, látod, a feje nem olyan rossz, de… hát, hogy mondjam? Valami külföldi társaság jött este – Nevet –, és ott találták őket… egy kombinéban… Harsányan nevet, Kelemenék visszafojtottan vihognak, Juditot nézik. Azt hiszem, japánok jöttek vagy svédek… Jaj… Mindegy… – Törülgeti a szemét – te is meg fogod érteni, ha egy medencében, vagy egy akváriumban találjátok… egy nővel.
Nyíltan nevetnek.
MÁRTON
Jön be. Már itt is vagyok, Édesapa!
Harsány röhej.
JUDIT
A bor után kap, a bor feldől, Mártonra kiált. Te szerencsétlen! Nem tudsz vigyázni?
ÖREG
Nem mondom, én is szerettem… Emlékszem, egyszer az első háború után, a ringlispílben… három menetre fizettem be, és csak forogtunk, forogtunk…
Nevetnek.
Alig tudtunk kiszállni…
ÖREG
Miért? Komolyan. Nekem nem lehetnek emlékeim? Semmi? Csak a kocsira a pénzt? És ti vártatok haza? Kié az írógép fönn a szobában? Meg a bunda? Ki aludt az én ágyacskámban? Torz humorral mondja. Ki evett a tányérkámból? Dühösen odébb lök egy tányért. Letudtatok, aus! Vége az Öregnek!
JUDIT
Én csak egy órára mentem föl, és magamra kaptam a bundámat… Kimutatásokat csináltam…
ÖREG
És bundában kell kimutatásokat csinálni? Miért? Mit gondol, asszonyom, miért?
Kelemenné azt se tudja, nevessen, vagy komolyan vegye.
Mert olyan rohadt hideg van ott. Csak ami innen fölszivárog. Rothadt hideg van, asszonyom…
KELEMENNÉ
Figyeld, Béla, néha té-vel ejti, néha anélkül!
ÖREG
Igaza van. Rohadt hideg. Ez a helyes. Már ott élnek. Egy napig nem vagyok itthon – elparentálnak.
KELEMEN
Nagy reccsenés, a széke eltörik. Nahát! Nevet, az egyik székláb kidől.
ÖREG
Most legalább láthatod. Itt minden szétmegy. A nagyságos úr semmit sem csinál, azon kívül. Itthon egy szöget sem ver be. Most nézzék meg! Odarohan a falhoz, behasítja a tapétát. Lóg az egész. Ledől. Minden az én nyakamon. Visszamegy kimérten a székhez, csöndesen vizsgálja, mint egy orvos a beteget, finom kézzel, komolyan, hosszan, halkan kedvesen szól. Hozz egy kalapácsot, fiam.
MÁRTON
Igen, Apa. A szekrényhez ugrik, kivesz egy kalapácsot.
ÖREG
Nem kár.
Márton nyújtja a szerszámot.
Ide állj addig, Béla! Marci, fogd. Szögel, kalapál, kicsit üt, nagyot, nemcsak a javítás, de a rongálás ördöge is dolgozik benne. Ne úgy fogd, fiam, ne úgy! Hát láttál már ilyet, Bélám, most mondd meg? Láttál így fogni egy szöget? Ez egy antitalentum, egy tök… gyerekkorában is ilyen volt. Oldalra dűtsd, oldalra! Hozd ide a harapófogót! Márton szalad, hozza. Szorítsd most. Hátul nyomd, te! Szemben a szöggel, erősen. Addig kalapál, míg a szék ripityára megy. Hát ilyen ez! Mártonra mutat. Azt hiszed, jó helyen fogja? Au! Ez meg behasadt! Feltartja az ujját, föláll, eldobja a szerszámokat, félrelöki a széket. Ülj egy másik székbe, Bélám, hát székünk talán még van? Mártonra mutatva. Erre aztán számíthasz! Na. A vérző ujját szopja. Judithoz. A hülye férjed miatt.
JUDIT
Majd én bekötöm, Papa. Sürög-forog, gézt keres.
ÖREG
Hagyd a csudába… Begyógyul ez…
JUDIT
Dehogyis… Bekötözi a sebet. Így. Legyen egy kis babája. A végén megcsókolja kedvesen a bekötött ujjat. Na, meggyógyul. Az Öreg mellé térdel, kuporogva, szeretettel. Papa. Úgy félek.
JUDIT
Szeretném, ha… Anyu mindig azt mondta… Szeretném elmondani…
JUDIT
Nem tudom… Anyu mindig azt mondta, a biztonságot keressem…
ÖREG
Biztonság… Az csak a plakáton van.
JUDIT
De én szeretem Marcit.
JUDIT
Anyu mindig azt mondta, külön kellene élnünk…
ÖREG
Most akarsz elválni?
JUDIT
Nem Marcitól… Kell egy külön zug, ahol…
KELEMEN
A kezét dörzsöli. Na, most el fogjuk intézni, Idám…
JUDIT
Nekünk kell egy fészek… Marcival…
KELEMENNÉ
A kártyáit rendezi. Fészek. Aprókat nevet.
KELEMEN
Ünnepélyesen. Az én mamám egy drága asszony…
Szünet.
MÁRTON
Az Öreghez. Kell egy külön zug, ahol akár agyon is üthetjük egymást.
Az Öreg ide-oda kapja a tekintetét.
KELEMEN
Ida, drágám, mutasd már meg a mama fényképét… Igaz, itt még jóval fiatalabb volt…
JUDIT
Nem tud bevásárolni.
ÖREG
Nézi a képet. Szép öregasszony. Hány éves?
KELEMEN
Mindent megeszik, jóformán. Főleg süteményt, pépeset…
KELEMEN
Nem kell etetni. Csak a darabosat. Húst, ilyesmit…
KELEMENNÉ
Rakja a kártyáit, révülten. A gyufára kell nagyon vigyázni… Szereti a tüzet…
KELEMEN
Megszerveznénk… Itt, kettesben. Fönn – lenn, egy halk csengő… Olyan már ő is, mint egy gyerek. Szereted a gyerekeket, úgy hallottam…
ÖREG
Nézi a képet. Milyen szép kalapja van.
KELEMENNÉ
Hát azért a W. C.-re kísérni kell néha, Bélám, azt engedd meg…
MÁRTON
Közbevág. De ő elvan, egyedül, nem? Olvasgat…
KELEMEN
Inkább azt szereti, ha fölolvasnak neki… Öreghez. Nem szereted a könyveket?
JUDIT
De… Éjjel is olvas…
KELEMEN
Mutatja a forgó tájékát. Itt, fölül. Nem hajlik. A bal, csak a bal. A cipőjét nem tudja befűzni szegény. Tudod, hogy van. Hajolni… az a legnehezebb. Ha az ágy szélére ülteted…
KELEMENNÉ
Bélám, majd később. Lehet, hogy a Papa rosszra gondol.
ÖREG
Magának is él még a mamája?
KELEMENNÉ
Ó, de kedves. Maga mindig rám is gondol.
Kopogás a verandán. Öreg odamegy.
ÖREG
Tessék csak, tessék. Kinyitja az ajtót. Te vagy az? Gyere.
Kata bejön, Márton ijedten hátrál.
Ezek eladnak engem.
KATA
Jó estét. Körülnéz, próbál könnyed lenni, de zavarban van. Búcsúvacsora?
ÖREG
Csak úgy beállítottak.
ÖREG
Nem fontos. Mellékfigurák.
ÖREG
Na, ilyenek. Főnökök, rokonok. Parancsolni, azt tudnak. Engem meg kihasználtak. A véremet vették.
KELEMENNÉ
Béla, nekünk talán menni kellene…
ÖREG
Asszonyom! Hová menne? A legjobb helyen van.
ÖREG
Én. A főhülye. Egyedül a galérián. Mostam a pelenkát. Ki mos itt, mit gondolsz? Talán ők? Mozi. Bárok. Rázni a feneküket, mulatás. Groteszkül mutatja a táncmozdulatokat. Ki söpör itt, mit gondolsz? Ló vagyok, öszvér. Ki viszi le a szemetet az utcára? A mindenes! Én!
KATA
Vége ennek, Papa! Itt a papír. Jöjjön. Elintéztem az otthont. Csomagoljon hamar.
ÖREG
Te drága! Megcsókolja. Köszönöm. – Sietek. Ami csomagom nekem van. Fölmegy.
JUDIT
Papa, hát hova készül?
KELEMEN
Katához. Foglaljon helyet.
KATA
Mártont nézi. Nem, köszönöm.
JUDIT
Katához. Azt hiszem, mi még nem ismerjük egymást.
KELEMEN
Odamegy, kezet csókol. Kelemen.
KELEMEN
Visszamegy a feleségéhez. Szép név, és milyen csinos.
KELEMENNÉ
Azt hiszem, itt az ideje Bélám, hogy menjünk.
KELEMEN
Mindjárt, mindjárt.
ÖREG
Visszajön. Maradjanak csak, kell a tanú.
JUDIT
Igazán nem is tudom… A sírás határán. De azért maradjanak.
KATA
Az Öregnek. A kedves menye, ugye? A fényképen szemüvege van.
JUDIT
Kelemenékhez. Csak fél évig hordtam szemüveget.
ÖREG
A tojást a teavízben főzte, ne félj! Főzés! Rántottát ettünk egy hónapig. Mártonra mutatva. Cipőt pucolni! Mit gondolsz! A leveleit is én olvastam el, aztán elmondtam a tartalmát. Csomagol a bőröndbe.
KATA
Mártont nézi, csöndesen. Nagy ember lett a fiatalúr.
ÖREG
Volt, amikor egy gatyája sem volt. Mindent tőlem kaptak. A diplomát, a télikabátot. Szegény feleségem zongoráját adtam el, hogy legyen ennek télikabátja. Mikor kirúgták az előző munkahelyéről a nők miatt, én könyörögtem egy földimnek… A jegygyűrűt én vettem, a poharakat… Bekap egy cukrot, pakol.
KELEMEN
Hova készül a Papa, Júliám? Elutaznak?
MÁRTON
Töltsek egy kortyot? Kelemennének tölt, az iszik.
KATA
Csöndesen. Udvarias ház.
ÖREG
Hagyd. Kisfiú. Azt se tudja, mit csinál. Persze gazsulál.
JUDIT
Tölts, Marcikám. Tessék inni.
KELEMENNÉ
Úgy látom, Bélám…
KELEMEN
Egy percet várj, drágám, egy percet. Hátha szükség lesz ránk.
Csöngetés. Nem mozdul senki.
ÖREG
Mi az? Már ajtót se mertek nyitni? Kimegy, kinyitja. Á, igen! Épp jókor! Bejön Stolzcal. Hölgyeim és uraim! Rövid leszek. Az új tulajdonos. Övé a ház.
Zűrzavar, Stolz hajlong, be akar mutatkozni.
KELEMENNÉ
Ki ez az ember?
MÁRTON
Felocsúdva. Hát mi vagyunk a lakók!
ÖREG
Lakók se voltatok. Semmi.
JUDIT
Stolzhoz. De mi a rokonai vagyunk, a gyerekei…
ÖREG
Stolzhoz. Na, igen. Rájuk számíthatsz. Ők segítenek kihurcolni a felesleges bútorokat.
STOLZ
Örülök. Megbeszéljük.
ÖREG
Kata, fogd a bőröndöt. Add oda nekik a papírt. Míg fölmegy, Kelemenhez, Stolzra mutatva. Vele tárgyaljatok! Mutassátok meg neki a mama fényképét!
KELEMEN
Na, ez erkölcstelen eljárás, Idám, gyere. Eladták a házat. Ez egy tisztességtelen ügy. Márton, kérlek, és te nem szólsz? Mi eljövünk ide…
MÁRTON
Tartóztatja őket. De én se tudtam! Csak nem képzeled rólam?
STOLZ
Nagyon sajnálom. Nem tudtam, hogy másik vevő is van.
KELEMEN
Hozunk fényképet, beszélgetünk… Felháborodva menni készül. Kelemennéhez. Gyere…
JUDIT
Ez félreértés, ne menjenek…
KATA
Tessék, a papír. Átadja Juditnak.
JUDIT
Marci! Ez tényleg eladta a házat!
Öreg megjelenik a galérián.
KELEMEN
Gyere, Ida. Add vissza a kártyákat.
MÁRTON
Stolzhoz. Kicsoda maga?
JUDIT
Eladta a fejünk felől a tetőt! Marci, hát csinálj valamit!
ÖREG
Állig bebugyolálva a piros sálban, mint egy rongyos mikulás, extra jelmezben áll a galérián. Némán, fenségesen. Csendet kérek! Add ide a bőröndöt!
Kata odaadja.
Ezt a bőröndöt egy orosz katonától kaptam. Ez az utolsó vagyonom. Ők hordanak ilyen kis kék bőröndöt. Ebben minden elfér, vándorolhat vele az ember. A hazátlan. Kitúrtatok, de nem baj! Boldog leszek! Integet.
JUDIT
Hát Marci, ne állj ott, te szerencsétlen! Igaza volt az öregnek! Nagy senki vagy! Gyáva és tehetetlen! – Hát nem érted? Koldusok lettünk!
ÖREG
Ezt akartátok. Eddig én koldultam, most ti fogtok.
Judit kiszalad, behozza a mózeskosárban a gyereket. Emeli, mutatja, sírva, lassan lépeget. Nagy csend. Az Öreg vállat von. Elnéz a platón, mint egy hadvezér. Lenéz. Szétnéz a házban, az embereken. Megrándul az arca. Szipog. Nyeldes. Pislog. Lassan lejön. Katához megy. Kiveszi a kezéből a papírt, eltépi. Szétszórja, mint egy bűvész. Meghajol. A piros sálat letekeri nyakáról, mosolyogva vetkőzni kezd.
JUDIT
Márton kezébe nyomja a mózeskosarat, odaszalad az Öreghez, átöleli.
Márton ujjongva fölszalad a gyerekkel az Öreg szobájába.
Papa! Drága Papa!
KELEMEN
Erre rálocsolunk!
Márton kilép a galériára, színészies könnyedséggel, mint az Öreg, megáll.
ÖREG
Gyere, Marci, gyere. Stolzhoz mintegy belebotolva. Maga mire vár?
STOLZ
Én megvettem a házat…
MÁRTON
Uram. Nézze meg jól. Elment az apám?
MÁRTON
Úgy látja, hogy itt tartózkodik?
ÖREG
Most mondd, Marci! Hát el szoktam én adni a házat? El tudsz te engem képzelni, hogy csak úgy eladok egy házat? Megfontolatlanul? Anyád emléke él benne!
MÁRTON
Igen! Becsapta az apámat! Leszalad a lépcsőn.
KELEMENNÉ
Bélám, talán máskorra halasszuk a látogatást…
KELEMEN
Egyáltalán. Egyenesben vagyunk. Én vagyok a tanú. Kérem, én mint a Halbiológiai Intézet vezetője, igazolhatom…
ÖREG
Na, ugye… Kelemennének. Félrevezetett. Azelőtt is jöttek házalók, ügynökök… ilyen… csalók. De valahogy nem így. Az egyik olajosan, a másik rövidnadrágban… De ő egy komoly öltözetben… Nyakkendővel…
STOLZ
Nem volt rajtam nyakkendő…
ÖREG
Mártonhoz. Látod, ezt nem bírom. Mintha most a nyakkendő volna a fontos. Ez a szerénység! Ez a fölény! Kelemennéhez. Nézze meg, asszonyom… És Stolz! Ez a neve. Mintha egy komoly ember lenne!
STOLZ
Köhint. Uram, én foglalót is adtam!
ÖREG
Marci! Add már oda azt a rongyos kétezret, és küldd el. Félrevezetett… Kelemennéhez.
KELEMENNÉ
Nem baj. Az a fontos, hogy itt van, megvan…
KELEMEN
Igen. Márton, fizesd ki ezt az embert.
MÁRTON
De… nem lesz ennyi itthon… Kétezer van, kiskutyám?
JUDIT
Csak ezerötszáz… A fiókba nyúl, pénzt húz ki.
MÁRTON
Átnyújtja Stolznak. Ezernyolc. Ennyi van, vigye.
STOLZ
Bocsánat, kettőezerötszáz, én se lopom a fizetésemet.
ÖREG
Kelemenhez. Ugorj be azzal a hétszázzal.
KELEMEN
…Autóval jöttünk, ilyenkor nincs nálam sok… Keresgél, kivesz a tárcából ötszázat. Idám, tenálad?
ÖREG
Kata, van valami pénzed?
Kata szomorúan nyújtja az ötvenest.
Köszönöm. Megveregeti a lány arcát. Na, meglesz.
KELEMENNÉ
Hát két tízes. Ha ez kell… Ez az én vagyonom…
Öreg helyeslő bólogatás mellett begyűjti a pénzt.
ÖREG
Minden fillér kell. Na. Megvan. Vigye. Mártonnak nyújtja, mutatja, hogy adja át Stolznak, mintha érintkezni sem akarna vele. Örüljön, hogy nem hívtunk rendőrt! Potom pénzért kicsikarni a házat? Egy idős embertől?
STOLZ
Kétszáz forinttal kevesebb.
ÖREG
Azt hiszi, ér valamit ez a ház? Ócskaság az egész. Ledől. Stolz kimegy. Hova rohan? Itt a kétszáz. Saját zsebéből kifizeti a hiányzó pénzt. Isten áldja! Visszajön, legyint, sok szeretettel. Csirkefogó.
KELEMENNÉ
Drága mester! A mellé ülő Öreget átöleli, a többiek is körülveszik.
ÖREG
Hajómérnök lehettem volna. Mikor a hajón dolgoztunk, minden zárat én csináltam. Azt mondta nekem mindig az igazgató, mérnök is lehetnél, ha nem szeretnéd annyira az asszonyokat! Hogy mire értette?
KELEMEN
Hol itt az összefüggés?
KELEMENNÉ
Én értem, én értem!
ÖREG
Kelemennéhez. Meg se fogtam őket, ne higgye. A csípőjüket, a mellüket se…
KELEMENNÉ
Ellágyulva. Nem is kell…
ÖREG
Valamit csináltam. Egy mozdulatot… Egy-két szó…
KELEMENNÉ
És minden elborult…
A beszélgetés elakad, csönd.
KATA
És… énvelem, mi lesz? Mit csináljak?
ÖREG
Föláll. Veled? Körülnéz. Hát… nem tudom… Szeretettel, sajnálattal. Itt… mi…
KATA
Igen… És a biciklim?
ÖREG
Ja, a bicikli. Kinn van a verandán.
ÖREG
Hát a lánc… Nem is tudom… Hát… kinn a verandán. El tudod tolni…
KATA
Persze. Elviszem. Megyek is… – Kifelé hátrál. – megyek. Az ajtóból Mártonhoz. Szervusz! Kimegy.
ÖREG
Hosszan nézi Mártont. Marci. Visszaül. Ez a mamlasz is más volt. Amíg oda nem került ebbe a… vízbe…
ÖREG
Mártonhoz. Sajnállak téged. Elérzékenyül, karját Kelemenné vállára teszi. Egészen elhülyültél… Ott csak halvérűek vannak.
JUDIT
De nem így van, Papa.
ÖREG
Mit tudod te? Épp te. Hát nekem mégiscsak a fiam. Ő mondta, hogy ott mindenki impotens.
ÖREG
Hát nem te mondtad? Hogy impotens társaság? Őrá is?
MÁRTON
Hát azt csak az ügyintézésre értettem!
KELEMEN
Nem tudom, nekem meddig kell ezt hallgatnom?
JUDIT
A Papa csak viccelt!
KELEMEN
Köszönöm. Ez nem vicc, ez színigazság. Judithoz. Asszonyom, én sajnálom magát. Mélységesen sajnálom. Kezet csókol. Odamegy az Öreghez, átöleli a vállát. Köszönöm. Nagyon köszönöm, hogy kinyitottad a szememet! Igazad van! Teljesen igazad van.
KELEMENNÉ
Igen. Soha nem fogjuk elfelejteni… Kezet nyújt, Öreg meghajol.
KELEMEN
Ez igaz. Mártonhoz. Kérem, holnap már ne fáradjon be az intézetbe. Teljesen fölösleges. És, asszonyom, egyet jegyezzen meg. Minden úgy igaz, ahogy az öregúr mondja. Nem a munkával van a baj! Az erkölcs! A bugyi! Elég volt! Nem magam miatt, ne higgye. De nem merek egy új gépírólányt fölvenni miatta! Meghajol, kimegy, felesége követi. Dermedt csend. Kelemen visszalép. Igaza van az Öregnek! A bugyi! Csak a bugyi! Ki.
JUDIT
Nem bírom! Nem bírom tovább! Most állásod sincs!
ÖREG
Mit sajnálod? Hallod, csak a gépírólányok fenekét fogja, majd másutt dolgozik. Egyszer ez életben! Mért, én nem dolgoztam?
MÁRTON
Sziszegve. Papa, most ne kezdje el, hogy dolgozott-e, vagy sem…
ÖREG
Hallod, amit mond? Maga. Maga. Hogy én egy szalmaszálat sem tettem keresztbe. Én dolgoztam, igenis. Hogyha maradt időm, akkor néztem a lányok után. Saját műhelyem volt…
MÁRTON
Papa! Sose volt műhelye, most mit…
ÖREG
Te mondod ezt? Fölugorva kiabál. Még nem is éltél. Meggyalázod anyád emlékét, akivel közösen kuporgattunk! Te nem tisztelsz semmit és senkit!
JUDIT
Nem bírom. Hát nem bírom már! Mindennap elölről!
MÁRTON
Külön műhelyben dolgozott, de nem a saját nevén volt!
ÖREG
Az mindegy. De az enyém volt! Csak én dolgoztam a műhelyben, egyedül én!
MÁRTON
Mint segéd, mert az öreg beteg volt…
ÖREG
Segéd? Sose voltam segéd! Egy vagy két napig összesen. Mert azonnal rám bíztak mindent! Anyád, szegény anyád, ha látná, hogyan adod el a mi emlékeinket! Ahogy a kék paplant eladtad egyetemista korodban, helyesebben egy kurvánál hagytad. Mit leveleztem a paplanért! Azt mondta, elszakadt. Anyád paplana! Egyetlen emlék!
JUDIT
Hát ez lehetetlen! Mért is vagyunk még itt? És hová bujdossunk, Marci, csinálj vele valamit!
ÖREG
Ki tudja, kik alusznak abban a paplanban? Még ha egy tisztességes személy! De kik henteregnek rajta?
JUDIT
Most jön az óra! Az óra is jön!
ÖREG
Jól mondod. Az óra! A régi óra jó volt. Ez összevissza üt. A negyedeket is ütötte! És ő egy papnak adta, aki disszidált. Ezt hiába figyelem éjszaka, azt se tudom, egy óra van, vagy öt? Órát a papoknak, mikor annyi idejük van, mint az örökkévalóság! És mit küldött nekem az óráért? Használt papi zoknikat! Tíz éve fekete kaliforniai zokniban járok, télen, nyáron, esőben, bakancsban. Mutatja a lábán, a zsebéből is kihúz egyet.
JUDIT
Vége, vége! Kiabál. Nem bírom tovább! Befejeztük! Válassz, vagy az Öreg, vagy én! Mindennek ő az oka! Miatta rúgnak ki az állásodból! Beengedi ide azt a nőt! Nagyon jól értitek ti egymást! Biztos neked szervezte! Nyilvánosházat csinál az otthonunkból! Fölrohan a felső szobába.
MÁRTON
Hát miket csinál maga? Tönkre akar tenni?
ÖREG
Bekap egy cukrot. Elfogy a cukor.
Judit a mózeskosárral, a gyerekkel jön vissza.
MÁRTON
Viszed a gyereket?
JUDIT
Csak nem képzeled, hogy egy percig is rábízom? Soha többé!
JUDIT
Mindegy. Itt nem maradok. És jegyezd meg, vagy jössz, vagy maradsz, de az életed felől döntesz! Kimegy, Márton követi.
ÖREG
Menjetek csak! Körülnéz, mindent szemügyre vesz a lakásban. Aztán a szekrényhez megy, kihúzza a fiókot, kifordítja a levegőbe, üres. A ruhásszekrényhez megy. Kiveszi a zöld köntöst. Leteszi a maga zakóját, fölveszi a köntöst. Kihúzza magát. Elegánsan lépeget a tükörhöz. A kredenchez megy, gyógyszeres üveget hoz az asztalhoz. Gondterhelten, szomorúan megáll. Meglátja a virágmagos gyufásdobozt, fölemeli, megnézi, elhajítja. Fölemeli a poharat, benne víz. Emeli a szájához a gyógyszert, ízleli, elfintorodik, keserű. Beleiszik a vízbe, kiköpi – pfuj! Kidönti a vizet. Bort tölt a pohárba. Iszik, rábólint. Arca földerül kicsit. Leteszi a gyógyszert. Ízleli az italt, csettint. Á. Ez jó. Még iszik. Ez igen! Bevesz a gyógyszerből, a szájába dobja, iszik rá.
Halkan nyílik az ajtó, Winter jön be.
ÖREG
Tudja, Winter, végleg magának adom. Nekem már nem kell…
WINTER
Nem? Hozok magának is disznósajtot.
ÖREG
Elmegyek, Winter. Vége.
ÖREG
Ajaj. Messzire. Kinyitom a szárnyaimat, és elrepülök…
ÖREG
A tükör előtt beszél. Elmegyek Amerikába. Nagy szárnyakon repülök, Winter.
WINTER
Rendben van, csak a bőröndöt…
ÖREG
Át a tengeren. Nem tart vissza semmi, Winter. Eloldódtam. Hirtelen Winterhez fordul. Nem hiszi, Winterkém? Megvan a meghívólevelem. Az útlevél, minden…
WINTER
Akkor a bőrönd kell magának…
ÖREG
Bőrönd nélkül. Meghívtak. Nem jövök vissza többé, Winter. Nem kell oda poggyász.
WINTER
Értetlenül. Értem.
ÖREG
Tudja, régóta készülök. Csak sajnáltam itthagyni a gyerekeket. Az egészet. Ezt a nyavalyás kis házat.
WINTER
Ha gondolja… Lehajol a bőröndért.
ÖREG
Igen. Megpihenek. Fáradt vagyok.
WINTER
Hát akkor én el is viszem a bőröndöt. Felmutatja.
ÖREG
Isten áldja, Winter!
WINTER
Kezet fog. Hozok majd disznósajtot, ha még itthon lesz.
WINTER
Bólogatva, kimegy. Majd a hurkát beteszem az ablakba!
Az Öreg egyedül maradt. Lassan, fáradtan odamegy a tükörhöz, megnézi magát, végigsimítja az arcbőrét. Elgyengül. Odamegy a díványhoz, félig fekvő, félig ülő pózban elhanyatlik, fejét oldalt hajtja, karja lelóg. Mozdulatlan. Kinn zörgés, hangok.
JUDIT
Marcikám, én beviszem a gyereket, te addig hozd be a ponyvát.
MARCI
Hozom! Kiáltva. Papa! Itt vagyunk!
JUDIT
Belép, észreveszi az Öreget. Jaj, Marci, gyere! Nem! Beszalad az Öreghez, látja a gyógyszert, sikít. A Papa! Megmérgezte magát! Marci! Nézd! Gyógyszer!
MÁRTON
Rohan be, a mózeskosarat a díványra teszi. Istenem! Mutasd!
MÁRTON
Az nem lehet! Lerogy a dívány szélére. Apám!
JUDIT
Nézd, milyen szép az arca! Istenem! Istenem!
MÁRTON
Visszafojtott zokogással. Vége.
JUDIT
Mért tette? Istenem! Talán írt valamit? Valami búcsúlevelet? Ez lehetetlen… A köntös zsebében kutat. Jaj, de hol? Hol lehet? Miattam tette, miattam!
MÁRTON
Dehogyis. Fönn talán. Téged szeretett. Ráordít. Menj már föl.
JUDIT
Alig találja a lépcsőt. Marci, itt a mandolin… Fölmutatja.
MÁRTON
Ordít. Most ne a mandolinnal gyere!
JUDIT
Vissza. Nincs. Miattam tette! – Jaj, Marci… hogy félek… Nélküle… Lassan jön lefelé. … Ha megjöttem, nem jött le, csak köhögött. Jelezte, hogy itt van, hogy él! Hogy lehet rá számítani! Érted? Várta, hogy fölmenjek. Hogy szóljak. Vagy azt mondta: „Ezt a szatyrot még sose láttam. Új?” Az én szatyraimra! És várta, hogy megcsókoljam. Tartotta az újságot, de nem olvasta. Egyedül ült fönn, és várt… ki nem ejtette a nevedet, pedig téged várt… Addig le se jött, míg haza nem értél. És nem kérdezett soha semmit… ha órákat késtél, akkor sem… Fülelt a kert felé… hogy jössz-e? Sír.
MÁRTON
Ne bőgj, az isten szerelmére! Hangja elcsuklik. Ne bőgj!
JUDIT
Nem maradt senkink! Összebújnak, mint a gyerekek. Hogy vágyott egy kis tejre. Meleg tejre. Mindent sajnáltam tőle, mindent. Hogy cukrot tesz bele…
MÁRTON
Marhaság! Annyit nem intéztem el neki, mint az a kéthetes nyaralás! Hogy akart még egyszer nyaralni! Megállni Almádiban a parton. Elbeszélgetni a pincérekkel… elmesélni nekik, hogy… – Sír – … az… egészet…
JUDIT
Miattam tette, hidd el! Csak miattam!
MÁRTON
Téged szeretett. De én a fia… voltam…
JUDIT
Téged mindig jobban szeretett!
MÁRTON
Ne pofázz! Pofon üti. Jaj, édesem! Átöleli.
JUDIT
Most mi lesz a gyerekkel? Jaj, a mentőket! Várj! A kórházat, a nővéremet a kórházban! Odaszalad a tükör alatti kisasztalhoz, amin a telefon áll.
Elalszik a tükör fölötti nagyvillany, a fél szoba elsötétül.
Na. Ez is. – Hívd. Itt a szám!
MÁRTON
Odamegy. Nem tudok így tárcsázni!
JUDIT
Vidd a világosra!
Márton a telefont húzza a világos felé, nem ér odáig.
Itt a szám!
MÁRTON
Nem ér idáig! Hát nem látod, hogy nem ér idáig? Nézd meg a villanykörtét!
Tehetetlenkednek.
JUDIT
Hogy megjavította egy perc alatt! Neki volt fönn drótja.
MÁRTON
Nem a körte rossz?
JUDIT
Nem tudom. Hozz egy gyufát!
MÁRTON
Hol van? Elbotlik, a földön az Öreg virágmagos doboza kerül a kezébe. A virágmagjai! Lebeszéltem, hogy elültesse őket! Hogy majd jövőre!
JUDIT
Gyertyát is hozz, életem!
JUDIT
Koldulni küldtük! Milyen megalázó!
ÖREG
Fölnyitja a szemét, föláll, nyugodtan. Cukrot bezzeg nem hoztatok! Kezébe veszi a kalapját, különös derűvel, durcásan. Pár szem cukrot is sajnáltok szegény öregembertől? Koldus módra tartja a kalapot Judit és Márton felé. Csak egy pár szem cukorkát!
A fény az Öregre szűkül. A közönség felé tartja a kalapját kéregetően. A fény lassan kialszik.
Vége
Nagyvizit*
Modern kórházi szoba, kényelmes, négy személynek. A fehér vaságyak velünk szemben vannak elhelyezve.
A szoba lebeg. Magasan fekszik, a negyedik emeleten, a fák – gesztenyék – nagy feje belátszik az ablakon. Derűs ég, derűs idő. A jobb oldalt csaknem betölti a nagy, kétrészes, plafonig érő ablak. Fele középen nyitódik, fele zárt sík. Alatta fűtőtest. Az ablak mellett modern mosdó, tükörrel, a polcon pipereszerekkel, mellette faliszekrény, polcokkal. Előtte fehér asztal, befőttes üvegben élénk, közös virág, az asztalon só, kanál, szalvéták, zsemle. Két szék, kissámli.
Balra fehér ajtó, fölötte kékre festett villanykörte. Ebben a sarokban szemétvödör.
A harmadik ágy végében infúziós készülék, piros műanyag vezetékkel, félig kiürült Ringer-üvegekkel fejjel lefelé, rendeltetésszerűen, de használaton kívül.
Az ágyak közti éjjeliszekrényeken apró személyes holmik, nadrágtartó, hajolaj, narancs, könyvek, szemüveg tokkal, fénykép, pengelehúzó, cigaretták stb., látszik, hogy élnek itt az emberek, de nincs rendetlenség.
A szobának steril, tágas, de élő hatást kell keltenie, derűsen és üvegesen. A kék és fehér szín dominál, tarkítva élénk színű emberi ruhaneművel (köntös, trikók, törülközők).
Az ágyak felső végében csengők, rádió-fejhallgatók, lenn lázlapok, fémkeretben vagy az se.
Cziegler fekszik az első ágyban; idősebb, mókusszerű ember, hazai, finom, tigriscsíkos pizsama. Legtöbbször törökülésben ül, átkötött derekán babrálja a kötést, igazgatja.
Második ágyban Fazekas, agyonmosott, világoskék kórházi pizsamában. Látszik a stempli. Könnyebb műtét után. Élénk, mindenben benne van, élni akar. Jóvágású, középkorú férfi. Mintha nem is lenne beteg.
Harmadik ágyban Badari, súlyos beteg. Sok derűvel, észrevétlenül sorsa s egyáltalán a rossz sors iránt. Jól akar lenni itt is, mindenáron, nem tudomásul venni a bajt. Nyakatlan, pertlis kórházi ingben. Nem kel fel, infúziót kap, de azért cigarettázik. Kortalan, beteg, fakó.
F. Tóth fekszik mellette a negyedik ágyon, hason. Huszonnyolc körül. Keveset beszél. Legtöbbször dühös, teljesen indokolatlannak tart minden betegséget, legszívesebben a párnát vágná a bejövők arcába.
Fazekas olvas, Badari cigarettázik, Cziegler nyög, aztán csak ül, törökülésben. F. Tóth mintha aludna.
Ütemes hangok hallatszanak föl, ijesztőek is, kedvesek is – békák.
CZIEGLER
Egyet találhat. Mintha oda se figyelne.
BADARI
De nem, komolyan kérdem. Mi az isten ez?
CZIEGLER
Legyint, sokatmondóan ránéz az olvasásból kinéző Fazekasra. Hagyja, nem érdemes.
BADARI
Mért? Én nem kérdezhetek valamit? Magukat semmi nem izgatja? Milyen hangok ezek? Mi ez egyáltalán?
BADARI
Békák? Na, ez lehetetlen! Békák egy kórházban. Ez modern kórház, nem? Alig tudtam beverekedni magamat, egy régi kollégám protezsált be…
CZIEGLER
Jó, hogy még idejében…
BADARI
Péterkém, szóljon már valamit! Péter, figyel? Minek kellenek ide békák?
F. TÓTH
A párnákból. Terhesség megállapítására hozták őket…
BADARI
Ide, alánk? A negyedik emeletre? De minek itt a terhességgel foglalkozni?
FAZEKAS
Van lenn egy tó. Kis tó. A kertben, ahol a gyógyulók sétálnak…
F. TÓTH
A terhesség előkészítése céljából…
BADARI
Hallgasson már! Mozdulni se tud, de csak ilyeneken jár az esze! Maga beszéljen, Péter, maga tudja a legjobban.
FAZEKAS
Au! Ahogy felül, felszisszen, a gyeplőt próbálja elhalászni az ujjaival.
BADARI
Fáj? Nem a legkellemesebb. Békák! Nem rossz! Ijesztő.
CZIEGLER
Ők nyugtatónak szánták. Két darab ezrest adtam a főnöknek a békákért. És mi lett? Még egyszer fel kellett vágni! A rohadtak… Tapogatja a sebét, nyög. Inkább utaztam volna el Olaszországba, be voltam fizetve. De rábeszéltek… Soha ilyen kezet! Ragadja meg az alkalmat, vágassa ki a köveit… Megragadtam az alkalmat. A piszkok…
BADARI
Péter, ha már úgyis fölkel, nyissa ki az ablakot.
CZIEGLER
Még jobban akarja a békákat hallani?
BADARI
Nem. Levegőt akarok.
CZIEGLER
Mert cigarettázik! Nem volna szabad cigarettázni.
BADARI
Ezt is sajnálja tőlem?
FAZEKAS
Feltápászkodik. Most nyissam, vagy ne?
CZIEGLER
Éppen ez az! Hát jót akarok! Alig él, és cigarettázik!
CZIEGLER
Hát maga mondta! Mikor hozták, azt mondta, nagy szája volt: „Uraim, csöngettek!” – Mire értette, mire?
FAZEKAS
Kinyissam az ablakot?
BADARI
Nyissa már, megfulladunk!
CZIEGLER
Dehogy nyissa, megfázik a Lajos sebe!
F. TÓTH
Nekem már mindegy. A feleségem két hete nem volt benn. Mondjak még valamit?
BADARI
Uraim, csöngettek… Visszaidézi magának. Mire értettem? Mit gondol? Azt mondta a főorvos úr…
CZIEGLER
Jaj, most ne mondja el, mit mondott a főorvos! Ötvenszer hallottuk. „Badari kolléga… mert kollégának szólított… Badari kolléga, nem akarom megijeszteni…” – Nyissa ki neki az ablakot inkább!
FAZEKAS
Na végre! Kinyitja az ablakot, még jobban hallatszik a kvakkolás. Tavasz van! Kitárja a karját, majd a sebéhez kap. Au! Lenéz. Innen leugrani – az az igazi! Egy nagy ponyvát feszítettek ki… és… Mutatja.
BADARI
Péterem, gyújtsa meg a cigarettámat.
FAZEKAS
Az volt beírva az útlevelembe: Artyiszt. Gyufát keres.
BADARI
Nagy szerepei voltak?
FAZEKAS
Nagy szerep! Nem is a nagy szerep… Veszélyes volt, Badari úr! Mit gondol, ki meri ezt csinálni? A párkány szélére kiállni…
BADARI
És ki kellett ugrani az ablakon? Röpült is?
FAZEKAS
Kézfejére teszi a gyufásdobozt, feldobja, közben gyújt – hol sikerül, hol nem. Ejtőernyősként kezdtem. Kiemeltek… Aztán már a szárnyon csüggtem… A látványtól rosszul lennének!
BADARI
Köszönöm. Csüngött?
FAZEKAS
Fejjel lefelé. Úszott alattam a táj… Ekkorák voltak az emberek!
BADARI
Békák! Ez lehetetlen! Szólni fogok a gondnoknak! Nemcsak az én nyugalmamról van szó…
CZIEGLER
Nekem például egész kellemes. Élet! Valami kintről!… Húzza oda a függönyt, hát a pofámba süt a nap!
BADARI
Péter!
A békák elhallgatnak.
Na, végre! Elhallgattak! Adja a kezembe a gyeplőt, hadd húzzam föl magamat…
FAZEKAS
Leplezett mártírarccal Badarihoz megy, kezébe adja a gyeplőt, felülteti. Itt van, Badari úr…
BADARI
Ha lenne szíves, a párnát is…
FAZEKAS
Persze… Megigazítja a párnákat, közben Cziegler jelez neki: kibírhatatlan pasas!
BADARI
Ugye, meggyógyulok, Péter? A szemébe akar nézni, de az inkább a párnákat igazítja.
FAZEKAS
Hízott, Zoli bácsi, határozottan… Cziegler kezével vízszintes vonalat húz a levegőbe, Fazekasnak mutat: „vége, kinyíródik”. Ezt nem szeretetlenül, csak tárgyilagosan.
BADARI
Én is úgy érzem. A lábam nehezebb…
BADARI
Ugye, maga is úgy gondolja? Vastagodik… A főorvos azt mondta, teljesen kimosnak, átmosnak… és az sokat jelent majd.
BADARI
Kapkodja a fejét. Ugye? Rám kapcsolják azt a gépet, és átmosnak. Aztán még átfekszem az idegre egy hónapot, és haza! Haza, tudja, mi az, Péter?
FAZEKAS
Haza! Nem horgonyoztam én le sehol. Két hónap a maximum.
FAZEKAS
Utaztam? Brüsszel… London… Skandinávia… Üvegből vannak a házak, új hotelek!
CZIEGLER
Akkor mit ajánlja nekünk folyton a madonnáit? Mért nem ugrál inkább?
FAZEKAS
Dehogy ajánlom. Csak mondom, hogy szépek azok a képek. A régi nők… Belerúg az infúziós készülékbe, az lengve dőlni kezd, zsonglőrként elkapja, a sarokba viszi. Öt darabra tört a karom két éve… Próbáljon meg maga ugrani törött karral.
BADARI
Kiemeli a kacsát, nyújtja Fazekasnak. Péterem, nem megy ez.
FAZEKAS
Átveszi az üres kacsát, eltartja magától egy kicsit, kiviszi. A régi időkben volt tisztaság, szemérem… A várban laktak. Még az arcukat is eltakarták! Ki.
CZIEGLER
F. Tóthhoz. Ez kint elaludt?
F. TÓTH
Hát kiment este tízkor.
CZIEGLER
És hajnalban jött be, nem?
BADARI
Annyi nő jár hozzá. Én már meg se tudom különböztetni őket…
CZIEGLER
Maga! Mintha azt mondaná: „lángész!” Nem kinti nőről van szó, éjszaka!
Fazekas visszajön, megérzi a hirtelen csöndet, az ablakhoz megy, lenéz.
BADARI
Péterkém, tényleg, ne nekem kelljen tárgyalni látogatáskor ezekkel a nőkkel! Maga eltűnik… én meg itt fekszem… velük.
BADARI
Én nem tudom, ez az Edit a menyasszonya-e, ő azt mondja, nála lakik, hogy maga csak a szaftos húsokat szereti… őszintén, nem tartozik rám. Meg a savanyúságot.
FAZEKAS
Mert bedől neki. Én jól megvagyok itt. Úszik a hajó…
BADARI
Úszik, úszik… De maga is úszik itt, az – ügyeiben.
FAZEKAS
Navigare necesse est.
FAZEKAS
Hajózni kell. A régi rómaiak is megmondták…
BADARI
De mi magyarok vagyunk! Itt, egy kórházi szobában. Én nem is tudom, föl kellett-e magát vágni, de én mutatom be őket itt egymásnak az ágynál! Mozdulni nem tudok! Rendezze valahogy, ha kimegy, egyenként…
FAZEKAS
Dehogy megyek! Teljesen rendbe akarom hozatni magamat fizikailag… Lehet, hogy beutaltatom magam egy szanatóriumba is… Valahová a hegyekbe… Nekem ki kell kapcsolódnom, regenerálódnom kell, pihennem kell…
BADARI
Én egyedül lakom. Tizenöt éve, hogy a feleségem meghalt. Vagy húsz?
BADARI
Egy szoba összkomfort, jól megvagyok. Csak kevesen jönnek hozzám.
BADARI
Hova gondol? Csak hát a barátaim elfoglalt emberek. Egy mérnök meg egy külügyes… de nagyon sokat utaznak.
FAZEKAS
Most a lakást is megoldom.
F. TÓTH
Azt mondta, nincs is lakása.
FAZEKAS
Elcserélem. Ezekből a képekből most jön a pénz… befektetem valami házba. Monostoron láttam egy romos házat, megkaphatom. Favázas terasz, bedőlt istálló… Egyedül, végre egyszer egyedül… öt kilométeres körzetben senki…
F. TÓTH
Hozzánk bezzeg nagyon sokan járnak. A feleségemhez.
FAZEKAS
Feleség! F. Tóthnak. Régen még el tudtam volna képzelni… Ezek a madonnák… ezek voltak a nők, F. Tóthkám! Ma minden nő egyforma. Egy éjszaka… Nem hiszi?
CZIEGLER
F. Tóthhoz. Mindennap három nő látogatja, de azért madonnákról beszél.
F. TÓTH
Nem kell őt itt se félteni.
Egyszerre beszélnek.
BADARI
Tényleg, Péter, ki az a nő?
KLÁRI
Derűsen jön be. Mindegyikük szereti. Lázmérőket hoz, infúziós üveget. Na, itt vagyok! Az asztalhoz viszi az üveget.
CZIEGLER
Azt hittem, sose ér hozzánk! Annyira fáj ez a rohadt seb, a kötés nyomja, vagy mi…
KLÁRI
Jaj, Béla bácsi, hát tegnap kötöttük át! Annyi dolgom volt a 6-osban… Kiosztja a hőmérőket. Jobban van?
F. Tóth keserves arccal átveszi a hőmérőt.
BADARI
Hol volt, Klárika, annyira vártuk!
KLÁRI
Pedig siettem. Leveti papucsát, a székre áll, megigazítja a beakadt rolót, nézik áhítattal. Csak lemosakodtam.
KLÁRI
Lemosakodtam. Hogy felfrissüljek, átjárja a testemet a hideg. Hosszúnapos vagyok.
F. TÓTH
A feleségemet is átjárhatná a hideg.
Fazekas menne ki, vállán a törülköző.
FAZEKAS
Én? Csak… röntgenre… kellene mennem.
KLÁRI
Nincs is ma röntgen. Visszalép a földre. Adott vizet a virágoknak?
KLÁRI
Kösz… De meleg a keze! Nincs láza? Mérje meg a lázát! Átveszi a virágot, megfogja a kezét.
FAZEKAS
Három napja nincs. Mit mérjek rajta?
Klári felírja Badari lázát.
BADARI
Klárika, nézze meg a sebét. Azt hiszem, begyulladt. Egy vörös csík az egész! Még fölreped.
KLÁRI
Érzékeny? Mutatja a sebhelyet magán.
FAZEKAS
Nevetve a többiekhez. Nem vagyok én érzékeny.
CZIEGLER
Féltékeny. Micsoda kosz van itt megint! Nem takarítanak? Mi van itt? Magának se itt jár az esze, az biztos! Éjszaka ránk se bagózott!
KLÁRI
Mentegetőzve. De… Jártam erre…
KLÁRI
Mintha Fazekastól kérdezné. Adunk a Zoli bácsinak infúziót, jó?
Klári hozza a készüléket.
KLÁRI
Azt az üveget, legyen szíves…
Fazekas odaviszi.
Úgy látom, használt magának… Badarihoz. Egy rövid időre beállítom. Beszereli Badarit. Itt fogja meg, jó? Fazekasnak, hogy tartsa Badari karját.
BADARI
Mondja, Klárika, mi van itt lenn a kertben?
KLÁRI
Mi lenne? Kert, virágok. Fazekashoz. Ugye?
BADARI
Majd figyelje meg… Csitt… Most nem szólnak.
KLÁRI
Fazekashoz. Vigyázzon rá, ha lecsöpög. Maga már ért hozzá.
BADARI
Na de ez lehetetlen, hogy békákat tartsanak! Eleget szenvedtem!
CZIEGLER
Én sokkal többet szenvedtem! Olyan görcseim voltak… Csak nem képzeli, hogy engedtem volna, hogy metéljenek, ha nem ordítok a fájdalomtól? És egyedül, három nagy szobában, csak bolyongtam…
FAZEKAS
Canberrában hullarészeg voltam… Úgy toltak egy talicskában… Volt már maga berúgva, Klári?
KLÁRI
Én? Mért kell berúgni?
FAZEKAS
Badari úr, de maga már volt részeg?
BADARI
Miért lettem volna részeg? Mikor voltam részeg?
FAZEKAS
Fölszabadulni kicsit! Lebegni! Klári, itt a feketéje. Teszek bele egy kis rumot.
KLÁRI
Honnan van rum? Átveszi. Nem akarok berúgni.
F. TÓTH
Ne is. Nem jó egy nőnek, ha elveszti a fejét.
FAZEKAS
Dehogy veszti el. Az a baj…
CZIEGLER
Azt csinál vele, amit akar! Tőlem… Dühös.
Fazekas kinyitja a szekrényajtót, kigurul egy medicinlabda a szekrényből, Klárival együtt vissza akarják rakni a szekrénybe – pantomimszerűen játszódik a jelenet.
CZIEGLER
Labdáznak! Féltékenyen. A mindenségit! Letépem, lemarom ezt az egészet! A kötést tekeri lefelé magáról.
KLÁRI
Odafut. Béla bácsi, drága, nem szabad! Megsérti a sebet! Fazekashoz. Segítsen!
FAZEKAS
Hol?
Odamegy ő is, dulakodnak, a labda kivánszorog a középre.
CZIEGLER
Akkor is! Nem akarok itt szenvedni!
CZIEGLER
Ne merjen csöngetni!
FAZEKAS
Lefogja Cziegler lábát, hogy ne rúgkapáljon. Persze hogy csöngessen! Nem látja, mit csinál? Feltépi a sebet! Csöngessen!
BADARI
Kapálózik a csengő felé. Nem érem el.
CZIEGLER
Ne merjen csöngetni! Nem akarok élni, értse meg! Nem akarok szenvedni!
KLÁRI
Béla bácsi! Lenyomja a párnára. Nem volt maga ilyen gyáva… Még a végén le kell kötöznöm. Nem szégyelli magát? Pojácáskodik itt, mint egy vénember?
CZIEGLER
Fekszik a párnán. És ezt az újabb hangnemet külön köszönöm! Higgadtan. Azelőtt ez se volt.
KLÁRI
A haját igazítja, tétován, ő is fújtat, túl akarja tenni magát. Mit is akartam még? Fazekashoz beszélve. Ja, a mosdót! Á, majd később! Kimegy, csönd.
F. TÓTH
Czieglerhez. Ne izgassa magát. Most kapkod.
BADARI
Hát az biztos, hogy ilyesmi nem fordulhat elő, ha itthon van a főorvos! Mi lesz, ha ezt megtudja?
BADARI
A főorvos nagy ribilliót fog rendezni.
F. TÓTH
A főorvos nem tart járóbetegeket.
FAZEKAS
De mit vár a főorvostól? Belebotlik a labdába, odébb rúgja.
BADARI
Hangosan. Mit várok? Rendet!
FAZEKAS
Úgy beszél róla, mint a mindenhatóról! Látja, mit csinált vele is! Czieglerre. Mit akar a főorvossal? F. Tóthnak kiabál Badariról. Hogy meggyógyítja? Kimossa? És hazamegy? Azt hiszi, hogy hazamegy? Bevágja a labdát a szekrény aljába, rácsukja az ajtót.
BADARI
Azt hiszem, amit akarok!
CZIEGLER
Letépem… – Megint felül, kiabál – elegem volt!
Nyílik az ajtó, fehér köpenyes ember lép be, orvosi táskával.
BORBÉLY
Jó napot kívánok.
Fazekas a helyére megy, kapkodnak, rendezik a széthullt ágyneműt, „vigyázz”-ba fekszenek.
BORBÉLY
Jó helyen járok?
Csend.
Azt mondták, a huszonkettesben várnak. Megjöttem.
CZIEGLER
Lehet, hogy megint kiújul?
CZIEGLER
Nem akarok így élni…
BORBÉLY
Kedvesen, földöntúlian. Muszáj.
CZIEGLER
Itt, ezen a környéken…
BORBÉLY
Hát… ez. Ez az egész.
CZIEGLER
Csupa víz vagyok! Kifáradtam!
BORBÉLY
Majd letörlik. Küldök valakit.
CZIEGLER
Tudja, mintha köd lenne az agyamon…
CZIEGLER
Fogja meg a kezemet… Izzadok!
CZIEGLER
Gyermekkoromban mindig nyirkos volt a tenyerem… Az iskolában.
CZIEGLER
Ernyedten bólint. Rossz.
BORBÉLY
Hunyja le a szemét.
CZIEGLER
Később is… amikor egy lány kezét megfogtam, vizes lett a tenyerem…
CZIEGLER
Tudja, azt gondoltam… nem éri meg. Ezerkétszáz kilométert gyalogoltam… Elfáradtam. Az orosz frontra vittek… munkaszolgálat… bakancs nélkül jöttem meg… Mocsarakon át… Elfáradtam.
BORBÉLY
Egészen halkan beszélnek már, mintha csak ők lennének a világon. Nem lehet.
CZIEGLER
Tífuszt kaptam… Lehet, hogy attól van minden. Csak jöttünk, határtalan pusztaságokon, hidegben… Sok volt… már ennyi szenvedés… Nem is csak ez. Tudja, nem tudok szabadulni… Csak jövök, jövök, de nem érkezem meg.
CZIEGLER
Sose gyógyulok meg… Az egész családom, érti? Egy nővérem maradt… Nem merek családot alapítani. Attól félek, hogy elveszik tőlem. Elviszik a gyerekeimet… pedig nincsenek is… Az oldalukba lőhetnek, és… kampec… Groteszk, nevetős-sírós.
CZIEGLER
Nyugodjak meg… nyugodjak meg… Ez a seb is… Halkan, álmosan visszahanyatlik a párnára.
BORBÉLY
Önkéntelenül utánozza Czieglert, fogja a hasát.
Cziegler elcsöndesedik, elalszik. Borbély körülnéz, aztán kimegy. Utána csend. Békák hallatszanak.
BADARI
Ne vicceljen! Ez az ember! Ez kicsoda?
FAZEKAS
Mit érdekli? Nem magához jött.
BADARI
Na de akkor is! Ki ez?
FAZEKAS
Látta. Mért nem kérdezte meg?
F. TÓTH
Békák, főorvosok ki-be járnak.
FAZEKAS
Talán csak egy nyugtató ember volt. Egy pszichológus vagy ilyesmi…
F. TÓTH
Tudom, ki volt! Kicsit fölemelkedik. A masszőr!
BADARI
Nahát! Nekem kellett volna akkor! Péterkém, nézze meg, hátha itt van még! Ez lehetetlen! Akkor ez hozzám jött, hogy megerősödjek! Nézze meg, Péterem!
BADARI
Ha ennyit vacakol! Ugorjon ki! Kiáltson!
FAZEKAS
Ugorjak! Nem rossz! Föltápászkodik. Ugorjak! Kinyitja az ajtót, kinéz. Ember! Masszőr! – Senki.
BADARI
Ha már elsenyved minden izmom!
F. TÓTH
Dehogy senyved. Jobb erőben van, mint mi hárman együttvéve.
BADARI
Sajnálja, hogy jobban vagyok!
F. TÓTH
Dehogy sajnálom! Csak tény. Vannak tények! Például, hogy a feleségem nem látogat. Ez tény!
BADARI
Elengedik! Itt áll már bent, és fecsegnek az ázsiai mocsarakról, mikor elgyöngül az egész testem… Én is mondhatnék sok mindent! Mért, az én életem valami fényes volt? A feleségem meghalt. Szerettem én valakit?
BADARI
Család! Ki akart családot? Már rég ki kellett volna nevezniük főelőadónak a gyárban is! Kineveztek? Most azt mondja meg!
BADARI
Phű, de büdös… Nahát akkor! Mit akarnak? Dobja ki ezeket a csikkeket, Péter.
BADARI
Akkor is! Ez az egyetlen élvezetem! Azt mondta a főorvos úr, szívja csak…, Badari úr, szívja csak…
FAZEKAS
Nem árt már magának.
FAZEKAS
Hogy megszokta a szervezete.
BADARI
Mert erős! Látja, ez a betegség is… Az orvosok nem sok jót jósoltak nekem. De az akaraterő! Volt bátorságom lelépni a háborúból is!
F. TÓTH
Hogy megbetegedett. Biztos leállt a gyár.
BADARI
Mocsarak! Három szoba! Ugyan, kérem! Én ne mondjam el, hogy kétszer ki akartak végezni?
BADARI
Péter! Mért nem csukja be az ablakot? Mire vár? Látja, hogy Lajos is fázik.
BADARI
Csukja már be azt a kurva ablakot, Péter, drága! Hát ez lehetetlen! Maga művészlélek! Hívő. Madonnák!
FAZEKAS
Na, én csak a képekre mondtam… A régiek… Magasan van a szemöldök, kinagyítja a szemet…
BADARI
Közbevág. De nyikorog az ajtó! Nézze meg. Most nyissa meg az ajtót!
BADARI
Akkor is. Nyissa meg… Na!…
Fazekas kicsit megnyitja.
Na?
Nyikorog.
Na… Gondoljon bele! Nyikorog?
BADARI
Nyikorog! Hát énnekem meg kell gyógyulnom! Neki is meg kell gyógyulnia!
BADARI
Éjszaka fenn vagyok, és figyelem az ajtót. Nem magáért. De maga jön be rajta.
F. TÓTH
Valahol csak be kell jönnie.
BADARI
Péterem, igazítsa meg az infúziós csövet! Alig csöpög… Múltkor is kereste két különböző nő. Maga mindenkivel lefekszik! Hát én nem győzöm!
BADARI
Maga lelép látogatáskor. És nekem panaszkodnak. Az Edit sírt itt nekem valami lakás miatt…
FAZEKAS
Röntgenen voltam.
BADARI
Maga mindig röntgenre megy! Aztán ki sem ismeri magát köztük. Itt volt az a kis Márta, meg a Masa, valami pincérlány is… Ne tegye tönkre őket!
BADARI
Meg aki zongorázik. Hogy ígérte neki, zongorát bérel.
FAZEKAS
Én bérelek zongorát?
BADARI
Meg akivel együtt lovagoltak Tatán!
BADARI
Csodálkozik, ha sosincs pénze?
FAZEKAS
Én nem csodálkozom.
BADARI
Legalább ezt a Klárit hagyja békén… Ez nem olyan.
FAZEKAS
Én hagyjam békén? Hát ő…
BADARI
Hirtelen. Jaj, mi van itt? Ez lehetetlen! Az egyik tű becsúszott a fenekem alá! Jaj, Péter! Vegye már ki!
BADARI
Itt… na… Jaj! Jöjjön! Itt… húzza már ki!
FAZEKAS
Tüntető lassúsággal. Hol van?
BADARI
Hol, hol? Itt, nem érzi?
FAZEKAS
Itt a feneke van.
BADARI
Jaj, ne vicceljen! Jaj ne befelé nyomja!
FAZEKAS
F. Tóthhoz. Hát látott már ilyet? Hozzá se érek.
F. TÓTH
Én nem segítenék. Ha ilyen nyűgös.
BADARI
Azt tudom! Az világos előttem, hogy magától itt fordulhatnék föl! Au! Péter, drága, az úristen szerelmére kérem, ne nyomja a seggembe ezt a tűt.
FAZEKAS
Most csináljam, vagy ne?
BADARI
Hát rajta ülök egy tűn!
BADARI
Itt, a bal fenékrész mellett… Vigyázzon! Emeljen föl! Fogjon át! Hát ne ültessen bele! Megőrülök! A műtét nem fájt így!
FAZEKAS
Átnyalábolja Badarit, az belekapaszkodik. Várjon…
BADARI
Várjak? Meddig nem tud egy vacak tűt kirántani?
FAZEKAS
Hátha nem is tű. Valami nagyobb.
F. TÓTH
Csak vérmérgezést ne kapjon.
BADARI
Ne eresszen vissza… ne eresszen vissza a szögbe… meghalhatok, olyan érzékeny most a bőröm!
FAZEKAS
Hogy ki hagy benn egy tűt az ágyban?
BADARI
Tű? Szóval, tű? Mégis?
BADARI
Dehogy mindegy. A tű legalább steril.
FAZEKAS
De mélyebbre megy.
BADARI
Üvölt. Az igaz! Au!
CZIEGLER
Magához tér, ijedten. Mi ez? Mit csinálnak?
F. TÓTH
Újabb műtét. Végzi: dr. Fazekas.
FAZEKAS
Ne röhögtessen, mert beleteszem az öreget a tűbe… Jöjjön már valaki segíteni!
CZIEGLER
Föltápászkodik, megy. Na, hol van?
BADARI
Maga ne nyúljon hozzám! Maga ne nyúljon hozzám!
CZIEGLER
Horgolótű! Ez is csak magával fordulhat elő! Kiveszi a tűt, mutatja. Még ha valami komoly dolog lenne legalább! Kidobja a tűt a szemétvödörbe. Biztos valamelyik látogató.
BADARI
A maga tűje volt! Jelenteni fogom a gondnoknak!
BADARI
Bizony, a magáé! Az a vékony asszony, aki ideült az ágyamra! Most már emlékszem!
CZIEGLER
Mért ült a maga ágyára?
BADARI
Mert magát vizsgálták, ötvenedszer!
CZIEGLER
És addig ő a maga ágyán horgolt?
BADARI
Hát hol horgoljon? Nem zavarhatom el, van bennem annyi jó érzés, udvariasság! Jaj, istenem!
F. TÓTH
Vigyázzon! Lecsöpög!
F. TÓTH
Zárja el. Vége az infúziónak!
CZIEGLER
Csípje el, Péter! Alig van már benne folyadék!
FAZEKAS
Hol van az az ollószerű?
BADARI
Hát ne vacakoljanak! Még meghalok! Ez lehetetlen! Levegő megy a vérembe!
F. TÓTH
Nézze, nézze! Nem bírom nézni!
CZIEGLER
Csípje el, bármivel!
FAZEKAS
Megtalálja a kochert, ezzel gyorsan elcsípi a csövet. Állati…
BADARI
Nekem mondják? Itt hagynak meghalni egy rohadt csipesz miatt? Hol az a Klári?
CZIEGLER
Ez csak magával fordulhat elő. Ideje lenne, ha másik szobába tennék.
BADARI
Mért? Én tehetek róla, hogy ilyen kupleráj van itt? Hogy nincs egy perc nyugalom, se nappal, se éjszaka? Maga miatt van minden! Fazekashoz. Olyan felfordulás van, amióta itt van, hogy az nem igaz!
KLÁRI
Jön be, görgőkocsin hozza az ebédet. Na, itt is vagyok… Maguk az elsők! Most igazán siettem! Kedves akar lenni mindenkihez, de ideges.
F. TÓTH
Ilyen egy kórházban sincs.
CZIEGLER
Badarira. Ez majdnem elpatkolt.
CZIEGLER
Kicsoda? Ő! Sorban fuserálják el az embereket! Nézze meg ezt a csövet!
KLÁRI
Mi van, Badari bácsi?
BADARI
Magával mi van, Klári? Elfelejti az infúziót? Meghaljak itt? Azelőtt ez sose fordult elő!
KLÁRI
Hát ez eléggé lecsöpögött… Nem veszélyes, majd kikötjük.
BADARI
Magának nem veszélyes.
KLÁRI
Visszamegy Badari ebédjével, egyik papucsa leesik, otthagyja, a görgőre teszi az edényt.
Fazekas felemeli a papucsot, tartja, hogy Klári belelépjen, de az kiveszi a kezéből, maga felhúzza, idegesen megy Badarihoz.
Ma, úgy látszik, hiába igyekszem.
F. TÓTH
Igyekszik. Jó, hogy bejön. És ki tiltotta meg a feleségemnek, hogy bejöjjön?
KLÁRI
Kiszereli Badarit. Senki sem tiltotta meg, kímélik magát.
F. TÓTH
Szóval, a főorvos tiltotta meg?
CZIEGLER
Sarlatánok! Elfuseráltak két darab ezresért!
CZIEGLER
Mindegy. Egy cég. Föl is jelenthetném magukat. Ide is készítettem az első zárójelentést: megmutatom neki, akkor szó se volt újabb műtétről!
KLÁRI
De Cziegler úr, tudja, hogy muszáj volt! A főorvos úr olyan ügyesen csinálja, hogy két hónap múlva semmi se fog látszani. Kezet mos.
CZIEGLER
Két napot nem érek rá, nem két hónapot! Azt hiszi, én is itt akarok lébolni a maga közelében?
FAZEKAS
El tudtam csípni. Képzelje. Párizsban voltam, karambolozni kellett… Meséltem.
KLÁRI
Akkor is be voltak rúgva?
FAZEKAS
Nem iszom én! Szabad innom? Estére hozhatna egy kis italt… Udvarol.
KLÁRI
Hogy aztán legyen valami mentsége…
F. TÓTH
Figyeli, Cziegler úr?
FAZEKAS
Várjon egy kicsit… Megfogja az indulni készülő Klári karját. Tegnap nem mondott semmit.
KLÁRI
Mit mondjak? Vonzza a férfi, de dühös és zavarban van.
BADARI
Az ebédem, Klárika, éhen halok!
FAZEKAS
Meddig van ma szolgálatban?
KLÁRI
Nem látja, hogy sietek? Itt az ebédje! Az asztalra teszi Badari ebédjét.
FAZEKAS
Megvárom a hallban, tízkor.
BADARI
Neki adja az ebédemet! Hát ilyet még nem láttam! Cziegler úr, ilyen zűrzavar itt sose volt! Péternek adják az ebédemet!
KLÁRI
Kapkod, viszi az asztalról Badari ebédjét. Jaj, összecseréltem! Úgy látszik… – Viszi Badarinak – … a jobbikat akartam magának, Badari bácsi!
F. TÓTH
Egy pohár vizet azért nekem is adhatna.
KLÁRI
Megy a mosdóhoz, viszi a vizet. Keveset igyon… Inkább a levesből egyen.
KLÁRI
Sírással küszködve. Jaj, azt még ide se hoztam!
CZIEGLER
Ne gyötörjék már.
BADARI
Hát én gyötröm? Maga gyötri!
BADARI
Hogy én gyötröm! Csak nem akarok egy infúzió miatt meghalni! Azt hiszem, az jogos! Nem akarok én senkinek a terhére lenni… Kevés helyen voltam, de arra mindig ügyeltem, hogy ne legyek senkinek a terhére…
KLÁRI
Dehogy van a terhemre, Badari bácsi! Kitör belőle a sírás, aztán kifelé tolja a kocsit.
Fazekas lekapja róla az ebédjét. Klári kimegy. Csönd. Badari javában eszik. A többi nem eszik.
BADARI
Péter, maga nem eszik?
BADARI
Hát egyen! Magának is egyenesbe kell jönnie. Majd beszélek a főorvossal, legyen magára gondja. Legyen szíves ezt elvinni… Fazekas flegmán elviszi. S ha már odamegy, zárja el a csapot… ne csöpögjön. Köszönöm… Na, a második fogás… Legyen szíves még ideadni azt a szalvétát… Jaj, de remek ember maga! Kell egy kis mozgás, emlékszik, hogy mit mondtam? Csak le kéne mosni a kanalat… Remélem, nem haragszik? Nem szeretem, ha rajta marad az előző íz… Maga se, igaz?
Fazekas hozza a kanalat.
Köszönöm… Egy kenyeret, ha adna. Vagy van zsömle is? Azt, akkor azt. És ott van mellette a só. De maga is egyen!
BADARI
Bár nem nagyon érdemes. Legalábbis az enyémet nem… Maguk mit kaptak?
Fazekas mutatja.
Ja, látom. Persze, mégse pép. Nagyon szeretem a főtt csirkét. Valami mártás is van hozzá? Meggy! Remek! Nem tudom, nekem mért nem adnak ilyet?
Fazekas mélán felajánlja az ő adagját.
Nem! Mit képzel? Nem is szabad csirkét ennem… Vagy gondolja? Nézze, legfeljebb az egyik kis darabot. A kisebbiket, ragaszkodom hozzá! Annyira szeretem a főtt csirkehúst, a gyárban sosincs… Utoljára a mérnök barátoméknál ettem… Egy kis szaftot, ha rátenne, így nagyon száraz… Vagy cseréljük meg a tálat! Maga úgyis meggyszósszal eszi. Milyen a meggy?
BADARI
Kóstolja meg… Na, kóstolja meg már!
FAZEKAS
Még levest sem ettem.
BADARI
Azért megkóstolhatja a meggyet! Van, ahol előételnek adják.
Fazekas erőltetve belekanalaz a meggyszószba.
Na, jó? Csak annyit mondjon, jó?
Fazekas bólint.
Akkor abból is adjon egy kicsit… Tudja, hogy van. Meg kell erősödnöm. Mindenáron. Ebben vitamin van… Nem, nem az egészet. Három kanállal löttyintsen ide rá. Rá a csirkére… Na, löttyintsen ide. Csak éppen három kanállal idelöttyint… Löttyintsen nyugodtan a csirkére. Én eszem, nem maga. Maga nem szereti így, látom… Jaj, az egészet ide akarja adni?
BADARI
Nem lehet. Enni kell… És az ügyeit is rendezném a maga helyében… Itt volt a postás, számlákkal. Tv-részletek. Kifizettem… A társaihoz. Igaz?
FAZEKAS
De mért fizette ki? Nincs is tévém. Az én nevemre írták, de nem én fizetem.
BADARI
Nem érdekes. Ötszázhúsz. Nekem sincs olyan sok pénzem. Tudom, hogy megfizeti, nem azért mondom… Ja, Péter, ne keltsenek föl engem altató után, jó? Ennyit kérhetek… Maga sajtot is kapott utána? Megértem én magukat, de oldják meg, ne tízkor kopogjon. Fölriadok. Nem tudok aztán elaludni, fölizgatom magamat… Milyen sajt? Ementáli? Szeretem… Segítünk magának. Nem lehet ilyen adósságokat csinálni. Egyik lyukat a másikkal betömni… Mi van a képpel?
BADARI
Az a madonna! Volt itt egy ember, valami Bánfalvi, akinek madonnát ígért… de visszakérte az előleget.
FAZEKAS
Hallott már ilyet? Visszaadja az előleget! F. Tóthhoz. Hát az előleg már majdnem kép!
BADARI
Vigye el az edényeket, Péter… Kösz… Ért engem, Péter… Nem akarok beleszólni. Csak ne tíz után.
MÁRIA
Benyit, partvissal, feltörlőronggyal, vödörrel. Testes, kapkodó, rendetlen öltözékben, félig ápolónői, félig takarítónői díszben, egyik kezén gumikesztyű. Rosszkor jövök?
MÁRIA
Nem tehetek róla. Azt mondták, siessek.
CZIEGLER
Öt napja nem takarítottak.
MÁRIA
Nem tartozik rám. Csak helyettesítek. Ha más nem takarít, az nem tartozik rám.
CZIEGLER
De ha maga takarít, az magára tartozik!
MÁRIA
Az se tartozik rám, csak elvégzem. Csak épp felületesen, ne izguljanak.
CZIEGLER
Ez aztán remek! Eszem, és a pofámba száll a por!
MÁRIA
Ne izguljon, csak épp felületesen. Engem is hajtanak. Nem sikerült egy műtét, vagy mi…
MÁRIA
Nem kellett volna fölnyitni, valami ilyesmit mondott a műtős… Szürke volt, amikor kihozták. Nem adok két napot neki.
Cziegler dühösen kapkod a gyeplő után, majd kiönti a levest a mosdóba.
Most mért önti ki? Hát ne öntse ki! Hazavittem volna a kutyámnak. Szereti a jó levest.
Cziegler legyint, visszavánszorog a helyére, sebét tapogatja.
BADARI
Kár tüntetni… Én is panaszkodhatnék, hogy takarítanak. De én megértem. Csak helyettesít, és most igyekszik. Nem értik maguk ezt! Nem tudják, mi az, mellőzöttnek lenni! Hol dolgozott ezelőtt?
MÁRIA
Egy hentesüzletben. Ott mindig volt a kutyának ennivaló.
BADARI
Itt is összegyűlik. Majd adok egy nylonzacskót, abban elviheti a csontot… Lajos, maga még eszik?
F. TÓTH
Hagyjam meg? Ellöki az ételt.
BADARI
Dehogynem. Vigye csak. Van ott két szép darab hús is… Tegye csak el. Nyújtja a zacskót.
MÁRIA
Sietek! Eltűnt a kulcs. Egész délelőtt kerestem. Nem tudtam kitakarítani az ügyeletet. Hogy mit kapok?!
MÁRIA
Az ügyelet kulcsa! Azelőtt sose veszett el. Pedig nem egy ember használja azt a szobát, higgyék el! Nézzék, a kórház az kórház! Le vannak meztelenítve az emberek. Képzelhetik… Egy orvosnak mi a meztelen test? Semmi. Mindennap húszat lát belőle. Kövéret, szép mellűt, egy jó medencét… Értik. Na, és a közös munka? Orvos, ápolónő, műtősök… ügyelet, éjjel. Én nem látok bele… De azelőtt nem veszett el a kulcs… A főorvos is megjött… Engem nem érdekel.
BADARI
Megjött a főorvos?
MÁRIA
Állítólag. Ez a Klári is most veszti el a kulcsot… Nekem mindegy. Azt mondják, a főorvosba szerelmes, na, most itt van.
MÁRIA
Azt hiszi, az észreveszi? Becsüli, ugye, nem rossz munkaerő, na de hol van ő a főorvostól? Van neki rendes felesége… nem fiatal, de ápolt.
MÁRIA
Én nem láttam. Csak a büfében mondták, hogy máma megjön.
FAZEKAS
Úgy volt, hogy csak később érkezik.
BADARI
Nagy legények maguk! Én is voltam megtűrt, hosszú éveken át.
F. TÓTH
De rájöttek, hogy kire bízzák a raktárt.
BADARI
Nem raktár, anyagkönyvelés!… Építőanyagok, szerszámok. Kopogás. Ki az?
F. TÓTH
Be van zárva az ajtó.
BADARI
Én ilyet nem láttam! Hát nem tudnak bejönni vizitre! Péter, kiabáljon már, hogy ki az?
FAZEKAS
Mért éppen én? Kiabáljon maga.
BADARI
Nincs hangom… Halló, ki az? A főorvos úr?
F. TÓTH
Majd bejelentkezik.
BADARI
De nyissák ki az ajtót! Ki van kint?
MÁRIA
Bejön, aki akar… Badari ágya mellett takarít.
CZIEGLER
Nagy nehezen elkapja a gyeplőt, föltápászkodik, az ajtóhoz megy görnyedten. A piszkok…
BADARI
Épp ő megy! Fogni se tud rendesen, és ő megy ajtót nyitni!
CZIEGLER
Erősen lenyomja a kilincset, kinyílik az ajtó. Be volt ragadva… Szervusztok. Gyertek be.
H. Dezső és M. István látogatók jönnek be. H. Dezső testes, izzadó ember, magas rangú tisztviselő, Cziegler sógora. M. István kikent-kifent sofőr, fiatal. Mindkettő aktatáskával, a Dezsőében semmi.
DEZSŐ
Fújtatva jön. Te, mi folyik itt? Akkora kiabálást hallottunk, ugye, Pista?
ISTVÁN
Könnyed, az a fajta, aki mindig helyt akar állni a társasági emberek között. Igen… Mi volt a baj, ha szabad kérdeznem?
CZIEGLER
Semmi. Ez egy lepratelep. Be volt ragadva az ajtó.
DEZSŐ
Lepratelep? Hát azt mondták, a legjobb kórház az országban!
ISTVÁN
Magam is nagyon jó híreket hallottam róla… Ott, ahol megálltunk a kocsival…
Mondaná teljes hévvel, Dezső jelentőségteljesen ránéz, mindig leinti szemmel.
DEZSŐ
Igen. Nem úgy látom, hogy lepratelep, vagy hogy mondod.
MÁRIA
A rongyot a vödörbe mártja, fölmos. Mindjárt megvagyok… Csak helyettesítek, de… – Bizalmasan megérinti Dezső vállát – a legtöbb beteg borravalót is ad, ha elmegy… Mert gyakran leugrom gyufáért, újságért, levlapért.
DEZSŐ
Leugrik, igen, kedves… Biztos nem is volna kötelessége.
MÁRIA
Nekem? Semmi. Még ki is tehetném őket a folyosóra, ha takarítok. Legfontosabb a tisztaság!
ISTVÁN
Túl lendületesen. Maga itt a rendfenntartó közeg!
MÁRIA
Jobb vagyok, mint az állandó… Azt mondják: Mária, ha te vagy benn, jobban gyógyulnak a betegek is. Talán az egyéniségem… Kezében a felmosóronggyal magára mutat.
DEZSŐ
Az egyénisége… Czieglerhez fordul. Te, kérlek, és mi van veled, hát nem eszel? Alig tudunk rólad valamit, a nővéred is aggódik érted! Alig tudtunk lelépni a minisztériumból, ugye, Pista?
ISTVÁN
Hát, vigyáznak a Dezső úrra… Van úgy, hogy nyolcig dolgozik.
DEZSŐ
Dolgozom, meg kell adni! Tegnap Baranyában voltunk. Fárasztó, gondolhatod. Nehéz a helyzet Baranyában.
BADARI
Baranyában dolgoznak?
Érdeklődéssel hallgatják őket, mint az élet hírnökeit.
DEZSŐ
Baranyában. Na de erről ne beszéljünk. Ági várta a telefonodat…
MÁRIA
Elébük vágja a rongyot. Kérem, telefonálhatok én bármikor!
MÁRIA
Négy órában vagyok itt, leugorhatok. Van időm. A doktor úr… ugye, doktor?
CZIEGLER
Erőtlenül. Nem vagyok doktor.
MÁRIA
Mindegy. Sose adtam a rangra… Az úr szerény, látom én azt, jó szemem van, meg tudom állapítani, ki milyen! Föl tetszik írni a számot, és én mindennap referálok őnagyságának… Na, nem szabályos, de meg tetszik érteni, hogy van… A legfontosabb a beteg érdeke! Mért? Valami közbe is jöhet! Egy gyors dolog. Egy rossz szövettani hír… Egy pozitív eredmény… Vannak nehéz esetek… Bármikor bekövetkezhet a baj. Jobb előre tudni. Nem? Olyan ez, mint a vágóhíd. De jól dolgoznak a hentesek. Egy papírra mutatva. Ide tessék írni!
DEZSŐ
Ijedten fölírja a számot, bólogat, hogy köszöni, a takarítónő továbbáll, mossa a padlót. Jobban nézel ki pedig… Mintha nem lennél olyan sárga.
BADARI
Már nem olyan sárga. Amikor teheti, mindig belekapcsolódik a beszédbe.
DEZSŐ
Ugye, mondtam Pistának a legutóbb, mikor beugrottunk, te Pista, nagyon sárga színe van az én sógoromnak! Még ő biztatott, ugye, Pista?
ISTVÁN
Igen. Mondtam a Dezső úrnak, nem úgy ismertem világéletemben Cziegler urat, hogy csak úgy faképnél hagyjon minket… Hát tetszik érteni, mire értettem?
Szünet.
DEZSŐ
Akkor is mi munkánk volt, mennyit utaztunk! Hiába, nem bírom ezeket a hosszú utakat én már, tudod, mindig panaszkodtam…
BADARI
Baranya szép vidék, ott voltam katona.
DEZSŐ
És semmi eredmény! Minden könyvtárosunk eljött. Pécs! Pécsre akar mindenki menni! Hát nem értik meg, hogy nem mehet mindenki Pécsre?
BADARI
Üljenek nyugodtan az ágyra. Leülnek.
DEZSŐ
Vagy éppen Budapestre, mit gondolsz?
DEZSŐ
És persze, ott is a fiatalság, főleg az a probléma. Nem tudom, mit akarnak. Te érted, mit akarnak ezek a fiatalok?
DEZSŐ
Na, ugye! Nem lehet érteni! Mi hiányzik ezeknek a fiataloknak, azt mondd meg! Mi hiányzik?
CZIEGLER
Törődötten. Nem tudom.
DEZSŐ
Ez az! Nem tudjuk. Fogalmunk sincs… Mi van veled? Rosszul vagy? Megint rosszul vagy? Csak nem akarsz megint rosszul lenni?
DEZSŐ
Hát azért! Mi betörtetünk ide hozzád, félretéve minden bajunkat, gondunkat, és te vissza akarsz esni? Pedig nagy rizikó nekünk lelépni ilyenkor, ugye, Pista?
DEZSŐ
Vagy téged nem érdekel ez a téma?
DEZSŐ
Sráckorodban nem ilyen voltál! Hogy szerettem ezt az embert! Hát igaz, bennünk is volt felelőtlenség… Emlékszel?
DEZSŐ
Á, te semmire sem emlékszel! Örülsz, hogy élsz. Mire emlékszel te? Arra emlékszel, mikor azt a két macskát a patakba vittük? A zsákban. Tudod, azt a nagy vörös macskát, meg…
CZIEGLER
Valami rémlik, de…
DEZSŐ
Á, rémlik!… Halálosan pontosan előttem a kép! Te tartottad a zsákot, így kihúztad magad, akkor nem voltál ilyen nyavalyás… Mi az? Rosszul vagy? Megint rosszul vagy? Nem lehet veled öt mondatot váltani, hogy ne lennél rosszul! Nézzék! Hullasápadt!
BADARI
Nem hoztak bort neki? Azt mondták, vörös bor kell…
DEZSŐ
Vörös bort? Nem is tudom… Istvánra néz.
DEZSŐ
Körtepálinka! Felfedezésszerűen ajánlja István pálinkáját.
BADARI
Az is jó. Adni kell neki…
István ugrik, előveszi az aktatáskából az üveget. Dezső Badarihoz.
DEZSŐ
Direkt előásom az agyamból a legrégibb, legkedvesebb emlékeket… Hogy fölvidítsam, hogy… érti?
DEZSŐ
Persze. Azt mondja az úr…
DEZSŐ
Badari úr… Várj, megemelem a fejét… Czieglerhez. Hát ne hagyd el magad… Odamegy Czieglerhez, kicsit fölemeli. Nem, ezt én nézni sem tudom… Visszaejti.
Fazekas megy segíteni.
MÁRIA
Ne adjanak pálinkát neki! Hát elpatkol! Én ide tartozom, felelős vagyok…
BADARI
Dehogy patkol! Ettől magához tér! Érzem, jó falusi pálinka…
DEZSŐ
Baranyából hoztuk, direkt Baranyából! És nézze! Nem akarja meginni!
FAZEKAS
Most itassuk akkor?
DEZSŐ
Persze hogy itassák!… Istenem, fuldoklik, ez borzasztó! Jobban leszel tőle, ha lenyeled!
MÁRIA
Ne a nyakába, csupa bűz lesz!
ISTVÁN
Na! Ennyi volt az egész. Ettől nem kell annyira félni.
DEZSŐ
Remek! Nagy megkönnyebbüléssel visszamegy Cziegler ágyához. Látod, rendbe jössz. Majd mi rendbe hozunk! Huh, de kimerültem! Hogy te miket csinálsz! Megfenyegeti kedveskedve, leül az ágyra. Éhes vagyok.
Csend. Hosszan hallgatnak.
CZIEGLER
Bágyadtan mutat a második fogásra. Edd meg… Persze már kihűlt.
DEZSŐ
Csak nem képzeled? De ha kihűlt… Mi ez? Csirke? Az sose hűl ki… Nekilát, Istvánnak is nyújt egy darabot. Egyél te is… Szóval nem értem, egyszerűen annyit mondhatok, nem értem! Halálosan éhes lettem, elnézést… Eszik. Mit akarnak ezek a fiatalok?
MÁRIA
Nem szenvedtek, ez az igazság!
DEZSŐ
Egy fölemelt csirkecsonttal. Jó! Ez az, ez az! Ugye, Pista, neked is mondtam!
BADARI
Engem kétszer ki akartak végezni.
BADARI
Mit és? Nem látja? A rámeredő Istvánnak. Itt vagyok. Egészségesen.
ISTVÁN
Só kellett volna hozzá, csak nem akartam zavarni…
BADARI
Van itt só. Én mindig hozatok sót, nem lehetek olyan beteg, hogy sót ne hozassak… Adja már oda, Máriácska.
DEZSŐ
Nahát, hogy te nem szólsz! Itt a só… Hát igen. Mi mások vagyunk.
MÁRIA
Sózza az István kezében levő csirkét. Föl vannak ajzva, ez az igazság! Hát egy kórházban is mi folyik, ha látná! Ismerem a problémát. Kiégnek a fiatalok, tessék nekem elhinni. Mi lett volna, ha én tizenöt éves koromban kezdem? Ma egy roncs volnék. De így még ma is… tetszik érteni…
DEZSŐ
Hol a só, Pista? Add ide, ehetetlen ez így.
BADARI
Csak a ruhákon jár az eszük! Dezső ruhájára mutatva. Honnan van magának ez a zakó?
BADARI
Príma! Értek hozzá, elhiheti.
DEZSŐ
Londonban vettem. Örülök, hogy tetszik.
BADARI
Rárontva kérdi. Ismerte a Natoneket? A legjobb szabó volt a Józsefvárosban… Fogja a zakót. Ott csináltattam egy ruhát. Az volt ilyen anyag… Abban vittek el fogságba.
MÁRIA
Föl vannak ajzva! Arra megy ki az egész.
BADARI
Mért nem adja neki ezt a ruhát? Hát olyan ócska ruhákban mászkál itt a vizsgálatokra!
DEZSŐ
Neked nincs rendes ruhád, amiben járj?
CZIEGLER
Nem akartam túl jó ruhát behozni, hátha…
BADARI
Érti? Rosszra gondol mindig. Nevet. Próbálja fel neki a zakót!
Dezső odamegy Czieglerhez, kezébe adja a gyeplőt, kisegíti az ágyból, az ellenkezik.
CZIEGLER
Nem kell nekem ruha!
DEZSŐ
Dehogy nem kell! Nem járhatsz rongyokban! Ez egy jó kórház!
CZIEGLER
Nem akarok én meggyógyulni…
DEZSŐ
Nem akarsz? Ruha akkor is kell.
F. TÓTH
Dögöljek meg, ő meg csinálja azt, amit akar?
MÁRIA
A felesége nem jött be. Fiatal.
DEZSŐ
Próbálja Czieglerre a zakót. Nem tehetek róla…
CZIEGLER
Fáj… te Dezső, nagyon fáj! Hidd el.
DEZSŐ
Elhiszem, elhiszi neked mindenki, de azért még nem állhat meg az élet. Gondold el, ha az államférfiakat operálják, azért még tárgyalniuk kell, intézkedni!
BADARI
Én például most is bekérem havonta a jelentést az új szerszámokról.
DEZSŐ
Ugye, nem rossz? Fazekashoz. Jó lesz ez, hidd el… Itt hagyjam?
CZIEGLER
Dehogy hagyd! Ki akar bújni belőle.
BADARI
Föl akarja jelenteni a főorvost.
DEZSŐ
Te föl akarod jelenteni a főorvost?
DEZSŐ
Na és? De nem lehet egy főorvost feljelenteni! Ha valami baj lesz, később kell kivizsgálást kérni. De előre feljelenteni!
F. TÓTH
Ha esetleg fölfordul.
DEZSŐ
Igen. De mért fordulna föl? Te, nehogy nekem följelentsd a főorvost! Engem kidobnak az állásomból!
BADARI
Pardon! Az ujjából leenged tíz centit, és kész… Meg a fél válltömést kidobni.
CZIEGLER
Visszacihelődik. Kár szétszabdalni…
MÁRIA
Tessék átcsináltatni. Ebben még… tetszik érteni… adandó alkalommal mindenre jó…
DEZSŐ
Ne féljen. Átcsináltatom.
BADARI
Valami ételt nem hoztak szegénynek?
DEZSŐ
Ételt… nem is tudom… Pista! Istvánra néz.
ISTVÁN
Szalámi van nálam… Kicsomagolja.
DEZSŐ
Nagyszerű! Szalámi…
CZIEGLER
Elkeseredetten. De nem ehetek szalámit, értsd meg!
DEZSŐ
Badarihoz. Akkor maga! Legalább maga.
BADARI
Mutatja. Nincs megmosva a kezem.
DEZSŐ
Pista, adj egy kis szalámit neki!
István megmossa a kezét, viszi Badarinak a szalámit, héjazza, eteti.
Ügyeljen már erre az emberre… Látja, milyen!
F. TÓTH
A Badarit etető Istvánhoz. Két hete nem volt bent látogatni!
BADARI
Eszik. Mély meggyőződéssel. Nagyon csinos.
MÁRIA
Nem jó. Magamról tudom.
DEZSŐ
Magának lúdtalpa van.
F. TÓTH
Ki akarták végezni. Megszökött a frontról. Órákig állatták naponta.
DEZSŐ
Ennyire lesüllyedt a bokája?
BADARI
Az lenne a legkevesebb!
DEZSŐ
De nem! Emlékszel, mit magyarázott az a pécsi professzor, akit fölhoztunk egy hete az autóval? Pista, ugye, emlékszel?
DEZSŐ
A gerinc állása a lábaktól függ. Mint az oszloptól a ház. Érti? Namármost… Bizonyos gerincferdülés, elnehezedés, ami a lúdtalptól jön létre, megváltoztatja a függőleges testhelyzetet… Érti, nem? Namármost… Végzetesen elmozdulhatnak a szervek… Ez kihat a hasnyálmirigyre, a gyomorra, a lépre…
BADARI
Fölemeli a lábát, nézegeti. Elég már! Megfulladok!
DEZSŐ
Ez halálosan fontos… Nyomás alá kerülnek a szervek! Mutatja, mint egy zsonglőr.
F. TÓTH
Nyomás alá! Az biztos! Nekem nem kell magyarázni.
ISTVÁN
Dezsőnek. Betétet kell neki csináltatni.
DEZSŐ
Úgy van! Hordjon betétet!
ISTVÁN
F. Tóthhoz. És hol van?
ISTVÁN
Hát az az asszony!
F. TÓTH
Beugrana hozzá? Nagyon szeretném. Megtenné?
MÁRIA
Sokatmondóan. Nem ártana, ha utánanézne.
F. TÓTH
Megadnám a címét… Hogy mit csinál, az isten szerelmére, jön-e még, vagy nem jön többé? Keresgél.
DEZSŐ
Ezt ne felejtse el! Visszamegy Czieglerhez, leül. Még jó, hogy megláttam… És te? Te nem szólsz semmit? Előveszi a zsebóráját. Még ráérünk… Mondj már valamit… És egyébként? Hogy vagy, mi újság? Tényleg olvasol egyáltalán? Mi történik itt egész nap? Nem hagyjátok ti el nagyon magatokat? Mert az végzetes lehet. Csak hevertek itt egész nap, mi? Nem rossz. Mit nem adnék, ha én tehetném… Itt megvan a kiszolgálás, tisztaság… hálásak lehettek a sorsnak. Legalább védett helyen vagytok… Mért, azt hiszed, kint nincs baj, rengeteg? Ajaj! Mik vannak! Kint is meghalhat az ember, ne félj!… Ugye, Pista? Van, aki kint is meghal.
ISTVÁN
Épp most hétfőn ment ripityára az a kolléga, a balatoni műúton… Pedig már megvolt a telke, a víz mellett közvetlenül…
DEZSŐ
Hirtelen föláll, Badarihoz megy. Tudja, mit? Megcsináltatom én magának ezt a betétet!… Mire föláll, kész! Van itt valahol cipője?
BADARI
Ott… vagyis a szekrényben, alul.
DEZSŐ
Mutassa… István, keressük meg…
ISTVÁN
Keresi a szekrényben. Nincs.
DEZSŐ
Hát hol lehet? Nem tudja, hol a cipője?
MÁRIA
Nem kell neki cipő…
DEZSŐ
De hát akkor is! Csak nem lopták el?
ISTVÁN
Badari mutogatása nyomán a faliszekrényben keresgél. Ez a magáé?
MÁRIA
Csak nem képzelik, hogy nála hagyják a cipőt! Hát ő nem kel fel! Kifelé megy. Majd én megnézem a kinti szekrényben. Kimegy.
BADARI
Fazekasra mutat. Neki meg valami állás kellene…
DEZSŐ
Állás? Miféle állás?
BADARI
Rendes állás… Repülő volt… artyiszt… szóval művész. Tudja, aki a filmekben a nagymenőket helyettesíti. Istvánhoz. Mintha magát kérnék meg mint sofőrt, hogy fölboruljon az autóval, vagy nekimenjen a fának, hogy felrobbanjon a kocsi… ilyenek…
ISTVÁN
Na, én ezt nem vállalnám.
BADARI
Ki beszél magáról? Ez! Ez csinálta… Most képei vannak. Madonnák. Valami művészi állás.
DEZSŐ
De honnan szedjek én művészi állást?
FAZEKAS
Dehogy kell nekem állás! Összevissza beszél!
BADARI
Nem most. Majd később… Most benn akar maradni. Jobb itt neki… Hozzon nekik valami képet, Péter… Gyönyörűek!… Madonnaarcúak. Az jó lenne a fiatalságnak. Baranyában.
BADARI
Valami ideál csak kell! Vagy ott benn a minisztériumban.
DEZSŐ
Ideálok a minisztériumban? Pista, te érted ezt?
ISTVÁN
Őszintén szólva, nem pontosan.
MÁRIA
Be a cipővel, széttaposott, szomorú cipők. Na? Ez az, vagy nem ez az?
MÁRIA
Rám kell bízni! Persze, roncsok.
DEZSŐ
Jó ez magának? Mutassa! A lábfeje csak nem fogyott le… Lötyög! Legalább belefér a betét. Felhúzza Badari lábára a cipőt. Olyan betéteket gyártanak, hogy öröm rajtuk járni. Egy másik cipőre mutatva. És ez a másik?
DEZSŐ
Kár… A szekrényhez dobja, nézi az óráját. Hű, Pista! Elkésünk! Szervusz, Bélám. Csak ne horgaszd le a fejedet!
F. TÓTH
Átadja a címet. Akkor a feleségemet ne felejtse el elintézni!
MÁRIA
Elébük áll. Veszek tantuszokat…
DEZSŐ
Sietve egy húszast ad neki, búcsúzik. Persze, itt van… És föl a fejjel, cimbora!
MÁRIA
Jobb mindenről időben tudni. Múltkor is bejöttek látogatni, és ugye, a kedves beteg… akkor már… Vízszintes vonalat húz a levegőbe, búcsúzik, kezet ráz, másik kezében az eldobott cipő.
DEZSŐ
Igaza van… Bélám, ne félj! Átcsináltatom a ruhát! Ma este megcsinálja a szabóm… Badarihoz. Viszontlátásra! És a betét! Élete végéig jó lesz! Czieglerhez. Látod, nekünk se fenékig tejfel! Kimegy Istvánnal.
BADARI
Magának semmi se jó. Fazekashoz. Hozzon nekik képet, Péter.
CZIEGLER
Igaza van… Felhúzódzkodik, lassan kikel az ágyából. Au! Ruha! Nem kell nekem ruha! Pálinka! Hol a szódabikarbónám?
ISTVÁN
Visszasiet, az aktatáskából összenyomorgatott virágcsokrot vesz elő. Ezt meg elfelejtettük… Jázminka. Kicsit temetői hangulata van, de nem volt más. Csak szimbólum. Átnyújtja Czieglernek. Mégis, hogy gondoltunk magára… Kimegy.
F. TÓTH
István után. És a feleségemet próbálja elintézni!
CZIEGLER
Fölmutatja a nyomorult virágot. Nézzék meg, ez nekik virág!
BADARI
Szeretettel hozták.
CZIEGLER
Kinyitja az ablakot, kidobja a virágot. Szeretet!
Hallatszik a békák brekegése.
Szimbólum!… Becsukja az ablakot, a békák hangja elhal.
BADARI
Örüljön, hogy jön magához valaki. Hozzám nem jön senki.
CZIEGLER
Örüljek? Mit gondol, mit akarnak ezek?
BADARI
Hát… beszélgetni… segíteni…
CZIEGLER
Segíteni! Szalámival meg ruhával!… Bejönnek nézni, hogy döglök meg!
BADARI
Arról ők nem tehetnek.
CZIEGLER
De valaki tehet! Úristen, meg Baranya, meg szalámi! A fiatalok hite! Le vannak szarva a fiatalok!
F. TÓTH
Milyen igaz. Le vannak!
CZIEGLER
Mindenki jót akar! Aki fölvágta a hasamat, az is jót akart! Aki világra hozott, az is! Általános jóság! Madonnák és ápolónők! Micsoda mennyország! Nővérek, nővérkék, apácaarcú kis ribancok!
F. TÓTH
Mit vár? Minden nő ilyen.
BADARI
Péterkém, húzza le ezt a cipőt!
FAZEKAS
Nincs egy nőjük, de csak rajtuk rágódnak! Húzza a cipőt. Az életet szidja, az ötven évét, vagy a hetvenet – az isten sem ismeri ki magát, hogy hány évesek ezzel az arccal… Mit vár a mai nőktől? Régen…
CZIEGLER
Unom már a madonnáit magának is. Blöff! Madonnák! Jó, hogy nem itt fekszenek le a szobában! Vagy az ágyamban! Hát várják meg legalább, amíg megdöglök!
KLÁRI
Bejön, az infúziós készülékhez megy, nyugodt. Megjött a főorvos úr!… Kiviszi a készüléket.
BADARI
Hallja, Cziegler úr? Végre! Istenem, hogy megértük ezt is.
CZIEGLER
Visszacihelődik. Már nagyon hiányzott.
MÁRIA
Az én négy órám ettől se hosszabb, se rövidebb nem lesz.
Klári visszajön, összeszedi a tányérokat.
BADARI
Klárika, hát igaz?… És milyen?
KLÁRI
Remekül néz ki, le van sülve. Mintha nyaralt volna.
MÁRIA
Itthon is le szokott sülni.
KLÁRI
Mária, majd vidd ki a szennyes tányérokat.
KLÁRI
Persze. Az igazgató is kiment eléje, meg a minisztériumból valaki. Még senki se volt tőlünk Spanyolországban.
BADARI
És mit csinál? Operál ma még?
KLÁRI
Dehogy operál. Tanácskoznak…
KLÁRI
Tegye el a cigarettáját, Badari bácsi, kikapunk!
BADARI
És mikor jött meg?
KLÁRI
Most, egy órája… Gondolhatja, ebben a melegben…
Klári csak ránéz: „ez is jó vicc”.
F. TÓTH
Nézzék… Czieglerre. Már veszi be a nyugtatót!
Cziegler kortyol, legyint.
MÁRIA
Hozott valamit a Főnök? Ajándékot?
KLÁRI
Képzelje, Badari bácsi… hozott egy visceroscopiás tévékészüléket!… Felülteti Badarit, felrázza a párnáit.
KLÁRI
Olyan tévét, amivel a műtéteket bemutatják a klinikákon. Az egyetemen is…
FAZEKAS
No, Cziegler úr, most ország-világ láthatja a belsejét, színesben. Most harmadszor is megoperálják!… És utólag maga is megnézheti, ha túléli.
CZIEGLER
Maga csak röhögjön. De én végzek magammal!
KLÁRI
Mária, siess egy kicsit! Félórája benn vagy. Kinyitja az ablakot. Ha végeztél, légy szíves, csukd be. És ne hordd azt a gumikesztyűt.
MÁRIA
Mi bajod van velem? Megjött a főorvos! És? Ne védjem a kezemet?
KLÁRI
Majd bekötözöm neked.
MÁRIA
Be tudom én magam kötni, ha annyira kell. Inkább a kulcsot keresd meg. Nálad volt utoljára.
MÁRIA
Hát az ügyelet kulcsa!
KLÁRI
Itt van a zsebemben.
MÁRIA
Mért nem akasztod a helyére?
KLÁRI
Nyugodj meg… Az asztalra dobja kulcsot, és kifelé megy. Most majd kitakaríthatod az ügyeletet.
MÁRIA
Most fölényeskedik! Ő alszik az ügyeleten, nem én.
F. TÓTH
Fazekashoz. És maga?
MÁRIA
Végignéz a szobán, becsukja az ablakot. Tiszta a fedélzet, mehet a hajó. Kimegy.
FAZEKAS
Hol az a pálinka?
CZIEGLER
Itt van. Átadja Fazekasnak.
FAZEKAS
Húz belőle, Badarinak nyújtja. Maga is.
BADARI
Nem, nem lehet! Hát árt nekem!
BADARI
Nem baj? Gondolja?
F. TÓTH
Adja már ide nekem is… A főnök! Majd jön a főnök!… A főnök majd megvizsgálja. A főnök ajándéka! Úgy seggbe rúgom azt a főnököt, hogy elszáll!
CZIEGLER
Itt fekszünk kiterítve, föltárt hassal hetek óta, ő meg tanácskozik!
FAZEKAS
Majd fogok járni ennek a nőnek a fagyos feneke után!… Csak nem képzelik?
CZIEGLER
Fazekas őt is itatja. Beolvasok neki, annyi szent! Kétszer operálni!
FAZEKAS
Látták, hogy odavan? Megjött! A Nagy Balfácán!
BADARI
De hát ő az egyetlen ember, aki segít rajtunk!
FAZEKAS
Hát maga miért nem gyógyul öt hónapja?
FAZEKAS
Ez a Klári majdnem elájult, ahogy beszélt róla, látták?
F. TÓTH
Mit madonnázik akkor? Megint iszik. Jól teszi, ha lefekteti, és kész.
BADARI
Nézzék! A Lajos megfordult!
CZIEGLER
Mi az? Jobban van? Csak nem fog itt meggyógyulni?
FAZEKAS
Olyan nagy baj lenne? Ha valaki? Legalább egy? Egyetlenegy?
F. TÓTH
Csak erőt adott a pálinka… Iszik megint.
FAZEKAS
Jaj… jaj… – Nevetve, kimerülten. – tudják, kit szeret ez a nő?
CZIEGLER
Tudjuk… – Keserves arccal, ő is mórikás. – magát.
FAZEKAS
Nem, nem! A szekrényhez megy, kivesz egy egyujjas férfi-bőrkesztyűt, felmutatja. Ezt! Uraim, ezt! Ilyen nő után mászkálok én, hát nem vagyok hülye? Ezt őrzi hat éve. Csuklik, majdnem sír. Volt egy krapek, egy technikus vagy mi a franc… Azt mondja Mária, szép srác volt… csak síelt… Tudják, mi az? Fölállni két lécre és lecsúszni. Mutatja, dülöngve. És pleccs, neki a fának… Értik? Csak ez a kesztyű maradt meg belőle… Nevet, talán könnyezik is, hadonászik. Nézzék meg! Fölmutatja. Mint egy emberi kéz!
CZIEGLER
Marhaság! Péter, hát örülj neki, hogy találtál egy ilyet!
FAZEKAS
Lö-pá! Kisasszony! Emlék!
CZIEGLER
Figyelsz, vagy csak a kesztyűddel vagy elfoglalva?
FAZEKAS
Nem tudta kikerülni a fát! Keservesen nevet. Ez a mafla, ez a hidegfenekű őrizgeti a kesztyűjét… Lö-pá!
CZIEGLER
Hát ne félj, hogy kiraknak innen.
FAZEKAS
Engem? Még sose raktak ki.
CZIEGLER
Játszod a beteget – mi meg itt döglünk meg.
FAZEKAS
Maga? Mit sajnáltatja magát… nem is a legrosszabb személyzettel… Elég csinos. Látom én magát!
CZIEGLER
Én? Badari úr, hát csak nem gondolja… Irtózatosan fáj…
BADARI
Mindnyájan szeretjük Klárikát.
FAZEKAS
Itt hagyom magának a hidegfenekű madonnát! Koccintsunk! Odaüti Cziegler ágyához az üveget. Magukra pedig ráhagyom a nagy elfaragót… Magukra hagyom, a kollektívára! Vége, befejeztük!
FAZEKAS
Mi vagyok én? Befejeztük! A bohócotok, a prófétátok?… Ezt! Csinálják nélkülem! Sietve öltözni kezd.
BADARI
Péter! Itthagy minket? Olyan jól megvoltunk itt. Nem rossz hely ez…
FAZEKAS
Ezt értik! Besüppedni a párnák közé, nyavalyogni… És várni! A főnökre vagy bárkire! Legyen az egy nővér… vagy masszőr… Csak jöjjön!
BADARI
Péter! Hát mi lesz magával? Hát állása sincs!
FAZEKAS
Azt hiszi, szükségem van nekem a maga segítségére?
BADARI
Ne gyerekeskedjen… Hova akar menni? A zűrbe? Azt mondja az Edit, eladta az ő lakását… Hát álljon már meg ezen a lejtőn! Nehogy börtönbe csukják!
FAZEKAS
Hogy én eladtam a lakását? Ide figyeljen, Badari úr! Visszamegy Badari ágyához. Nézze meg ezt az ágyat!
BADARI
Önkéntelenül megtapogatja. Igen…
FAZEKAS
Vaságy. Vasból van, nem?
FAZEKAS
Nahát. Azt hiszi, maga ebből még föl fog kelni? Mit pofázik bele az életembe? Én kimegyek, járok a napsütésben, de maga itt fog kimúlni!
Badari visszahúzódik, könnyes a szeme, a szeme sarkához nyúl.
CZIEGLER
Nemcsak maga, nyugodjon meg.
FAZEKAS
Mit akar? Talpra állni? Soha, Badari úr, soha! Nekem magyaráz! Mint egy hülyegyereknek? Ugráltat, mint a paprikajancsit, sokallja az életemet? Irigyli? Maga mért élt egyedül? Mert senki se viselte el! Én még mindig talpra álltam! Pofára eshetek… összetörhet a karom darabokra, erősebb, mint volt! Mert élek! De maga nem! És ez! Üti a vaságyat. Csak a jogos végállomás! Mindenki meghal, de legalább élt valamikor! De maga soha! Nem ez a vaságy a baj, az egész élete… Tudja, mi nincs magában?… Fantázia! Kimegy, közben odadob Badari ágyára két darab ötszázast.
BADARI
Maga beszél?… Csak mások életét tönkretenni? Hát én tartottam magukban a lelket! Egy szobában sincs ez a légkör – amit én tudok teremteni… a… a vicceimmel… a… a… lényemmel!… Az én kedélyemet… eddig még mindenütt szerették… Ha meggyógyulok, majd megnézhetik magukat! Átkérem magam egy másik szobába! Ahol értékelni tudják, hogy mi az, ha a humoromnál vagyok!
Csend.
Függöny
Egy nappal később, ugyanaz a szoba. Délután. Fazekas ágya üres. Szunnyadnak az emberek, az ablak kicsit nyitva, hallatszanak a békák.
CZIEGLER
Irtózatosan fáj… Csönd. Izeg-mozog. Megint rázendítenek a békák. Előbbre hajol az ágyban, hogy lássa alvó társait. Irtózatos ez a seb… Nem reagál rá senki. Cziegler nézi őket, aztán legyint. Igazuk van… Felül az ágyán, igazítja derekán a kötését. Jóízűen alszanak… Megint figyeli őket. Csönd. Keserves arccal csóválja a fejét. El kéne húzni a függönyt… a pofámba süt a nap. Egyik kezével megpróbálja eltakarni a rá eső fényt. Rám se bagóznak. Megdögölhetek tőlük… Visszaereszkedik a párnára. Csönd. Egy dolog volt, amit sose bírtam. Ha mellettem alszik valaki. Mormogva. Persze, ők tudnak aludni! Csönd. Békák!… Ezek bezzeg élnek. Be kéne csukni az ablakot… Lajos!… Vár, semmi válasz. Ő onnan egyszerűen behajthatná! Lajos! Csönd. Á, mindegy… Visszaereszkedik, arcát eltorzítja a fájdalom. Mi lehet ez? Sebláz? Nem is látok tisztán… Vissza fogok esni! Lajos! Alszik? Nézi Tóthot. Meddig alszik? Meglátja az éjjeliszekrényen levő csajkatetőt, azt lassan a szekrény széle felé tolja, közben figyel, a csajkatető nagy
csörömpöléssel leesik. Ő visszahúzza a kezét. Badari csöndes, F. Tóth nagy nehézkesen megfordul. Cziegler figyeli. F. Tóth megfordul, de nem ébred föl. Piszokság!… Utánanyúl a gyeplőnek, nagy nehezen eléri, fölhúzza magát vele. Kikel az ágyból, lassan F. Tóth ágyához megy. Megrázva F. Tóthot. Lajos, alszik?
F. TÓTH
Fölriad. Mi az?… Ki az?
F. TÓTH
Hát mi az istent csinálnék? Látja, nem?
CZIEGLER
Meddig akar aludni?
F. TÓTH
Hagyjon, legalább nem gondolkodom! Befordul.
CZIEGLER
Nem lehet ennyit aludni. Legyöngül!
F. TÓTH
Akkor legyöngülök.
CZIEGLER
Mit gondol, vegyek be még egy fájdalomcsillapítót?
F. TÓTH
Legalább alszik. Aludjon maga is.
F. TÓTH
Mit akar? Mért nem hagy aludni?
CZIEGLER
Nem halt meg ez a Badari?
CZIEGLER
Nem mozog a melle.
F. TÓTH
Kinek a melle? Hol?
CZIEGLER
Ott… Úgy mutat Badarira, mint egy bogárra. Le van esve az álla.
F. TÓTH
Nem így alszik mindig?
CZIEGLER
Én nem figyeltem.
F. TÓTH
Azt mondja, nem lélegzik már? Nézi ő is.
F. TÓTH
Ne hülyéskedjen… Várjon… Itt van egy tollpihe. Tartsa az orra alá. Kezébe adja a párnából kiszedett tollat. Na, fogja már!
CZIEGLER
Csak nem halt meg? Badarihoz közelít.
F. TÓTH
Nem volna kellemes. Na?
CZIEGLER
Tartom. Nem tudom megállapítani.
CZIEGLER
Nem vacakolok, csak pont idefúj a szél… Be kéne csukni az ablakot.
F. Tóth erőlködve belöki az ablakszárnyat.
Na, becsukta?
BADARI
Fölriad. Ki az?… Mit csinálnak?…
BADARI
Mért nem hagynak aludni?… Hát tudják, hogy milyen keveset alszom! Mi az?
CZIEGLER
Semmi… Csak itt volt az állán ez a tollpihe. Le akartam venni.
CZIEGLER
Igen. Kijön, úgy látszik, a párnából. Rongyosak… csupa rongy.
F. TÓTH
Jó, jelentjük majd, csak aludjon.
Cziegler visszahúzódik. Badari visszaesik a könnyű álomba. Hallgatnak.
F. TÓTH
Hogy maga mennyi bajt csinál!
F. TÓTH
Feküdjön már le! Hát nem volt maga ilyen rosszul!
CZIEGLER
Visszacammog a helyére. Hagyja!… Úgy fáj, hogy elmondani se tudom. Végzek magammal…
CZIEGLER
Nem ismer maga engem, Lajos.
CZIEGLER
Beveszem a másik bódítót.
CZIEGLER
Beveszi az orvosságot, fekszik. Beszélgessünk… Fönn van?
CZIEGLER
Beszéljünk valami másról.
CZIEGLER
Miről? Miről akar beszélgetni?
CZIEGLER
Megint elalszik?
F. TÓTH
Én? Dehogy… Beszélgessünk… Szóval… Álmossággal küszködve. Egyedül van?
CZIEGLER
Érti maga ezt. Kell értenie.
CZIEGLER
Nem tudok átváltani, Lajos… Pénzem van… de futok.
CZIEGLER
Mit csináljak?… Olvassak el néhány könyvet? Azelőtt szerettem olvasni… jó ponyvákat… Agatha Christie-t, Wallace-t, P. Howardot… Ismeri, nem?
CZIEGLER
Unom. Nem tudok odafigyelni. Érti?… Elterelődik a figyelmem.
CZIEGLER
Ez a Péter hova mehetett?… Azt hiszem, ennek nincs senkije. Az utcán bolyong, vagy első dolga felkeresni egy madonnát, és bosszút állni azért a kis hidegfenekű nőért… Mit gondol, van valakije?
CZIEGLER
Ez a Klári is… Őrizgeti a hogyishívjákját a hideg paplan közt. Biztos a falnak fordul, hogy ne essen kísértésbe. Ezek a legveszélyesebbek… Aztán elszabadul a pokol, mi, Lajos?
F. TÓTH
El. Hirtelen fölnevet.
CZIEGLER
Akarja, aztán ő van megsértve! Az ilyentől reggel mindig bocsánatot kell kérni. Nevet.
F. TÓTH
Aha… Álmosan nevet.
CZIEGLER
Madonnák! Maga találkozott már ilyennel? Nem mondom, ezekben örökké marad valami érthetetlen… Francia nő volt – Catherine-nak hívták… Kár, hogy nem vettem el… Bódult.
CZIEGLER
Kinek mi jut? Mint egy szerencsejáték… biológiai rulett… Mi?… Rossz számok jönnek ki nekem… A múltam… Ez a seb sem enyhül semmit…
BORBÉLY
Orvosi táskával, halkan belép. Jó napot kívánok! Jó helyen járok? Azt mondták, a huszonkettesben várnak az urak. Megjöttem.
CZIEGLER
Az oldalához nyúl. Fáj…
CZIEGLER
Tudja, hogy temettük el a nagyanyámat?
CZIEGLER
Persze. Nem tudja… Régen meg tudtak halni… Mi a szobában rettegtünk. Ő meg nem.
CZIEGLER
Figyelmeztetett: „Te, ne felejtsd el, hogy a Benőék is ott legyenek. Árpád is vigye a koporsómat. Sógorok”… Meg tudott halni.
CZIEGLER
Én nem tudok. Bódult a gyógyszerektől.
CZIEGLER
Meg kell halnom?
CZIEGLER
Nem bírom tovább… Szeret maga engem?
CZIEGLER
Engem senki se szeretett nagyon. Csak kicsit.
BORBÉLY
A szeretet egyforma.
CZIEGLER
Rosszul mondja. Van nagy szeretet. Én nem ismerem.
CZIEGLER
Mikor? Letelik az egész élet! Kifutok az időből! Nem szeretnek engem eléggé… Ki is szeretne? Nem tudtam magam odaadni. Visszatartottam magamat. Féltem, főhadnagy úr.
CZIEGLER
Könnyű ezt mondani. Tétován nevet. Oldalról.
CZIEGLER
Belém soroznak. A sebéhez nyúl. Nincs menekülés. Kísérnek az őrök. Lelőhetnek. Odafelé a németek kísértek… Ez a seb… egy lövés! Főhadnagy úr! Hirtelen föltérdel, megragadja a Borbély köpenyét. Pedig nem is találtak el… Ugye, főhadnagy úr?
Borbély hátrahúzódik kicsit.
Maga jó… Milyen jó… Megsimogatja a Borbély arcát, mint az eszelősök. Ugye, nem oszt be a halálosztagba? Ugye, nem köttet ki? Annyira hideg van… – Összeteszi a kezét. – csak egy bakancsot, egyetlen rongyos bakancsot, főhadnagy úr! Halkan, leroskadva. Mindig ezen az oldalon féltem, hogy belém soroznak! Hangosan. Tarara! Itt! Mutatja a sebét. Csönd. Visszaül, törökülésbe. Hosszú úton jöttem haza Oroszországból, csak trappoltam, trappoltam… Nevet. Nem mentem egyetemre, mikor visszajöttem, még mehettem volna…
Borbély készülődik, kinyitja a táskáját, előveszi a borotvát, feni hosszan. Kikészíti a szappant, pamacsot vesz elő, a sámlira teszi.
CZIEGLER
Nem érdekelt az egyetem… Élni akartam. Hirtelen, mohón… Sokat… Beleszerettem nőkbe, aztán otthagytam őket. Nem akartam, hogy elvigyék mellőlem… Az anyámat és a két húgomat így vitték el. Apám akkor már nem élt, hálisten… De ez a három nő… elment… Elballagott. Érdekes… Nevet. Ezek is nők voltak. Baromi! Baromi, kérem!… Hallgat. Pénzt akartam, sok pénzt, amikor visszajöttem… Nevetséges. Valami anyagi elégtételt. Volt is akkor ilyen szó… Nagyon tagoltan. Jó-vá-té-tel! Igen! Fölmutat az ujjával, mint a részeg. Nem lehet. Nem sikerült a pénzemmel se… Utolértek… Ide soroztak… Kiáltva. Nem sikerült megmenekülnöm!
Csönd, Borbély elejti a kis tálat, csörömpöl.
Figyel?… Ki maga? Figyel egyáltalán?
BORBÉLY
Kérem… Engem hívattak a huszonkettesbe.
BORBÉLY
Kérem… Egy Cziegler nevű úrhoz hívattak. Egyes ágy.
CZIEGLER
Igen. Értem. Hozzám jött. Hát még élek!
BORBÉLY
Hogy megborotváljam… Ijedten fölmutatja a borotvát meg a pamacsot, mint egy játéküzletben.
Hallatszik a békák kvakkolása.
CZIEGLER
Borotva… – Kifulladva. – mit akar? Hogy sima legyen az arcom a koporsóban? Kiabál. Még nem haltam meg! Mit akarnak?
Borbély ijedten összenyalábolja a táskát, holmiját, kimegy, bevágódik az ajtó.
F. TÓTH
Hát nem lehet itt aludni?
A békák hangja hallatszik, hosszan. Utána csönd.
CZIEGLER
Egészen csendesen. Ne haragudjatok… Elszunnyad.
BADARI
Az a fontos, hogy meggyógyulunk! A szokásosnál is lassabban beszél, mintegy félálomban. Valami jót érzek a levegőben… Péter, csukja be már rendesen azt az ablakot!… Nem bírom hallgatni!… Szólni kell a gondnoknak…
F. Tóth becsukja az ablakot, a békák hangja elhal.
Na… Rágyújt. A lábamban érzek valamit… Erőt… Ha jönne a masszőr… Gyerekek, csak nem a masszőr volt megint? Elengedtétek a masszőrt? Hát ez lehetetlen!… Hát nekem halálosan fontos a masszőr!
MÁRIA
Flegmán, szerszámaival bejön. Na, megint itt vagyok. Ne féljenek… Nekilát a munkának.
MÁRIA
Csak felületesen… Dolgozik.
MÁRIA
Fazekas ágyára mutat. Elment?
BADARI
Elengedik a masszőrt!… Az én masszőrömet!… Nekem…
KLÁRI
Sietve jön be, kezében trikó. Készülődjenek!… Te most takarítasz?… Hol van Péter?… A trikót a szekrénybe teszi.
BADARI
Felöltözött és elment. Tegnap délután.
KLÁRI
És írást se hagyott? Hát még… ki se írtuk! És maga megint cigarettázik! Hányszor mondtam, Badari bácsi, ne cigarettázzon vizit előtt! Én titokban megengedem, és maga visszaél vele. Itt nem lehet cigarettázni, csak kinn a folyosón.
F. TÓTH
Ő nem tud kimenni.
KLÁRI
Telebüdösíti a szobát! Le se számol! Azt se tudom, mit mondjak a főorvos úrnak!
MÁRIA
Mi lenne, ha mindenki igazat mondana?
KLÁRI
Mi lenne, ha mindenki bent cigarettázna? Egyszerűen kimegy! Egy szót se üzent? Semmit nem mondott?
BADARI
Ne sajnálja. Nem magához való.
KLÁRI
Most hol találom? Én is milyen hülye vagyok! Gyógyszert se visz! Siettében belerúg az infúziós készülékbe, az fölborul, nagyot zuhan, kapkodva szedi össze az üvegdarabkákat. Itt hagyják ezt a nyavalyát… Hát mért nem viszed a helyére, ha már itt vacakolsz?
MÁRIA
Az infúzió nem fér be az én négy órámba…
KLÁRI
Még be kell adnom egy csomó injekciót, és ilyenekkel hátráltatnak!… Hát a pizsamát is elvitte?… Nekem le kell számolnom!… Nem értik?
Klári legyint, kifelé megy. Badari kapálózva eléri Fazekas fiókját, kihúzza, fényképet nyújt Klári felé.
BADARI
A fényképe itt maradt.
KLÁRI
Átveszi, nézi egy pillanatra, aztán eldobja. Mit csináljak vele? Kimegy.
BADARI
Most már kapkodhat.
F. TÓTH
Előbb kellett volna gondolkozni.
Nyílik az ajtó, Mária odamegy.
MÁRIA
Mit akar? Nem lehet bejönni!
Az ajtóban István áll.
MÁRIA
Se egy, se kettő! Ez egy kórházi szoba.
MÁRIA
Itt halálos betegek vannak. Pihenniük kell. Nincs látogatás! Hátranéz, tanácstalan. Most teszik rendbe magukat.
ISTVÁN
Csak bejön, kezében csomag, másikban ruha, akasztón, Ibi jön vele.
ISTVÁN
Akkor is! Nézd, Lajos! Kit hoztam neked?
Ibi lassan, zavartan jön.
Na, mit szólsz? Mit ígértem? Kicsit megtolja Ibit, hogy menjen már az ágyhoz.
F. Tóth lassan felül, nézi Ibit.
IBI
Be. Csönd. Hogy vagy?
IBI
Leteszi az éjjeliszekrényre a virágot. Nem süt nagyon a nap?
F. TÓTH
Az lenne a legkevesebb. Mi van?
IBI
Mi lenne? Semmi különös… Fölvágtak?
IBI
A virágra mutat. Hoztam…
IBI
Á… Nem számít. Ilyenkor…
F. TÓTH
Otthon?
Ibi megrántja a vállát.
Takarítasz?
IBI
Takarítok. Fáj?
F. Tóth grimaszt vág.
Hol fáj?
IBI
Fogsz tudni még… dolgozni? Vagy abbahagyod?
F. TÓTH
Nem. Nem hagyom abba.
IBI
Kimostam a nadrágodat. Kiveszi a szatyorból, fölmutatja.
IBI
Hogy legyen miben járnod! Le kell vágatnod a hajadat.
ISTVÁN
Az ám, Badari úr! Itt van a betét! Dezső úr azt üzeni, saját maga választotta! Átnyújtja.
Badari megfogja.
És azt üzeni, gyógyuljon meg, hogy kipróbálhassa… Nevet.
ISTVÁN
Nézze meg! A legpuhább bőrrel van bevonva!
ISTVÁN
Ne törődjön vele. Dezső úr fizeti. Nézze meg ezt: rugalmas parafa!… Mutatja. Fölveszi a láb alakját, de ellenáll a nyomásnak…
BADARI
Nem fogadhatom el…
ISTVÁN
Hártyavékony bőr, azt hiszem, kecske, csak vékonyítva… És nem izzad! Fő az, hogy nem izzaszt! Dezső úrnak is ilyen van… Ideilleszkedik a talpához… Badari talpához helyezi. Na, ja! Most kemény. De ha jár benne!… Tartást ad, erőt, majd meglátja! Más lesz a hangulata, lelkiállapota…
MÁRIA
Vegyük elő a cipőt is!
Előveszik Badari cipőjét, abba belepróbálják, ráhúzzák Badari lábára. István a sámlit hozza, Badari ráteszi a lábát. F. Tóthék beszélgetnek.
F. TÓTH
Piros szandálban vagy? Már ilyen cipőkben jársz?
IBI
Nem szép? Azt hittem, tetszeni fog. Az üzletben azt mondták, sokkal jobb benne a lábam.
IBI
Mi nem feltűnő máma? Nem rossz ez a takaró? Hogy tudsz így aludni? Te, én nem tudok aludni, mióta nem vagy otthon! Csak forgolódom.
F. TÓTH
Anyádék nem alszanak ott?
IBI
Mért aludnának ott?… Tudod, hogy csak nyúznak, hogy hova mászkálok megint?
István Czieglerhez lép, finoman fölrázza.
ISTVÁN
Cziegler úr… Cziegler úr… Nézze, mit hoztam! Mutatja a ruhát. Dezső úr azt üzeni, megcsináltatta, hordja egészséggel.
CZIEGLER
Köszönöm. Egészség, az van.
ISTVÁN
És üzeni, nem tudott ma bejönni, de a ruhát mindenképp el akarta küldeni… Nem próbálja fel?
CZIEGLER
Dehogy próbálom.
ISTVÁN
Ide fölakasztom, hogy lássa. A szekrényre akasztja.
MÁRIA
Szereti magát a sógora…
ISTVÁN
De még mennyire!… Annyira aggódik Cziegler úrért, hogy ne legyen rosszabbul!… Nincs rosszabbul?
CZIEGLER
Nem. Jobban vagyok. Csókoltatom.
IBI
Te Pista! A másik ajándékot is add oda!
ISTVÁN
Remek! Jó, hogy szólsz!… Küldött magának még valamit!… Nézze! Hasmelegítő! Azt mondta, ő is használta. Meleg vizet kell beleereszteni. Felmutatja a kék gumitömlőt.
A tömlőbe vizet eresztenek, viszik Czieglernek, hogy kipróbálják, az elküldi őket. Ibi és F. Tóth ezalatt beszélgetnek.
IBI
Majdnem egykorúak vagyunk.
F. TÓTH
Biztos összeszűrted vele a levet! És mért nem jöttél be?
IBI
Úgy megijesztettek az orvosok… Hogy műtét után ne látogassalak… Próbáltam érdeklődni telefonon, de olyan nyegle választ adtak, hogy lecsaptam a kagylót.
F. TÓTH
Ez a ruha se rossz.
IBI
Mit akarsz?… Ha látnád, mikben járnak, mióta nem vagy kint! Ebben jobban tudok mozogni a boltban… Minden baj… Be se kellett volna jönnöm!
F. TÓTH
Nem nagyon siettél.
IBI
Ezért rángatsz be, hogy piszkálj? Azt nagyon érted! Ezért nem kellett volna hanyatt-homlok rohannom!
F. TÓTH
Hanyatt-homlok!… Be van festve a körmöd… Tegeződsz…
IBI
Ezért hívattál? Nincs egy perc időm a boltban, ellógok, azt se tudom, mi van veled, csak telnek a napok, érdeklődni se merek… te meg sértegetsz! Ahelyett hogy örülnél, hogy bejöttem. Várhatod, hogy még egyszer rohanok! Istvánhoz. Pista, azt mondtad, gyorsan visszaviszel… F. Tóthhoz. Gyógyulj meg! Indul.
ISTVÁN
Megyünk? Na, gyógyuljanak meg mindnyájan, azt üzeni a Dezső úr! És hogy föl a fejjel! Kimennek.
BADARI
Én nem értem… behívatja ide, és veszekszik vele.
F. TÓTH
Figyelte, hogy tegezi már? Biztosan összeszűrték a levet!
BADARI
De akkor is! Itt előttünk sértegeti!
F. TÓTH
Mért? Nem látták, hogy néz ki?
MÁRIA
Hát, aki ide bekerül, annak számítani kell rá…
F. TÓTH
Kiabál. Mire?… Azt mondja meg, mire kell számítani?
BADARI
Hát ő maga kérte meg! Én például…
Kitárul az ajtó, kezdődik a vizit. A Főorvos finom, légies, tűnődő. Magára vonja a figyelmet. Kisdoktor sürög-forog, készséges, főnöke arcára tapad, lesi a gondolatait érdekből, érdeklődéssel. Klári, jegyzettömbbel a kezében, teljes odaadással kíséri őket. Gyorsan jönnek, közben összedugott fejjel mormolnak, a Főorvos időnként fölkapja a fejét: „ne mondd!” – kicserélik sürgős gondolataikat, észre se veszik, hogy betódulnak a szobába.
KISDOKTOR
Gondolható… Ödémás tünetek léptek föl nála…
FŐORVOS
Ne mondd! És akkor se szállították kórházba?
KISDOKTOR
Tudod, milyen makacs volt… A végsőkig otthon akart maradni… Hát ide se szívesen járt be…
FŐORVOS
Na de így exitálni! Elpusztulni!
KISDOKTOR
Nem bírta tovább… A lányát is kórházba kellett szállítani, idegösszeroppanást kapott…
FŐORVOS
Ne mondd! A betegek felé fordul. Az én betegeim!…
Kisdoktor bemutatná őket.
Nem kell! Ismerem a fölállást!… Cziegler–Badari–Bársony–F. Tóth, igaz?… Jó csapat!
KISDOKTOR
Nem egészen… Megbocsáss. Cziegler, az stimmel, de Badarit odébb kellett fektetnünk, mert…
BADARI
Közelebb az ablak.
KISDOKTOR
Kényszeredetten mosolyog, jelzi, hogy Cziegler nem bírta Badarit. Igen, egy kis csere… szóval, az van…
FŐORVOS
Idegösszeroppanást, a lánya is… Hihetetlen!
KISDOKTOR
De! Én se hittem el. Az ablakkilincsre… Én voltam az ügyeletes…
FŐORVOS
Ne mondd! Az ablakkilincsre!… Odapillant. De onnan le se ér a láb!
KISDOKTOR
Nem tudom. Így találtam. Nem aludtam két napig.
FŐORVOS
Elhiszem. Szerencsétlen…
A levegőbe bámulnak.
Jó kolléga volt, talpig ember… Csóválja a fejét. Búcsúlevél?
KISDOKTOR
Egy sor. „Csak a betegek éltettek – az orvosi hivatás.”
FŐORVOS
Sírfeliratnak is beillik… Vannak meglepetések. Klárihoz. Maga is ismerte?
KLÁRI
Nagyszerű ember volt! Mindennap maga ellenőrizte a betegek vérnyomását.
FŐORVOS
Igen. A vérnyomás volt a vesszőparipája… A kettes ágyra mutatva. Apropó, vérnyomás… Ide akkor Bársony került. Hol van? Üres az ágya… Mért?
KISDOKTOR
Igen. Még akkor… mielőtt elmentél… Biztos emlékszel… Csak annyi dolgod volt, vízum, készültél az előadásra… Nehéz út volt…
FŐORVOS
Igen… Valami európai keveredik ott Afrikával. Forróság… valami elementáris…
FŐORVOS
Na, nem pusztán a táj… Benn a vérben… S ragyognak azok a fehér templomok, szinte, mit mondjak, égnek a fehérségtől…
FŐORVOS
Arab. Vagyis mór. Az épületeik… mint valami ihletett, színes mértan. Más, mélyebb a logikájuk… Ugye, maga a sakk. És akár hiszed, akár nem, ott tudtam meg, hogy a betűszámtan… Tudod, mi a betűszámtan…
KISDOKTOR
Betűszámtan? Most hirtelen…
KISDOKTOR
Persze, az algebra!… Zavartan nevet. Igen!
FŐORVOS
Biztos tanultál algebrát a gimnáziumban… Szóval maga az elnevezés is egy arab számtantudóstól, vagyis két arab számtantudóstól származik: Algebr Valmukabala és Mohamed Ibn Musa Alkvarismi…
KISDOKTOR
Ne mondd! Vagyis…
FŐORVOS
Az ágy felé fordul. Szóval meghalt… Szegény… És miben?
KISDOKTOR
A szíve nem bírta… a cor hiperaktivizálódott…
A Főorvos a fejét csóválja.
FAZEKAS
Háttal jön be, nagy lendülettel, kezében csomagolópapírba burkolt, spárgával átkötött kép, másik kezében aktatáska, kicsit zilált, de jó ruha rajta, nyakkendője kilóg a ruha alól. Hát én nem bírok kint maradni, gyerekek… Szembefordul, zavarba jön. Jó estét… Jobban néz ki, Badari úr!
BADARI
Ugye? Sugárzó arccal, mutatva, hogy most rendbe jön minden, ha itt a főorvos.
CZIEGLER
Megtaszítja az ágy végénél álló Fazekast a lábával, figyelmezteti. A főorvos!
FAZEKAS
Könnyed akar lenni. Csak… leugrottam…
BADARI
Nem. Ő fekszik itt.
KISDOKTOR
Szóval, itt feküdt… általában…
KLÁRI
Fazekashoz megy, kitör belőle a méltatlankodás. Nem jelenti be a távozását, a címét sem adta meg! Én meg itt keresem! Beszél, mintha csak ketten lennének. A holmikkal se tudok elszámolni! És hol kerestem volna? A legkönnyebb szedni a sátorfáját és eltűnni! Mit képzel? Nem írta alá az űrlapot! Mehettem volna maga után… ki tudja, hová? Észreveszi magát, hogy túlzottan közvetlen, visszahúzódik.
FŐORVOS
Na de ki ez az ember, Klári?
FŐORVOS
Péter… Ide tartozik?
FŐORVOS
Na de akkor mért nem fekteti le?
KLÁRI
Igen… Majd le fogom fektetni… Int Fazekasnak, hogy vetkőzzék.
BADARI
Művészember… Olyan… aki más helyett meghal.
KISDOKTOR
Appendicitis. Elhúzódó, krónikus állapot lehetett régről, fájlalta az egész hasüreget. Semmi tipikus tünet, se láz, se hányinger… Semmi tipikus.
BADARI
Ez is seb azért, tessék megnézni… mutassa meg, Péter, hadd lássa a főorvos úr is, még azt hiszi, valami suskus… tessék megvizsgálni…
Fazekas kényszeredetten leveti a zakóját, letolja a nadrágját, a csomagot az ágy alá teszi, cipőit lehúzza.
BADARI
Feküdjön ide… ez még a maga ágya, ehhez joga van, tessék már megnézni…
Főorvos kényszeredetten odamegy Fazekashoz, Fazekas hanyatt fekszik. Főorvos vizsgálja.
BADARI
Na, kérem, itt van… – Követi a fejével az összes mozgást. – na… Csúnya! Azt mondta a doktor úr, a huszonnegyedik órában kapták el, és ha összenövések vannak… önnek nem kell magyaráznom – már rég a vadludakhoz csatlakozott volna, a délre húzódó vadludakhoz!
Fazekas pizsamakabátot vesz föl.
BADARI
Csak így mondjuk. Megmurdelt volna… szóval tetszik érteni…
BADARI
Szóval, bele a nullás lisztbe… De idejében megoperálták.
KISDOKTOR
Klárihoz. Hazaküldtük?
BADARI
Hát nincs is otthona… Zűr zűr hátán… de ő nem tehet róla.
KISDOKTOR
A Főorvos tekintetére. Ki fogom írni… holnap…
FŐORVOS
Írjuk ki. Gyógyult, kijár. Írjunk egy papírt. Még ma írjuk ki. Fejcsóválva megy a szoba végébe, F. Tóthhoz. Á, a mi farmotorosunk!
F. TÓTH
Nagyok a fájdalmaim. De ez mellékes. Nem tudok ülni.
FŐORVOS
Kisdoktorhoz. Tudod, mire jöttem rá a tanulmányút alatt? Az angolok sokkal radikálisabbak! Hányadik napja? F. Tóthot vizsgálja, ide-oda forgatja, miközben beszél.
FŐORVOS
Itt rossz? Érez valamit? Energikusan. Azt hiszem, igazuk van… Mi túlságosan tekintettel vagyunk a kázus pszichés reakcióira. Ők a második napon aktivizálják, és sokkal pregnánsabb a gyógyulás… Felülteti F. Tóthot. Frekventáltabb impulzusok jobb mobilizációt jelentenek, az eredeti mobilizációt nem szabad elveszíteni… Majd írok annak a kollégának… Mi is volt a helyzet? A beteg lábát hajlítgatva, reflexet vizsgál.
KISDOKTOR
Az volt a személyes indikációd, hogy inferiorálisabban járjunk el, prognosztikus szempontból, persze ez…
FŐORVOS
Fáj. Fejét csóválja. Valamiért valamit.
F. TÓTH
És haza akarok menni!
FŐORVOS
Haza, haza… Hát majd az is eljön. Még egy kicsit szenvedni kell.
F. TÓTH
Keserű, de nem vádló, inkább megállapít. Már szenvedtem.
FŐORVOS
Nostra Culpa… Olyan ágyakat használnak, az egyik dél-afrikai kolléga mutatta be, melyek nem egyszerűen légpárnásak, de ellenállásuk is van. Érted? Kényelem, de egyúttal segíti a megfelelő humorális impulziót. Már beszéltem Marótival, rendeljünk ilyen ágyakat, mindenképpen keresztül akarom ezt hajtani… Majd írok egy jelentést is…
F. TÓTH
És bűnrosszak a levesek, főorvos úr. Ehetetlenek. Ugye, Cziegler úr? Cziegler felé hajol, az legyint.
FŐORVOS
Igen… Mit adnak itt, hogy mindenki panaszkodik?
KLÁRI
Talán a B–2-esen vannak, ott hígabb…
FŐORVOS
Írja föl. Ne nekem jöjjenek…
F. TÓTH
És grízt kapok mindig.
F. TÓTH
Pirított grízt. Fullaszt! És gondolkodni kéne azért! Töm.
FŐORVOS
Mért kap ő grízt?
KISDOKTOR
A gríz nem rossz…
KISDOKTOR
Tejbegrízt nem kap?
F. TÓTH
Nem. Pirított grízt.
BADARI
Én nyolc évig ettem grízt, továbbszolgáló voltam. Na, nem fegyverrel, irodán.
F. TÓTH
Nem mertek neki fegyvert adni.
BADARI
Hurutra voltam hajlamos, segédszolgálatos lettem, de ott benn minden héten kétszer gríz volt… Megszoktam. Én is panaszkodhattam volna… Húsz éve egyedül. Özvegyen. Se asszony, se gyerek… Csak helytállás egy munkakörben. Pedig az üzemben is minden kedden gríz van…
FŐORVOS
Klári! Arra gondoltam, magának el kellene végeznie a diétás tanfolyamot is.
KLÁRI
Figyelmesen bólint. Nagyon szívesen. Szeretek tanulni, és ha segíthetek a főorvos úrnak…
FŐORVOS
Nekem? Főleg a betegeknek.
F. TÓTH
És rossz a W. C.-lehúzó. Csak egy csonk van, nem lehet elérni. Csak ha felmászik az ember.
FŐORVOS
Meg kell hosszabbítani.
MÁRIA
Öt napja szóltam a vizeseknek.
FŐORVOS
Órájára pillant. Siessünk… Még van egy műtét. Továbblép Badarihoz.
F. TÓTH
És elveszett a cipőm! Nem tudok hazamenni!
BADARI
Nem is az ő cipője veszett el, az enyém!
F. TÓTH
Az enyém is elveszett!
FŐORVOS
Elveszett a cipője?
KLÁRI
Én nem tudok róla. Majd megnézem.
BADARI
Az én jobb cipőm veszett el, tessék megnyugodni. Az övé itt van a szekrényben. Én meg nem megyek haza ezen a héten. Igaz?
BADARI
De főorvos úr, tessék a szemembe nézni! Én katona voltam! Meggyógyulok én még?
Nagy csend.
FŐORVOS
Hát… persze… Magát most…
KISDOKTOR
Kimossuk. Rendbe tesszük, ne féljen… Csak türelem!
BADARI
De kimegyek még? Ugyanis kaptam egy lúdtalpbetétet.
BADARI
Itt volt ennek a Czieglernek a sógora. Küldött egy lúdtalpbetétet.
FŐORVOS
Minek? Hát nem is jár… Jár ő?
KISDOKTOR
Egyáltalán nem.
FŐORVOS
Ráér! Minek a betét? Legyint.
BADARI
Azt mondja az ő sógora, hogy beszélt egy pécsi professzorral, tudniillik ők Baranyába járnak le, és onnan hozták föl ezt a pécsi professzort… s ez a pécsi professzor… valami díja is van ennek a pécsi professzornak… azt mondta Dezsőnek, az ő sógorának, hogy a lúdtalp…
FŐORVOS
Egyáltalán van magának lúdtalpa?
BADARI
Mutatja. Van. Tessék.
FŐORVOS
Nem biztos. Nézessük meg az ortopéddal.
FŐORVOS
Ja, persze… Majd ha esetleg fölkel…
BADARI
Meg tetszik engedni, hogy elmondjam, amit a pécsi professzor mondott az ő sógorának?
FŐORVOS
Az ágyra támaszkodik. Hogyne.
BADARI
Azt mondta a pécsi professzor, hogy a lúdtalp befolyásolja a testhelyzet függőlegességét, vagyis a függőleges testhelyzetet…
FŐORVOS
De maga vízszintesen van…
BADARI
De függőlegesen éltem!
F. TÓTH
Kétszer ki akarták végezni.
BADARI
Nem baj. Én szeretem őket. Sok baja van neki. Azért ilyen… Például itt van a felesége… Azt tetszett mondani a feleségének, hogy ne látogassa…
BADARI
Hogy megterheli az idegrendszerét.
FŐORVOS
Klári, én nem értem magát! Én mondtam, hogy ne látogassák?
KLÁRI
Nem. Csak azért mondtam, hogy megnyugtassam. Tudom, hogy a főorvos úr nem szereti, ha első napokban látogatják a labilis idegrendszerű, friss műtéteseket…
BADARI
Szóval ezért ő – F. Tóthra mutat –, a Lajos, elküldte az ő – Czieglerre mutat – sógorának a hivatali sofőrjét – mivel ő is sofőr… szóval elküldte az ő sógorának a sofőrjét…
BADARI
Nem. Az más! A feleségéhez!
FŐORVOS
Czieglerre. Az ő feleségéhez?
BADARI
Nem… Neki nincs felesége… A saját feleségéhez.
BADARI
Czieglerre mutat. Ő azt mondja, állítólag nem mert elvenni senkit, nehogy elvigyék. De ez mellékes…
BADARI
Szóval, elküldte a sofőrt, hogy hozza be a feleségét, mert az állítólagos főorvosi tilalom távol tartja már két hete, és ugye, fiatalok, szép is az asszony…
FŐORVOS
És kit hozott be?
BADARI
A feleségét behozta az ő – Czieglerre mutat – sógora sofőrje mint kolléga… Mutatja.
BADARI
És ezért dühös mindenkire, rám is, mert tetszett nekünk az asszony. És összevesztek… Igaz, Cziegler úr?…
Cziegler legyint.
Világos?
BADARI
És ez a sofőr hozta be a lúdtalpbetétet.
BADARI
Namármost… Az a bizonyos pécsi professzor…
A főorvos az ágy szélére támaszkodik, kezébe hajtja a fejét.
… mesélte… már nem tudom, ő maga volt-e ortopéd, vagy egy ortopéd kollégájától hallotta, hogy a gerinc befolyásolja a szervek állapotát, hasnyálmirigy, gyomor!… Fölmutat. Lép!… Viszont a gerinc állapotát befolyásolja a lúdtalp.
BADARI
Hogy hordjak-e lúdtalpbetétet?
FŐORVOS
Hordjon. Mindenképpen. Továbblép.
BADARI
Hogy a függőleges testhelyzet… Tessék vigyázni, ez az ő fényképe!
A főorvos rálép a fényképre.
BADARI
Klárika eldobta, nem kell neki.
FŐORVOS
Fölveszi a képet, nézi, egyezteti Fazekassal, aztán a Kisdoktorhoz. Hát mi lesz vele?
FŐORVOS
Menjen haza! Klári, mi folyik itt?
MÁRIA
Csak a Klárinak hozta be azt a képet.
BADARI
A madonnát. Azt hozta be. Nekünk is mindig mesélte. Arc – ami sugárzik.
FŐORVOS
Nézi a képet. Sugárzik?
Fazekas kezében a csomag.
BADARI
Nem. Az a saját képe! Ami a csomagban van!
KLÁRI
Én nem tehetek róla… Jó, hogy itt van a főorvos úr!
FAZEKAS
Csak… képekkel foglalkozom… Madonnák… Régi nők… Ha a főorvos urat is érdekli, szállítok egy-kettőt, vagy a kollégáknak is…
FŐORVOS
Kérlek, ez fantasztikus! Áll a kórteremben, félig felöltözve, egy képpel a kezében! És mi ez a kép? Bocsásson meg, mit akart ezzel…
FAZEKAS
Hangulatot akartam.
FŐORVOS
Itt? Ahol halomra halnak az emberek, maga hangulatot akar?
Fazekas véletlenül beletapos az üres képkeretbe.
MÁRIA
Ebben… nincs is kép!
FAZEKAS
Nem kaptam madonnát.
KISDOKTOR
Sietve közbevág. Majd megírom a zárójelentést…
FŐORVOS
Fiatalember! Menjen haza! Írjuk meg a papírt… Körülnéz, hova tegye a fényképet, majd lerakja az ágyra. Sietve megindul, Cziegler ágyánál feltartott kézzel elmegy. Tudom, fáj! Hallom… Spanyolországig hallottam!
CZIEGLER
De kérem, nagyon fáj!… Nem mondanám…
FŐORVOS
Nagy seb? Kétszeres seb? Én nem tehetek róla, hogy ilyen a szervezete. A seb fáj.
CZIEGLER
Én nem hibáztatom, csak… ez a seb…
FŐORVOS
Nagy seb. Nahát!… Jó, hogy azt nem mondja, hogy kivégeztem!… Hát mi vagyok én? Sintér?
KISDOKTOR
Ne izgasd föl magad…
FŐORVOS
Na de te tudod legjobban, mit tettem érte…
KISDOKTOR
Mondtam én is neki. Visszafogottan fintorog, legyint.
FŐORVOS
És most széltében-hosszában azt híreszteli, hogy elfaragtam.
CZIEGLER
Nem… én csak a fájdalom ellen…
FŐORVOS
Tudod, hogy néztek rám Spanyolországban? Hát ismersz! Nem adok sokat magamra, de… de… mint egy virtuózra… egy Jeduhi… Jedehi… nézd, most ki se tudom mondani!
KISDOKTOR
Ne izgasd föl magad, nem szabad!… Vén szamár!
FŐORVOS
Egy Jeduhi… na Mehunu… Mehini…
FŐORVOS
És már a repülőtéren hallom, hogy a Cziegler átkoz ám az új módszerért…
CZIEGLER
Én nem átkozom a főorvos urat, csak a sebet…
F. TÓTH
Badarira mutat. Neki sokkal nagyobb sebe van, és nem fáj.
FŐORVOS
De uraim, nem a fájdalom számít! Maga az élet! Hát hiába nem fáj neki, ha… ha… a… szervezet… ugye… kiküszöböli…
KISDOKTOR
Hát épp ezt magyaráztam én is!
FŐORVOS
A szervezet maga! Az végzi ki, vagy végzi el a gyógyulást!
Kintről nagy kiáltás, kb. a második szobából hisztérikus férfihang: „Jáj!”
CZIEGLER
Én végzek magammal!
FŐORVOS
De miért? Én nem értem! Seb. Fáj. Nagyon fáj. Ez maga az élet!
Kiabálás, kintről megint hallatszik: „Jaj!”
„Jaj” – nagy kiáltás, nyávogó és nevetséges is, de irritáló.
FŐORVOS
Nézzétek meg, ki a csoda ez a nyivákoló ember?
Kintről: „Jáj, jáj…” – Klári, Kisdoktor kisiet, a Főorvos is indul.
BADARI
És bejár ide valaki.
FAZEKAS
Vállat von. Én nem tudom.
BADARI
Nem tudja! Most megjátssza magát! Ja, maga itt se volt… Bejár ide valaki.
BADARI
Bejön. Oda áll. Oda, az ágy elé. Ahol a főorvos úr áll.
BADARI
Én nem tudom. Oda áll.
BADARI
Mint Ön. Éppen olyan. Nem csinál semmit.
BADARI
Eleinte azt hittük, hogy az új főorvos.
FŐORVOS
Milyen új főorvos?
BADARI
F. Tóthhoz. Lajos, igaz?
F. TÓTH
Azt hittük, az új főorvos.
BADARI
Azt mondják, új főorvos jön… Máriára mutat. Ő mondta.
MÁRIA
Én nem azt mondtam!… Csak azt mondtam, hogy jön egy fiatalabb orvos, egy másik főorvos, volt arról szó, még a télen… talán maga a főorvos úr mondta, hogy ki tudja, Mária, ki fog engem helyettesíteni… egy nyugdíj, egy külföldi út, olyan bizonytalan…
FŐORVOS
Bizonytalan? Én mondtam?
F. TÓTH
Azt mondták a büfében, holnap jön be végleg.
FŐORVOS
Kifelé tart. Hát… Itt nincs levegő… Nem értem… Az ajtó félfának támaszkodik, a szívéhez kap.
MÁRIA
Összeesik!
A főorvos megroggyan, Mária odaszalad, átnyalábolja.
Vizet! Valaki!
MÁRIA
Segítség! Nem bírom!
MÁRIA
Nem bírom! Rám rogy! Rám fekszik!
BADARI
Ne hagyják már… itt… Fazekasnak. Hát ő a… főorvos!
FAZEKAS
Várjon! Segít Máriának.
F. TÓTH
Olyan jó színben volt.
MÁRIA
Vizet… Vizet az arcába!
BADARI
Nyúl a pohárért. Engem ő operált… Félek, hogy nem találom el! Kilöttyinti a vizet.
FAZEKAS
Várjon! Ne hülyéskedjünk! Ablakot!
BADARI
Fazekasnak. Jó, hogy maga visszajött!
MÁRIA
Tartsa, Péter! Hozom a vödröt! Szalad. Tudtam, már az arcán láttam, hogy rosszul lesz!
CZIEGLER
Szódabikarbónát!… Savas, látom az arcán! Én is el szoktam ájulni… Itt van a fiókomban!
BADARI
Igaza van. A szódabikarbóna feloldja a savi túltengést… a lúgos kötés helyet cserél…
CZIEGLER
Ne azt!
Megszólal a rádió hangosan: „Csókolj, csókolj, úgy, mint rég…”
Zárja el a rádiót!
F. TÓTH
Tegye a padlóra. Lépjen rá!
BADARI
Ne vacakoljunk!… Egy komoly beteg van köztünk!
FAZEKAS
Jöjjön már valaki! Még itt hal meg a kezünk közt!
MÁRIA
Rálép a rádióra, az elhallgat, szalad vissza a főorvoshoz. Csak nem lesz valami baja?
Az üres ágyra támogatják.
BADARI
Ki kell gombolni az ingét!
CZIEGLER
Mária, dörzsölje legalább a mellét!
MÁRIA
Jó, jó, én is tudom!
F. TÓTH
Szabályosan a két karját! Vagy pofozza!
Fazekas ütögeti a főorvos arcát.
BADARI
Ne olyan erősen! Csak paskolja.
F. TÓTH
Na, majd én életre keltem… Légszomja van! Odamegy.
KLÁRI
Berohan. Istenem, mi van? Összeesett?
BADARI
Repülősó kellene! Repülősó! Cziegler úr, emlékszik még a repülősóra?
CZIEGLER
Mi nem használtuk… Szalmiákszesz.
BADARI
Repülősó! Szegény anyám, emlékszem, ahogy mindig elhanyatlott…
KLÁRI
Szóljanak már a doktor úrnak! Élesztgeti a főorvost.
CZIEGLER
Hát ezt nem érdemelte meg szegény!
KISDOKTOR
Szalad be, Fazekassal összeütközik. Mi ez? Ő is?
KISDOKTOR
Adrenalint hozzon! Pulzust mér. Meg vérnyomásmérőt!
MÁRIA
Badarira mutat. Miatta lett rosszul!
MÁRIA
Azzal a végtelen beszéddel! Agyonbeszélte! Láttam, hogy alig áll a lábán!
BADARI
Én? Hát el se mondtam neki mindent! A békákat direkt el se mondtam!
Klári jön vissza, fecskendővel, vérnyomásmérővel.
KISDOKTOR
A fene egye meg! Szegény feje! Beadja az injekciót.
KLÁRI
Olyan komoly? Vérnyomást mér.
BADARI
Czieglerre. Hát őmiatta lett rosszul! Hogy rágalmazta!
CZIEGLER
Én? Hát hozzá se szóltam!
KISDOKTOR
Csend legyen már!
Nézik a műszert.
Huh!… Ennyi baj!
BADARI
Pihennie kell. Teljes mozdulatlanság!
KISDOKTOR
Igaza van… Csak nyugodtan, főorvos úr, nem lesz semmi baj! Rohannom kell a műtőbe! Tegyen egy nitromint tablettát a nyelve alá. Klárival együtt kimegy.
MÁRIA
Utánuk kiált. Majd én vigyázok rá. Sámlit hoz, leül a főorvos mellé.
Nagy csönd. Összevissza állnak. F. Tóth lefekszik, befordul, a falnak. Hosszú csönd.
BADARI
Cziegler úr! Cziegler úr! Hát ez betegebb, mint mi vagyunk!
CZIEGLER
Lehet… Visszacihelődik, beveszi az orvosságot.
BADARI
Mit csinál? Ilyen korán beveszi az altatót? Akkor én is.
Badari követi a példáját.
FAZEKAS
F. Tóthhoz. Maga mért fekszik vissza? Menjen ki! A felesége itt várja a másodikon.
FAZEKAS
Nem megy ki hozzá?
F. TÓTH
Dehogy megyek! Kis ribi! Csak a fenekét ugráltatja.
FAZEKAS
Maga bolond! Hát ennyire fogalma sincs a nőkről?
F. TÓTH
Magának van fogalma! Maga minden nőt lefektet.
FAZEKAS
De ki fekteti le a maga feleségét?
F. TÓTH
Hát én is ezt kérdem!
FAZEKAS
Nem fekteti le senki. Most mért ilyen hülye?
F. TÓTH
Én egyáltalán nem vagyok hülye!
FAZEKAS
Dehogynem hülye! Tudja, milyen hülye maga?
Kimennek, Fazekas támogatja F. Tóthot. Csönd. A békakuruttyolás hallatszik tompán.
MÁRIA
A békák! Meg a nők! A szunnyadó betegeknek. Itt lebegünk élet és halál közt, ők meg veszekednek… Mi lenne, ha én is veszekednék? Ugyan! Négy óra az egész.
BORBÉLY
Orvosi táskájával a hóna alatt jön be, egyenesen Máriához megy. Na?
MÁRIA
Csiszolják. Föláll, lassan, egymáshoz közel, szemben állnak.
BORBÉLY
Mondtam. Én a földön alszom.
MÁRIA
Nem tudom, mikor rakják le.
MÁRIA
De ki kell mennem a gangra.
BORBÉLY
Az is valami, hogy szóba állnak magával. Nézzen meg engem.
MÁRIA
Ne adjon neki addig pénzt.
BORBÉLY
Röstellem. Végigcsurog az egész.
BORBÉLY
Persze. Maga ajánlotta.
BORBÉLY
Fölül ki van nyitva. Lóg… A tető felé mutat.
MÁRIA
Támassza alá… Maga is alá tudja támasztani!
MÁRIA
Hogy tud így aludni?
BORBÉLY
Gondolhatja… Egész éjjel csak meredek a sötétbe.
BORBÉLY
Akkor meg hulla vagyok egész nap.
BORBÉLY
Á… Remeg a kezem. Bevágok.
BORBÉLY
Még rosszabb… Hajnalban újra kezdhetem.
MÁRIA
Nem kaptam tömítőt.
MÁRIA
Hogy kétszerre elég legyen. Pótlás is kéne.
BORBÉLY
A főorvos felé. A főorvos?
A békák elhallgatnak.
BORBÉLY
Visszafordul. Bekente a hátát?
BORBÉLY
Legyint. Most meg… éjjel is.
MÁRIA
Nem volt a fürdőben?
BORBÉLY
Homokosok járnak oda.
BORBÉLY
Hétfő, szerda, péntek… Amikor ráérek.
MÁRIA
Pedig a víz jót tesz.
BORBÉLY
Kiszívja az erőmet.
MÁRIA
Legyöngíti. Én is így voltam. Tartsa melegen.
MÁRIA
Nekem használt. Bebugyolálom.
BORBÉLY
Én nem bugyolálhatom be… Mit szólnának?
MÁRIA
A kezét mutatja. Úgy védem, ahogy tudom.
BORBÉLY
Én nem vehetek föl.
BORBÉLY
Akkor meg siklik.
MÁRIA
Maga is meg van áldva…
BORBÉLY
Még megyek a hatosba… Legyint, lassan kimegy.
MÁRIA
Hirtelen a főorvoshoz fordul. Tényleg, ez is!… Ennek a felesége se tudja, mi van! Hogy itt fekszik a férje, kiterítve… Nyugodtan rádiózik, vagy diskurál… fogalma sincs, mi a baj… Telefonálok. Keresgélés közben megtalálja Fazekas fényképét, nézegeti, majd zsebre teszi. Itt szokta hordani a noteszát… A főorvos zsebeit kutatva rátalál a hátsó nadrágzsebben. Na, ez az… A nevénél nincs… Persze, itt elöl: „A saját számom”. Mint egy gimnazista.
Mária nézi a noteszt, lassan kimegy. Fazekas siet be mellette, Mária vállat von. Fazekas keresni kezdi a cipőjét, megtalálja Cziegler ágya alatt. Leül a sámlira. Fölhúzza a cipőt, a papucsot bevágja a szekrény aljába. Klári jön be, meglátja Fazekast, elbizonytalanodik. A főorvoshoz megy, gyógyszert ad neki, Fazekas a szekrényhez megy.
Suttogva beszélnek, visszafojtottan, tárgyilagos hangon.
FAZEKAS
Megengedi? Köszönöm! Ápolja csak a betegét.
Klári téblábol, gyógyszert keres a tálcán.
Főorvosok, kesztyűk – ezek kellenek magának. Kiveszi a kesztyűt, odadobja Klárinak.
KLÁRI
És ezt a vacakot is vigye! Lábával meglöki a képkeretet.
KLÁRI
Itt volt a mosdónál…
FAZEKAS
Itt volt!… Kupleráj! Csak nem az igazi.
KLÁRI
Badarira. Ő keni magát vele.
Fazekas elveszi Badari éjjeliszekrényéről a hajolajat, a tükörhöz megy, bekeni magát, fésülködik.
KLÁRI
Őt is kikészítette.
FAZEKAS
Ő készített ki engem! De legalább volt benne valami szeretet.
KLÁRI
Maga aztán tudja, mi a szeretet!
FAZEKAS
Nem! Az a maga szakmája! Szolgálat a betegek körül, mint egy kolostorban… Beszélgetni éjszaka kettőig… a kiszemelt betegekkel – ártatlanul… Hátha akad egy jó balek! És végre lefektetik… Leporolja a nadrágszárát. De én fair vagyok!
KLÁRI
Ennyire fáj magának, hogy nem sorolhat be a madonnái közé? Pár hétre.
FAZEKAS
Pár hét? Azt hiszi, hogy maga kell nekem? Azt hiszi, hogy van valami különbség maga és a többi nő között? Egy ennyi? Fricskáz egyet, az aktatáskájába csomagol. Ehetek mindent?
KLÁRI
Diétáznia kell. Itt vannak a gyógyszerei.
FAZEKAS
Végre kapok magától valamit. Elveszi a gyógyszert, elteszi.
Cziegler átfordul az ágyon, nyög.
KLÁRI
Azt hitte, hogy én is elájulok! Megvetően. Mindent föltenni egy lapra… lebegni, úszni… a semmiben! És reggel fölébredni, maga mellett! A nagy semmiben! Köszönöm! Nem megmondták, hogy nem maradhat itt?
FAZEKAS
Még egy röntgenre kell menni.
Fazekas kimegy. Klári áll egy darabig. A mosdó fölötti tükörben megnézi egy pillanatra az arcát, felveszi a hajolajat, és határozott léptekkel kimegy. Hosszú csönd. A szoba kicsit sötétebb lesz, a délután elmúltával homályosabbra vált, de jól látni a színteret.
CZIEGLER
Fájdalmasan felnyög. Irtózatosan fáj… Ennyire… Szétszakad… Belemarkol a paplanba, nyög. Istenem… A sírás határán. Átnéz a szomszéd ágyra, a mellette fekvő főorvostól még jobban megijed. Utánanyúl a gyeplőnek, fölhúzza magát, lassan kikel az ágyból. Nem bírom már, nem bírom… Meghajolva, sziszegve lép, lassan elvánszorog az ablakig. Hirtelen fölnyúl az ablakkilincshez, kinyitja az ablakot, kapaszkodik föl a fütőtestre.
BADARI
Megmozdul a keze. Eddig úgy lógott, mint valami halotté. Cziegler… Fátyolosan. Cziegler Béla!… Aztán iszonyatos nehezen, de sietve kimászik az ágyból, átöleli Cziegler lábát, visszatartja. Cziegler Badari nyakába kapaszkodik.
CZIEGLER
Maga rohadt alak! Hát mit akar?
Támaszkodnak, Cziegler lemászik, Badari lerogy, összekapaszkodnak, most Cziegler Badarit támogatja.
BADARI
Egészen erőtlenül. Nem szabad… Nem szabad…
Csúszik lefelé, Cziegler alig tudja megtámasztani, az ágy felé vonszolja.
BADARI
Régen nem jártam… majd… odáig… Az ágy felé mutat. Nem elkeseredni… Minden elrendeződik.
CZIEGLER
Na, feküdjön le…
BADARI
Cziegler segítségével lassan bemászik az ágyba. Jaj… – Végignyúlik. – megvallom, én optimista vagyok… Talán el se tudtam volna menni az ablakig, ha nem vagyok optimista… És egy kis felelősség… Nagyon nehezen, kedvesen beszél Czieglerhez. A gyárban becsülnek, mert felelősségérzetem van… Huh…
CZIEGLER
Ne beszéljen… Tudja, hogy utáltam azokat a dög, büdös cigarettákat? A csámcsogását, az okvetetlenkedését?… A cigarettát!… Tréfásan. Csak fújta, fújta a pofámba a füstöt…
Nevetnek.
BADARI
Nehezen. Ha kikerülök, abbahagyom…
BADARI
Fullad. Majd… Nem tudom…
CZIEGLER
Rosszul van? Csönget.
A csengő élesen felvijjog.
BADARI
Vissza kell küldeni a gyárba a kimutatásokat, amiket itt csináltam… Itt… – Nehezen – vannak az éjjeliszekrényben, fönt… A felső polcon, a fényképek alatt… Alul kell még egy vonalat húzni… hogy addig tart…
CZIEGLER
Péter majd kiviszi!
BADARI
Milyen jó, hogy egy szobába kerültünk! Maga, F. Tóth… Péter… Klári…
Cziegler csönget.
Klárika!
KLÁRI
Bejön. Mi van megint? Mit akarnak?
CZIEGLER
Siessen!… Rámutat tehetetlenül Badarira.
KLÁRI
Odasiet Badari ágyához. Mi van, Badari bácsi?
BADARI
Klárika… Ez a Péter… ez tetszik nekem… Van benne valami igazi… fantázia… Fulladozva nevet.
CZIEGLER
Hozzon már valamit!
KLÁRI
Persze… Szólok a főorvos úrnak… Akkor jön rá, hogy a főorvos ott fekszik. Mindjárt… Ügyetlenül, botladozva hátrál. Várjon csak… Ne féljen, segítünk mindjárt! Kimegy. Csönd.
BADARI
Körülnéz, az éjjeliszekrényen meglátja a lúdtalpbetétet, magához veszi. Lúdtalpbetét! Ebben majd… kiegyenesedem… Milyen jók maguk! A sógora… maga… Finom emberek… Jó család… Örülök, hogy találkoztunk…
Hosszú csönd.
Nyissa már ki az ablakot…
Cziegler az ablakhoz megy.
BADARI
Úgy látszik, elfogyott a levegő…
Cziegler kinyitja az ablakot.
Köszönöm…
A békák kvakkolnak.
Békák! Milyen jó hangjuk van! Hogy mondta? Valami élet… Csönd.
Kiugrani? Hova gondolt? Most minden elrendeződik… Jó, hogy maga megmenekült…
Vége
Őszinte részvétem*
Jól berendezett szoba, finom ízlésű bútorokkal. Az első felvonásban rendezett, a másodikban összezsúfolódik. Meghitt hangulatú, a szellemiség nyomot hagyott rajta, látszik, hogy jelentős, nagy tudású ember élt itt. Faragott szekrény és nyitott polc fogja közre a bal oldalon a másik szobába vezető ajtót. A polcon telefon, színes iratok halmaza, de rendben. A nézőtér felé finom mintájú, gázzal működő cserépkályha. Takarva kis gázpalack. A szoba bal sarkában, hátul egy modern, élénkkék bársonyhuzatú steppelt heverő. Középre, kicsit előbbre egy köríves kanapé, szintén a garnitúrából, az asztal mellé is lehet ülni rajta. A hátsó falon, kicsit jobbra, nagyméretű, szép ablak a gangra. A jobb sarokban régi óra. Jobb oldalon a bejárati ajtó az előszobába, onnan a konyhába, fürdőbe lehet jutni. Középen négyszögletes asztal, kék bársonyhuzatú mély fotelek, szék és puff. A lakásnak két bejárata van, a bal oldali szobába a gangról, illetve az előszobába jobbról. Stilizáltan és nagyon távolról a szoba kriptahangulatot is áraszt, mintha egy elvágott gúla alapjában ülnénk, esetleg fedés is van. – A látvány kedvéért a falak fölfelé nagyon enyhén megdőlhetnek.
GYULA
Bejön, harisnyában, fekete nadrágban, nadrágtartó a fehér ing fölött. Az ing nyakát igazítja, szorítja. Meggyilkolnak! Végeznek velem! Körülnéz, feltérképezi a lakás zugait, fiókokat nyit, szekrényt feszeget. Hol a kalapom?
ANI
Kislámpánál olvas, hosszú haja eltakarja az arcát, pongyolában tanul. „Két világgazdasági rendszer küzd egymással… Tudomásul kell vennünk, hogy az átmenetet… az átmenetet… csak az emberi tudat világméretű átalakulása… a béke…”
GYULA
Üvölt. A béke! Azt elhiszem! Hol a kalapom? Most a békével jön!
ANI
Mintegy magának, de érthetően. Jellemző. Semmi se érdekli.
GYULA
Nem érdekel! A kalapom érdekel! Fekete, nagy karimájú kalap! Hol a kalapom?
ANI
A szemétben. Tovább olvas. „Nincs lehetőségünk arra, hogy felmérjük… a…”
GYULA
Pillanatnyi csöndben, elálló lélegzettel. Nincs lehetőségünk? Elcsuklik a hangja a torokszorító dühtől. Gyere! Nagyot kiált. Gyere!
ANYA
Végtelen lassan előbotorkál a másik szobából, csüngő, rendetlen ruhában, posztócipőben, a bútorokba fogózva görnyedten jár. Borzasztó. Fejét csóválja. Ezt nem élem túl. Nyersen Gyulához. Mit akarsz?
GYULA
Hozzászalad. Nem terólad van szó! Borzalmas, rendben van. Megfordítja, mint egy próbababát, és kivezeti a szobából. A kalapom! Margit! Margit! Egy helyben áll, szinte toporzékol.
MARGIT
A másik oldalról lassan, lomposan bejön. Haja rendetlenül felkötve egy élénk kendővel, fekete virágmintás műanyag kötény van rajta. Kezében vödör. Mosogatok. Lerakja a vödröt a földre.
GYULA
Dühösen és esdeklően utánakap. De hol van? Most gyere! Nézd meg ezt a lányt! Tessék. Íme.
GYULA
Hát most nézd ezt a hajat! Mit akar ezzel a hajjal? A szemébe lóg, mint a kutyának… és…
MARGIT
Mint az alvajáró. Mi és?
MARGIT
Egykedvűen. Hát ne tanuljon?
GYULA
Most akarja pótolni, amit elmulasztott? Ez a nap a legalkalmasabb? Körülnéz. Hol lehet? Hol keressem?
ANI
Nem néz föl. Mondtam neki, hogy fölösleges keresni… Így tanulni! Ha meglenne is, ki kéne dobni! Bekapcsolja a magnót.
Női hang üvölti. „Mindennap elölről… én úgy szeretlek…”
MARGIT
Alvajáróként. Oltsd el. Kikapcsolja a magnót. Ne figyelj.
GYULA
De hát ti vagytok az én szövetségeseim ebben a nehéz helyzetben! Rimánkodik. Így menjek? Végigmutat magán.
ANYA
Kijön, ugyanúgy, bútorról bútorra kapaszkodik. Kidobnak?
GYULA
Ugyanúgy kivezeti, mint az előbb, dühös, visszafojtott türelemmel. Pihenj… Feküdj le… Ráérsz…
GYULA
Visszajön. Hol van?
MARGIT
Én nem felelhetek érte. Megmondtam már neked egy évvel ezelőtt. Mintha ásítana. Beszedtem.
GYULA
Mi van, édes? Kedvesen átfogja. Ne hülyéskedj… Te tartod bennünk a lelket…
MARGIT
Tartom. Na és? Kifelé megy, lompos lassúsággal. Meddig tartsam? Dolgozom. Epehólyagom van. Azt hiszed, tudsz nekem valami újat mondani?
MARGIT
Hagyjál. Micsoda család! Igaza volt az öregnek!
GYULA
Mit akarsz? Most mit akarsz? Hogy így menjek? Vagy téged nem érdekel? És ti nem készültök? Te mosogatsz?
MARGIT
Az ajtóig megy. Mosogatok!
GYULA
Megint a fiókokban keresgél. Jó! Jó!… Csak meg akarom keresni…
MARGIT
Visszafordul, jelentősen. Nem érdekel. Sose tudjuk, hol van? Hívd fel az Editkét… Az ágyában talán megtalálod. Egy éve mással se foglalkozom, csak hogy hol van, hol van… Itt kellene lennie…
GYULA
De nem mehetek nélküle…
MARGIT
Ellenségesen. A mocsokban… A szemétben, ha tudni akarod.
GYULA
A fekete kalapom! Nem mehetek kalap nélkül!
MARGIT
Minek neked kalap? Jól vagy így.
GYULA
Hát a fekete, nagy karimájú kalap! Tudod, hogy abban akarok menni…
ANYA
Megint bebotorkál. Csak legyünk túl rajta. Nincs még olyan hideg…
GYULA
Gyöngéd erőszakkal kivezeti. Pihenj még… Ráérsz.
ANYA
Nem normális. Gyula rácsukja az ajtót.
ANI
Beolvas a lámpa mellől. „A két világrendszer összeütközése a legjobb erőket állítja harcba…”
GYULA
Most? Pont most akar állásba menni?
MARGIT
Nagyot kiált. Mit akartok? Szedem a gyógyszert, hogy bírjam!
Ani összenyalábolja a könyveit, és a magnóval kibattyog a másik szobába.
Meddig bírjam? Görcsöljek? Hányjak? És azt hiszed, vége lesz a szegénységnek? Soha! Hol van az a feltalálás, amit apád hátrahagyott? A nagy professzor! Most keresheted!
GYULA
A szájára téve az ujját. Pszt… édesem…
MARGIT
Sose keveredünk ki a nyomorból! Öt napja, hogy iderángattál, mosogatok, gondozom anyádat, szabadságot vettem ki… Hol van az a világraszóló feltalálás, amiből milliókat kapunk?
GYULA
Édeském… A sárga noteszban… Te is tudod… szegény apám utolsó jegyzete… Tudod, hogy mennyire értékelték a kollégái… az állam… A félelem elleni mechanizmust pontosan kidolgozta… megvan a képlete… – Körülnéz – valahol a szobában…
MARGIT
Itt szorongunk öt napja, mért nem szerezted meg? Majd jön a bátyád, és egyszerűen zsebre rakja. Vagy az állam…
GYULA
Tudod… a dezoxiribi… dezixirobi… a ribonokkedlein. Ellene.
MARGIT
Ki se tudod mondani! Ebből akarsz te pénzt?
Csöngetnek.
Nem csinálom tovább… Sírósan. Ez a ti ügyetek, semmi közöm hozzá…
GYULA
Kiszalad, betuszkolja a megbízottat, Ilonkát – csinos, szemüveges teremtés. Tessék… Tessék parancsolni…
Margit dühösen sírva földre dobja a kötényt.
Ó, ez már piszkos… Gyula fölveszi a kötényt, ügyefogyottan tartja. Itt vagyunk… a családom… Hát szomorú… Körülmutat a szobában a kihúzott fiókokra. Gondolhatja, ilyenkor…
ILONKA
Nem lényeges. Értem. Bólogat Margit felé, de az nem veszi tudomásul. Két fiú van, ugye? A bátyja?
MARGIT
Eléje áll, csípőre tett kézzel. Elég volt, érti? Azt elhiszem! Mit akarnak? Hát nem látja, mi folyik itt? Mi tartjuk a hátunkat! Sosincs itthon, mit keresi rajtunk? Ha olyan nagyon jóban vannak, mit keresi rajtunk? Mi dolgozunk… nem érünk rá henyélni…
Gyula kiviszi a kötényt a másik szobába. Ani bejön, egy pulóvert kikap a fiókból, és kimegy.
Állásba megy! Rámutat a kivonuló lányra. Nincs időnk nőügyekkel foglalkozni!
ILONKA
Kérem… csak a segélyt…
MARGIT
Tudja, hol nőttem én fel?
ILONKA
Házban… valami házban…
MARGIT
Az igaz! Csikágóban!
ILONKA
Lelkesedve. Amerika…
MARGIT
Lótuszt! Mit képzel? Úgy nézek én ki, mint valami amerikai lady?
MARGIT
Azt akarja mondani, hogy proli.
ILONKA
Dehogy! Eszembe se jutott!
MARGIT
Pedig az vagyok! Nekem nem nagy ügy. Kibírom. Maga akar nekem valami újat mondani?
ILONKA
Nem… Én nem akarok… Csak pénzügyben…
MARGIT
Maguknak csak a pénzen jár az eszük. Abból ítélik meg az embert. Tudja, mi az, meztelennek lenni?
ILONKA
Kérem… ha… ha egyáltalán nincs ruha az emberen.
MARGIT
Ruha! Dühösen nevet. Volt már maga meztelen?
ILONKA
Én… hát… a fürdőszobában.
MARGIT
Fürdőszoba! Meztelen!… Lelkileg!
ILONKA
Nagyon nehéz… lehet.
MARGIT
Érti… Megfogja Ilonka vállát. Úgy éreztem magam mindig, hogy talpig meztelen vagyok… Szenvedélyes. Nem véd semmi… Elöl lebeg a két mellem…
MARGIT
Mért? Durván rászól. Elég nagy mellem volt… gyerekkoromban.
MARGIT
Nagyobb! Melltartóm sem volt! Így! Mutatja. Mintha kiszúrná az emberek szemét…
MARGIT
Dehogy kellemetlen. Botrányos… amíg megszokja! Mindenen átestem! Fogadjunk, hogy maga nem tudja, mi az? Maguk már úrinők lettek… Szakszervezet! Bizalmi! Lófrálás a városban, kozmetika, krémek… Spré! Intim spré!
Gyula bejön, egyik fiókban cipőt keres, aztán az ajtó felé megy.
ILONKA
Nem! Én nem használok!
MARGIT
Én megéltem a magamét. Bólogat elrévedve. Gyerek voltam, érti, gyerek! Hozzáadtak egy gazemberhez!
ILONKA
Ijedten a szájához kap. Ő… az?
Gyula rájuk néz, kimegy.
MARGIT
Mindenemet eladta, amit összekuporgattam, a blúzokat, a kombinékat, még az evőeszközöket is!
MARGIT
Nem ez! Ez még ahhoz is mamlasz!
MARGIT
Sírva. A fülbevalómat is eladta!
MARGIT
Meghalt, hála annak a jóságos úristennek! A lányom tőle van – ezt hagyta emlékbe.
MARGIT
Elég szép. De nem a szépség számít! A szépség csak hátrány! Én is szép voltam…
MARGIT
Nahát… Szemét törölgeti, kifújja az orrát. De apám szabó volt… csak köhögött…
ILONKA
Szegény… Szerethette…
MARGIT
Az biztos. Agyonvert. A méterrúddal kergetett, hogy menjek már férjhez… Nekem nem kellett könyvből tanulnom a nyomort. A kommunizmust. A vesémben van… a szerveimben… tudja, hol kellett vécéznem?
ILONKA
A gangon… Talán a gangon…
MARGIT
Kirántja a blúzát a ruhaderékból. Vesegyulladást kaptam! És a férc! A férc, a férc, csak a férc… Tudja, mi az?
MARGIT
Lassan már csak ilyen fehér kis gilisztákat láttam… Keserűen. Fércelni… fércelni… Táncosnő akartam lenni… Mit gondol, az lettem? Esetlenül pózosan áll.
ILONKA
Ezek szerint… nem.
MARGIT
Eltalálta. Legalább a lányomból akarok valakit! Feleség lettem, tudja, mi az?
MARGIT
Ennek a nyomoroncnak a felesége.
MARGIT
Nem érdekel a pénz, értse meg. Ezt a maflát még érdekli. Még bízik! Szegény apja… – Hirtelen könnyezni kezd – feltalálásában bízik… Teljes hangerővel. A félelem ellen… hogy leírta valami sárga noteszba a képletet… Hát maga ezt elhiszi?
ILONKA
A professzor urat kiváló szakembernek tartották… és…
MARGIT
Na, majd a bátyja megkaparintja a milliókat! Nekem csak gond ez az egész família! Ki takarít? Ki mos itt? Talán Editke, aki ekkora körmökkel jár, napszemüvegben? Az nem végez testi munkát, kivéve azt…
MARGIT
Most mondja meg! Én öt napja takarítok… Hát nekem is van otthonom! Mindenért én tartsam a hátamat?
MARGIT
Nahát. Üljön le. Ki vagyok merülve. Leülnek, Margit bevesz egy gyógyszert, rutinosan. Nem elég meghalni!
MARGIT
Tudja, mióta áltatnak ezzel a föltalálással? Lehet, hogy kidobták.
MARGIT
Nem érdekel! Nem érdekel a találmány! Se a pénz! De akkor minek ígérik?
ANYA
Előbotorkál lassan, bútorról, bútorra fogózva. Kidobnak minket?
Gyula jön be utána, és visszahúzza a másik szobába.
MARGIT
De! Maga akar idejönni? Nézze, Lajos annyit keres, amennyit akar. Nőgyógyász! Tudja, mit keres egy nőgyógyász?
ILONKA
Komoly hangon. Sokat.
MARGIT
Nahát. Nekem nem kell az ő pénzük… Én nem örülök a halálnak, gondolhatja… Szerettem az öreget… Sír.
ILONKA
Csak arra szeretném kérni…
MARGIT
Letorkolja. Ne kérjen semmit. Beszélje meg a férjemmel! Ők tudják. Azt hiszi, kapzsi vagyok? Vagy harácsoló?
ILONKA
Asszonyom… csak… szóval… Mi szeretnénk az intézet nevében… stílusosan, rendesen…
MARGIT
És mi? Dögöljünk meg?
ILONKA
Nyolcszáz forintot adunk.
MARGIT
Hisztériásan. Gyuszi! Gyuszikám! Gyere! Hallod? Nyolcszáz forintot akarnak adni a feltalálásért!
ILONKA
Na, nem erről van szó… Csak, ha ön kommunista… Ért engem…
MARGIT
A másik szoba felé rohan. Gyuszi, gyere! Te… te… Hogy kommunisták vagyunk… Nyolcszáz forintért…
GYULA
Most veszi föl a zakót. Ne haragudjon, karszalagot kerestem. Nincs egy karszalag az egész házban…
ILONKA
Fogadja részvétemet…
MARGIT
Apád kommunista volt, nem?
GYULA
Hát… Széttárja a karját. Mi abban a baj?
MARGIT
Nahát. Mit akar? A lányom állásba készül…
ILONKA
Ne haragudjanak… Csak úgy tudom kifizetni a segélyt, ha a zöld lap megvan.
GYULA
Segélykérően Margithoz. Zöld lap?
MARGIT
Na. Tessék. Ez egy család.
ANYA
Rogyadozva megjelenik. Apád sose volt kommunista… Még az hiányzik.
GYULA
Visszatessékeli a másik szoba felé. Most nem erről van szó…
ANYA
Visszafordul. Kilakoltatnak? Tudja, mit dolgozott az én uram? Mért nem én haltam meg! Hogy mondta, Olga, vigyázz, ezek nem ismernek se istent, se embert!
GYULA
Azt csak ránk értette… Kituszkolja az anyját, az ajtóból visszafordul. Apám…
ANYA
Sose volt kommunista!
GYULA
Kétségbeesve visszarohan. Egy ideig volt… Szóval… ismeri a helyzetet… Eleinte mindenki hitt…
ILONKA
Csak a zöld cédulára tudom kifizetni a temetési segélyt…
MARGIT
Annyit sem tudsz, hogy kommunista volt, vagy sem?
ILONKA
A fehér lapra nem tudom kifizetni… a másolatra. Zöld lapon van az eredeti összeg. Mit fizettek a koporsóért?
GYULA
Margithoz. Mit fizettünk a koporsóért?
MARGIT
Én tudjam. A bátyád fizette be.
GYULA
A bátyámnak minden percben meg kell érkeznie…
ILONKA
Mert vannak, akik visszaélnek vele… Csak az eredetit fogadhatjuk el… Zöld papír.
GYULA
Zöld? Keresgél a fiókban. Itt van… Ez az.
ILONKA
Ne haragudjon, de fehér.
GYULA
Mutatja. A temetés.
ILONKA
Elnézést, de fehér. Ez másolat. Nekem az eredeti kell. Zöld.
MARGIT
Mit akar ez? Apád kommunista volt, nem?
GYULA
Mindegy. Most ne ilyenekkel gyere.
MARGIT
De hát benne volt a pártban, nem?
MARGIT
Nekem azt mondtad…
GYULA
De nem a papír számít! Szociális ember volt és tudós, szerette a munkáját, 45 előtt az illegalitásban dolgozott…
GYULA
Margithoz. Meghasonlott?
GYULA
Anya, anya! A másik szobába szalad. Gyere! Kihúzza az anyját. Apa meghasonlott?
ANYA
Hogy mért nem én haltam meg! Ki ez? Megvetően méri végig Ilonkát.
GYULA
Anyukám, most ne… Apa benn volt a pártban?
MARGIT
Tessék. Ezek között élek.
GYULA
Mért? Sietünk, megértheti. Se karszalag, se kalap.
Anikó bejön, rágógumit rág, kezében könyv.
Keressetek egy karszalagot. Anikó! És a kalapot!
MARGIT
Méltatlankodva. Egy kalap! Most ez számít! Kimegy a szobából.
GYULA
Anikó… nem tudod? Apa… neked sokat mesélt… Kérleli, megfogja a karját, az egy trikót emel ki a fiókból, és kisiet. Gyula megnyugtatóan Ilonka felé. Tessék megnyugodni, most minden felfordult. Kiszaladva Margiték után. Megtaláltátok?
ANYA
Motyogva. Éhes vagyok. Sose adnak semmit. Egy zaccos kávéval szúrták ki a szememet. Persze hogy böfögök. A kávé böfögtet.
ILONKA
Igen… Én is úgy tudom…
ANYA
Tegnap kocsonyát adtak… Az ő gyomruk bírja.
GYULA
Visszasiet az anyjához. Emlékszel… most figyelj egy kicsit. Meghasonlott apa, most azt mondd meg?
ANYA
Ilonkára mutatva. Ki ez?
GYULA
Anya drága, te is tudod, hogy apa mi volt? Most ne ejts kétségbe! Apa kilépett?
ANYA
Rongy fráter. Jellemző rád. Bátor ember volt. Sose akart öngyilkos lenni.
GYULA
De az utóbbi időben… meghasonlott?
ANYA
Szégyelld magad! Nem röstelled apád emlékét meggyalázni? Azt hiszed, ő is ilyen rongy alak volt, mint te? Ő sose futamodott meg semmitől. El akarod adni apád emlékét?
GYULA
Anyuska, ne… Csak sokat dolgozott… És…
ANYA
Az a baj, hogy sokat dolgozott! Ti sose dolgoztatok!
MARGIT
Be, egy női kalapról fejti le a túl vastag karszalagnak való selymet. Na, ez jó lesz…
GYULA
Keservesen Ilonkának. Most ilyen karszalagban menjek?!
MARGIT
Anyának. A zöld papír kellene, hogy kifizessék a segélyt!
ANYA
Zöld papír! Hát leprások vagyunk mi? Szemét banda! A bútorokba kapaszkodva kivonul. Hogy mért nem én haltam meg!
ANI
Elébe jön, vezeti. Nem kell ilyeneket beszélni! Azt mondta a mama, leírja a májgombóc receptjét!
ANYA
Huncutul felderül. A májgombóc! Sándor de szerette! Vegyél húsz deka májat…
Kivonulnak.
GYULA
Mentegetőzve. Meg fogjuk keresni…
A másik szobából a „Szegény Joe” hallatszik.
Zárd el!
MARGIT
Tűzi a karszalagot Gyulának. Állásba megy, készülnie kell…
ILONKA
Indul. Ne haragudjanak…
GYULA
Maga ne… Nincs meg a kalap se… Nincs itt semmi. Ilyen karszalag… Beordít. Zárd el!
A zene elhallgat.
Ne a bőrömbe szúrd! Most meg beledöfi a bőrömbe!
ILONKA
Talán a bátyját megkeresem majd…
MARGIT
Azt el tudom képzelni! Mi föl sem ébredünk, és már nála van a pénz!
ILONKA
Én nem is… – Türelmetlenül. – szóval, a papa jó volt… Botorkálva az ajtó felé. Viszontlátásra… Csak a zöld papírra tudom kifizetni a segélyt… Belebotlik a vödörbe. Kisiet.
GYULA
Otthagytad a vödröt…
MARGIT
Az a baj, hogy takarítok? Egyétek meg!
GYULA
Nem te mondtad, hogy meghasonlott?
GYULA
Hát akkor mit akarsz? Mi az istent akarsz? Apa noteszában…
ANYA
Bebotorkál. Éhes vagyok.
MARGIT
Jó. Csinálok egy kávét… Kimegy a konyhába.
GYULA
Istenem! Elkeseredve a homlokát fogja. Meggyilkolnak! Kimegy.
Két férfi állít be, a fehér köpenyre felöltőt vettek. Az idősebbik lenyalt frizurájú; prémes kabátban finomkodik, a fiatalemberen nyúzott malaclopó. Dús haja van, a kezében szürke, zörgő bádogbőrönd.
MESTER
Asszonyom… Én nyugdíjba megyek…
MESTER
A segédem. A segéd kíváncsian nézelődik a szobában.
MESTER
Széttárja a karját. Nem bírom tovább!
ANYA
Tárgyilagosan. Én sem.
MESTER
Rengeteget dolgoztam. Fáradt vagyok… Nem győzöm, az az igazság… Azt mondják, jó munkaerő vagyok, ügyes kezű, gyors. Gyors, csak fáradt.
MESTER
Ez az! Ezt köszönöm. Elhelyezkedik. A körülményeink se a legjobbak… A vezetőség…
ANYA
Éhes vagyok. Adjatok valamit inni.
MESTER
Segédnek. Nem lepődsz meg semmin. Joguk van. A gyász leteperi az embert… A cadaver ügyében jöttünk.
MESTER
A tetem… A legjobb, ha magyar nyelven is megismétled a mi nomenclaturánkat… Vedd elő az iratokat. Segéd iratokat vesz ki a bádogbőröndből. Szóval… Ön volt az elhunyt… hitvestársa?
MESTER
Mindent bejegyzünk ebbe a noteszba…
Segéd nyújtja a golyóstollat.
Soha! Soha nem írhatsz golyóssal! Elhalványodik ötven év alatt! Csak a valódi tinta jó, száz éveket keresnek vissza ebben a könyvben…
Segéd cselleng a lakásban, amíg tintát, tollat talál.
Ne öntsd rám! Elhúzza a térdét a kilöttyenő tinta elől. Vigyázz!
A segéd a cipőjével elsikálja a foltot a padlón.
Hol is tartottam?
A segéd mutat valamit az iratok között.
Úgy van. Beírod a lábcédula számát, másképp összekeverik a rengeteg halottat. Figyelsz?
MESTER
Mert elvész a halott. Az orrához nyúl. Van valami az orrommal… Nincs itt egy kezdődő seb?
SEGÉD
Megnézi közelről. Nincs.
MESTER
Érdekes. Add ide a rongyot. Segéd előveszi, Mester alaposan megtörli a kezét.
SEGÉD
Meglöki a Mestert. Elismervényt…
MESTER
Persze… Jó, hogy szólsz. Itt az elismervény a kedves férjéről… Mikor született?
ANYA
Istenem… Nagyon régen lehetett…
MESTER
De ebben a században?
MESTER
Ez a fontos. Mert akkor egy másik notesz kellene… Hol is tartottam?
Segéd súg valamit.
1902.
MESTER
Ha látod, hogy sírnak, leállsz… Tessék. Tessék nyugodtan sírni. – Nem kérdezel tovább.
SEGÉD
Persze. Nem kérdezek tovább. Leül.
MESTER
Hagyod, hogy megnyugodjanak. A gyász leteperi az embert… Még az állatot is. – Ne ülj le… Legalább annyi tiszteletet adj meg…
A segéd fölkel.
Mit is akartam?
MESTER
Kivársz. Engedj a gyásznak. Oldódik, de lassan. Nézd meg, nincs valami vörös pont az orromon?
SEGÉD
Elhajlítja az orrot. Mért?
MESTER
El ne mérgesedjen itt nekem… Osztály?
ANYA
Egyetemet végzett… Hát… tudós volt!
MESTER
Megmondhatod. Három bel.
MESTER
Úgy van. Vallatóan. Mikor?
MESTER
Huszonöt. Ki volt a főorvos?
MESTER
Boronkay. Kezelőorvos?
MESTER
Kegyelet nincs… Ma már nincs kegyelet. Az régebben volt, arra tetszik talán emlékezni, valami régebbi halottnál. A mi kórházunkban megszűnt… Ha tisztázott a halálnem… – Tirádázva – itt, sajnos, igen… akkor alá kell íratni a halotti zárójelentést a kezelőorvossal, vagyis identifikáltatni. Formális, de fáradsággal jár… Onnan el kell vinni az osztályvezető főorvoshoz, aki legtöbbször nincs benn… Akkor meg kell keresni a helyettesét… aki a másik osztályon konzultáns, és így legtöbbször nem ér rá… De a gépírónője alá szokta írni helyette… Rágépeli, hogy ne boncolják… Ezt el kell vinni a gazdasági hivatalba, de oda csak nyolc és tíz között lehet menni, mert ők inkább az élő beutaltakat intézik, érthető… De ott van az a dundi kislány, most már terhes, úgy hallom, de az becsempészi tíz után is a GH vezetőjének… Most átépítés van, azt nem fogod a helyén találni, de tőlük elég egy stempli, csak az a fontos, hogy a halott a létszámból ki legyen radírozva… Hadarva. Hogy mikortól kezdve nem volt a kórház terhére… gazdaságilag… Van úgy, hogy még akkor is vonnak, amikor már öt napja nem fogyaszt semmit… Hogy meddig kapott kórházi ruhát, élelmet, esetleg szappant,
evőeszközt, és mitől kezdve volt a prosecturán… És meddig? És mi célból? Mikor szállítható? Boncolták-e? Ez egy nagy kimutatás…
MESTER
És le kell vágatnod a hajadat, ilyen hajjal ezt a munkát nem lehet végezni.
MESTER
A GH-tól be tudod csempészni az igazgató főorvosnak, de csak kettőig. Kettő és három között alszik. Ilyenkor dühös. Inkább várj. Három után viszont elmegy. Legjobb három előtt két perccel menned, mikor fölébred, akkor, ha kijön, szégyelli magát – na, akkor megadja az engedélyt, máskor nem.
Anya sír.
Ha sírnak, vársz… Van időd…
SEGÉD
Meddig alszik az igazgató?
MESTER
Ez nem hivatalos. Hol a ruha?
ANYA
Sándorom! Fölkel, a szekrény túlsó oldalára készített holmikat mutatja a Segédnek.
MESTER
Pakold be, elkésünk. Pakold!
SEGÉD
Ünnepélyesen rakosgatja a nyikorgó fémdobozba a ruhákat. Ing, zokni…
MESTER
Nem így! Használt fehér ing… Használt fekete zokni… Használt öltöny…
ANYA
Nem használt! Vadonatúj!
SEGÉD
Használt fekete ruckó. Berámol.
MESTER
Ide egy aláírást, asszonyom!
ANYA
Fölkel. Menjenek a fenébe!
MESTER
Kétszázötven forint… És, minthogy mi intézzük az engedélyt… Formális, de…
ANYA
A fiókból ötszáz forintot leszámol nekik. Fáradsággal jár.
Segéd súg valamit a Mesternek.
MESTER
Ja, persze… Elfelejtettem… Asszonyom… Ez a lábcédula száma… Hiába, nyugdíjba megyek… Begyűri a pénzt, egy százast a segédnek ad. Ennyi… Anyához. Egyébként a kedves fia, az orvos már átszólt, hogy ne boncolják. Csak mondtam, hogy nem könnyű az engedélyt megszerezni… Asszonyom… bennünk megbízhat… a legkorrektebbül fogunk eljárni… Na, gyere… Meghajol. Viszontlátásra! Nincs itt levegő, vagy mi? Rosszul vagyok. Homlokát törli.
ANYA
Nem akar egy tablettát?
Segéd legyint. Kimennek, csönd.
MARGIT
Itt a kávé… Beviszi a másik szobába.
Anya utána, közben Gyula bejön.
GYULA
A cipő is lyukas… Nem volt rajtam Péter temetése óta…
MARGIT
Bejön, söprűvel. Nem bírom…
MARGIT
Hát mit akartok? Csak én nem lehetek rosszul?
GYULA
Nyugtatóan. A temetés után elrendezünk mindent! Vigyázz, nagyon vigyázz! A mikroszkóp aljában tartotta a noteszt utoljára… Elérzékenyül.
Ani bejön, feszülő fekete trikóban, gyakorlatokat végez, kirúgja a lábát magasra, a tükör elé áll, púderezi magát. Beleszagol a púderbe.
Osztrák kőpúder!
MARGIT
Azt is sajnálod tőle? Vörös az orra a sok sírástól!
GYULA
Kombinéban! Most az a fontos, hogy miben jöjjön temetésre!
MARGIT
Igen!
Ani feszes trikóban, ellengő pózt próbál a tükör előtt.
Meg akarja adni a tiszteletet! Mert szerette!
GYULA
Most te jössz, hogy ő szerette? Hát nekem mondod ezt?
Ani némán kivonul.
Ez a te lányod!
MARGIT
Igen. Hálisten! Én nem sírok! Vagy megkeresed azt a noteszt, vagy vége! Mehetünk vissza abba a lyukba. De te se sírj, hogy a lány még fönt van, és nem lehet…
GYULA
Odaszalad, befogja a száját. Margit, te nem lehetsz ilyen!
MARGIT
De… Ilyen vagyok! A bátyád mért nem tartja a hátát? Mért nem ő él együtt ezzel a vénasszonnyal?
GYULA
Te! Agyonverlek!
Csöngetés.
Ki az… Na… jön is Lali…
MARGIT
Csak addig maradok, amíg megtalálod! Nem gondozom tovább!
Csöngetés.
ANI
Bejön. Csöngettek, nem?
GYULA
Látod ezt a szemtelenséget? Hát mért nem megy ajtót nyitni?
ANYA
Bebotorkál. Kilakoltatnak? Istenem, hogy mért nem én haltam meg!
GYULA
Pihenj még… Kituszkolja az anyját. Menjen már valaki, nyissa ki azt a rohadt ajtót!
MARGIT
Edittel jön be. Most jössz ide?
EDIT
Jól öltözött, szép nő, napszemüveggel. Ne haragudjatok… Annyira izgattam magam Lali miatt… Hallottam a szomorú hírt, Lali hogy bírja?
GYULA
Drága Editkém, pont ide jössz?
ANI
Edit néni pont ide jön?
EDIT
Csak… csak Lali miatt… Hogy bírja szegény? Leül a fotelba.
MARGIT
Hallod, ő a szegény!
EDIT
Zokogni kezd. Én nem bírom!
GYULA
Na… Editkém… Ne… Ne hagyd el magad… Tudom, neked is nehéz… Most nem tudjuk ezt elintézni…
MARGIT
Remek! Mit akarsz? Te is a sárga noteszért jöttél?
Edit még jobban zokog.
GYULA
Nem… Átfogja Edit fejét, simogatja. Nem is tudja, hogy szegény Apa… – Elérzékenyülve – mivel foglalkozott… A félelemmel… Egy gyógyszert…
EDIT
Tárgyilagos hangon. Lali nem is mondta.
GYULA
Lali most nem tud veled foglalkozni… Drága… Megcsókolja a fejét. Gyere el te is a temetésre… Állj be valahová… Az oszlopok mögött húzódj meg…
EDIT
Húzódjak meg? Én húzódjak meg, akit apátok mindenkinél jobban szeretett?
MARGIT
Editkém, hát neked férjed is van! Légy észnél!
EDIT
Na és? Mit csináljak? Üljek otthon, mikor… mikor ilyen nagy baj van?…
MARGIT
De Lali nincs is itthon!
Ani egy tornamozdulatot végez, spárgába akar lemenni.
GYULA
„A két világrendszer a legjobb erőket állítja harcba! A béke feltételei!” Ehhez kell?
MARGIT
Tudod, hogy ma mindenütt kérdezik az elméletet.
EDIT
Hisztériásan. Jöjjön Lali…
MARGIT
Mit akarsz? Nem Lali halt meg!
MARGIT
De Editkém, sose fog elvenni! Csak nem képzeled?
EDIT
De apa mondta, Lali csak velem lehet boldog!
MARGIT
Veled boldog? Hát nem is ismert!
Ani a rekamién gyertyát csinál.
MARGIT
Legfeljebb a leveleidet. Minden leveledet elolvasta.
GYULA
Dehogy olvasta, csak nem képzeled! Apámra ne mondj ilyeneket!
MARGIT
Hát nem neked olvasta be a telefonba még azt is?
GYULA
Elejti Edit fejét. Hogy hol lehet Lali? És még a cipőm sincs kipucolva! A szekrényfiókban keresgél.
MARGIT
Edithez. Hol az esernyőd?
MARGIT
Az igaz… Mikor feküdtél be?
MARGIT
Hova szoktál? A szülészetre.
EDIT
A szülészetre? Hát nincs is gyerekem.
MARGIT
Éppen ez az! Lali azóta használja… az esernyődet. Összecsukható esernyőt vesz elő, azt próbálja kinyitni.
GYULA
Csitítva. Majd jó lesz a temetésre…
MARGIT
Mindent tudunk, drágám!
GYULA
Anikó! Pucold ki ezt… Ani kezébe nyomja a cipőjét.
EDIT
De én nem tudok Lali nélkül élni!
GYULA
Nem érdekes, Editkém. Beállsz a sorba, jössz, mint egy rokon, hátrább… Na… itt a kalap! Nézd… levágták a szélét! Kis karimájú, furcsa kalap lett belőle. Ez biztos Anikó! Indulna ki, de megtorpan a csöngetésre. Margit, te is öltözz át! Hagyd már azt az esernyőt!
Edit kirohan az ajtón.
EDIT
Mint egy vészsikoly. Lali!
SAMU
Testes, viharkabátba öltözött hatvanéves férfi. Kezében egy krizantémcsokor, fenyők közt, nylonba burkolva. Lali is meghalt?
Edit meginog, Margit fölfogja.
GYULA
Átöleli. Samukám! Csakhogy megjöttél! Annyira vártunk!
SAMU
Gyorsan, mély hangon beszél. Siettem, gondolhatod. Lali is?
MARGIT
Dehogyis… Csak ez őrjöng itt… A fotelhoz vezeti Editet, és kiszalad.
SAMU
Már azért… Nehogy itt mindenki meghaljon… Csak sorjában… Fojtottan nevet. Alig tudtam eljönni… Itt van! Fölmutatja a csokrot. Ugye, szép? A kertben szedtem le ma reggel… Mi is meghalunk… Frisset akartam… Ki tudja, Pesten milyen ócskaságot sóznak a nyakadba, ötszázért… Szegény Sándor! Még él! Ha egy héttel később lett volna, még szebb! Így se rossz. Van itt valahol… levegő? Körülnéz.
SAMU
Hidegre teszem… Viszi, tépi, bontogatja, szaggatja róla a nylont, az nem akar lejönni, nyúzza. Gyere már, segíts…
Gyula odarohan, ketten tépik, két virág leszakad.
Nem baj, de valódi… Berúgja a fotel alá a lehullott virágfejeket. Szegény Sándor… Aztán a fotel alá rúgott virágért nyúl, kiveszi az egyiket. Ezt majd odakötözzük a fejfájára… A zsebébe gyűri. A gyorsot nem értem el…
Ráncigálják a nylont.
Nem tudtam, mi van. Először a távirat jött, hogy jöjjek azonnal. Mért jöjjek? Akkor már gyanakodtam, nekem is szaggatnak az ízületeim. Először azt hittem, te haltál meg…
SAMU
Rólad volt szó… Az egyik levélben. Egy éve. Hogy a szíveddel volt valami?…
GYULA
Önsajnálattal. Kórházban voltam. Leereszti a virágcsokrot.
SAMU
Na, mondom. De te élsz, hátisten. Ez is valami. Csak szegény Sándor halt meg?
SAMU
A levélben az állt: „Meghaltunk mind a ketten – Olga!” Anyád?
GYULA
Ő… még… szóval, ő él. Megviselte. Szegénykém.
SAMU
De legalább még él. Au! Megszúrja a kezét a drót. Nézd, vérzik. Csak ne kapjak tetanuszt… rozsdás ez a szar… Az a hülye Sári így csomagolja be nekem… Nem baj a vér… legalább valami élő… És nézd, ilyen kabátban kell jönnöm. Hát mi vagyok én, ügynök? Tizenöt éve nincs egy rendes kabátom… De nem gondoltuk, hogy haláleset lesz. Kell vennem egy kabátot…
GYULA
Gézzel kötözi Samu ujját. Várj, ezzel bekötjük…
SAMU
Port is szórj rá… Nehogy én is fölforduljak egy ilyen vacak virág miatt. De hát, gondoltam, mégis élő… Itt elkérnek ötszázat is, és eldobhatod egy nap múlva. Az a hülye Sári… egy rozsdás dróttal köti át…
Gyula port szór a sérült ujjra, kötözi.
És a hagyaték? Az ablakba teszi a virágot, az mindig leesik, ő erőszakosan odaszorítja.
SAMU
Remélem, azt nem engeditek ki a kezetekből? Az államnak? Azt el kell osztani a családban! Én voltam a legjobb sógora, együtt katonáskodtunk…
SAMU
Majd? Azonnal! Mesélte nekem szegény Sándor tavaly, hogy min dolgozik. Még mutatta is a noteszt… Nagy találmány!
MARGIT
Vizes borogatást hoz. Csakhogy megjöttél! Hanyagul Edit fejére teszi a rongyot. Nincs kinyitva a kripta.
GYULA
Csak nem képzeled, hogy a földbe tesszük?
SAMU
Az éledező Edithez. Nézze… Szép virág, nem? Kezet ráz vele. Milyen temetés lesz? Remélem, nemcsak belökitek szegényt? Valami ünnepélyesség…
ANI
Beszól az ajtón, beenged egy ötven körüli, termetes papot, az nagy nehezen igyekszik befelé, fehér gézbe bugyolált mankóval, bekötött lábbal. Itt van… Gyula cipőjét odaadja, az felveszi.
LELKÉSZ
Dicsértessék… Mentegetőzve. A lábam…
MARGIT
Na, csak ez hiányzott… Tüntetően kivonul.
GYULA
Mindörökre… Ne haragudjon… Tessék… Valami baj van?
LELKÉSZ
Csak eltört a lábam. De… azért még nem állhat meg a menet! Nevet. Na. Itt vagyok. Álldogál, körbe bólingat.
GYULA
De bocsásson meg, kit keres?
LELKÉSZ
Én? Én már senkit. Az Úr keresi örök testvéreit.
GYULA
Igen… az Úr… Szóval… A testvérem nincs idehaza.
ANI
Spárgát csinál, gyakorol. Nem megy…
GYULA
Mentegetőzve. Állásba kell mennie.
ANI
Dühösen. Nem tudom megcsinálni…
LELKÉSZ
Fölsegíti. Majd segítek…
ANI
Csak zenére tudom megcsinálni…
GYULA
Nem baj, majd ott lesz zene…
GYULA
Mindegy… Inkább az elméletet fogd át még egyszer… a gazdaságtani részt.
GYULA
Ne haragudjon, mi meg temetésre készülünk…
LELKÉSZ
Hát… a kedves bátyja beugrott hozzám, hogy ha tudok, jöjjek…
LELKÉSZ
Magas, sovány… Csóka! Hát nem nagyon tudok jönni, de azt mondta, legyen egyházi temetés… A biztonság kedvéért – ahogy ő mondta… Nevet.
SAMU
Nagyszerű… Ide leül… A puffra ülteti. Majd én fogom, hogy le ne essen…
LELKÉSZ
A lélek üdve mindennél előbbre való.
SAMU
Komolyan bólogat. Az, az…
EDIT
Felállva. Istenem… Én megyek is…
ANI
Anya! Edit néni el akar menni!
SAMU
Dehogyis megy… Adok egy kis szíverősítőt… A viharkabát zsebéből laposüveget húz elő. Na… Igyon. Ilyenkor nem szégyen.
EDIT
Köszönöm… hrrr… De erős!
SAMU
Az a jó… Tessék, tisztelendő uram… Megtörlöm. Letörli az üveg száját.
LELKÉSZ
Átveszi az üveget. Adjon Isten nyugodalmat…
Fölemeli az üveget, Gyula és Samu lehajtott fővel állnak, Ani a tükörnél a szempilláit készíti, de ő is leáll egy pillanatra.
Hű, de jó… Na. Újra iszik. Hideg van már. Átnyújtja az üveget Samunak, az szertartásosan átveszi, lassan, hosszan gurgulázik. Ki halt meg?
Samu fuldokolni kezd, csaknem öklendezik.
Üsse már hátba!
Gyula odaszalad Samuhoz, hátba üti.
SAMU
Semmi, semmi… Csak félrenyeltem…
SAMU
Ijedten. Rosszul vagyok…
LELKÉSZ
Vigye ki a mosdóba… Ne itt hányjon… Kár a szőnyegért.
Gyula kitámogatja Samut.
GYULA
Segíts már, ne a szempilládat birizgáld most…
Ani odaugrik, kitámogatják Samut. Hosszú csönd, a két idegen zavartan méregeti egymást.
LELKÉSZ
Sok a temetés… pont most. Képzelje, megyek egyszerűen a szobámba… és végigvágódom…
LELKÉSZ
Persze. A küszöb. Két éve mondom a házvezetőnőmnek, hogy csináltassa meg azt a rohadt küszöböt, mert még baj lesz. Tessék. Így mászkáljak temetésre? Tudja, mennyiért?
LELKÉSZ
Semmi! Elromlott a televíziónk… Nem tudok újat venni. A televízióra sandít. Ez jó? Új típus. Az emberek ma magukra költenek… Autó, lakás… Jó, hogy nem haltam meg… A lábára néz. Meg is halhattam volna. Rámutat a küszöbre. Így föláll.
LELKÉSZ
Mit gondol? Kalapáccsal álltam neki. De olyan kemény, hogy meg se mozdult. Kivitték a pálinkát?
LELKÉSZ
Maradjon. A Krisztinában voltam azelőtt. És pápai prelátus Esztergomban. Most meg itt vagyok ezen a lepratelepen. A W. C. kinn van az udvaron. Van valami papír?
EDIT
Papír? Bizonytalanul körbenéz. Milyen papír?
LELKÉSZ
A szekrény polcára mutat, Edit odaviszi neki a noteszt. A lelkész a mankó segítségével föltápászkodik. Ez nem az a notesz? A másik fiú mondta, hogy az apja utoljára egy noteszba írta a följegyzéseit. Betette egy kazettába. Valami csodaszer az idegkémiában… Biztos a rák ellen. A rák borzalmas dolog. Volt már szűrővizsgálaton?
LELKÉSZ
Ahhoz nem kell kor… Nem lehet tudni, mi van az ember szervezetében… Belelapoz a noteszba. Ja, ez töküres. Kitép egy lapot, a noteszt félredobja a kanapéra. Pápai prelátus! Micsoda ellátás, ajaj! Maga lány?
EDIT
Én… nem vagyok lány.
LELKÉSZ
Kinek a felesége? A fiatalemberé?
LELKÉSZ
A másik fiú nőgyógyász. Mindegy, adjon valamit.
LELKÉSZ
Az érseki helynök mellett voltam. Márványlépcső vezetett a szobámig. Minden étkezéshez a saját borunk. De nehogy azt higgye, hogy elpuhultam. Azt hiszi, hogy elpuhultam?
LELKÉSZ
Ott nem lehetett elpuhulni… Persze, kézben tartottak minket, gondolhatja. Edzettek. Na, adjon már valamit.
LELKÉSZ
Á. Kivitték a pálinkát. Ceruzát… valamit.
EDIT
A táskájában kotorászik. Mindjárt.
LELKÉSZ
Nem félek a haláltól. Magas vérnyomásom van, állítólag cukrom is… Azt mondta az orvos, ne nagyon igyak. De mondja, megéri?
LELKÉSZ
Á. Legyint. Minden út homályba vész. Előrenéz, mélázva. Azt hiszi, én nem voltam szerelmes?
LELKÉSZ
Nahát akkor! Végre beszélhet. Tudja… a test. Elnéz, csönd.
LELKÉSZ
Magának nem kell magyaráznom… ilyen mellekkel.
EDIT
Önkéntelenül a melléhez kap. Itt van ez a kis golyóstoll. Talán használható… Átnyújt egy tollat.
LELKÉSZ
Ekkora? Birizgálja a tollat, nem jön ki a hegye.
EDIT
Ott… a közepén nyomja meg… Akkor kiugrik.
LELKÉSZ
Felvidulva, meditálva. Igen! Belefulladni… Eleinte azt hiszi az ember… a megváltás!
LELKÉSZ
Most nem róla mondom. Legyint. Azt hiszi, én a fogamzásgátlás ellen vagyok?
EDIT
A pápa… Nem tudom, a pápa…
LELKÉSZ
Mért? Mit csináljanak a fiatalok? Ábé és ábé a végsőkig? Hát tönkremegy az egész szerkezet! Maga volt már terhes?
LELKÉSZ
Na, ugye. Ki nem volt terhes? Azt hiszi, csak a gyermekáldásért van az egész? Akkor elég ritka. De edzeni kell! Edzeni magunkat… Hogy készen álljunk a halálra.
EDIT
Sírva fakad. Most meghalt a papa.
LELKÉSZ
Mindnyájan meghalunk, leányom…
LELKÉSZ
Mindig azt érezzük, hogy pont ő… Készen kell állni a halálra. Az ember először élő testbe temetkezik… Elrévülten. Az eleven húsba… Minden szerelem egy kis halál… A halál előképe… Elveszni… Az a nagydarab ember a maga férje?
LELKÉSZ
Hol a maga férje?
LELKÉSZ
És mért nem jön ide, ilyen nagy bajban?
EDIT
Nem ide való, nem ebbe a családba…
LELKÉSZ
Szeretni kell a testet… de a test cserbenhagy minket! Megragadja Edit kezét. A lélek ugyan kész, de a test erőtlen. Én nem tudok…
EDIT
Föláll a pap előtt. Meg kell nyugodni… Kirángatja a kezét a papéból, ijedten. Azt hiszem… meg kell nyugodni… Isten akaratában…
LELKÉSZ
Messze van a sír?
Samu és Gyula jönnek be.
GYULA
Egy percre se lehet egyedül hagyni…
GYULA
Csak nem képzeled, hogy a földbe tesszük!
SAMU
Tartóztatja Editet. Maga maradjon még… Itt mindenki szerencsétlen… most össze kell fognunk. Ebben a kabátban küld el Sári, most mondja meg… A Lelkésznek mutatja a kabátot, kifordítja. Belül rongyos a varrás. Vennem kell egy felöltőt. Nyitva lesz még a Corvin vagy valami… Temetés előtt beugrom… Igyon, tisztelendő úr… Nyújtja az üveget, a pap iszik.
LELKÉSZ
Ivás közben. Nem tudok messzire menni…
GYULA
Azért gondoltuk… hogy a kriptába tesszük… Nem kell sírhelyet se fizetni… Te ki tudod nyitni a kriptát.
SAMU
Én? Hát hülye vagyok én? Megvan két mázsa az a lap.
GYULA
De… azt se tudjuk, hova fektessük… Ki halt meg utoljára?
SAMU
Én nem tudom a sírt fölbontani… Oda legalább négy sírásó kell.
LELKÉSZ
Óvd meg, Isten, a következőt!
SAMU
Péter, nem? A Pista mellett… várj csak… – Mutatja – fekszik Ildikó.
GYULA
Kábé ekkora a kripta… Mutatja. Óriási! A nagyapám csináltatta százezrekért…
SAMU
Odébb tolja a bútorokat, hogy fölidézhesse a kripta belsejét. Apám… anyám…
SAMU
Persze! Apám… nem. Hülyéket beszélek. Anyám volt az első. Szipog, majd hadarva. Anyám, a kis Etelka… De hát az nem foglal sok helyet.
GYULA
Az az anyja lábánál van!
SAMU
Igazad van! Így keresztben! Kicsit félretaszítja Editet. Ne haragudjon… kell a hely. Anyám, apám. Etelka, a nagy, az három. Négy méter az egyik rész. Van colstok?
GYULA
Apámnak volt szerszáma… mindenre… A fiókból kivesz egy mércét.
SAMU
Négy méter az egyik oldal.
SAMU
Igazad van! Három. Hülyéket beszélek. Kiméri a három métert. Innen – Kis jeleket rak – eddig. Jobbra három. És balra három… Kiméri. Pista, Péter… – Mutatja sorjában – Ildikó… Ki is van még? Ja, és Gyula.
SAMU
Nem Gyula, persze… Megveregeti a Gyula vállát. Hülyéket beszélek, Béla!
SAMU
Tényleg, a Terike! Elfelejtettem! Pedig szőke volt… De nem ő halt meg utoljára?
GYULA
Én ki se tudtam menni a temetésre… külföldön voltam.
SAMU
Lehetetlen. Ennyien volnának? Szóval, van hely, az biztos. De várj csak… Béla, Pista, Ildikó, Teréz… Péter… balra. Öt.
GYULA
Nyolcan összesen, vagy kilencen?
SAMU
Hát a kis Etelka nem számít… tulajdonképpen. Nem foglal helyet.
SAMU
Nem! Jobbra… Leheveredik hanyatt, hívja Gyulát. Na. Egy ember… szélességében nincs egy méter. Feküdj le. Ide. Mellém, szorosan.
Gyula nehézkesen hanyatt fekszik Samu mellett.
Jöjjön, asszonyom… Na! Tudni kell…
EDIT
Kényszeredetten leheveredik. Hányan férnek be… valójában?
SAMU
Felül, nézi őket. Egy ember nem foglal el egy métert, mondom. Visszafekszik, Gyula ül fel.
GYULA
Rengetegen! Nagy, nagyon nagy a hely! Legalább tizenketten! Visszafekszik, Samu ül fel.
SAMU
Nem tízen? Nekem mindegy. Én nem akarok odafeküdni. Nekem megvan Alsóörsön a sírhely. Nem jövök föl azért… Visszafekszik, majd felül. Pont Péter mellé fektessük? Péter… aki… tudod, zsarolta. Rossz emlék. Vagy nem Péter volt az utolsó bal oldalon? Ötvenkilencben?
GYULA
Felül. Hatvankilencben. Összetörik a márvány. Leverik a márványt a sírásók. Keservesen legyint. Carrarai márvány!
SAMU
Ülve vitatkoznak. De ő nem akart a kriptába feküdni! Pistát se nagyon szerette, Péter zsarolta…
EDIT
Felül. Valahova csak be kell tenni…
SAMU
Várj! Úgy emlékszem, van egy vasgerenda, arra is lehet fektetni…
GYULA
Az nem jó… Leesik, vagy valami…
SAMU
Csak nem akarjátok egyszerűen belökni? Valami ünnepélyesség kell!
Feltápászkodnak. Ani jön be, carmenes blúzban, hosszú, végig nyitott szoknyában, elöl összefogja.
ANI
Fesztelenül forog. Szép?
GYULA
Piros blúzban akarsz temetésre jönni?
ANI
Hát… utána felvételire kell mennem.
LELKÉSZ
Gyulához. Hova megy?
GYULA
Anyád tudja… valami Zápor utca.
LELKÉSZ
Azt se tudják, hova megy állásba?
GYULA
Dehogynem! Gondolhatja, ilyen ruhában! Valami akrobatika! Én nem is hallottam ilyet. A hátam mögött csinálnak mindent! Szajhaképző…
ANI
De Gyula bácsi! Ez állami intézmény!
EDIT
A 33-as villamossal odatalál.
EDIT
Csak egy tanfolyamra…
SAMU
Jobb, ha busszal megy a temetőből…
ANI
De nem is a Zápor utcában van…
GYULA
Margit! Milyen utcába kell Aninak mennie a temetés után?
GYULA
Na, ugye… megtalálod.
Ani ki akar menni.
SAMU
De valami ünnepélyesség kell!… Új felöltőt is veszek! Igyon, tisztelendő uram… Nem ismerte a sógoromat, nagy ember volt, csupa szellem…
LELKÉSZ
Nekem, kérem, be kell írnom. Tőlem kérik a statisztikát.
EDIT
Majd Lali megmondja rendesen.
MARGIT
Szoknyában, kombinéban beront. Csak Lali ne mondjon meg semmit! Itt az óra és nincs sehol. Hol van Lali, most azt mondja meg!
LELKÉSZ
Kérem, én nem tudom. Katolikus?
MARGIT
Na, ne röhögtessen ki. A mozgalomban vagyok, huszonöt éve, érti? A legnehezebb időkből!
EDIT
El kell temetni. Majd Lali…
MARGIT
Hát temessék! Még hogy katolikus! Tudja, mi nekem az egyház?
GYULA
Mi ez a szag? Mi ez a rettenetes szag?
MARGIT
Mondd, Samu, mondd meg őszintén, nem jobb, ha bekölnizi magát? Hát állásba megy!
SAMU
Itt lenn a boltban láttam, leárazták a marhatokányt meg a halászlét, Margitka. Nálunk, Alsóörsön, sosincs árleszállítás… viszek haza pár dobozzal, meg körömpörköltet…
Margit rámered, mindenki dermedten, csendben áll.
Ének? És valami ének?
LELKÉSZ
Messze van a sír? Mert én nem tudok gyalog menni.
MARGIT
Még hogy katolikus! Tudom, hogy párttag volt, higgye el… Lehet, hogy kilépett, de volt párttag, biztosan tudom!
LELKÉSZ
De mit írjak be? Katolikus? Nekem csak katolikust lehet temetnem.
SAMU
Valami ének, tisztelendő uram!
LELKÉSZ
Énekelni kezd. „Meglásd, meglásd… ó, Izrael… Eljő… hozzád… Emmá… nu… el!”
MARGIT
Hát nem is volt zsidó!
MARGIT
Te mondod ezt? Nem is tartozol a családhoz! Ő mondja meg, aki ide se tartozik! Gyuszi, mondj már valamit! Nem tudod, volt benne zsidó, vagy nem?
GYULA
Most nem ez a lényeg.
SAMU
Előáll. Kérem… Én negyven éve ismerem a családot… Ezek nem is éltek… Hátratereli őket, maga mögé. Hogy lett volna zsidó?
EDIT
Akkor mért vitték el negyvennégyben?
MARGIT
Mert kommunista volt!
MARGIT
Most ezzel jön! Nem volt antiszemita!
EDIT
De ki mondta, hogy antiszemita volt?
LELKÉSZ
Jézus is zsidó volt, testvéreim!
SAMU
Lelkész úr, nekem higgyen… én gyerekkorom óta ismerem… Együtt labdáztunk.
SAMU
De mért lett volna antiszemita?
MARGIT
Na, ugye! Kommunista volt, tudom, tudom…
ANYA
Bebotorkál. Samu!
Sírva megölelik egymást.
Drága testvérem!
SAMU
Én… nem tudom… Olgám…
SAMU
De én nem tudom a márványt fölemelni!
SAMU
Nyugodj meg, Olgám… Mi is sorra kerülünk…
LELKÉSZ
Föl akar tápászkodni, elvágódik a mankóval. Isten kegyelme… Na, a fene egye meg. Bocsánat… Az a dögvész, nem csináltatta meg a küszöböt…
Ani és Edit fölsegítik.
GYULA
Temetjük! Zokogva átöleli az anyját, szomorú nagy ölelkezés, Samu a Lelkészt öleli át, aztán Gyula Samut, Anya a Lelkészt, amíg észreveszi magát.
EDIT
Szerényen a háttérből. Csókolom, mama.
ANYA
Ködösen. Ki ez? Gyuszi fiam, kik ezek? Mért nem rúgjátok ki őket?
Szünet.
GYULA
Igen… igen… Tisztelendő úr, drága, háromra jöjjön vissza! Majd autóval kivisszük.
MARGIT
Kombinéban bejön, a tükörhöz megy, fésülködik. Nincs is autónk.
GYULA
Rákiált. Majd Laliéba beleül. Nem tud járni!
MARGIT
És én? Direkt csináltattam egy új ruhát, és összegyűrjem a buszon?
MARGIT
És egymás hegyén-hátán üljünk az autóban?
LELKÉSZ
Énekre is gondoltunk, nagyságos asszony: „Meglásd, meglásd, ó, Izrael…”
ANYA
Hát mit akartok? Apád nem volt zsidó!
ANYA
Semmi… semmi… nem volt… ilyen marhaság!
MARGIT
Mondtam, anyuka, hogy kommunista volt…
ANYA
Hülyék. Hülyék vagytok. Mit akartok egy halottal? Sándor… Sándor… ha ezt látnád!
LELKÉSZ
Gyermekeim, háromra jövök! Kihátrál, megbotlik. A dögvész… nem csináltatta meg a küszöböt… Morogva kimegy.
SAMU
Olgám, leugrok még egy felöltőt venni… Még van egy-két óránk… Konzervet is akarok… Egyébként hoztam nagy élő virágot! Fölmutatja, visszateszi.
ANYA
Hát a kriptakulcs… Hát hogy akarod kinyitni? A kriptakulcs, nem érted?
SAMU
Hát… az két éve elveszett… Margit kimegy.
ANYA
Égre emelt kézzel. Nem! Én ezt nem élem túl. Menjetek egyedül! Nem megyek sehová! Hát ki se tudjuk nyitni a sírt! Hát akkor minek jöttél föl az isten háta mögül, ha kulcsod sincs? Felöltőt vásárolni? Vagy megint valami nőhöz? Jajjajaj! Kivonulva a szobából. Én meghalok.
SAMU
Dehogy halsz. Gyulának magyaráz. Én nem tehetek róla, hogy nincs meg a kulcs. Utoljára Péternek adtam… de ő meghalt. Úgyse akart kriptába menni. Ássunk egy sírt. Vagy el kell égetni. Ma már senki se megy sírba. A sír csak jelkép. Azt hiszed, én nem égettetni fogom… Sárit? Sietek vissza. Csak veszek a konzervekből… Észreveszi, hogy Edit halkan sír. Jöjjön, Editke! Ne sírjon! Elkísérem. Égetni! Az olcsóbb is… Edittel kimennek.
ANYA
Kintről. Jaj, istenem! Nem lehet igaz! Vége!
GYULA
Mi baj, mama? Kiszalad.
ANYA
Mindennek vége! Jajaj! Jajaj! Így folyik a víz!
GYULA
Berohanva. A cső megrepedt!
MARGIT
Beszalad. El kell tömni valamivel… Talán csak egy mellékág!
GYULA
El kell tömni! Könnyű azt mondani! Hozzatok létrát!
Margit átszalad a színen előbb a szoba felé, aztán a konyha felé.
Hozz már valami létrát!
Margit Anival behurcol egy létrát, beviszik a szobába. A falon lassan átüt a folt.
ANYA
Hogy mért nem én haltam meg?
MARGIT
Átszalad a konyha felé. Mért nem?
GYULA
Valami rongyot adjatok, amivel be tudom tömni!
ANI
A fiókból gézt húz elő, végeláthatatlanul tekeredik kifelé. Hol az olló?
MARGIT
Kalapácsot hozva, belép a szobába. Tökfej! A fiókban, alul…
ANI
Előrántja az ollót, nyiszálja az anyagot. Ez nem vág!
Ani tépi, a géz ezerfelé húzódik, rálép, olyan, mintha egy fehér angyalszárnyba gabalyodna.
LAJOS
Ötven körüli, elegáns férfi, orvosi táskával belép. Szia, Mama, szia, Papa…
ANI
Beletekeredve a gézbe. Lali bácsi… Apa… meghalt…
LAJOS
Jaj… borzalmas… Nem bírom… Hulla vagyok… Táskáját leteszi fáradtan. Reggel a gőzben voltam… Te… Most van olyan gőz, ahol az ember egészen meztelen… Anyaszült meztelen…
LAJOS
Na… Két kezét maga elé tartva, megütközve Ani kitörésén. Kivan ilyenkor az ember… A műtőben remeg a kezem… Persze, azért sok kis halált okozok… Kis életeket olt ki az ember… Ilyen kis életeket… Mutatja a két ujja közt, milyen kicsit.
LAJOS
Pokoli… Akár hiszed, akár nem, bőgni kezdtem… Szabályosan könnyezni… Fölemeltem egy srácot… így… Fölemeli Anit a derekánál fogva, de alig tudja tartani.
LAJOS
De… – Kifulladva – de… így… – Elejti Anit – és nem bírtam! Mintha megszakadt volna bennem valami! Hogy meghalhatok… az jutott eszembe… És meg is fogok halni! Rákiált a lányra. Akár akarjátok, akár nem… meg fogok halni!
LAJOS
Mit Lali? Tudni akarod? Sose akartam orvos lenni! Érted? Soha! Gyűlölöm a vért… gyűlölöm a halált! És sose volt senkim! Ordít. Gyula! Keserűen legyint. Ennyit nem értett belőlem! Vagy az öreglány?
ANI
Odaszalad hozzá. Bár sose jöttél volna haza! Befogja a száját, de Lajos durván lerázza a kezét, a huzakodás intim, testi jellegű.
LAJOS
Apa… Csak embert akart belőlem faragni! Beilleszthető embert!
ANI
Gyerek vagy… érted? Gyerek!
LAJOS
Odarohan egy székhez. Itt ült… Ezen a helyen ült. Rám nézett. Azt mondta, Lalikám… ne légy orvos… Vészjósló hangon. Te magadon se tudsz segíteni! Hát nem bírok egy gyereket fölemelni! Lali… – Idézve – te félsz… Félek? Hogy én félek? Hisztérikusan nevet. Mitől félnék? Én mitől félnék?
Kopácsolás kintről, majd zagy robajjal lezuhan a létra. Gyula a derekát fogva bevánszorog.
GYULA
Rád aztán számíthatunk.
LAJOS
A kanapéra ül. Szevasz. Jaj, hulla vagyok.
MARGIT
Bejön, Ani kiszalad. Egy lavórt hozzatok! És ez a temetés!
LAJOS
Jaj. Milyen temetés? Jaj. Ma van a temetés? Pont ma? Kopácsolás hallatszik. És ez a zaj! Egy perc nyugalmam nincsen!
ANYA
Kintről. Sándor, mért haltál meg?
Kopácsolás.
LAJOS
A falra néz. Innen is be kell ragasztani, gyerekek! Hát átüt a víz! Azt akarjátok, hogy ez a szoba is tönkremenjen?
LAJOS
Hát ott a géz, vágjátok el azt a gézt!
Gyula elnyiszálja a gézt.
LAJOS
Vezényel. És egy lavórt!
Ani hozza.
És ott van a ragtapasz a táskámban.
Margit és Ani a ragtapasszal küszködnek.
Ne úgy! Ott az olló az asztalon!
MARGIT
És elveszett a kulcs.
Kopácsolás.
MARGIT
A kriptakulcs. Nem lehet kinyitni a kriptát! Kifelé a lavórral.
LAJOS
Ani… innen ragaszd be… Ott… Állj fel egy székre… Keresztet rajzol a levegőbe. Így…
GYULA
Behajol a létráról a szobába. Rád aztán számíthatunk!
Ani felmászik egy székre, nagy fehér kereszt alakban tapasztja be a foltot.
LAJOS
Én nem tehetek róla, hogy nincs meg a kulcs! És egy vödröt is hozzatok!
GYULA
Bejön, csupa fehér por, tisztogatja magát. Tiszta kosz vagyok… Szétmegy az egész. Szétmállik itt minden… Samu elvesztette a kulcsot.
LAJOS
És? Ott fönn is erősítsd meg! Anihoz megy fáradtan, átfogja, tartja, hogy ne essen le.
GYULA
Kinél volt a kulcs, nem tudod?
LAJOS
Samu temetett mindenkit.
GYULA
Hát most nem temet. Pedig azért hívtuk.
LAJOS
Hát nem Péternél volt a kulcs?
GYULA
De ő is meghalt! Csak nem vetted észre.
MARGIT
Bejön, a tele lavórral. Hogy nem tudtad elintézni, hogy a biológusok a saját halottjuknak tekintsék? Most nem tudjuk eltemetni. Kimegy a konyha felé.
GYULA
Ide is úgy jártál, mint egy idegen. Csodálkoztál, hogy egyáltalán élünk… Meg voltál lepve, hogy egyáltalán vagyunk… Hogy van apád! Visszafojtott, aztán Anira kiált. Gyere már le onnan!
Ani lekászálódik.
Várhattak! Idejében megérkeztél.
MARGIT
Ahogy bejön, Anira kiált. Te meg vegyél föl egy tisztességes ruhát!
Ani flegmán kimegy.
LAJOS
A kanapéra dől. Jaj… Hulla vagyok…
LAJOS
Nyolc nő volt ma délelőtt…
GYULA
A telefonkönyvet forgatja. Nem tudnád elintézni, hogy a Biológiai Intézet temesse? Nem tudjuk kinyitni a sírt! Te orvos vagy.
LAJOS
Én nyissam ki a sírt?
MARGIT
Gyulának. Csinálj már valamit! Csak lapozol!
GYULA
Tárcsáz, közben jelez Lajosnak, hogy beszéljen. Te orvos vagy. Halló! Temetkezési Vállalat?
ANI
Szürke térdnadrágban jön be, Lajos elé áll. Szép?
GYULA
Lajosnak. Te mégis orvos vagy… Kérem… – A kagylóba – egy temetés lenne. Ma. Fél négykor. Csóka! Az, az, igen. Nem megyünk. Vagyis nem jó nekünk ez. Nincs meg a kulcs. Amivel kinyitnánk a kriptát. Mi se tudtuk előre. A sógorom elvesztette… vagyis szegény apám sógora. Nem tehetek róla. Itt olyan felfordulás van, csőrepedés is…
ANI
Lajoshoz. Jó lesz ez a ruha?
GYULA
Most a ruhával jön! – Bocsánat, nem oda mondom! Kimaradtam a munkából, az is anyagi veszteség… A bátyám csak most jött haza… Integet Lajosnak.
LAJOS
Átveszi a kagylót. Halló! Kérem szépen… doktor Csóka vagyok… Visszamondjuk a temetést… Hogy mért? Margitékhoz, akik összevissza mutogatnak. Mért is?
GYULA
Aninak, aki bemegy a szobába. Nézd már meg, nem csöpög-e?
LAJOS
Csak nem akarják nélkülünk megtartani a temetést? Hogy ki vannak rendelve a sírásók? Hát… én magam is orvos vagyok!
MARGIT
Mit képzelnek? Átveszi a kagylót, közben igyekszik végre blúzba bújni. Jó napot… én a menye vagyok az elhunytnak… Én nem tudom, mihez kezdjek. Én nem bírom tovább ezt a hercehurcát… Kiabálva. Súlyos beteg vagyok! Az első férjem is meghalt… Sose volt egy nyugodt percem…
Samu jön vissza, két karján föltornyozott konzervek, vagy tizenöt. Megbillennek, lezuhannak.
Gyula szedegeti a konzerveket.
Könnyezve ölelgetik egymást. Gyula szét akarja választani őket.
GYULA
Most ne ölelkezzetek!
MARGIT
Nem hallani semmit!
GYULA
Samukám, csinálj már valamit! Folyik a víz! Indul a másik szoba felé, húzná Samut.
MARGIT
Samut a telefonhoz húzva. Nem akarják az égetést…
SAMU
Nem akarják? Átveszi a kagylót. Halló! Ki beszél? Bodrogi Erik? Samu vagyok, Samu, Füredről! Szevasz! Nem akarjátok elégetni a sógoromat? Köszönöm. Na, azért. Rendes vagy. Nagy ember volt! A félelem ellen volt egy találmánya, de ez mellékes. A Müller Tóni meg képviselő lett! Most találkoztam vele a Rudasban! Most mondd meg! Ócska ruhát? Bevisszük. Feleséged, Klári? Jaj, szegény… Hát azért… Kézcsókom… Leteszi a kagylót, a többiek gratulálnak neki, ölelgetik.
SAMU
Sajnálom… A feleségének eltört a medencéje… Állítólag sose lesz belőle ember…
Rövid szünet. Kint a lavór nagy robajjal a földre zuhan.
ANYA
Bebotorkál. Nem tudjuk elfordítani a csapot… Sándornak volt egy nagy fogója… Lajosra. Na, te is jókor jössz. Csak a nőket hajszolod. Kalapács a kezében.
LAJOS
Megcsókolja Anya homlokát. Dehogy hajszolom.
A kereszt alakú ragtapasz mellett szivárog a víz.
Ez így nem jó… Van ott egy csap, csak be van rozsdásodva… és a csap mellett van egy rés!
SAMU
Majd én megcsinálom! Elveszi a kalapácsot. És valami ócska ruhát kell bevinni. Egy rongyos holmit, azt mondja. Bemegy a másik szobába.
GYULA
Anya, keressetek valami régi ruhát…
Kalapácsütés hallatszik.
SAMU
Visszajön, porolja a kezét. Elállt. Nem akart megfordulni a csap.
ANYA
A szekrényhez siet, kinyitja, válogat, kiemel egy fekete ruhát. Ez jó lesz?
MARGIT
Egy avatag ruha kell… Amiért nem kár… Ez új…
ANYA
Disznók. Visszaakasztja, kivesz egy világos zakót. Ez jó lesz?
SAMU
Olgám… Hogy gondolod? Ezt? Elveszi a zakót.
LAJOS
Elveszi Samutól. Nem baj, ne vacakoljunk…
GYULA
Igaza van Samunak… Elveszi Lajostól, Anyának adja.
ANYA
Szerencsétlenek. Visszaakasztja a szekrénybe.
MARGIT
Gyűrött zakót vesz ki, Ani kezébe nyomja, aki a tükörnél babrál. Ez a jó! Lyukas is! Majd Ani beviszi oda, ahol Lalival voltatok a Kerepesi úton!
Anya bezárja a szekrényt.
GYULA
Menj már azzal a vacakkal! Tűnj már el!
ANI
Indulófélben. Ilyenkor jó vagyok! Kezében a ruhával nyomorultul áll, ahogy rákiáltanak, kimegy.
Belép a Lelkész.
LELKÉSZ
Átlátszó nylonszatyorban hozza a kellékeit, füstölőt, csöngőt, a kilógó miseruha a földet súrolja. Dicsértessék… Siettem.
MARGIT
Nem kellett volna. Kimegy a konyhába, Anya a szobába.
LELKÉSZ
Mert ki kellene még mosni ezt a ruhát. Kiszed a szatyorból egy gyűrött miseinget.
GYULA
A Lelkésszel ügyetlenkednek, majd összenyalábolja a ruhát. Margit! Margitkám!
LELKÉSZ
A házvezetőnőm leutazott Csopakra.
SAMU
Hát az ott van minálunk! Hogy hívják a kedves… nagyságos asszonyt?
LELKÉSZ
Hunyadi Józsefné.
Margit bejön.
SAMU
A Hunyadiék! Ismerem az öreg Jóskát…
SAMU
Meghalt a Jóska? Nahát! Mindenki meghal! Két éve még ott ittunk a pincéjében!
LELKÉSZ
Ott halt meg. Kénezte a borát, megmérgezte a gőz.
GYULA
Vidd már… Margit kezébe nyomja a ruhát.
LELKÉSZ
Egyek vagyunk a szenvedésben. Gondolja, amíg megtaláltam! Szét kellett túrnom az egész lakást. Olyan kupi van ott, azt se tudom, melyik a kehely…
SAMU
Előveszi a pálinkásüveget, kortyol. Ez az…
MARGIT
Úgysem lesz temetés.
LAJOS
Tisztelendő uram, azért megkínáljuk egy kupicával…
SAMU
Nyújtja az üveget, közben Lajos poharat keresne. Nem kell neki pohár!
Lelkész húz egyet.
GYULA
Arról van szó… hogy… nem temetjük…
LAJOS
Nem tudjuk temetni.
LELKÉSZ
Nem lesz temetés?
SAMU
Sajnos. Elvesztettem a kulcsot… El kell…
MARGIT
Belép. Hamvasztás lesz. Az nem jó? Visszaviszi a Lelkésznek a miseruhát.
LELKÉSZ
Nagyszerű! Úgy értem… akkor lesz idő ezt rendbe tenni… Féltem, hogy nem szárad meg háromig… Szertartás akkor is kell. A lélek nem távozhat Isten békéje nélkül.
MARGIT
De maga igen. Kimegy az előszobába.
GYULA
Ne haragudjon rá… Annyit dolgozik, olyan fáradt… Sokat sírt.
LELKÉSZ
Nyúl az üvegért. Még.
SAMU
Aki éppen húz az üvegből. Tessék.
GYULA
Gyötri magát… A veséjével sincs rendben…
GYULA
Gyerekkorában vesegyulladása volt.
LAJOS
Most meg az epéje nincs rendben.
GYULA
Na. Most meg az epe.
LAJOS
Nem. Ez az asszony. Kimutat. Aki kiment.
LELKÉSZ
Jó asszony. Most mit csinálunk?
LAJOS
Mentegetőzve. Hát talán… Pihenünk… Látja…
GYULA
Mi nagyon fáradtak vagyunk…
GYULA
Ugye… a hagyatékot is össze kell írni, át kell vizsgálni…
LELKÉSZ
Ráérnek. Kártyázzunk! A farzsebéből egy pakli kártyát húz élő. Tudnak alsózni?
LAJOS
Remek! Hogy szeretett az öreg alsózni!
Rendezkednek, az asztalt középre húzzák, ülőhelyeket készítenek, sebtiben körülülik az asztalt, a Lelkész oszt.
GYULA
Legalább nem gondolunk addig a gyászra.
SAMU
Szegény Sándor, milyen merészen játszott!
Játszanak.
Újabb lapokat szednek föl.
LELKÉSZ
Figyelmeztetően. A parti vagy az abszolút?
LAJOS
Az abszolút. Makkra kellett volna mennem.
LELKÉSZ
Nem lehet közben beszélni.
SAMU
Kvart. Kontra játék.
LAJOS
Mért nem hagysz játszani, én kontráztam!
SAMU
Ne mondjam be a kvartot?
LAJOS
Hát nálam van a lap, ha én kontrázom az abszolútot!
SAMU
Most ezzel jön! Hátha nálam is van lap?
LAJOS
Mért mondtam be a kvartot, mert nyerni akarok, nem?
SAMU
Akkor miért nem kontráztad meg a partit is?
LELKÉSZ
De uraim… játsszunk!
GYULA
Rekontra játék, béla-kassza.
SAMU
Hozz már valamit, amire írni lehet, nem fogunk itt pénzeket váltani!
GYULA
Anya, anya! Adj már valami füzetet, amibe írni lehet!
ANYA
Bebotorkál, körülnéz, a polcról egy noteszt vesz elő, odaadja. Vizünk se lesz. Kibotorkál.
SAMU
Nem tudod írni! Kikapja a kezéből a noteszt, huzakodnak.
LELKÉSZ
Én most úgyis szabad vagyok… Én írom!
EDIT
Beront. Lalikám! Itt vagy? Átöleli hátulról a nyakát. Mi lesz velünk?
EDIT
Én itt maradok! Nem hagylak egyedül a nagy gyászban! Nem lesz temetés?
SAMU
Égetni kell. Három nap. Ütöm a királyt!
EDIT
Égetni? Remek! Akkor maradok. Nem bírok otthon meglenni.
Gyula meg a Lelkész a noteszon huzakodnak.
Veled akarok lenni!
EDIT
Mindig. Nem hagyhatlak magadra.
MARGIT
Beront. Mama, ezt nem adhatja oda nekik!… Ez emlék. Egy ív papírt lobogtat. Itt van ez a lap, erre írjanak. Anya kezébe nyomja a noteszt.
ANYA
Igazad van! Elzárja a szekrénybe. Mindent el kell zárni… Kifelé botorkálva. Stricik.
A kártyázók egymásra mosolyognak, bólogatnak.
EDIT
Féltem, mi van veled, ugye, nem baj? Csak sírok és sírok… És tudod, Jugoszláviába is el kell mennünk nemsoká… Elgondoltam, hogy bírod, mi lesz veled nélkülem? Melletted akarok… – Szipogva – még a sírban is…
MARGIT
Feküdni… Legyint, kimegy.
LAJOS
Jó. Most ne zavarj. Látod… dolgozunk. Feküdj le oda a kanapéra, majd ott alszol. Legalább lesz Anyával valaki.
Edit a kanapéra kuporodik, zsebkendőt borít a szemére.
GYULA
És mi?
Lajos legyint.
Béla-kassza, rekontra.
GYULA
Dehogyis, akkor mondtam volna. A parti. Gyerünk.
LAJOS
Nem lehet gyerünközni, ha abszolútot mondtál!
GYULA
Nem arra mondom, hanem hogy tegyetek!
Lejátszották, a Lelkész ír, Lajos oszt.
SAMU
Szegény Sándor… emlékszem, egyszer lenn játszottunk éppen Hunyadival… Visszatartotta az ászt! Nem mert bevágni! Félt! Hogy mitől? Mögötte ültem, de félt! Makk.
LAJOS
Hátraszól. Nem kell hazamenned? Közben az ajtót is figyeli.
EDIT
Beburkolózik a plédbe. Nem, nem!
SAMU
Kontrázom a százast. Figyelsz, Lali, vagy…
LAJOS
A százas elölről tizenhat pont.
LELKÉSZ
Vannak, kvint, rekontra parti, rekontra százas. Bemondom az ultimót.
Ani megrakodva bejön, cipővel, ruhával, inggel, zoknival, meglátja Editet, félrehúzódik egy zugba.
GYULA
Samunak. Mit kontrázol kézből, ha kvintje van?
SAMU
Tudhatom én, hogy kvintje van?
LAJOS
Akkor neked semmid sincs.
SAMU
De igenis, ez kontra lap!
GYULA
Mögötte ülsz, megvárhattad volna hátulról!
LAJOS
Épp így fogunk veszíteni. Hát már ezt se tudod fölülütni!
SAMU
Kiabálva. Az első lapot üssem fölül? Hát hülye vagyok?
GYULA
Nem tudom. Mindenesetre, tököd sincs…
Ani bömbölve sírni kezd, Margit bejön.
GYULA
Gyerekek, ne zavarjatok a sírással! Ez lehetetlen! Hát nem tudok kártyázni!
MARGIT
Még el se ment. Most mit bőgsz?
Ani zokog, Margit föléje hajol.
GYULA
Lajoshoz. Már hullik a férgese, figyeled?
MARGIT
Anihoz. Nem érsz oda időben! Mire vársz?
GYULA
Gyerekek, így nem tudok játszani! Most sírtok?
MARGIT
Hát szerette a nagyapját, nem sírhat?
Ani csendesen kimegy.
SAMU
Szerette. Mi is szerettük… Lajosnak Gyuláról. Most mért nem ken, most itt van. Mire vár?
GYULA
Arra várok, amire akarok! És hogy a tízest hazavigye?
MARGIT
Fejcsóválva nézi Gyulát. Gyula, te megint csak vesztesz?
SAMU
Kenj már valamit, az istenért, mire vársz? Mi az istenre vársz? Ordítoznak. Elmúlik az egész élet!
LAJOS
Még a „tous les trois”-ja is meglesz! Behajtja a kilencest! Kiabál. Hátha nála van a kilences! Samuhoz, Gyulára mutatva. Hát hajtsátok, meglesz az ultimója is!
LELKÉSZ
De uraim! Halott van a házban!
Függöny
Néhány nap múlva. Éjszaka van, de egy saroklámpa ég. Összezsúfolt bútorok a színen. A jobb oldali ajtó mellé egy heverőt hoztak be, azon Anya alszik. Ani a kanapén, Lajos és Edit nem messze tőle a bal sarokban, egymás mellett a heverőn. Gyuláék a másik szobában. Nyögések, hánykolódások, horkolás. A falióra hosszan üt. Álmában Lajos felnyög: „Nem… Nem akarom!” Edit fölébe hajol, megsimogatja a homlokát, megcsókolja: „Nyugodj meg… kedves!” Csend, az óra jár, alszanak, horkolnak. Nyílik az ajtó, Samu jön be rajta, óvatosan kézen fogva vezeti Ilonkát, aki húzódozik, de riadtan követi. Suttognak.
SAMU
Ne izgasd magad. Alszanak.
ILONKA
De… szégyellem magam.
SAMU
Nem kell. Itt elalhatsz… Jó család. A mikroszkóp aljában van a notesz…
ILONKA
Nem a zakóban, a világos zakóban?
SAMU
Ne azzal törődj! Hivatalos személy vagy, nektek… kell a mikroszkóp… már csak emléknek is…
SAMU
Lefekszel… az intézet nevében.
SAMU
Nem tehetek róla. Megnézi egyenként az alvókat, csóválja a fejét. Rengetegen vannak megint. Anyához megy, gyöngéden megrázza. Olga! Olga!
ANYA
Jaj, istenem! Sándor?
SAMU
Sándor meghalt. Én vagyok az, Samu.
ANYA
Jaj. Jaj, Samu, de félek… Azt álmodtam, Sándor egy villamos alá került… Nagyon magas volt a villamos, elfért alatta. Istenem… Sír. De vérzett az arca.
SAMU
Én vagyok. És nem vérzik az arcom. Ne izgasd magad.
ANYA
Nyersen. Mit akarsz? Azt mondtad, ma szállodába mész. Nincs hely.
SAMU
Igen… de… ez… a… Előhívja Ilonkát. Az Ili… az Ilonka…
ANYA
Ki ez? Kurvákat hurcolsz ide fel?
SAMU
De ő nem… Nem tud hol aludni… A szállodák tele vannak küldöttekkel… Nemzetközileg…
ANYA
Hát ezt nem élem túl. Alig halt meg Sándor, és te nőket hurcolsz ide?
SAMU
Olgám, elment a HÉV. Nem tud hazamenni. Elhozta a segélyt.
SAMU
Ti küldtetek be a segélyért… – Hangosabban – hogy én el tudom intézni.
EDIT
Félálomban. Félek, Lali… Nem lehet itt aludni.
ANYA
Csaknem kiabál. Nem! Az igaz! Nem elég egy is ilyenből a házban?
Samu csitítja, Ilonka menne, Samu utánakap, közben Anyát hámozza ki az ágyból.
SAMU
Suttog. Ezen van matrac… letesszük a földre.
ANYA
Borzalmas, Mit azon? Itt akarsz?…
ANYA
Hogy mért nem én haltam meg?! Én aludjak a nővel?
ANYA
Mit képzelsz, hát itt gyerek is van!
ANI
Már nem vagyok gyerek, nagyanya!
ANYA
Aludj! Fölébresztetted.
SAMU
Majd én veled alszom… Vagy a földön… Oltsuk el a lámpát.
ANYA
Nem! Nem! Nem akarok sötétben maradni! Elég lesz a sírban…
Samu föltúrja az ágyat, kirángatja a matracokat, leteszi középen a földre. Az ágyneműt is átviszi. Közben mutogat Ilonkának, hogy vetkőzzön, bújjon be az ágyba. Anyát a matracokhoz vezeti, bedugja az ágynemű közé.
SAMU
Na… Itt megpihenhetsz. Nem rossz ez… Mi a fogolytáborban priccsen aludtunk… És szegény Sándor deszkán… Bebugyolálja a nővérét.
ILONKA
Nem lehet megmosakodni?
SAMU
Most nem lehet megmosakodni… Ugorj be, és húzd magadra a takarót.
Ilonka egy kombinéban lefekszik a heverőre, magára húzza a takarót.
ANYA
Hogy ezt is megértem! Sose változol meg. Lassan hatvanéves leszel, de csak nők után kujtorogsz.
SAMU
Ez hivatalos. Vetkőzik. Itt a segély, ezerkettőszáz. Többet adtak. Ilonka retiküljéből akarja előrángatni.
ANYA
Tedd el… Annyit mászkáltál, és kell neked egy új kabát…
Samu lobogtatja a pénzt, aztán visszateszi Ilonka táskájába.
Nem járhatsz ebben a viharkabátban… ilyen nővel.
Samu Anya matraca mellé a földre dob néhány párnát meg takarót, amiket Ilonka mellől rángatott ki. A szőnyegre dobott párnákon helyezkedik el, atlétatrikójában, hosszú alsójában komikusan fest. Nehézkesen forgolódik, azonnal elalszik. Anya feje odaesik Samu oldala mellé.
Sándorral sose féltem. Itt szuszogott mellettem. Egy test voltunk, egy lélek. Éreztem valakit magam mellett… Szép feje volt… Csönd. Üres minden sarok… Borzasztó… Félálomban. Ha később jött meg, akkor is mindig odahajolt, megsimogatta a karomat.
Samu horkolni kezd.
Nem tudom magamnak megbocsátani, hogy életben maradtam. Fiuméban voltunk huszonötben. Vagy később? Vele nem féltem… a tengeren sem… Csönd. Belealszik a mondókájába.
Az óra üt. A másik szobából Gyula lopakodik elő, hálóingben, papucsban. Körülnéz, óvatosan a szekrényhez megy, megpróbálja kinyitni, nem megy. Visszasiet a szobájukba. Lajos átmászik Editen, hogy kívül legyen. Ani hátranyújtja a kezét, hogy Lajosig érhessen. Lajos is nyújtja a kezét, mikor újra nyílik az ajtó. Gyula jön be óvatosan. A szekrényhez megy, kulccsal próbálja kinyitni. Lajos és Ani elengedik egymás kezét. Gyula motoz a záron.
GYULA
É… én? Semmit… Margit fázik. Kellene egy ing.
LAJOS
Fölkel az ágyból, pizsamában. Férfiing?
GYULA
Mindegy. A lába jéghideg.
LAJOS
Ásítva. Minden nő lába jéghideg.
LAJOS
Előrejön, átlép alvó anyján, ahogy mesél a testvérének. Eleinte minden nő lába jéghideg… Csak ha átgázolnak valami folyón… Félnek. Ásít. Hogy mitől? Mitől kell félni? Nem voltak háborúban, fogságban…
GYULA
Apa… Lajos után megy. Emlékszel, mikor hazajött fogságból, milyen kövér volt?
GYULA
Leszállt az állomáson, jött felénk…
LAJOS
A káposzta, az fújta fel!
GYULA
Ilyen… bundabekecs volt rajta…
LAJOS
Mitől félt apa? Ütötték? Lehet, hogy ütötték… Ha az arcba ütnek, nehéz kiállni…
GYULA
Revolverrel az arcba…
LAJOS
Biológus volt. Valami megfoghatót keresett… Amibe bele lehet kapaszkodni…
GYULA
Mindegy. Mikor betegen feküdtem, bejött a kórházba… Abban az átcsináltatott kabátban volt…
GYULA
Abban volt… megfogta a kezemet, mint gyerekkoromban.
Hangja elcsuklik.
LAJOS
Sírással küszködve. Ne bőgj… Téged jobban szeretett.
GYULA
Téged szeretett jobban.
LAJOS
Veled beszélt, mielőtt… elment.
GYULA
Egymásba kapaszkodnak, veszekednek. Téged szeretett…
GYULA
Nem a csók a fontos.
GYULA
Te meg orvos vagy. Semmi se lettem.
LAJOS
Ostoba marha vagy! Alvó anyjuk fölött vitatkoznak. Téged Gyuszikámnak szólított.
GYULA
Lali… Ezt nem lehet tovább becézni. Mit akartál még? „A Lali kitűnőre vizsgázott anatómiából!” „A Lalit kinevezték adjunktusnak…” A Lali.
LAJOS
Anyát szerette… Lenéz rá, majd észreveszi Ilonkát. Ki ez a nő?
GYULA
Horkol. Nem rossz nő. Apa nem csalta meg anyát, mi?
LAJOS
Mit akarsz ezzel mondani?
GYULA
Téged nem kell félteni…
Egymásnak esnének, aztán Lajos lehanyatlik.
LAJOS
Te! Beállították az oxigénpalackot. Akkor már sejtettem. És azok a zöld műanyag csövek! Levegőt! Felnyög.
GYULA
Várj… Kinyitom az ablakot. Kinyitja.
LAJOS
Én vagyok a következő.
GYULA
Ne játszd meg magad! Két éve majdnem kinyúltam.
LAJOS
Dobjuk ki! Az asztalon levő tárcából kivesz egy pénzdarabot. Fej vagy írás?
Lajos földobja a pénzt, nem tudja elkapni, elgurul, lehajol, keresi, Gyula is, négykézláb mászkálnak, átlépnek az anyjukon, nem találják a pénzt.
LAJOS
Azt hiszem, ezen a pénzen nincs is fej…
GYULA
Csak írás… Köhög. Hogy mért ugatok? Szétszakad a gyomrom.
LAJOS
Belekapaszkodik a testvérébe. Nem akarok egyedül megdögleni! Nem akarok!
GYULA
Nem lettem semmi! Egy csónakot szeretnék… A Balatonon… Apa azt mondta…
LAJOS
Ne apázz!… Pénz kell?
GYULA
Önkéntelen mohósággal. Sok pénz!
LAJOS
Nyisd ki a szekrényt.
GYULA
Kieveznénk a Balatonra… Köhög. Küszködtem…
LAJOS
Ne köhögj… Apa… emlékszel… azt mondta, mindennek megvan a maga menete… azt hitte, hogy le lehet győzni a félelmet… próbáld meg… Szemben állt a vallatótiszttel. Azt mondta neki, agyon fogja lőni, mondja el a Miatyánkot… De ki tudja végig a Miatyánkot?
Egymásba kapaszkodnak, Gyula a kulccsal matat a záron, Lajos Ani kezéért nyúl.
Margit jön a szobába, felöltözve, felgyújtja a villanyt, kivilágosodik, mindenki riadtan szedelőzködik.
MARGIT
Mi az, verekedtek?
Gyula és Lajos szégyenkezve szétugranak. Anya felül a matracokon.
ILONKA
Csak a segélyt hoztam el…
Samu feltápászkodik mellette, visszazuhan, újra felkel atlétatrikóban, a magára terített viharkabátban.
SAMU
Ilyen kabátban járok!
LAJOS
Ilonkának viszi Edit nagykabátját. Majd veszel egy új kabátot! Kedveskedve Ilonkára erőlteti a kabátot.
EDIT
Ne, ne! Baby-dollban föltérdel a heverőn. Az az én kabátom!
LAJOS
Csak amíg… kimegy mosakodni… Nem fázik?
MARGIT
Editnek. Tudod, mi mindent láttam én már?
GYULA
Hogy elvegye a helyzet élét. Hozz már be valami reggelit! Éhen döglünk!
MARGIT
Nekem akarsz valami újat mondani? Kimegy a konyhába.
LAJOS
Anyához megy, akinek a főkötője egészen félrecsúszott. Úgy nézel ki, mint valami bohóc! Ani!
Ani odaszalad hozzájuk, pizsamában, segédkezik, Anyával kiviszi az ágyneműt.
SAMU
Rászól Ilonkára. Ágyazzunk be. Fázom. Előveszi a laposüveget, húz belőle. Ilonkának nyújtja, aki a heverőbe ágyaz.
LAJOS
Az elgurult pénzt keresi, fölemeli. Írás!
SAMU
„Meglásd, meglásd… ó… ó… Sá… ámuel…”
Edit összerendezi a heverőt, kanapét. Samu odaviszi neki az üveget. A lány iszik.
MARGIT
Be, nagy tálcán hideg ételek. Hova sietsz? A férjedhez? – Na. Egyetek. Én nem tudok a semmiből ennyi embert etetni! Lajos elé áll, aki százast ad neki a tárcából.
Margit tüntetően kivonul.
ANYA
Be, rendetlenül felöltözve, lábán fél bundacipő, lecsúszott harisnya, színes mellény, férfibekecs. Elmentek?
GYULA
Dehogy megyünk… A kanapét rendezi.
LAJOS
Nem hagyunk egyedül, ne félj.
GYULA
Jaj, Anya, öltözz föl rendesen! Csak összeszedjük a hagyatékot! Bekíséri a másik szobába.
EDIT
Ilonkához. Hol itt a W. C.?
Kimennek. Ilonka felöltözve tétován áll, Lajos bambán hallgatja.
ILONKA
Úgy volt, hogy… harisnyanadrágot is veszek… anyámnak. Ízületes… és nincs olaj. Nem tudja kezelni a kályhát. A verandáról nagyon befúj a szél… Üveges a veranda.
ILONKA
Üveges verandánk van, Pomázon. Szép, csak hideg… Nem tudom, mi lesz vele? Nem tudom. A fogait is meg kell csináltatni… És a kertet se vállalja senki. Én szoktam fölásni… Ő nem nagyon tudja még a háztartást sem ellátni, és ketten élünk ott… Most meg a fogai is…
ILONKA
Volt egyszer kinn nálunk… Azt mondta, gyönyörű. Egyszer csak fölbukkant. Anyámnak virágot hozott… Azt mondta, csak erre járt… véletlenül. Ott állt az udvaron…
ILONKA
A professzor úr… Abban a kabátjában…
ILONKA
Még azt is mondtam neki… meg kéne csináltatni a kerítést… – Hangosan – bejönnek a kutyák! Kiássák a kerítés alját, és… ketten vagyunk… Sivár az egész környék, poros…
LAJOS
De ott szépek a hegyek… szép a kilátás…
ILONKA
Szép… Fitymálóan legyint. Akkor azt hittem, minden rendbe jön… A retiküljéből kivesz egy kis gyógyszeres üveget, elejti.
LAJOS
Ne féljen… Fölveszi az üveget, megfogja Ilonka kezét. Majd hazaviszem kocsival…
ILONKA
Az intézetből jöhetett… Csak jártunk körbe az udvaron, azt mondta, hetvenhétszer elölről kell kezdeni… Einstein is így tette, mondtam erre én, persze ő nevetett… és eltörött a szemüvege… Valahogy egy hirtelen mozdulatot tett, és leesett a szemüveg a földre… Persze én megijedtem, de ő fölkapta, visszatette, és az üres kereten át pislogott: „De azért még látunk!”
LAJOS
Megérinti a vállát. Mondtam, hogy hazaviszem…
ILONKA
Megy a HÉV is, gyakran… Kimegy az előszoba felé.
Ani bejön pongyolában.
ANI
Ahogy Lajos mellett elmegy, szinte fellöki. Nem lehet itt sehol se felöltözni! Pongyolája alatt, háttal, fölveszi a harisnyanadrágját.
LAJOS
Csak apámról beszéltünk… Meg vagyok zavarodva. Ez a halál… És te csak itt pucérkodsz… Átöleli.
ANI
Hagyj már békén! Inkább egy állást szerezzél!
LAJOS
Leül a heverőre. Állást?
ANI
Hát tudod, hogy nem vettek föl! Nem megígérted, hogy odaveszel magadhoz?
LAJOS
A kórházba? Hát az nem neked való hely!
ANI
Előtte áll. Mindegy! Hát ennyit nem értesz?
LAJOS
Zavarodottan. Mi is van ma? Péntek? És mikor lesz elseje? Átöleli, maga mellé húzza. Te… az egy olyan sötét hely… Kiábrándító, ami ott folyik. Hát ahhoz gyomor kell… Ráhajol.
ANYA
Bejön. Hagyd, fiam, azt az Editet békén. Nem vagy már húszéves. Még ottmaradsz közben.
Lajos felugrik, rátakarja Anira a takarót egészen, anyját visszatessékeli.
ANYA
Vigyázz, fiam… Olyan rossz bőrben vagy. Nem éri meg…
Lajos rácsukja az ajtót, aztán a székre rogy.
ANI
Odaszalad hozzá. Rosszul vagy?
LAJOS
Csak a szívem… A szokásos… Itt… Dörzsöli. Nem jutok már én el… messzire…
ANI
Dehogynem! Majd én vigyázok rád!
LAJOS
Jaj… gyerek vagy… Gyerek.
SAMU
Felöltözve be. Csak nem halsz meg te is?
LAJOS
Nem… most nem… Hirtelen durván rákiált Anira, mintha szégyellné a gyengeségét. Menj már öltözni, Ani!
ANI
Fölveszem a kék ruhám, jó? Tétován kimegy az előszoba felé.
SAMU
Mi az, itt mindenki meghal? Igyál! Előveszi a laposüveget, előbb gyorsan húz belőle, aztán Lajosnak adja, az nehézkesen nyeldekel. Előbb nekem kell meghalni… Megvan a sír, elég drága volt, de megvettem. Vidéken szép a temető. Azért nem jövök fel. Minden évben rendbe teszem, tavasszal meg halottak napján. Rendesen körülültetem fűvel… meg rózsát bele.
LAJOS
Szép lehet… Lassan felöltözik a fotel mögött.
SAMU
Gyönyörű… Egy főmérnök meg egy alezredes között fogok feküdni… A nevem meg a születési dátumom ki van írva… dőlt arany betűkkel… Szép, meg kell adni… Hatezerbe került… eddig.
SAMU
Meg. Te… A közelben csupa úriember fekszik… valakik. Hárommal arrébb egy miniszteri osztályfőnök. Rendes ember volt, részt vett a földosztásban, csak a szíve nem bírta.
SAMU
Víz? Tölt neki. Nem ér semmit. Milyen koporsót akarsz?
SAMU
Torpedót csináltatok… Láttad azt a faanyagot a szomszéd ravatalozóban? Az még tölgy… Lekopogja az asztalon. Torpedó II. Elegáns! Nem kell ezüst… Túl díszes, te se csináltass. Lajoshoz hajol. Te… nehogy Sárit mellém fektessétek!
MARGIT
Bejön a teával. Itt a tea…
MARGIT
Mit csináljak? Én nem tehetek róla!… Kimegy.
GYULA
A szobából be, felöltözve. Mi ez, ennyire rosszul vagy? Megragadja Lajost, aztán visszaejti, mint egy rongybabát. Előbb még meg kell beszélnünk a hagyatékot! Fölvesz egy kolbászdarabkát, beleharap, kenyeret tör. Egyél te is, talán az használ. Lajoshoz viszi a kolbászt, az elfordítja a fejét. Akkor te.
Samu leharap egy falatot, mohón eszik.
SAMU
Kenyeret is adj… Nem tudom így lenyelni.
Gyula levág egy darab kenyeret, odaadja Samunak.
GYULA
Csak már túllennénk. Nem bírom az emlékeket. Eszik. Mi az istent csináltok kinn?
ANYA
Előbotorkál, díszesen felöltözve, nagy csipkegalléros fekete ruhában. Csak ez van? Sajtot vág, eszik. Kávé?
GYULA
Most nincs kávé, anya! Örülünk, hogy élünk. Kimegy.
SAMU
Ide ülj, kényelmesebb… Hát itthon vagy!
ANYA
Legyint. Otthon. Csak a sírban lesz. Te mikor akarsz hazamenni?
SAMU
Megyek… Csak gondoltam… elosztjuk a hagyatékot… Segítek… neked…
MARGIT
Be, utána Ani, Edit, Ilonka. Egyetek.
ANYA
Hunyorogva. Ennyien vannak?
A nők szétszélednek, Ani Lajosnak viszi a cipőjét, ruháit. Edit Anyához megy, kezet csókol, az lerázza a kezéről, Ilonka illedelmesen egy székre ereszkedik, Samu kedveskedve veszi körül, kenyeret vajaz, teát tölt, Margit csípőjére tett kézzel áll fölöttük.
LAJOS
Valamit be kéne vennem…
Ani sietve gyógyszert hoz neki, vizet. Mindenki eszik, kapkodják az ételt, nem mohón, de sietősen.
ANYA
Jóízűen falatozik. Siserehad.
LAJOS
Félrehúzódva ül, rézsut az evőknek.
Mindenki a maga temperamentuma és hangulata szerint eszik. Hosszú néma jelenet, evőeszközök zörgése, jóízű evés.
Utána Lajos szólal meg, mintegy magának, a többiek oda se figyelnek.Két napot egybe nem vállalok, az biztos… A széken elnyúlva. Mit akarnak azzal az ajtóval a lift mellett? Majd hallgathatom az állandó csapódását… Nagyot nyújtózik. A lóversenyt is abbahagyom… Hányok, ha csak a hegyekre gondolok… Jugoszlávia… ötödször… Az a rohadt tenger is… Szünet. Julikát még megteszem… szépen fut… De Nérót már nem…
SAMU
Remek ez a fasírt, meg kell adni…
Csend, esznek.
LAJOS
Én nem leszek főorvos, azt tudom… Pedig szegény öreg hogy akarta! Kuncog. Csak ő hitt bennem. Legyint. Vége az ügetőnek… Én szedjek gyógyszert? Minek? Szünet. De azt a szemetet, azt kirúgom… Dühösen. Érdemes volt… Éjszaka rájöttem… Kirúgom azt a Gadónét! Felkiált. Ezt már biztosra veheti! Ki van rúgva! Agyamra megy a tisztasága. Minden évben kimeszelteti a konyhát… köszönöm! Mint falun! Hát mitől fél? A bogaraktól? Olyan öreg, mint egy… bábaasszony! Nem emelem a fizetését, nem megyek haza vacsorázni… Szünet. De miért ne igyak? Szegény öreg féltett, hogy iszom… Mit féltett rajtam? Nevetgél. Van rajtam valami féltenivaló? Kár, hogy nincs gyerekem… Szünet. Megvilágosodott, Gadóné! Ki van rúgva! Érdemes volt… Éjszaka rájöttem… Vége az ügetőnek…
GYULA
Bejön, egy nagy borítékot lobogtat a kezében. Na… Halálom után felbontandó!
SAMU
Hű, de meleg ez a rohadt tea! Elejti a bögrét.
GYULA
Figyeljünk ide, isten nevében. Mindenki itt van, akit érint, akit érdekel… Apám… – Megbicsaklik a hangja – itthagyott bennünket.
Edit felsír.
MARGIT
Most ez mit sír? Nem is rokon.
SAMU
Fektesse már le valaki ezt az asszonyt… nem bírja… Még rosszul lesz itt közben. Inkább igyon valamit.
EDIT
Gondolja, használ? Iszik.
GYULA
Apa… tudjátok… Megint elérzékenyül.
MARGIT
Most sírsz, vagy olvasol?
SAMU
Hagyott végrendeletet?
ANI
Meglöki a vállával. Hát azt olvassa!
EDIT
Ilonkához, zörgés közben. Te hallasz valamit?
ILONKA
Gyámoltalanul. Elment a HÉV, nem tudtam már hazamenni.
GYULA
Kiáltva. A halál az egyetlen dolog, amivel szembe kell néznünk!
SAMU
Ezt ő mondta, vagy te mondod?
GYULA
Ebben a borítékban… amit… két hónappal előbb már leragasztott…
LAJOS
Gyerekek, hát nem mindegy?
SAMU
Na de tudnunk kell… Ő nagyon sok értéket hagyott maga után… amit föl kell mérni… Az intézet is kíváncsi… Ugye, Ilonka?
ILONKA
Félénken. Hát… nekem el kell mennem.
SAMU
Ne haragudjatok, Ilonka… az állam nevében…
MARGIT
Milyen állam nevében?
MARGIT
Nekem akarsz az állammal jönni?
ANI
Gyöngéden felkelti. Mama… Most ne aludj!
SAMU
Igen! Ő nemcsak a családért dolgozott, hanem az emberiségért! Egy nagyobb közösségért!
MARGIT
Te beszélsz, aki már elvitted az arany cigarettatárcát?
SAMU
Hát nekem adta! Azt ő maga adta nekem a halála előtt!
GYULA
A halála előtt nem is találkoztatok!
SAMU
De megígérte! Nesztek… visszaadom, ha kell… A farzsebéből rángatja elő a tárcát.
EDIT
De ne adja vissza, ha neki ígérte!
ANYA
Hagyjátok… Legyint. Mégiscsak feljött, ő intézte a kriptát.
MARGIT
Nem is tettük kriptába!
SAMU
Az asztalra dobja a tárcát. Csak nem képzelitek, hogy megtartom?
MARGIT
Ő adja oda neki, hogy tartsa meg!
LAJOS
Majd veszünk neked egy másik tárcát. Ez emlék.
SAMU
Hát éppen ez az! Hogy emlék! Ti még nem is éltetek, mikor én vele Torinóban voltam. A vásáron. Én vettem neki!
GYULA
A vásáron? Ilyen értékes holmit!
GYULA
Egy olasz cégtől kapta, nekünk is százszor elmesélte…
SAMU
Fölkapja a tárcát, Anihoz rohan. Most te mondd meg… tebenned még van… még nincs… valami… Itt van az „S” betű, vagy nincs itt? Sárival járunk jegyben. „S”. Nézd meg. Te még látsz, te még hiszel az igaz érzésekben…
Ani elmegy.
Samu Ilonkához. Vagy te… itt kell lennie valahol a bal sarokban.
ILONKA
Nézi a tárcát. Tényleg „S” betű.
MARGIT
Nem szeretted soha Sárit.
SAMU
Most ő mondja! Hát a világon se voltál, négy éve vagy a családban, és te mondod, hogy nem szerettem a feleségemet! Ilonkához futna, aztán hirtelen meggondolja magát, Edithez fordul. Az én… az én Sárimat?
EDIT
Kuncog. Mért? Hátha szerette?
ANYA
Szunyókálásából felriad. Ittam én már kávét?…
ANI
Idegesen felkiált. Olvassa már!
MARGIT
Ne ordíts! Most épp te ordítasz? Gyerek vagy, ehhez te nem értesz!
SAMU
Lehet, hogy ti nem szeretitek egymást, de mi nem így kezdtük! Ma már nem csoda, ha… nem… annyira… De mi az első hat évben azt néztük, hogy hol feküdjünk le!
MARGIT
Próbálj meg lefeküdni itt… bárkivel! Ebben a tömegben!
Anya elalszik.
EDIT
Iszik. Én nem tehetek róla!
SAMU
Mért jöttetek ide lakni? Én gondoztam volna szegény Olgámat! Megsimogatja az alvó asszony vállát.
MARGIT
Sírósan. Hogy mi jöttünk ide lakni? Hallod, Gyuszi? Szegény anyád fölfordult volna nélkülünk… titőletek éhen pusztulhatott volna! Szabadságot veszek ki…
EDIT
Jugoszlávia! Lajos! Elintézted a szabadságodat?
LAJOS
Gyerekek! Mindent meg fogunk oldani!
ILONKA
Felveszi az ajtóban a kabátot. Nem találom a sálamat.
GYULA
Margithoz. Hogy mi nem szeretjük egymást? Hallod, mit mond? Anyjához fut. Hát nem mi gondozunk téged?
SAMU
Paraszt maradtam, hogy el tudjalak tartani titeket! Kibontja Ilonkát a kabátból, visszaülteti egy székre. Nyolc hold szőlőnk volt, dolgoztam látástól vakulásig, még most is ilyen kabátban járok, mint egy vigéc! Egy fityingetek se volt! Apádnak kilógott a feneke a nadrágból!… Olga… Olga a megmondhatója… Igaz? Anyához rohan, az félrebillentett fejjel alszik. Tanár volt… fillérekért! Lalit mi taníttattuk Veszprémben… Gyula gyomrát Füreden kezeltettük!
SAMU
Sose maradtál volna életben nélkülünk! Margithoz. Köszönd meg nekem, hogy ez a férfi él!
Anya alszik.
GYULA
Két tojással küldtetek haza.
SAMU
Olga… hát te vagy a megmondhatója… Disznót hizlaltam nektek, két disznót – Mutatja –, hogy legyen betevő falatotok! Magam vágtam, magam füstöltem, magam töltöttem…
Anya alszik.
GYULA
Kétszáz pengőt fizettünk egy disznóért.
SAMU
Kétszáz pengőt! Legyint. Magam hoztam föl a vonaton, földarabolva, külön a sonkát, a hurkát… földarabolva, mint egy… embert! Mint egy gyilkos… a németek elfogtak, hogy zsidóknak hozom az ételt… itt ültem a Mosonyiban négy napot… Miattatok! Gumibottal vertek!
ANI
Rájuk kiált. Hát én ezt nem hallgatom! Megindul kifelé.
MARGIT
Most ő finnyáskodik! Hát azt hiszed, csak flancból áll az élet? Örülj, hogy ilyen gyerekkorod volt, hogy befogadtak!
MARGIT
Én hálás lettem volna!
MARGIT
Visszahúzza. Hát felnőtt vagy már! Mi a legnagyobb gyászban vagyunk, ő meg húzza az orrát! Tőlünk csak jót láthatsz! Mégis megbuktál a vizsgán!
EDIT
Megbukott? Ilonkához. Jaj, ne haragudj… Itt ültem végig a sáladon… Előhúzza a feneke alól, de elfelejti visszaadni.
MARGIT
Én nem tudom, mi van vele? Szerelmes vagy őrült? Nem volt ez ilyen. Azt hiszi, örökké csecsemő marad?
GYULA
Hagyjad. – Okádtunk a hurkától! Igaz, Lali? Attól lettem beteg. Leromlottam.
SAMU
Te? Hát úgy születtél, hogy alig lehetett rád nézni!
GYULA
Máj nem volt benne, csak rizs… Piros rizs volt a hurka… A kutya… emlékszel, Lali, a kutyánk… az a töpszli… na, hogy is hívták…
LAJOS
Megáll a kavargás, a csöndben mondja. Samu.
GYULA
Na, a Samu is fölfordult tőle!
SAMU
Ilonkához rohan. Rólam nevezték el a kutyájukat!
GYULA
Apa is mondta… A vért aznap megetted, ahogy vágtatok!
SAMU
Hát a vér megromlik! A vért aznap meg kell enni… nem hagyhattam hetekig!
LAJOS
Szerette a vért, hagyjátok.
SAMU
Nem szerettem, ha tudni akarjátok, csak nem akartam kárt.
GYULA
De Lali, hát hetekig feküdtél a hurkától! Ilyen volt a szád – Mutatja –, ötszörösére dagadt, mert hallal etették a disznót, halszaga volt! Még most is hányok!
EDIT
Samuhoz naivul. Hallal etették?
SAMU
Maguk nem is éltek! Örültem, hogy kapok valamit, amivel etetni lehet a disznókat! Egy füredi halász lopta nekem a halgazdaságból a belsőségeket! Nagyon jó disznó volt az.
Anya lebillen a székről, Samu visszatolja.
LAJOS
Kirúgom, az biztos.
SAMU
Rémes? Hát… – Utánamegy – amit nagyapád… vagyis… ennek az apja… – Gyulára mutat – végzett… Azt hiszed, hogy az állam adott rá pénzt? Pont az ő kísérleteire fordította a pénzét, aki megbízhatatlan volt?
ANI
Nem szégyellitek magatokat? Kifelé indul, Samu visszafogja.
SAMU
Az a szégyen, hogy mi… az egyszerű emberek… teremtettük meg ennek a feltételeit… Nem mentem egyetemre… Olga miatt… Anyát megint elkapja. Sándort támogatni kellett… én meg paraszt maradtam, hogy legyen pénz! Nézzétek meg ezt a kabátot! Odarohan a fogashoz, lerántja, aztán az Ilonka ölébe dobja.
ILONKA
Én is mondtam neki. Tegnap olyan szép volt az a bőrkabát… Meg kellett volna venni… Samuhoz. Mennyibe is került az a bőrkabát?
SAMU
Háromezer-ötszáz. Gyuláéknak beszél. Apádnak laboratóriuma se volt! A mellékvesémmel volt baj, mikor bejött a kórházba, és rádöbbent, hogy a félelem…
MARGIT
Az ő mellékveséjével! Nekem akarod ezt mondani? Mindenki mellékveséjében félelem volt… talán a te mellékvesédből analizálta a papa az ellenszert?
SAMU
Csendesen. Nem! De az én mellékvesém…
LAJOS
Kinek nincs mellékveséje?
SAMU
Épp te mondod ezt mint orvos? Tudod, hogy mellékvese és mellékvese közt mi a különbség?
LAJOS
A disznónak is van mellékveséje.
Edit tölt magának, iszik.
SAMU
De úgy fél, mint egy ember? Mint én? Bejött a kórházba…
LAJOS
Veszünk neki egy tárcát.
SAMU
Ne… em! Nem a tárcáról van szó…
EDIT
Ilonkához. Hát most nem mész akkor? Nyújtja a sálat.
ILONKA
Átveszi a sálat. Megyek is, csak ez a kabát…
SAMU
Azt mondjátok, az ember úgy fél, mint a disznó?
LELKÉSZ
Belép, halkan köszön. Aktatáska a kezében. Békesség legyen a ház lakóinak! Dicsértessék!
Anya fölriad.
MARGIT
Na, csak ez hiányzott…
GYULA
Mindörökké. De jó, hogy eljött…
LELKÉSZ
Ilonkához megy, kezet fognak. Nem ismerjük egymást… Balajthy Walter.
Az egész játék lelassul, a lelkész veszi át az irányítást, mint egy nyilvános gyónásban.
ILONKA
Nem tartozom ehhez… a családhoz…
LELKÉSZ
Pápai prelátus voltam… csak elestem… a küszöbben… Így fölállt a küszöb… Mutatja.
ILONKA
Az… intézetben voltam…
LELKÉSZ
Ó… Nem is gondoltam volna!
ANYA
Keservesen Lajos felé. Hát már megvolt a temetés!
LELKÉSZ
Samu segíti, hogy leüljön. Elfáradtam… hogy mondta az Úr?
MARGIT
Az Úr. Behozza a kimosott miseinget, a Lelkész köszöni, belegyűri az aktatáskába, mint egy rongyot.
GYULA
Tisztelendő atyám… nagy gyászban vagyunk…
ANI
Gúnyosan. Nagy gyászban! Nem látszik?
MARGIT
A Lelkésznek. Látja… Így beszél velünk! Mert jót akarok! Hát megérdemlem én ezt? Nem magamnak akarok vagyont!
SAMU
Előveszi a laposüveget. Igyon, atyám…
LAJOS
Igyon. Legyint, a pap húz az üvegből.
LELKÉSZ
Lenyeli. Lel… lelke van…
ILONKA
Barnard professzor szerint a disznószív is jó lesz az emberbe!
EDIT
Fölnyerít. Olvassa már a végrendeletet!
LELKÉSZ
Tűnődve, lassan. A test leránt… A társaságra meredve beszél, mint egy hipnotizőr. A test rabszolgái vagyunk… testvéreim… Félünk. Minden zugból leselkedik ránk valami…
ANYA
Közbeszól. Mit akar ez?
LELKÉSZ
A fák susognak, mint óriási, sűrű tollak! Egyedül marad az ember… Ilonkához fordul. Maga érti ezt… A békét nem elég a világban megteremteni… A falak sivárak… beton, fal, mint a börtön… A testet föl kell szabadítani… Ilonkára mutatva. Igaz?
LELKÉSZ
Lefeküdt már valakivel?
ILONKA
Bizonytalanul. Le… le…
LELKÉSZ
És? Felrántja a mutatóujját. Milyen? Az életre érti.
ILONKA
Nagyon bizonytalanul, mintegy félálomban. Jó… jó volt.
ILONKA
Igen… Nem tudom… Körülnéz segélykérően. Nem mindig…
LELKÉSZ
Ez az! Nézze meg ezeket! Az ember nem mindig akar gyereket!
SAMU
Nagy röhögéssel. Érthető. A pap ránéz, mire elkomolyodik.
LELKÉSZ
Lazán összekulcsolja a kezét, mintha imádkozna. Ki kell bírni a testet… A félelmet! Fölemeli a mutatóujját. XXIII. Jánost ismerte?
LELKÉSZ
A kertben sétált… amerikai katonák mentek ott… azt mondta nekik… angolul! Hat nyelven beszélt… „Gyertek közelebb…” Lejátssza a jelenetet. Megrettentek. Volt közöttük olyan, aki a vietnami gyerekekre dobta a bombát! Összedemulálták magukat! Dühös.
ILONKA
Mint egy médium. Össze…
LELKÉSZ
Nem fontos… Azt kérdezte tőlük. „Mitől féltek?” Körülnéz, dermedten hallgatják. Eleinte nem félünk semmitől… – Hátradől, mosolyog – aztán jön a fal… Mutatja. Kapaszkodunk… – Mutatja, túlzóan – a másik emberbe… Folyik az élet… Szünet.
SAMU
Egészen halkan, hogy meg ne zavarja. Igyon, atyám…
GYULA
Mi nagy gyászban vagyunk, atyám… Nincs időnk a félelemmel foglalkozni…
LELKÉSZ
Megyek is. És a pénz? Nem fizették ki a temetést.
MARGIT
Samuhoz. Ki se fizettétek?
SAMU
Én fizessem ki? Meg vagytok bolondulva?
ILONKA
Itt a segély… Előveszi.
SAMU
Azt nekem adták kabátra, ugye, Olgám? Elrakja.
EDIT
Gyerekek, dobjuk össze! Ez ne legyen gond!
GYULA
De miért? Lali rendelte a papot!
LAJOS
Hát minden költséget én álltam!
EDIT
Még a taxit is ő fizette!
ILONKA
Szépen énekeltek… Szép szertartás volt.
GYULA
De minek kellett pap? Apa nem akart papot! Igaz, Margit? Ki rendelt papot?
SAMU
Nem akartunk papot. Sándor nem szerette a papokat!
ANI
Majd én kifizetem! Megragadja a cserépperselyt.
GYULA
Ki akarja venni a kezéből. Az félre van téve! A fél csónak ára benne van!
ANI
A földhöz vágja. Tessék, itt a pénz!
Gurulnak a pénzdarabok, bankók.
Egyétek meg! Kirohan.
LELKÉSZ
Szedegeti a pénzt. Nem baj…
Gyula is, Margit is szedi, ki-ki összegyűjti a magáét.
Neki is meg kell tanulnia… mi a halál!
EDIT
Föláll. Anikó! Ani-kó! Ne menj el! Hát most fogják neked elmesélni, hogy miért érdemes meghalni! Itt van anyuka… apuka… Samu bácsi… Edit néni is… én is itt vagyok! És Lajos bácsi!… De azt hiszitek, hogy én hazamegyek? Sose megyek haza… Utálok hazamenni… És utálom az egészet. Utálom a férjemet, aki csak ül otthon a könyvei előtt és bámul, bámul, hogy mikor fektessen le! Az ő finom lelke! Meztelenül nézeget a fürdőszobában… Mint egy meztelen kígyót… Brrr! Közben Heisenberget olvas meg Proustot! Mindenki a testemet nézi! Utálom már a mellemet, a hajamat, a körmeimet… az egészet! Végigmutat magán. Igaza van… Lelkészhez. Mennyi időm van hátra? Hátha rákom van?
EDIT
Mért? Mért ne lehetne rákom? Akkor aztán mit csinálok? Egyszerűen megdöglök?
SAMU
Lajoshoz. Te! Ez be van rúgva… Én nem is itattam…
LAJOS
Sose szokott berúgni… Edithez megy.
EDIT
Akkor aztán mit csinálsz velem? Ha történetesen rákom van? Kidobsz az utcára? Vagy akkor legalább nem fogsz elhagyni? Ráborul Lajosra.
Gyula köré sereglenek.
GYULA
Nem akarom elszakítani!
SAMU
Add ide… Kirángatja a kezéből a borítékot, föltépi, nagy fényképet vesz elő. Olga!
EDIT
Húszéves! Lajosnak mutatja. Pont úgy néz ki, mint én!
SAMU
A hátára van írva valami! Elveszi Edittől, közel viszi a szeméhez a megfordított képet. „Őszintének…” Ilonkához siet. Nem látom…
Edit kikapja a kezéből.
MARGIT
Nézd, Gyula! Idegenek olvassák!
EDIT
Belevisít a zajba. „Őrizzétek örökké!”
Hosszú, döbbent csend.
GYULA
Ilyen marhaságot!
Samu eldobja az Edittől elragadott képet a kanapéra. Edit utánakap a lebegő képnek, de az a földre zuhan.
Add ide a kulcsot! Kikapja anyja kezéből a kulcsot, a szekrényhez megy, fölrántja. Ez az! Nem akarunk mi semmit… csak emlékeket!
SAMU
Kimarja a világos zakót. Ez az! Szegény! Magához szorítja. Ebben! Ebben volt utoljára… velem, Csopakon!
GYULA
Rángatja a kezéből. Ez neked nem is jó… szűk rád! Te sokkal kövérebb vagy!
SAMU
Az… – Miközben a zakón huzakodik, Ilonkára kiált – az az intézeté!
A Lelkész átveszi tőle, de Margit kikapja a kezéből. Samu elveszi tőle a mikroszkópot. Ilonkának adja. Edit a zakóért nyúl, Samu a kazettáért. Gyula a mikroszkópért, huzakodnak.
LAJOS
A kazettát nekem hagyta!
MARGIT
És Gyula, te ezt csak úgy nézed?
GYULA
A kazettát? Hát tönkretetted a lányunkat! Megbukott a vizsgán!
LAJOS
Én? Hát tehetek én róla, hogy nem tanul?
GYULA
Mert mással sincs tele a feje, mint veled!
EDIT
Lali nem tehet róla, hogy nem lettél semmi! Gyulához. Irigylitek, az az igazság… mert lett belőle valaki… orvos lett! Felküzdötte magát!
MARGIT
Te beszélsz? Úgyse fog Lali elvenni! Befeküdtél az ágyába!
EDIT
Az a baj, hogy sokat keres?
MARGIT
Én pedig nyomorogtam… Helytálltam, és roncs lettem… És a lányom is egy nulla…
SAMU
Csitítólag. Majd Lali szerez neki állást a kórházban! A huzakodásban övé lesz a mikroszkóp.
LAJOS
Én? Én nem tudok állást szerezni… Ki se látszom a gyászból! Ezeknek szerezzek állást?
GYULA
Lajoshoz, fenyegetően, közben a zakót szorongatja. Nem úszod meg szárazon, ha ez a lány csinál magával valamit!
EDIT
Nyomorogtatok! Nem dolgoztatok, az az igazság! Vesegyulladás! Fölnevet.
LAJOS
Én nem tehetek a ti nyomorotokról! Rohannom kell a kórházba… hat nő van mára bejelentve! És különben is, meghalt az apám! Az nem elég? Kinyitja a kazettát: üres.
Samu a mikroszkóp fiókját húzza ki: üres. Gyula a zakó zsebeit forgatja ki: üresek. Ani jön be, fehér ballonban.
MARGIT
Nulla lettél! Rámutat Anira. Humbug az egész! Fölkapja a fényképet a földről. Nevetséges! Hova keveredtem?
LELKÉSZ
A mankóját otthagyja a televízió mellett, felkap egy bambusz sétapálcát, próbálgatja, majd azzal távozik. Uraim! Isten a félelem!
MARGIT
Hisztériásan nevet. Ez a vagyon! A nagy professzor!
ANI
Ne bántsd a Nagyapát!
MARGIT
Nem is a nagyapád! Semmi közöd hozzá, hálisten. Neked is telebeszélte a fejed, hogy majd így csinálsz… – Leutánozza a lány akrobatamozdulatait – meg így csinálsz… Aztán melléd fekszik valaki… a trapézon!
MARGIT
Mit anyázol? Nem látod, hogy mi ez? Egy rakás szerencsétlenség. Nagyzolás. Ha nem megyek ehhez a szerencsétlenhez, normálisan élnénk.
A tárgyakkal dermedten állnak, mint egy kimerevített mozgókép.
Mit kaptál ezektől? Hogy az Öreg üvegjeit lehurcolhattad a beváltóhoz? Egy húszasért? Mikor adott neked külön egy forintot?
ANI
Különb volt mindnyájatoknál! Sose nézte a pénzt!
MARGIT
Az igaz… Három lepedőt vett nászajándékba! Hogy legyen min aludnom ezzel a… nímanddal!
ANI
Akkor hálálkodtál. Akkor neki se volt semmije. Ti mondtátok!
MARGIT
Erre vártam tízévi böjt után! Hogy egy fényképet szorongassak a kezemben… Lábujjhegyen kellett lépkednem, jaj… a nagy professzor dolgozik! Kétségbeesetten nevet. Idegesíti a zaj! Az ősz professzor! Éhenkórász…
ANI
Úgy bánt veled, mint a lányával…
MARGIT
Így, Margitkám… meg úgy, Margitkám… nagy diplomata volt, nekem nem kell bemutatni… Beszélni, azt tudott! Közben ő volt a professzor! Samuhoz. Téged is lenézett… mert paraszt maradtál!
SAMU
Na, Margitkám, azért ne túlozzunk. A derekammal is kivitetett… – A derekát fogja – na… – Segélykérően körülnéz – hol van az a… meleg víz?
MARGIT
Nem tudom… Mindenesetre. Lali sose lesz főorvos… Na és ez! Gyulára mutat. Annyit se tudott kicsikarni belőle, hogy egy papírja legyen! Vagy legalább pénze!
ANI
Kétségbeesve. Hallgass már el! Összevissza beszélsz! Ő volt az egyetlen, aki… Ti meg itt turkáltok a zsebeiben, hogy egy forintot találjatok… És féltek, rettegtek, az az igazság… Nem az ő halálától féltek… a magatokétól! Most kapkodtok!… hátha van valami csodaszer… Egy por, amit be kell venni… és szépek lesztek, okosak lesztek! És nem kell félni! Hogy valaki helyettetek majd kitalál egy képletet… egy pirulát! Ő… ő maga volt… Fölmagaslott! Feléje se néztetek, amíg élt, kigúnyoltátok, most meg irigylitek!
MARGIT
Fölmagaslott, az igaz… Ilyen töpszli volt… Feltalálás! Gúnyosan nevet. Lehet, hogy egy-két mosóport kiizzadt magából…
ANI
Akkor mit szorongatjátok ezeket a vackokat?
Mindenki eltartja magától a harácsolt darabokat.
Mert hátha! Hátha tudott valamit! Mutatja az ujjaival. Valami titkot! Hogy hátha… egy notesz… a pénz… A remény!
MARGIT
És szerinted ez a fénykép micsoda? A gyávaság. Forgatja a kezében. A blabla. A földre dobja.
ANI
Anya! Hát te is szeretted!
MARGIT
Szerettem? És mit kaptam tőle? Idejártam takarítani, mosni… Én csak adtam ennek a családnak! És mi a jutalmam?
ANI
Gyöngéden. A jutalmad? Hogy szeretted!
MARGIT
Az igaz! De téged szeretett a legjobban! Úgy nézett, mint egy zabigyerekre, nyugodj meg. Közben azért udvarolt… körülsündörgött, mint egy vén kujon…
Ani pofon üti Margitot, döbbent csend. Szünet. Ani kétségbeesve fölzokog, és kirohan a szobából. Állnak, mindenki a maga zsákmányát tartja óvatosan, zavartan, aztán Anya felé hajlongva kimennek. Samu a fejét csóválva, Margit sírva, Gyula átfogja, Lajos Editet vezeti, Ilonka kibotlik. Ilonka viszi a mikroszkópot Samuval, Gyula a világos zakót, Editék a kazettát. Csönd. Anya fölemelkedik, a fényképért mászik, fölveszi, mikor bejön a Mester és a Segéd, bádogbőrönddel. A Segéd irányít.
MESTER
Őszinte részvétem…
Szünet.
ANYA
Rendben van. Mit akartok?
SEGÉD
Nem volt boncolás… ahogy ígértük… elmentünk egész az igazgatóig… beszéltünk a GH-val… de…
ANYA
Rájuk kiált. Hát… megvolt a temetés! Mit akartok még?
ANYA
Istenem! Lehanyatlik, a Mester int, hogy a Segéd fogja fel, élesztgetik, locsolgatják.
SEGÉD
Finomabban!… Elcseréltük…
MESTER
Teljesen véletlenül…
SEGÉD
Én évek óta szorgalmazom a rendes helyiséget… Nincs rendes helyiség… Egymás hegyén-hátán vannak… Ott az isten se ismeri ki magát, asszonyom, higgye el! Mi nem tehetünk róla!
SEGÉD
A vezetőség nem csinál semmit… Nincsenek káderek, nincsenek rekeszek, nincs külön polc…
MESTER
Elcseréli az ember…
SEGÉD
Ó, asszonyom hova gondol? Szó sincs róla… Mi arra nagyon vigyázunk…
Anya fölött ügyködnek, egész közel, mint két hóhér.
Azokon külön cédula van… Csak a ruhát…
SEGÉD
Csak… a másik ruhában… maradt.
SEGÉD
Abban a ruhában maradt, amit mi… ugye, ráadtunk… Abban…
ANYA
Megrémülve hátrahúzódik előlük. Mit abban?
MESTER
Ilyen még nem fordult elő… harmincöt éve vagyok a szakmában, csak most megyek nyugdíjba… nem bírom tovább. A ruhák királya… így becéznek… mármint a feltámadás végett. Rex Judeorum… Nevet.
A Segéd leinti.
SEGÉD
Csend! Amiben elégették, az a lényeg. Az az eredeti ruha. Amit a kisasszony behozott, az megvan!
SEGÉD
Dehogyis, asszonyom! Csak nálunk semmi műszaki fejlesztés nincs, se tervelőírás… Újjá kellene építeni… de ez nem termelő üzemág… A műszaki fejlesztés hiányából…
ANYA
Hullarablók!… Megint elalél.
Segéd intézkedik, Mester ápolja.
SEGÉD
Szóval… Mutatja a Mesternek, hogy a bádogdobozt vegye elő. Az előszedi a megrongálódott ruhát, mint egy rongyot. Csöndesebben! Kicsit megrongálódott!
MESTER
De ez úgyis arra volt szánva…
SEGÉD
Tegye már le. Persze. Legalább megvan.
MESTER
Asszonyom… köszönjük a megértését…
Mester menne halkan, Segéd erélyesen rászól, megállítja.
MESTER
Jaj… igazad van… Keresgél a zsebében, előveszi, leporolja.
SEGÉD
Hátha emlék… Rakja a kezébe! Mit vacakol? Ne úgy! Kiveszi a kezéből, a zakó zsebébe rakja. Ilyen nem fog még egyszer előfordulni… Legközelebb jobban vigyázunk.
Lábujjhegyen kimennek. Anya simogatja a zakót, aztán előveszi a ruha zsebéből a noteszt.
ANYA
Sándor… Ch–O2–H4–C–C – Megismétli tűnődve –C–CH2C tartja N-et – Furcsállja – O – Csodálkozó hangon megismétli – O? – vonzania kell –N3–O2–C–C – Csóválja a fejét – CH–bonthatatlan –CH. Aztán a/b helyettesíthető… Nahát! CH-val… Mínusz három? H–H–H – Mintha prüszkölne – kötődik az O-hoz… x 2 x 1 1 2 1 x 2 2 2 2 1 Az utolsó szót maga elé motyogja. Csönd. Egy… egy… Szamarkandba kell utaznom… Nevet. Visszateszi a sárga noteszt a zakóba gondosan. Az egészet a feje alá gyűri, elbóbiskol.
Csönd. Aztán a szomszédból, éles hangú, beatzene hangzik föl. Majd betörtet Margit, felöltőben.
MARGIT
Az ablakhoz rohan, kikiált a gangra. Zárja el. Örülünk, hogy végre alszik!
GYULA
Be. Szegénykém… Régen voltunk itt… Elgémberedik a nyaka ebben a fotelban. Na, gyere! Hintaszékre vágyott mindig…
Kimennek, és egy hintaszéket hurcolnak be.
Hintaszékre vágyott mindig…
A zakót egymás kezébe adják, aztán Margit egy fotelba gyömöszöli. Anyát óvatosan átemelik a hintaszékbe.
ANYA
Sándor! Sándorom! Senki se jön… Félálomban.
Csönd. Az óra üt. Margit egy nagy bundát hoz be, azt teríti anyára, piros bélésű, fekete bunda.
MARGIT
Megfázik… Milyen hideg van…
GYULA
Mindig elromlik a fűtés… Új palack kellene. Odamegy a palackhoz. Ebben nincs egy csöpp gáz se… A nagykendőt nem hoztad?
MARGIT
Dehogynem! Azt is behozza, egészen betemetik Anyát a ruhák közé, mint egy múmiát.
GYULA
Így nem fog fázni. Várj… Kimegy. Margit! Gyere már!
Margit kimegy. Egy harmóniumot cipelnek be, leteszik az asztal mellé.
Ennek fog örülni… Gyula leül, játszik, először csak nyomogatja a billentyűket, aztán végig eljátssza a „Ments meg, uram, ments meg… az örök haláltól” kezdetű éneket. Énekelget hozzá.
MARGIT
Hagyd már. Fölébred.
GYULA
Ezen tud majd játszani… Nem lesz olyan egyedül.
MARGIT
Ne tegyük a másik szobába?
GYULA
Hogyne! Az beázik! Tönkremegy.
SAMU
Siet be, kiöltözve, bőrkabátban, fiatalosan. Mit csináltok? Zenéltek?
GYULA
Eljátszogat magában.
SAMU
Drágák vagytok! Nézzétek, mit hoztam neki! Kiszalad, nagy zöld bukszust emel be, hatalmas fadézsában, nyögve hozza. Élőfa!
SAMU
Már gyerekkorában szeretett volna… Ilonkáék kertjéből… elhoztam… Segíts már, sérvet kapok!
GYULA
Lesz mit gondoznia… Samuval Anya mellé teszik, mint egy élő temetőben.
SAMU
És cseréli a levegőt! Hát itt még megfullad. Ez oxigént bocsát ki.
MARGIT
Mennyit fáradozol!
SAMU
Mindegy. Fő, hogy jobban van. És nem fél. Ennivalója van?
MARGIT
Főztem neki… a múlt héten.
SAMU
Friss kell! Még megbetegszik… Ilyenkor leromlik a szervezet… és vége. Kiszalad, nagy óvatosan, hozza a leértékelt konzerveket, kétszer is kimegy, feltornyozza az asztalra.
GYULA
Hát ezt magadnak vetted…
SAMU
Kedvtelve nézi az asszonyt a hintaszékben. Várhatja… A legkedvesebb testvérem volt…
GYULA
Mindig szeretted a nővéredet! Drága vagy!
Lajos jön be, megszakadásig emel egy hatalmas, embernagyságú butángázpalackot. Olyan, mint egy eleven bomba.
LAJOS
Milyen hideg van! Gyerekek, hozom a meleget!
GYULA
Lalikám, te mindenre gondolsz! Várj! Segítek.
SAMU
Ez egy életre elég lesz neki.
Hárman cipelik befelé a hatalmas tartályt. Nyögve leteszik a kályhához, rákapcsolják, a gáz sisteregve ég.
MARGIT
Ne olyan nagyra! Még felrobban!
Anyát elcipelik a kályha mellől, a zsúfolt szobában alig tudnak lépni.
SAMU
Itt jó helye lesz neki.
GYULA
Nem hoztál valamit? Tudod, olyan sokszor rosszul van… A szívével… a veséjével…
LAJOS
Mit képzeltek? Mért vagyok orvos?
Kimennek vele. Samu és Gyula együtt hozzák be a hatalmas, zárt polcot, alig bírják.
MARGIT
Lajos! Téged meg fog áldani… az isten!
Már csak az ajtó mellett fér el, Margit kinyitja – vagy százhúszfélé gyógyszer, tubus, tégelyek, nagy tételekben.
SAMU
Ebből az egész házat elláthatja!
MARGIT
Nem lesz gond vele… egy életre!
SAMU
Én meg konzervet hoztam… Azt maga is tudja kezelni… Hát még éhen hal… Olyan egyedül van…
LAJOS
Itt maradsz? Rendes tag vagy!
SAMU
Sajnos… nem tudok. Én is meghalok maholnap… És akkor úgyis egyedül maradna…
LAJOS
Én sajnos, megkaptam az útlevelet. Muszáj mennem. Edit csak most ér rá… és nagyon megviselte a haláleset.
MARGIT
Mindenkit megviselt.
LAJOS
Porolja a kezét. Na! Jó lesz neki…
A Lelkész jön be, gipsz nélkül, egy óriási, babaszerűen kitömött Jézust cipel, mintha valódi lenne, csak feszületre mintázva.
LELKÉSZ
Közadakozásból… Olyan, mintha élne…
SAMU
Társat fog érezni maga mellett!
GYULA
Tisztelendő úr… igazán nem kellett volna… Drága lehetett…
LELKÉSZ
Az egyházközség özvegyei horgolták… Leteszi Anya mellé az idomtalan Jézus-babát.
GYULA
A teste különösen szép… Olyan sárga!
LELKÉSZ
És itt van egy kisrádió is… Egészen kicsi rádiót mutat föl. Azelőtt az érsek használta… Telepes… De nagyszerűen szól! Bekapcsolja a rádiót, muzsika szólal meg, majd nyekeregni kezd.
MARGIT
Talán ki van merülve… Majd szerzünk bele jó elemet is…
LELKÉSZ
Látja, a szeretet összefűz bennünket!
LAJOS
Az a fontos, hogy ne hagyjuk el!
GYULA
Ne félj. Gondoskodunk róla.
Az előszobából vad kutyaugatás hallatszik.
LAJOS
El tudtad hozni? Drága vagy!
EDIT
Bekiált. Majdnem megharapott!
LAJOS
Arra! Arra! A másik ajtón hozd be! Edittel szereztünk egy nagy kutyát… Tudjátok, ilyen bernáthegyi! Mint egy testőr! Jó lesz, nem?
SAMU
Apánknak volt egy bernáthegyije!
LELKÉSZ
Kinéz az ajtón. Félelmetes… mennyire szép!
EDIT
Behajol az ajtón, szíjon tartja a kinti kutyát, az rángatja. Szervusztok, drágáim! Mielőtt elmegyünk, ezt meg akartuk szerezni neki! Olyan édes kutya! Alig bírja tartani. Csak még kicsit vadóc!
GYULA
Anya szereti az állatokat!
LELKÉSZ
Meglesz itt vele…
MARGIT
A másik szoba úgyis lomtár!
Lajos és Edit viszik a kutyát, látszik az ablakban, ahogy rángatja őket a gangon, vonszolódnak.
LELKÉSZ
Ilyenkor sajnálom, hogy nincs gyerekem! Ennyi szeretet csak a gyerekekben él!
LAJOS
Bekiált a másik szobából. Adjatok valami rongyot! Edit helyet akar csinálni neki!
Margit fölnyalábolja a fotelből a rongyruhát, benyújtja.
MARGIT
Ez egyelőre jó lesz!
LAJOS
Megkötöttük! Kijön, porolja magát. A ruhája csupa fal. Fenevad.
EDIT
Bejön, ziláltan. Csináltam egy olyan drága fekhelyet neki… Olyan igazi kuckót… Otthon érezheti magát… Edit szoknyájából egy kiszakított darab csüng.
MARGIT
A kazettában se volt?
GYULA
Megnéztétek a mikroszkóp alját?
LAJOS
Elégettétek… A ruhában volt, amiben elégettétek! Biztos!
SAMU
Vizet visz az élőfának. Ilyesmit! De hogy lehet egy embert elégetni!
MARGIT
Körülnéz a szobában. Rémes.
SAMU
Csillapítóan. Csak a… halálra érti…
GYULA
Ja. Az rémes. Persze hogy az rémes. De mért kellett elégetni?
MARGIT
Milyen szerencsétlenek vagyunk…
A többiek lehajtott fővel állnak, mint egy friss sír körül, bólogatnak, kezüket is önkéntelenül összekulcsolják.
GYULA
Nem vagyok szerencsétlen! Érted? Én boldog vagyok… Így. Megvan az egész… még… az egész lehetőség. És meglesz a csónak a Balatonon, és neked is van állásod… Ugyan! Örüljünk, hogy élünk!
EDIT
Ha belegondolok… Az a legszörnyűbb, hogy olyan fiatal vagyok…
LAJOS
Nagyot nyújtózik. Aludni kéne… a végtelenségig.
SAMU
Csak… Lajoskám… Én már nehezen jutok föl… Legközelebb idejében értesítsetek…
LAJOS
Én félek? Hangosan.
EDIT
De mitől kell félni?
LELKÉSZ
Uraim! Nyugodjék békében!
GYULA
Anya felé súgja. Anya… Ne félj… Jövünk nemsokára…
Kifelé indulnak, a kutya ugatni kezd, egymást tessékelve, sietve és türelmetlenkedve kimennek. Az ugatás vadul felerősödik. Anya fölriad, lassan szedelőzködik. A kutya félelmetesen ugat, hangja az egész teret betölti. Anya félretaszigálja a gyógyszeres polcot, benéz a másik szobába.
ANYA
Ekkora kutya! De aranyos vagy! Ne félj tőlem! Nem kell félni! Éhes vagy? Én is megéheztem… Az emberek jók, nem kell félni tőlük… Na, ne ugass már! A kutya elhallgat. Te, te… buta! Sovány vagy… Ne félj, majd itt jó dolgod lesz… Már széttépsz mindent? Azt nem szabad! Meg se melegedtél. Na, add már ide, ejnye… jól van… Kezében a tépett notesszal bebotorkál. Ebbe azért még lehet írni… Majd leírom Anikónak a májgombócot… Leteszi az asztalra. Nem halsz éhen, ne félj! Fölemel két konzervet, keresgél. Nehéz ám itt megtalálni valamit… Sándor ebbe a fiókba tette, na! Kalapácsot vesz elő, gyakorlott kézzel beüti a nyitót, és kinyitja a konzervet, mintha világéletében ezt csinálta volna.
A kutya ugatni kezd.
Ne óbégass! Nem tudok jobban sietni. Én már öregasszony vagyok. Ezt meg kell értened… Hát olyan okos vagy te! Fölkattintja a rádiót, Mendelssohn Olasz szimfóniájából a lassú tétel szól.
A kutya elhallgat.
Derék kutya vagy! Tudod, az uram nagyon szerette a muzsikát. Volt egy fülhallgatója, azt föltette. Akkor tudott dolgozni. Még a kórházba is bevitte. Ott aztán el is lopták… Bemegy a két fölnyitott konzervvel a szobába, a kutya körülugrálja. Nem kell nekem esned. Megcsinálom neked a vacsorát! Látod? Itt van. Neked egy, nekem egy! Visszacammog, a zene elhalkul. Hű, de hideg van!… Az emberek jók… nem kell tőlük félni… Majd meglátod…
Vége
Isten nem szerencsejátékos*
Drámai vizsgálat két részben
Szín: kihallgatóhelyiség.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mikor tudta meg, hogy a három fiú meghalt?
SIMON
A szállóban. A menedékházban.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ő volt a másik vezető?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ő kiktől tudta meg?
SIMON
Hát ő, azt hiszem, látta őket… rögtön.
SIMON
Ahogy felhozták őket a barlangból.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Maga nem nézte meg a halottakat?
SIMON
Nem. Rosszul voltam, engem is ápoltak.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Később sem nézte meg őket?
SIMON
Később megnéztem őket.
SIMON
Le voltak takarva pokróccal, mereven feküdtek.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Levette róluk a takarót?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Milyennek találta őket?
SIMON
Nem tudom. Nagyon meg voltam rémülve… ott feküdtek meztelenül… Bálinton már foltok mutatkoztak… Nemrég együtt mentünk, vacsoráztunk, gondolhatja.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Egy szobában feküdtek?
SIMON
Igen. Ketten így… a szemközti fal mellett, Ferenc így oldalt.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Maga. Maga nem sírt?
SIMON
Nem, nem sírtam. Anna sírt halkan, úgy emlékszem.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Maga mikor sírt utoljára?
SIMON
Nézze, férfi vagyok. Régen sírtam.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Joga van megtagadni a választ.
SIMON
Nem akarom megtagadni a választ…
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A törvény biztosítja, hogy úgy védekezzen, ahogy tud. Ahogy akar. Nem köteles válaszolni, egy. Másodszor úgy válaszol, ahogy akar.
SIMON
Nem védekezem. És az igazat mondom, akaratom szerint.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Igen. Mikor sírt utoljára?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem úgy, mint egy nő, szóval könnyekkel. De egyáltalán?
SIMON
Nézze… Mikor pappá szenteltek. Van a szertartásban egy mozzanat, amikor arcra borulva kell térdelni, akkor azt éreztem… mintha a saját tudatomban járnék, vagy az alatt…
VIZSGÁLÓBÍRÓ
De az kellemes volt?
SIMON
Minden sírásban van egy rejtetten kellemes mozzanat.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Talán ezért szeretnek sírni a nők.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Most, hogy halva látta a fiúkat, nem érzett ilyet?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Sérüléseket nem látott rajtuk?
SIMON
Sérüléseket? Kisebb ütődések nyomait. Úgy emlékszem, Sándoron leginkább. Az egyik térde be volt hasadva, a combján is láttam egy nagy kék foltot, meg a szeméremrész fölött karcolást.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A többieken?
SIMON
Nem tudnám ilyen aprólékosan elmondani… Talán Ferenc karján volt egy hosszabb horzsolás, meg a felém eső arcrészen… nem emlékszem.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És Bálinton? Ő halt meg a leghamarabb.
SIMON
Nem, arra nem emlékszem. Sima volt az arca, szeme félig nyitva, mint a…
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mitől keletkezhettek a sérülések?
SIMON
Sok mindentől. Lehet, hogy mikor vonszolták őket kifelé a mentők, vagy már előzőleg, mikor befelé mentünk.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Előzőleg nem látott rajtuk sérülést?
SIMON
Nem, egyáltalán. De a sötétben nem is láthattam.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Amikor a rácshoz értek, égtek a lámpák, nem?
SIMON
Égtek, egy kivételével. Nem láttam rajtuk semmit, de nem is időztünk ott sokáig.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mit csináltak?
SIMON
Néhány percre kifújtuk magunkat.
SIMON
És elénekeltük a Himnuszt.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Szilveszterkor mindig eléneklik a Himnuszt?
SIMON
A rádióban is. Elhatároztuk, hogy a rácsnál elénekeljük a Himnuszt.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mint hazafiak? Magyar emberek?
SIMON
Nézze… nem értem, mire kíváncsi… Nem arról volt szó, hogy vigyázzállásban harsogjuk a Himnuszt. Máskor is elénekeltük, ha felértünk egy hegycsúcsra, ha véghezvittünk valamit… Sokszor, mint most is, szinte csak szavakat motyogva énekeltünk, átérezve a teljesítmény súlyát, hogy megbecsüljük magunkat és a tettet.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ez a rács a határnál van?
SIMON
Ott, arra folytatódik a barlang, az országhatáron túl.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem akartak átmenni?
SIMON
Dehogy akartunk. Miért akartunk volna?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A lányok hol maradtak?
SIMON
A felső szakaszon, ahol nincs víz a mederben. Ott vertünk sátrat.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ők ott vártak magukra?
SIMON
Azt nem tudom pontosan. Azt hiszem, éjfélig, amikor megtudták a határőröktől az eseményeket.
SIMON
Bekísérték őket a menedékházba.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Csak ott tudták meg, hogy meghaltak a fiúk?
SIMON
Először azt mondták nekik, hogy határátlépési kísérlet miatt viszik be őket.
SIMON
Gondolom, hogy kíméljék őket. Ne essenek pánikba.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A halálesettől?
SIMON
Igen. Meg akkor már vagy hat órája magukban voltak a barlangban, a három lány.
SIMON
Hát… lányok. A barlangot meg kell szokni. Először voltak barlangjáráson. Először nyomasztó.
SIMON
Kire hogy hat. A bezártság, földbe zártság. Bent lenni. Mintha az anyaméh borulna körénk, vagy a saját lelkivilágunk.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mitől van ez?
SIMON
Lélektani hatás. Az érzékszervek eltompulnak, de ugyanakkor ki is élesednek. Minden misztikusabbá válik. Lehet, hogy egyszerű képzelődés.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hallucináció.
SIMON
Nem kóros mértékben… De kire hogy hat.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ez is szerepet játszhatott a halálesetben?
SIMON
Döntően nem. Aki átesik egyszer rajta, megnyugszik. Biztonságra tesz szert.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Miből gondolja, hogy a fiúk átestek rajta?
SIMON
Máskor is voltak barlangban. Tavaly ebben is.
SIMON
A halottak közül kettő. Az élők közül egy.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A rácsnál nem csináltak más semmit?
SIMON
De. Egy kis piros-fehér-zöld zászlót kötöttünk a rácshoz.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Minek kötötték oda?
SIMON
Hogy lássuk. Semmi különös. Ahogy a Holdra visznek zászlót.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Akkor még senki sem volt rosszul?
SIMON
Bálint panaszkodott odafelé menet, hogy ő nem jön tovább, megvár minket.
SIMON
A barlangban nem lehet megállni. Alig volt harminc méterre a rács. Az egyik fiú segített neki, nem tudom, melyik. De a rácsnál nem volt semmi baja. A kulacsban volt még egy deci pálinka, abból ittunk. Egy csöpp jutott.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mindenki ivott?
SIMON
Nem emlékszem pontosan. Talán csak Sándor nem.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A szerencsétlenségben ez nem játszhatott szerepet? A szesz?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mit gondol akkor?
SIMON
Igazán nem tudom, mit gondoljak. Vagy oxigénhiány, vagy valami mérgező gáz időleges szivárgása. Nem tudok másra gondolni.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A boncolásnál nem találtak semmi ilyen adatot.
SIMON
Akkor sem tudok másra gondolni.
SIMON
Nem lehetett olyan nagyfokú. És öten életben… maradtunk.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Igen, de ha párosul egy stresszállapottal, akkor se?
SIMON
Konkrétabb okának kellett lenni. Vagy a levegő összetétele, vagy valami gáz. Nem tudok másra gondolni.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Felelősnek érzi magát a gyerekek, a fiatalemberek halálában?
SIMON
Nem érzem magam felelősnek.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Lelkiismerete szerint mindent megtett, hogy a bajt megelőzze, megakadályozza s elhárítsa?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Gyónt azóta?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem kell válaszolnia!
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Engedjen meg egy kérdést. Mit gyónt?
SIMON
Hát… elsősorban a kétségbeesésemet gyóntam meg. A legfőbb bűnt, amibe az ember beleeshet. És személyes dolgokat.
SIMON
Nem az eseményekkel kapcsolatosak. Általános… Túl reális a fantáziám.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy érti ezt?
SIMON
Istenre vonatkozóan. Hiszem Istent, élem, vallom. De nem tudom elképzelni. Gyermeteg módon. Beléje vetem a bizalmamat, egész eszmerendszeremben átfogom őt… de nem tudom úgy elképzelni, mint egy… tárgyat, követ. Vagy személyek személyét. Ha már kérdezi. Félek, hogy csak Jézusba kapaszkodom – és nem Istenbe. Ezek hajszálvékony dolgok nálunk…
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Értem. Tehát nem látja?
SIMON
Jól mondja. Nem látom. Hiszem, de nem látom. Minden erőmet összpontosítottam, és várom, hogy átemel a személyes érintkezésbe.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Eddig nem emelte át?
SIMON
Ne nevessen ki… Fénylik, de nem látom.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Sohase látta?
SIMON
Hát persze nem valóságos értelemben… Csak szeretnék teljesen átjutni hozzá… vele lenni.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mást nem gyónt?
SIMON
Hát… hogy mindig isteni mértékkel szeressek.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ne embereket?
SIMON
Így is lehet mondani.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Azok személyesebbek?
SIMON
Élnek. Érezhetőbbek. De érezni nem ugyanaz, mint szeretni.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A szerelem bűn?
SIMON
Szó sincs róla. Talán csak van, akinek útvesztő.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Volt szerelmes? Ne válaszoljon, ha nem akar.
SIMON
Azt hiszem, ez alkat dolga. Totális szeretettel közeledtem.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Viszonzatlanul?
SIMON
Nem. Egyáltalán. Mondhatni, fokozódva verődött vissza az én szeretetem.
SIMON
Nincs de. Úgy éreztem, mind a ketten elveszünk. Egyszerűen, mint a hajó a tengerben. Feloldódunk, és egyikünk sincs meg. Nem marad karakterünk, szellemünk… csak a kettős… semmi. A semmi lettünk. Mi nem maradtunk meg, csak az agypusztító gyönyörűség.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Miért vitte magával a női vezetőt?
SIMON
Erre akar kilyukadni?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Egyáltalán nem. Akkor nem így kérdezném.
SIMON
Osztálytársak voltunk az egyetemen. Ő is sok túrán vett részt, igen jó társ volt. Ő volt az erősebb, a különb. Végeredményben neki köszönhetjük, hogy élünk.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És akik meghaltak?
SIMON
Azok nem menekültek meg. Nem tudom, miért.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mit csinált, mikor feljöttek?
SIMON
Nem találtam a reteszt.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Milyen reteszt?
SIMON
A barlangfeljáró vasajtaján volt egy retesz. Nem találtam.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Kivel jött fel?
SIMON
A másik vezetővel, Annával.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A többieket otthagyták?
SIMON
Otthagytuk. Nem tudtak jönni. És csak egy lámpa volt.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Sötétben hagyták őket?
SIMON
Nem volt több lámpa.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Maga miért nem maradt velük?
SIMON
A barlangban előírás, hagy egyedül ne közlekedjék senki. Meg, gondoltam, gyorsabban tudok segítséget hozni. A retesz is nyugtalanított. Egyik fiú, azt hiszem Bálint, meg is sértette a kezét délelőtt, nehezen nyílt. Féltem, hogy Anna nem boldogul egyedül.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Azt mondta, nem találta a reteszt.
SIMON
Nem, először nem találtam, Anna találta meg, azután én kinyitottam.
SIMON
Én jobb felé akartam menni, úgy emlékeztem, arra van a ház.
SIMON
Balra volt. Anna vezetett arra. Még szerencse.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Rosszul volt?
SIMON
Mondtam, mintha köd ülne az agyamon.
SIMON
Félni nem féltem, csak homályos volt minden.
SIMON
Nem cselekedtem elég tervszerűen, azt hiszem.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Éltek a fiúk, amikor maguk kijöttek?
SIMON
Tudomásom szerint igen.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Milyen helyzetben hagyta ott őket?
SIMON
Hát… a patakvíz, a meder oldalára vonszoltuk azokat, akik nem tudtak járni.
SIMON
Bálintot meg Sándort meg Ferencet. A másik három fiú meg Anna segítségével.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem alkalmazott mesterséges légzést?
SIMON
Bálinton próbáltam.
SIMON
Ő volt a legelesettebb.
SIMON
Nem láttam hasznát, sietni akartam.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem mondta a többieknek, hogy lélegeztessék, vagy próbálják életre kelteni?
SIMON
Ők is kimerültek voltak. Feküdtek a parton.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Beszéltek valamit?
SIMON
Megbeszéltük, hogy mi ketten följövünk segítségért, ők ott várjanak meg.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A fiúk beszéltek valamit?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nyöszörögtek?
SIMON
Igen. Elgyötört hangot adtak.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem ért a vízbe semmilyen testrészük?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Amikor megtalálták őket, ketten, Ottó és Ferenc félig a vízben voltak.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Milyen mély volt ott a meder?
SIMON
Egyméternyi. A víz benne harminc-negyven centi.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Miért nem vitték távolabb őket a víztől?
SIMON
Siettünk. Meg elég szűk ott a pad, az agyagpad, amire kiláboltunk.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nehezen láboltak ki?
SIMON
A viszonyokhoz képest nem. Csak én támolyogtam.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem sérült meg?
SIMON
Nem. Egyszer elestem, Anna föltámogatott, és ő segített tovább.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem gondolt arra, hogy a retesztől visszamegy a fiúkhoz?
SIMON
Nem gondoltam. Segítséget kellett hoznom mindenáron.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Tudta, hogy meg fognak halni?
SIMON
Nem tudtam. Láttam, hogy komoly a dolog, lélegeztetéssel semmire sem megyek.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy hívják azt a patakot?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mért adták neki ezt a nevet?
SIMON
Nem mi adtuk. Ez van bejegyezve. Szeretnek ilyen neveket adni a barlangokban. Nem hiszem, hogy a veszélyessége miatt, lényegében nem tartozik a nehéz túrák közé. Lehet, hogy mikor fölfedezték, 1932-ben, kiismerhetetlensége miatt adták. Amikor megismerünk valamit, hirtelen minden borzalmasabb. Sok ilyen név van. Sárkány-zug, Fényes-halál, a Nagy Buktató, Gyilkos-terem.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Költői. Szépek is vannak?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Úgy értem, a név?
SIMON
Ja. Csodálatosság Fala, Nagy Király, Égi Mező…
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mennyire van a menedékház a barlangbejárattól?
SIMON
Nincs messze. Jó tíz perc.
SIMON
Nem tudtam gondolkozni. Úgy éreztem, csak a tüdőm él, az zihál, az cselekszik.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ha maga lenne a helyemben, mit csinálna?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A megbüntetését kérné, vagy a fölmentését?
SIMON
Nem érzem magam vétkesnek.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A megbüntetését kérné, vagy a fölmentését?
SIMON
Eleve nem látom a bűnösséget. Hogy kérném bármelyiket is?
*
Tisztelt közönség! Írónknak e darab megírásához az apropót újsághírek adták. Felhívjuk azonban a figyelmüket, hogy nem a valóságos per lefolyását látjuk itt a színpadon. Az író kitalálta ezt a vizsgálatot, nem kulcsdrámát írt, alakjait lelki modellálás útján hozta létre. Ne igyekezzünk valóságos személyeket behelyettesíteni, mert ezzel megnehezítjük magunknak a darab lényegének a megértését. A küzdelem itt nem a jogi igazságért folyik, az író általánosabb erkölcsi kérdéseket szándékozott felvetni. Bízzuk magunkat az író kalauzolására, hogy szabad és kötetlen lélekkel keressük a darab igazát.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A magáé Engelhart Simon. Az édesanyja után keresztelték Simonnak?
SIMON
Ne haragudjon, nem tudom.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Soha nem beszéltek erről a családban?
SIMON
Ilyen értelemben nem. Viccelődtek velem a gyerekek, korán, meg volt egy nagybácsink, az is.
SIMON
A papsággal kapcsolatban. Hogy olyan papi név. Pap is lett belőlem.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Maga értesítette a mentőket?
SIMON
Rosszul voltam. Ápoltak.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ki értesítette a mentőket?
SIMON
Nem hiszem. De ő mondta el, hogy a fiúk bent maradtak, és segítségre van szükség.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Kik voltak a menedékházban?
SIMON
Azt hiszem, határőrök. Ott szilvesztereztek.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mit csináltak azután?
SIMON
Nem tudom. Azt hiszem, elindultak a barlangba, vagy előbb telefonáltak a mentőkért.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Maga nem akart visszamenni?
SIMON
Nem tudtam. Leültettek egy székre. Valami vizes ronggyal törölgették az arcomat.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Kabay Annát is ápolták?
SIMON
Azt hiszem, őt nem.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ő nem volt annyira rosszul?
SIMON
Nem, ő állt, beszélt velük.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hol ültették le?
SIMON
A konyhában. Meleg volt. Kigombolták a ruhámat.
SIMON
Nem fulladtam, csak nehezen kaptam levegőt.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mit csinált még?
SIMON
Úgy emlékszem, kivezettek egy szobába, és lefektettek.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mást nem csinált lefekvés előtt?
SIMON
Nem tudom. Nem hiszem, hogy mást is csináltam volna.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Arra nem emlékszik, hogy evett volna?
SIMON
Nem. Nem hiszem, hogy ettem volna.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem is itatták?
SIMON
De, az lehet, hogy itattak. Talán teát adtak.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Arra nem emlékszik, hogy valami főtt a tűzhelyen, vagy hogy lábosok voltak rajta?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy pörkölt volt a tűzhelyen, maga fölállt, és kézzel vett a húsokból?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy tömte magába a meleg húsdarabokat, kapkodta?
SIMON
Nem, nem emlékszem.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Így, ha mondom, akkor se?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy akartak magának tányérba tenni, de maga csak legyintett, és kapkodta a lábosból?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Igen. Tudja, sok mindent beszélnek ilyenkor az emberek. – A lányoknak nem volt semmi bajuk?
SIMON
Nem. Ők nem voltak a járatban.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Őket is tanította?
SIMON
Nem. Fiúgimnáziumban tanítok.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Honnan ismerte őket?
SIMON
Egyiküknek a bátyja az én osztályomba járt.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
S a bátyja mért nem ment barlangtúrára?
SIMON
Más programja volt.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Fetter Valériát az iskolában ismerte meg?
SIMON
Igen. Mikor látogatóba jöttek a bátyjához.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És hogyan csatlakozott a csoporthoz?
SIMON
Hát, már előzőleg hallott a túránkról, barlangászati szakkörünkről, mondta, hogy neki is kedve volna bekapcsolódni a mi munkánkba, adtam neki két vagy három barlangászati szakkönyvet, lelkesedett az ötletért, és így.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A többi lány bátyja is magukhoz járt?
SIMON
Nem. Váradi Nóra még Pécsről ismert, mikor a rokonaimnál voltam látogatóban. Hahn Ildikó pedig írt egy levelet, hogy hallott rólunk, mármint a barlangászati szakkörünkről; talán valamelyik fiú barátjától.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Kellett ehhez írásbeli engedély?
SIMON
Volt papírjuk. Én beadtam a Barlangászati Társaságnak a névsort.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A lányokat hogyan készítette elő a túrára? Levélben?
SIMON
Igen… pontosan leírtam, mit hozzanak, mire lehet szükség, hol találkozunk, és így.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Szülői engedéllyel jött mindegyikük?
SIMON
Persze. Ehhez ragaszkodtam.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Milyen felszerelést írt elő nekik?
SIMON
A lányok részletes előkészítésével Kabay Anna foglalkozott.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A fiúk önként jelentkeztek?
SIMON
Igen. Sokat beszéltünk erről a szakkörben. Ez az út afféle jutalom volt eddigi munkájukért.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Tanulmányi eredményen múlott?
SIMON
Azon is. Meg az igyekezeten, a magatartáson. Bocsásson meg… Ne úgy képzelje, hogy összegyűjtöttünk néhány ügyefogyott eminens diákot, hogy jutalmul egy vizes barlangban bóklásszanak. Jóformán minden vasárnap kirándultunk, víznyelőt tártunk fel, kőtermelőt csákányoztunk, ez egy összeforrott, stramm társaság volt, tele vidámsággal.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Vallásosak voltak ezek a fiúk?
SIMON
Természetesen. Papi gimnázium, ez bizonyos légkört feltételez.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Milyen vallási elfoglaltságaik vannak a fiúknak az Önök gimnáziumában?
SIMON
Nincs különösebb. Reggel szentmisére megyünk, meg hittanórájuk van.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Imádkoznak órák előtt?
SIMON
Nem. Csak tanítás előtt és után.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Őszinte bennük a vallásos lelkület?
SIMON
Nézze, ezek kamaszkorban levő fiúk. Azt gondolom, zömükben valódi érdeklődés él a vallás dolgai iránt, és a lelkiéletüket is ennek megfelelően hát… vezetik.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem maguk vezetik őket?
SIMON
A szó szoros értelmében mindenki maga vezeti magát. Mi természetesen meggyőződésünk szerint igyekszünk őket a hit és az erkölcs általunk vallott felfogására nevelni.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Magának is van lelki vezetője?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem korholta magát ezért a túráért?
SIMON
Nem, miért korholt volna?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy esetleg túlságos teherpróbának vetette alá a fiúkat.
SIMON
Nem vetettem őket alá túlságos teherpróbának. Tavaly ugyanebben a barlangban jártunk, többükkel.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem volt ilyen hideg?
SIMON
Tizenkét éves gyerekek megteszik ezt a túrát, és jól bírják. Egyáltalán nem számít nehéz túrának a Fátum megjárása még télen sem, ezt minden barlangszakértő tudja. Gondolhatja, hogy nem vállalkoztam volna rá, ha fölmerül bennem a lehetőség legkisebb gyanúja, hogy valaki is rosszul lesz az úton.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És mégis bekövetkezett?
SIMON
Be. Ezt nem lehetett kiszámítani.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Együtt aludtak a lányokkal a barlangban?
SIMON
Ők sátorban aludtak.
SIMON
Hálózsákban. Vízhatlan hálózsák volt velünk.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hány napig voltak lenn?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ezalatt nagy túrákat tettek?
SIMON
Elég nagyokat, de a terep szerint elég könnyűeket.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mennyi időt vesz igénybe a Fátum?
SIMON
Attól függ. Mindenesetre a leglassúbb tempóban is meg lehet tenni három óra alatt.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem rajongtak túlságosan magáért ezek a diákok?
SIMON
Nem hiszem, nem tapasztaltam semmi ilyesmit. Jól megvoltunk. Mint addig is a diákjaimmal.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Önöknél nincs olyan szavazás, hogy tanártitkárt választanak titkosan a diákok?
SIMON
Olyan választás van, hogy ki képviselje az összdiákságot a tanárok közül a tantestületben, olyan volt…
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Maga az, nem?
SIMON
Tavaly is… Nézze, én sok mindennel foglalkozom, szakköröket vezetek, nevelő tanár is vagyok, osztályfőnök…
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Szóval hány százalékot kapott? Úgy értem, a diákság hány százaléka szavazott magára?
SIMON
Hát idén… 91 százalék.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És tavaly 87, ugye?… Azt hiszem, az élet egyik legkényesebb kérdése a vezető szerep. Mikor katona voltam, sokat töprengtem ezen. Lényegében ez mindig valami beavatkozással jár. Mint a sebészet. Csak lelki értelemben. Beavatkozással a legbenső dolgainkba. Ezt a felelősséget magunkra kell venni, tudni kell a beavatkozás mértékét. Meddig, mennyire hatok? Meddig vagyok én, és meddig van ő?… Na, igen.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ettek a Fátum előtt valamit?
SIMON
Persze, hogy ettünk.
SIMON
Szalonnát. Volt sajt, alma, kenyér, csokoládé.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mindenki evett szalonnát?
SIMON
Azt hiszem, igen. Vagy Sándor, az nem, Sándor nem evett. Mondta, ő nem kér, nem szereti, inkább kolbászt evett. Ha jól emlékszem.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Elmondta nekik, milyen túra vár rájuk?
SIMON
Részletesen megbeszéltük, hány szifon van, ahol vízbe kell merülni. Alaposan tisztában voltak az egész járattal.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hány szifon volt?
SIMON
Nem. Egyik sem túl hosszú. Talán három és fél méter a leghosszabb. Aztán vagy kettő és másfél, ilyenek.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ha mint kívülálló képzeli el, elég különös játék, szilveszter éjjel bebújni egy barlangi vizes járatba, ahol háromszor vízben kell haladni, teljesen sötét van, ránk borul a föld, tapogatózva haladunk, botorkálunk a föld alatt, fejünk fölött közvetlenül a barlang plafonja. Ez lenne a boldogság?
SIMON
Nem boldogságról van szó. Az élet egészéről.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mint erről az alagútról.
SIMON
Ez éppen olyan kiragadás, mint a többi, ne haragudjon. A barlangászok nagy része nem pap vagy piarista diák. Mégis mennek, feltartóztathatatlanul. Nem volna helyes egyetlen kiragadott példával eléjük állni, hogy ne menjenek barlangba. – Egyébként úgysem lehet lebeszélni róla őket.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
De hova vezet ez a barlangi út?
SIMON
Sehova. Ha úgy tetszik. Szabadságba, ha ezt akarja. A lélek szabadságába. De nem azért, mert derékig lehetünk a vízben, mert azt fürdőkádban is megtehetjük. Az élet hosszabb távú megértésének egy azzal összefüggésbe szorosan nem hozható nyugalmába. Önmagunk legyőzésébe, ha úgy tetszik.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Le kell győznünk önmagunkat?
SIMON
Le. Ha már így kérdi. A legyőzés a lét egy ki nem élezettebb formája. De ezt maga is éppen olyan jól tudja, mint én. Teilhard de Chardin írta az egyik kínai útja idején, hogy minél tovább él, annál inkább érzi, hogy a nyugalom önmegtagadásból áll. Ami annyit jelent szerinte, mint határozottan elfogadni: semmiféle jelentősége nincs annak, hogy boldogok vagy boldogtalanok vagyunk.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hány éves lehetett Teilhard de Chardin, amikor ezt írta?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Gondolja, hogy tizenhét éves korban sincs jelentősége annak, hogy boldogok vagy boldogtalanok vagyunk? Ahogy maga mondja.
SIMON
Nem lehet minden kérdésre egyszerre felelni. Ahhoz száz nyelven kéne beszélni, egyetlen szájjal.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Értem. Teilhard-t tudósnak tekinti vagy fantasztának?
SIMON
Senki sem vonja kétségbe tudományos eredményeit.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem találja fantasztikusnak Teilhard végkövetkeztetéseit? Az anyag végtelen sűrűsödése, Ómega-pont stb.?
SIMON
Aki egész koncepciót hoz létre, annak mindig működik a fantáziája is.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Vagy megáll az ismeretlen előtt.
SIMON
Én? Én nem vagyok pesszimista. Egyébként nem vagyok se tudós, se nagy ember.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
De kis körben, a diákjai között, mégis nagy ember. Vezető.
SIMON
Amatőr szerep. A magam bizonytalanságaival együtt.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Milyen távolságban haladtak egymás mögött?
SIMON
Rendesen. Úgy két méterre.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Milyen magas általában a járat?
SIMON
Nem túl magas. Két méter, van, ahol persze alacsonyabb.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És a szélessége?
SIMON
Két métertől négyig változik.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Szűkebb sehol?
SIMON
De… Egy-két helyen még szűkebb.
SIMON
Kinn akkor mínusz egy-két fok lehetett.
SIMON
Benn? A barlangnaplóban pontosan fölírtam. Úgy emlékszem, plusz tizenegy fok volt.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És a víz hőmérséklete?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ebben kellett menni több mint két órát?
SIMON
Nem mentünk vízben, csak rövid ideig.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem gondolja, hogy ez rendkívüli túlterhelést jelentett a fiúk számára?
SIMON
Nem gondolom. Ismerem a szakirodalmat, sokkal hosszabb túrákról írnak, amelyek nem járnak különösebb megerőltetéssel. Nem beszélve arról, hogy tíz éve járok barlangtúrákra magam is ilyen korú fiatalokkal. Tíz-tizenöt vizes túrán is részt vettünk.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hány kilométert tettek meg a barlangban?
SIMON
Talán húszat se, három nap alatt. Egyébként a barlangnaplóból pontosan kiszámítható.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Beszélgettek befelé menet a barlangba?
SIMON
Persze. De nem állandóan. Annyit, amennyit kell.
SIMON
Olyan értelemben, hogy ne teljesen némán haladjunk.
SIMON
Hát ez, azt hiszem, természetes. Egyrészt nem kínzóeszköz egy ilyen túra. Másrészt mindenki beszélget, mintegy kapcsolatot tart a többiekkel.
SIMON
Nem kifejezetten célzatosan, de hogy ne burkolózzon önmagába, ne érezze magát egyedül a sötétben. De nem sokat beszéltünk. El voltunk foglalva a járattal. Ide lépni, oda lépni, láncszerűen adja tovább az ember, amit tapasztal. Elaludt Lajos lámpája, aki a közepe táján jött, s az utolsó akkor, Ágoston, előbbre adta az övét.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem próbálták meggyújtani az elaludt lámpát?
SIMON
Próbálkoztak vele, de átázott a gyufájuk, mondtam, majd a rácsnál meggyújtjuk újra.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És meggyújtották?
SIMON
Nem tudtuk ott sem meggyújtani. Az az igazság, hogy sárral is el volt tömődve, nem tudtuk teljesen rendbe tenni.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A szifonokon hogy hozták át a lámpákat?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A legszűkebb szifonnál mennyire lehet a plafontól a víz?
SIMON
Vagy húsz-harminc centiméter.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És a fejük felett gyönyörű, kis tűhegyes színjátszó cseppkövek. Azokat kerülgették, azok között bujkáltak. Ragyogó élmény lehetett.
SIMON
Úgy van. Jóformán az arcunkat érik ezek a szalmacseppkövek. Mert tudja, hogy kell itt átjutni? Hanyatt fekve, lábbal előretapogatózva, araszolva a vízmederben. Hason úszva beérne az arcunk a vízbe. Az előző túrán is ez volt a legnagyobb élményünk. Ha hiszi, ha nem, tényleg ragyogó élmény.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Bálint lett először rosszul? Hogy vette észre?
SIMON
Előreszólt valaki, hogy Bálint nem akar tovább jönni, megvár minket.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ki szólt előre?
SIMON
Azt hiszem, Sándor. Igen.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mit mondott?
SIMON
Hogy: „Atya, a Bálint nem érzi jól magát. Azt mondja, megvár minket itt a szárazon.”
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Utána volt még szifon?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Bálint nem mondott semmit?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És maga azt felelte, hogy végig kell jönni?
SIMON
Azt. Nem állhatott meg ott egyedül… vizes ruhában.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Igen. A rácsnál mit mondott Bálint?
SIMON
Nem mondott semmit.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem látszott rajta, hogy mennyire rosszul van?
SIMON
Nem volt olyan rosszul.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mit tanácsolt neki?
SIMON
Mindnyájuknak mondtam, hogy mozogjanak, magam is azt tettem.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És úgy dideregve énekelték el a Himnuszt? Meg ünnepeltek?
SIMON
Nem ünnepeltünk, csak elénekeltük, ittunk egy korty pálinkát, aztán fordultunk is vissza.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A többiek nem észlelték, hogy Bálint rosszul van?
SIMON
Akkor már nem volt rosszul.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Visszafelé is segített neki valamelyik fiú?
SIMON
Nem. Magam mögé vettem, és indultunk.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És ment rendesen?
SIMON
Ment rendesen. Egy darabig.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Bálint lett először rosszul visszafelé is?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogyan lett rosszul?
SIMON
Hát… lemaradozott. Nyögött.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem mondott semmit?
SIMON
De… Hogy nem tud tovább jönni.
SIMON
Átfogtam a hóna alatt, és támogattam.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A szifonokon hogy mentek át?
SIMON
Ahogy tudtunk. Húztam, igyekeztem a felszínen tartani.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Lemerült a vízbe?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem ivott a vízből?
SIMON
Nem hiszem, hogy ivott volna. Az arca beleért ugyan a vízbe, de nem hiszem, hogy ivott volna.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Gondolt arra, hogy nem érnek ki?
SIMON
Nem, nem gondoltam.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mit gondolt, mitől van rosszul a fiú?
SIMON
Nem nagyon gondolkoztam ezen, örültem, hogy megyünk. Engem is nagyon meglepett, hogy ilyen rosszul van, és ilyen hirtelen.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Bálint nem mondott semmit?
SIMON
Köszönte, hogy segítek neki.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy fejezte ki magát Bálint, összefüggően?
SIMON
Azt mondta: „Az Isten áldjon meg, hogy hozol.” „Atya, te nagyon rendes tag vagy…” Valahogy így mondta.
SIMON
Tegezett. Engem is meglepett, hogy így beszél, de hát ez volt a legkevesebb.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Végig egyedül vitte?
SIMON
Nem, eleinte ő maga is ment, csak támogattam. Aztán mindjobban elgyengült, akkor már nem nagyon bírtam, vonszolni kellett, magam is elfáradtam. És akkor segített nekem a mögöttem jövő fiú, Ottó.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ketten vitték Bálintot?
SIMON
Ketten. Akkor már a feje lekókadt, úgy cipeltük.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Meg volt rémülve?
SIMON
Nem. Csak amikor a másik fiú is rosszul lett. Ferenc.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ferenc mikor lett rosszul?
SIMON
Vagy tíz perccel Bálint után. Sándor előreszólt, hogy Ferenc rosszul van, meg akar állni.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Maga mit mondott?
SIMON
Mondtam, hogy nem lehet megállni, nemsokára kiérünk, segítsen neki valaki.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És ki segítette?
SIMON
Sándor. Ő hozta egy darabig.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Égtek még akkor a lámpák?
SIMON
Nem tudom. Azt hiszem, akkor már csak egy lámpa égett.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És Sándor meddig vitte Ferencet?
SIMON
Amíg ő maga is rosszul nem lett.
SIMON
Akkor az hozta őket, vagyis segítette, aki tudta. Lajos meg Kabay Anna.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ők nem voltak rosszul?
SIMON
Ők sem voltak valami fényesen, de tudtak még segíteni.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Kabay Anna is rosszul volt?
SIMON
Ő sem volt teljesen rendben, de megközelítőleg sem volt olyan rosszul, mint én.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mindenki más rosszul lett?
SIMON
Eléggé kivoltunk, mire arra a helyre értünk, ahol végül is hagytuk őket.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mit gondol, Isten tervében hogyan szerepel egy ilyen halál?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Előre ki van számítva?
SIMON
A természet rendje törvényszerűségekkel van tele, ez nem jelenti azt, hogy minden percre meg van határozva… a szabadság és törvényszerűség egymásba folyik…
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Isten nem maga a természet?
SIMON
A természetnek megvan a maga függő szuverenitása.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nehéz. – Szóval Isten megmenthette volna a fiúkat, ha akarja.
SIMON
Isten mindent megtehet.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
De nem akarta őket megmenteni.
SIMON
Isten nem Gut bácsi. Szabadságot dobott a természetbe, az emberi küzdelem szabadságát például. De ilyen alapon minden betegségért Istent tehetnénk felelőssé.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Maga elcserélte volna valamelyik fiúval az életét, ha megmentheti?
SIMON
Elméleti kérdés. Nem cserélhettem el.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem bántja, hogy ugyanolyan esélyekkel maga életben maradt, és ők meghaltak?
SIMON
Hiába bántana. Így történt.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Milyen lánynak ismeri Fetter Valériát?
SIMON
Fiatal, értelmes teremtés. Bekapcsolódott a mi szakköri munkánkba, lelkesen vett részt a kirándulásokon…
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Több túrán volt már?
SIMON
Ezen. Ezen a legutolsón, most a barlangban.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A bátyját tanította?
SIMON
Igen. Az én osztályomba járt.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ő is szakköri tag volt?
SIMON
Ő is. Nem azért maradt ki a kirándulásból, mert valami kifogása volt ellene, hanem mert, mint mondtam, más programja volt.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És a lányt elengedték magával a szülők?
SIMON
Velem? Egy kiránduló közösséggel, nem?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A lány mennyi idős?
SIMON
Tizenhat. Tizenhat múlt.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Tizenhat. A fiú tizennyolc.
SIMON
Igen. Most fog érettségizni.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A lány mindig a szülőkkel jött látogatóba?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És hogy viselkedett? Mit tapasztalt?
SIMON
Lelkes volt, fiatal, ismeri őket. Tele vannak még lendülettel.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Maga biztatta, hogy vegyen részt ebben a szakkörben?
SIMON
Nem kellett biztatni. A másik két lány is magától jelentkezett.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Igen. Átlagos lánynak tartja ezt a Fetter Valériát?
SIMON
Jobb képességű, mint az átlag, ha így kérdi.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És… olyan értelemben, hogy lelkesedik valamiért, nyilván ebben is az átlagnál túlzottabb mértékben…
SIMON
Nem mondhatnám, hogy túlzottabb mértékben, inkább komolyan veszi, amit csinál.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Van itt egy írás. Ez abban az iskolában látott napvilágot, ahova Fetter Valéria jár. Ilyen diákújság. Ez alig három héttel a szerencsétlenség után jelent meg.
VALI
Megjelenik.
Barangolás a Fátumban
Mindnyájan, ismerjük annak a tragikus kimenetelű túrának a szomorú oldalát, ami a Fátum megjárásakor történt. Erről nem is akarok írni. Inkább a barlangjárásról. A barlangjárás ismeretlen a legtöbb ember előtt. Nem is tudják elképzelni a szépségét, felemelő voltát. Leírhatatlan élmények várják az embert a barlangban. Külön világ, mintha az ember valóban egy más világ hatalmas és titokzatos áramkörébe kapcsolódna be. Minden elvarázsolódik, régi mesék jutnak az ember eszébe. Hogy sorjában kezdjem, már jó előre terveztük a Fátumnak, helyesebben a Kékhegyi-barlangnak a megjárását. Nagy lelkesedéssel érkezett meg mindenki, az egyik fiú gitárt is hozott. A lányok jöttek később, mondanom se kell. Egyikük majdnem lekésett a vonatról, úgy húztuk fel a már mozgó szerelvényre. (Na, nem kell megijedni, alig ment a vonat.) Mindnyájan jól felszerelkeztünk, pléddel, hátizsákokkal, a fiúk sátrat is hoztak, amiben persze mi aludtunk, és nem ők. Elemózsiát is jócskán vittünk, egész úton a vonaton jóízűen fogyasztottunk belőle. A városból aztán egy kis vonatra ültünk, ami hosszú döcögés után elért a barlangi székhelyre. Itt sem időztünk soká, épp csak bevásároltunk egy kis csokoládét, sajtot,
aztán indultunk is a barlangba. Nem tudom nektek leírni, mi várt ott ránk. Mint egy elvarázsolt birodalom. A termek jéghideg tükrei visszaverték az arcunkat, a barlang elhaló némaságában úgy lépkedtünk egyre beljebb, mint a szellemek. Úgy érzem, sose fogom elfelejteni, amíg élek. Tompa szürkétől az óaranyig, jégkéktől a türkizzöldig ezernyi színt vertek vissza a lámpa fényében a titokzatos falak és oszlopok. Az évezredek által lerakott cseppkövek hol föntről, hol lentről képződnek, olyanok, mint valami nagy fa üvegtövisei, mintha magából a földből állna ki ez a nagy fa. Vagy éppen egy elvarázsolt tündér varrótűi lennének, vagy a boszorkány kötőtűi. Aztán a Fényesség Szája, a Zöld Kígyók terme, a Foglyok Trónusa, föl sem tudnám sorolni a szépségüket, az eleven éjszaka és az elveszített nappal összes színeváltozását, ahogy ragyogtak ezek a termek, ezek a járatok. Megjártuk még a Négyfejű Hóhér, az Eleven Tűz, a Karcsú Liliom termeket, ahol egy új kis beugrót is fölfedeztünk, amit Kishóhérnak neveztünk el, talán rideg pompája miatt. Visszafelé egy patakmederben haladtunk. Itt lábolva, a falak cikázó világosságában értünk
vissza a táborhelyre, ahol aztán lepihentünk, illetve vártunk a fiúkra. Sajnos másképp történt, mint ahogy elterveztük. De a barlang szépsége bennünk él, amíg csak mi is élünk.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nos, mit szól hozzá?
SIMON
Nem találok benne semmi különöset.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Néhány héttel a hármas haláleset után, a tragédia után, nem tartja túlzottan derűsnek?
SIMON
Hátha épp ezzel akarta túltenni magát a megrendülésen. Gondolhatja, hányan állíthatták meg a városban, mi volt, mit tud, hogy történt, ki a felelős, ők hogy menekültek meg? Elege volt az otromba kérdezősködésből. És egyszerűen dokumentálni akarta, hogy az éremnek két oldala van.
SIMON
Igen. Úgy értem, hogy azért a megtett út szépsége az ő számára nem veszett el. Bármilyen szomorú és balvégzetű volt is a dolog kimenetele.
VALI
A tompa szürkétől az óaranyig, jégkéktől a türkizzöldig ezernyi színt vertek vissza a lámpa fényében a titokzatos falak és oszlopok.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem érzi, hogy ez a túlfűtöttség, amely még a halálon is, hogy így fogalmazzam, túlteszi magát, ez az, ami túlzott, furcsa?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem gondolja, hogy a maga szellemi befolyása hatott rá ilyen nagy mértékben?
SIMON
Milyen irányba befolyásoltam? Hogy legyen részvétlen, túláradó vagy micsoda?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem, csak ebben a befolyásolt állapotban megszűnik minden, és mi azt hajtjuk végre, amit ez az állapot diktál.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem lényeges. Lényeges csak a befolyásoltság. Tulajdonképpen ez a maga cselekedeteinek a lényege, nem?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Egy olyan állapotba emeli az embereit, ha úgy akarja, tanítványait, amikor mindent ésszerűnek, szépnek, csillogónak látnak, igaznak.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem, nem erről van szó. De nekem az a véleményem, hogy a túlzott lelkesedés mérgezhet is. A lelkesedés ilyenkor önfeledtséghez vezet, az önfeledtség bódult állapot, feloldja az embert. Mindent ünnepi fölfokozottságban érez.
SIMON
És ez baj? Hogy többre akarom őket nevelni, mint a hétköznapok embereit…?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem, az nem baj. Egyáltalán. De talán egy kicsit fölbillen a mérleg a különlegességek oldalára. Ha már a halálveszély sem érdekes, csak a túlfeszített cél, valami rejtett szépség.
SIMON
Na de ezt nem tudhattuk előre. Ez teljesen független attól.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Maga mondta, hogy nincs részlet. Én is azt hiszem. De nem lehet egyszerre lelkesedni a barlangok szépségéért, és észre nem venni három fiú halálát, csak vak, befolyásolt állapotban.
SIMON
Sajnos, másképp történt, mint ahogy elterveztük, de a barlang szépsége bennünk él, amíg csak mi is élünk.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Persze, ahogy gondolja. Azt hittem, érti, mire gondolok.
SIMON
Értem, persze, csak nem igaz. Szabadlelkű embereket akarok nevelni.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Éppen ezt kétlem. Az az érzésem, hogy ez a szabadság a maga gondolatainak a szabadsága, és nem az övéké.
SIMON
Ezt mivel akarja bizonyítani?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem bizonyítok. Nem bizonyítok semmit. Csak szeretném, ha átgondolná, mire jut így.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem. Nem most. A végén.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mi lett a fiúkkal?
SIMON
Először rendes temetést akartak, de aztán arra gondoltak, hogy a klastrom udvarában temetik el őket mint a gimnázium halottait.
SIMON
Kik? Egyszerre ez úgy elterjedt…
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Na de volt valaki, aki kérte, kérvényezte?
SIMON
Maguk a szülők kérvényezték, intézték el a hatóságoknál.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Engedélyezték?
SIMON
Természetesen. Néhány paptársunk is ott fekszik. Egy kis meghitt zuga ez a kápolnakertnek. Nyírfák, egy-két pad…
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mit ért azon, hogy elterjedt…
SIMON
Nagy port vert fel az eset, gondolhatja. Az egész gimnázium, iskola, környező vidék, maguk a diákok szülei közös ügynek tekintették.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy érti, hogy a környező vidék?
SIMON
Mindenki ismeri az iskolát. Elég jó híre van. Azt hiszem, szeretik is a környéken.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Támogatja a környék az iskolát?
SIMON
Támogatja-e? Anyagilag?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem anyagilag. Anyagilag is támogatja?
SIMON
Nem. Az iskola templomában van persely a gimnázium javára, helyesebben az itt tanító papok, szerzetesek neveltetésére.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Jelentős összeg gyűlik be így havonta?
SIMON
Nem tudnám megmondani. Pár ezer forint.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És most is ennyi gyűlt be?
SIMON
Ebben a hónapban sokkal több gyűlt be.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Most ezt az aktuális összeget ajánlották fel a megholtak javára vagy a hozzátartozóiknak?
SIMON
Nem. Először arra gondoltak, hogy valami sírkövet állítanak, és ebből fedezik…
SIMON
Úgy tudom, beszéltek az elhaltak szüleivel, hogy mit szólnak hozzá.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És mit szóltak?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem is állítottak emléket, sírkövet nekik?
SIMON
De állítottak. Nem tudom pontosan, a diákok gyűjtöttek-e pénzt rá maguk közt, vagy a szülők külön, de állítottak síremléket. A temetés napjára kész volt a sírkő.
SIMON
Szép… Sötétvörös kő. Gránitból… egy modern szép kereszt van faragva.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nincs rajta semmi?
SIMON
A nevük, a három név, és az életkor.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És valami bibliai idézet vagy „Béke poraikra”?
SIMON
Nem. Nem az van. Középre azt faragták: „A Fátumon át a fény felé.”
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ezt faragta rá a kőfaragó?
SIMON
Ezt. A diákok határoztak így. Afféle búcsú.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És mire értendő?
SIMON
Sok minden van ebben. Hogy az élet nem fejeződik be a halállal, az is, igen. Meg hogy az élet akármilyen, végeredményben nagyobb távlatai vannak, messzebbre mutat. És hogy le kell küzdeni mindent, ami akadály, ami visszatarthatja az embert a fénytől, az igazság fényétől… Nyilván maga is érti.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ilyen áron kell leküzdeni?
SIMON
Nem ilyen áron, de így történt.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Sokan voltak a temetésen?
SIMON
Több ezren. Mindenki tudott róla.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Maga hogy értékeli ezt az – összefogást?
SIMON
Nincs ebben semmi összefogás. Ismerik a gimnáziumot.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Olyan… szellemi gócpontnak tekintik?
SIMON
Nem tudom, minek tekintik, talán érzik, hogy igazi szellem uralkodik a falai között.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Tud olyan világi iskoláról, melynek ilyen nagy volna a szellemi kisugárzása?
SIMON
Nem ismerem a világi iskolák hatásfokát.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem gondolja, hogy ennek más okai is vannak… nemcsak a nagyszerű nevelői munka?
SIMON
Lehet. Nem tudom eldönteni.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nos igen… Maga temette őket?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
De maga is ott volt a temetésen?
SIMON
Pár búcsúszót mondtam.
SIMON
Mondtam néhány személyes szót az elhunytakról, fölidézve testi, érzéki valójukat, ahogy jártak-keltek közöttünk. Hogy értetlenül állunk a sír előtt. Értetlenül, értetlenkedve, de nem lázadozva Isten ellen. Mert Isten mindig velünk van, és nem ellenünk. Isten szeretete… velünk van. Olyasmi volt a vége, hogy a kiismerhetetlen, de várakozó Isten kísérjen titeket az utolsó úton.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Igen. Nem voltak, akik lázadoztak?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Akik nem tudták elfogadni ezt a… magyarázatot?
SIMON
Nem lázadozott senki.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem voltak, akik magát hibáztatták? Nem kapott fenyegető leveleket?
SIMON
Nem kaptam ilyen leveleket.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mindenki belenyugodott a maga akaratába?
SIMON
Az én akaratomba? Isten akaratába.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
No de maga közvetítette ezt az akaratot, nem?
SIMON
Én nem közvetítettem Isten akaratát abban, hogy meghaljanak, magam is értetlenül álltam ezzel az akarattal szemben.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
De fölvállalta ezt az akaratot?
SIMON
Mit tehettem volna?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy kételkedik, hogy szembe fordul.
SIMON
Szembeforduljak Istennel? Minden erőmmel belekapaszkodom.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Tudja, hogy az egyik gyerek zsebében, a Bálintéban, találtak egy idézetet?
SIMON
Nem tudom. Milyen idézetet?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Csak ennyi volt: „Bízza magát az eseményekre, mihelyt érzi, hogy azok erősebbek magánál.”
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Igen, Teilhard-idézet. Maga adta neki?
SIMON
Nem. Kinek az írásával van?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A gyerek saját írásával. De nyilván nem önmagától idézte.
SIMON
Beszéltünk erről. Teilhard-t mint természettudóst, mint geológiai, antropológiai tudományokkal foglalkozó embert ismertettem előttük. Lehet, hogy akkor fölolvastam nekik egy-két idézetet.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mire értette ezt az idézetet a fiú?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nincs ebben valami keserűség?
SIMON
Nem hiszem. Inkább az van benne, hogy az erők játéka is a felső erőket szolgálja, Isten az út végén felbukkan, akár az életben…
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Három szakvélemény szerint maga mindent megtett, amit ezzel a túrával kapcsolatban meg kellett tennie. Az előkészületei megfelelőek voltak, ezt a túrát nem tartják életveszélyesnek, megerőltetőnek; leírják, hogy mások is sokszor és eredményesen megtették ezt az utat; megfelelőnek találják a hálózsák alkalmazását, az étkezést, nem tartják a vizes öltözéket olyan veszélyesnek, hogy abból ilyen események következzenek; az előző túrákat sem olyan megerőltetőknek, hogy azok kihatottak volna a Fátumra. Egy szakvélemény viszont azt mondja: a túra túlerőltető volt, a túra lelki légköre nagyban befolyásolhatta a gyerekek elcsigázottságát, a vizes ruhákban való haladás is negatív hatással lehetett az eseményekre…
SIMON
Ezzel természetesen nem értek egyet.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Rosszindulat nyilatkozik meg ebben?
SIMON
Nem rosszindulat, de eredendő elfogultság.
SIMON
Maga is olvasta. Ez a szakvélemény világnézeti okokból is – rejtetten – helyteleníti, hogy egyáltalán, mint pap, vállalkozom ilyen túrákra. Beleszövi azt is, mintha a gyerekek valami fanatikus állapotban hajtották volna végre ezt a túrát – pedig ilyesmiről szó sem volt, ez merő feltételezés. Kapóra jött…
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mi jött kapóra?
SIMON
Hogy az illető az egész vallásos nevelésre kiterjessze a kifogásait. Ez érthető.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nézze, nekem nagyobb gondjaim lennének a lelkiismeretemmel a maga helyében. Én a bizonytalan kimenetelű dolgokban mindig magam ellen fordulok. Még ha egy aktát alaposan elintézek is, állandó kételyeim vannak: mindent helyesen mérlegeltem-e, felderítettem-e? De a legapróbb dolgokban is. Ha egy cipőt veszek a gyerekemnek… Vagy ha összezördülök a feleségemmel, akkor is fölmerül bennem a kétség, hol hibáztam…
SIMON
Ez nem volt bizonytalan kimenetelű. Az lett.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
De a dolgok nem teljesen függetlenek tőlünk. Még egy kapun való bemenetel sem csupán a kapufélfától, a tartóvasaktól, az ajtólemeztől függ… Az ember jelenléte aktív góc, szellemi erő, amely kihat az eseményekre, még egy kapunyílásra is… El lehet képzelni, hogy a Fátumban is kialakult egy olyan lelkiállapot, melyben a maga szerepe döntő volt…
SIMON
Rosszul hatottam rájuk, amikor elkezdtek csüggedni, ilyesmire gondol?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Az a véleményem, hogy a baleseteket is két ember követi el. Az áldozat is. Nemcsak egyszerűen elütik az embert – valamilyen módon maga is hozzájárul; tétovázik egy átkelésnél, későn néz szét, a saját belső bizonytalanságával megy át az úttesten…
SIMON
Itt, sajnos, nagyobb dolgok játszottak közre. Az áldozatok is teljesen ki voltak szolgáltatva az eseményeknek. Vannak fatális helyzetek.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Na de, ha jól értettem, maga éppen arra akarja nevelni az embereit, hogy legyen kitartásuk, állják a sarat, hogy így mondjam, erőt gyűjtsenek az életfeladatok leküzdésére, képesek legyenek bármilyen lelki válságban határozott, kialakult lélekkel megállni…
SIMON
Igen. Visszájára fordult a dolog. De azt hiszem, nem az én hibámból.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Na de hogy ilyen programokat szervez, amikben azért el van rejtve egy adag veszély – nem tartja ezt jellemzőnek? Mégsem annyira gyakori, hogy emberek a szilveszterüket egy vizes barlangban töltsék…
SIMON
Nem gyakori. De csak azt csináljuk, amit mindenki csinál. Lehet, hogy nem tartozunk azok közé, akik színes papírcsíkok alatt vagy konfettizáporban pezsgőzünk. Bizonyára rengeteg szilveszterezőt szállítanak be a mentők, végveszélyben – akik pedig tisztességes polgári módon táncolnak a piros lámpák alatt, vagy maguk megnyugtatására részegen fújják a trombitát. Ezek a békés polgárok a maguk állóvizébe éppúgy belefulladhatnak, mint aki nem ezt csinálja. És nem tartozik ide – de Barnard professzort ünnepli a világ, miközben a keze között halnak meg az emberek, vagy néhány hét múlva mondanak búcsút az életnek. Be kell látnunk, hogy az emberiség előrehaladása mindig nagy áldozatokkal jár.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ez a kirándulás is azzal járt. Ezeknek a túráknak a mozgatója a maga személyes akarata, a maga életének kisugárzása, ezt nem lehet vitatni. Magának kialakult ez a… minek nevezzem… nevelési eszméje, hobbyja, szenvedélye… föl lehet jellegzetesen ismerni… ez Engelhart Simon eszméje, ha szabad így fogalmaznom. Ez nem véletlen. Ez a maga kísérlete, mondhatjuk. Nem a gyerekek találták ki a túrát, nem a gyerekek egészségi megmentéséről volt szó, mint Barnard professzornál, ha már ezt hozta fel példának, hanem egy szenvedélyes nevelési formáról, hatásról. Nem a paptársai ajánlották, hogy menjenek a barlangba. Nem az egyház eszméje ez. Ezt az akaratot maga hordozza, egyedül, ezért maga felelős, akár rossz, akár jó…
SIMON
A végén úgy lesz, hogy én kitaláltam egy veszedelmes társasjátékot, kísérletet, mely azonnal áldozatot követel.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Legalábbis maga az inspirátor. Nem vitás. Nagyon leegyszerűsítve: maga akarta a barlangba vinni őket, nem más. Furcsa szilveszter.
SIMON
Nem szilveszterről van szó, hitről. Mindenesetre különb, mint a legtöbb emberé. A legtöbb ember beledöglik a hétköznapjaiba. Él, iszik, pénzt keres, szilveszterkor összekoccintja a poharát, s részegen harmincéves hőstetteket magyaráznak egymásnak alkoholtól szétdúlt aggyal.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Maguk a halálveszélyt szebbnek találják?
SIMON
Minden valamirevaló ember akar valamit. Az emberiség akar valamit – csoportok, elvek hatnak, autókat terveznek kétszáz kilométeres sebességgel, mammutvárosokat építenek, társadalmi harcokat folytatnak – az értelmes emberi fölszabadulásig. Mindenki nyüzsög, célra tör – közben üzemi balesetet okoz, társadalmi balesetet, lelki balesetet. Mit akar rám bizonyítani? Mindenki akar valamit, csoportok, népek akarnak valamit, orvosok akarnak valamit, lemerülnek batiszkáffal a tenger tízezer méteres mélységébe, mert akarnak valamit! Csak én ne akarjak?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Talán veszélyes ez az akarat.
SIMON
Csak az én akaratom veszélyes? A magáé nem? A kispolgári életforma, amelybe mint szürke iszapba belemerülünk – az veszélytelen? Csak mert nem akarnak semmit? Kocsit akarnak, villát, bőrnadrágot, pozíciót – és közben mindenki elsatnyul, gondolattalan masszává válik, pezsgőt szürcsölve ül a televízió együgyű műsora előtt, és jókat nevet a „bemondásokon”. Az elsikkasztott vállalati pénz, a kiderítetlen milliós megvesztegetések, a cinikus ifjúság – az veszélytelen?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Inkább a veszély?
SIMON
Igen! Inkább, mint az elhülyülés, a sunyi karrierizmus, a forgalmi engedéllyel igazolt tehetségtelenség vagy megbúvó középszer! Csak államilag engedélyezett kicsapongás, képcsarnoki festészet, szürke színben, plakátversek vagy ügyeskedő parabolák? Igenis, akarok valamit! Mint becsületes magyar állampolgár. S amíg lélegzem, akarni is fogok, igazságot, mint a csúszó-mászó féreg is, napot keres. Akarni fogok a halálom árán is. Szünet. Ne haragudjon. Nem akarom a maga nyakába varrni az ország nyavalyáit.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Miért haragudnék? Igaza van, ha vonzódik a nagy feladatokhoz. Hősi alkat, és ilyennek akarja nevelni a diákjait is. Valami rendkívüli teljesítményre, érdekesre, ünnepnapokra vágyik. De ebben a nyomorult kis országban hétköznapok is vannak! Amikor nem énekeljük a Himnuszt, amikor a maga által megszólt középszer küszködik, belefásul, újrakezdi, és iszik. Igenis, iszik. Szilveszterkor, és iszik egyébkor, bekapcsolja a tévét, nevet a blőd bemondásokon. És azt mondja: igen, ez Magyarország. Bajok, megoldatlanságok, de akkor is ide tartozom. Azt hiszi, én nem tudom, hogy ilyenek az emberek? Azt hiszi, én nem minden napomat arra áldozom, hogy ne legyenek megvesztegetések, hogy ebben az országban higgyen az ifjúság, hogy használhatóbb legyen az óvoda, egy gyógyszer, egy cipő? Új társadalmat szültünk, véres, verejtékes szüléssel, s ezt föl akarjuk nevelni, munkát akarunk adni a tagjainak, emberibb életet ennek a masszának, ahogy maga mondaná. Ennek a középszernek. Vagyunk ilyenek, sok millióan. Igen, én is! Ebben a masszában élünk! – Az egyház sem csupán aszkétákból, szentekből, csodatevőkből áll. Nemcsak lánglelkű férfiakból, hanem bukott, elbukó, törekvő és gyönge emberekből, a masszából! Akik esendőségükkel, gyarló kis tetteikkel, bűneikkel gyarapítják a hitüket! Nemcsak fénylő emberek vannak, a maga
rendalapítója, Calasanti József ótvaros, gügye, nyomorban élő gyerekeket gyűjtött Rómában maga köré, hogy tanítsa őket. A masszát! Akikből nem lettek Savonarolák, sem felfedezők! – De maga a minőségre szavaz, az elitre. Akik felsőbb ponton akarnak forrni, forrni, ha kell, a veszélyben, ha kell, a rendkívüliben! Akik az élet elitjének érzik magukat, s így elkülönülnek a többi embertől, a masszától! Pedig igent is kell tudni mondani valamire, részt venni valamiben, ami még csak lehet, ami még tökéletlen! Vállalva a tettek gyarlóságát! Könnyű nemet mondani! Könnyebb, elegánsabb póz! Kívülállni, meghatódva a Himnuszt motyogni különleges kalandjaink után! A maga fiataljait nem elégíti ki az unalmas hétköznapok menete! Nagyobbra, rendkívülire vágynak! Akik magában is valami rendkívüli hőst, jobbító szellemi vezért látnak, akit a halálba is követni kell! S az ünnepi magasból naivnak, lekicsinylendőnek látják a mi tömeges, mindennapos erőfeszítésünket. Nem résztvevők, hanem ellendrukkerek – Isten nagyobb dicsőségére. – Igyunk egy pohár vizet.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Szokott álmodni velük?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A meghalt fiúkkal?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Gyötrelmes álmok ezek?
SIMON
Nem gyötrelmesek. Nem tudom, hogy nem élnek.
SIMON
Alig. Apróságokban jelentkezik néha a lehetetlenség érzete. Ferenccel sokat futballoztunk, mindig ő szalad a másik oldalon, lobog a haja, nevetve integet, kéri a labdát… Olyan keservesen kell szaladni a labdával, úgy érzem, elfogy alólam a fű, a talaj… Ez az álom visszatér. Még a labdát is megrúgom, teljes erővel, feléje, hogy átíveljem a teret köztünk, hogy odahelyezzem eléje…
SIMON
Mondom, lehetetlenség-érzés fog el… Ismeri… Mikor nem érünk el egy vonatot, vagy az állomás romba dől. Futok a labdával, hajszolom, már akadozik a lábam, és át akarom ívelni neki, nagy erővel megrúgom a labdát, de nem száll el, csak egy kicsit… ott marad a labda, mintha egy vasgolyóba rúgnék, csak a golyó mégis érthetetlenül könnyű, nincs ellenállása… Badarság… Ilyenkor aztán úgy ébred az ember, mint akit agyonvertek. Eleinte nem is értem. Aztán később eszmélek, hogy Ferenc nem él…
SIMON
Büntetés, büntetés. Ne higgye, hogy nekünk csak kétszer kettőre jár a fejünk. Bűn és büntetés. Áldozat és föloldozás. Ne nézzen masinisztának.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Beszélt azután a szülőkkel?
SIMON
Bálint szülei írtak, hogy szeretnék, ha meglátogatnám őket.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mit akartak a szülők?
SIMON
Semmi különöset. Beszélgettünk. Bálint nagyon közel állt hozzám, legkedvesebb tanítványaim egyike volt, nagyon szerette a magyar irodalmat… verseket is írt.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A barlangról nem beszéltek?
SIMON
De arról is. Mik voltak az utolsó szavai… Tudja, hogy van. Nyomorult dolog az ilyesmi… Meddig volt magánál… Milyen lélekkel ment a túlvilágra…
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És mit mondott?
SIMON
Mit mondhattam volna? Magam is úgy gondoltam, hogy Bálint ragyogó lelkű fiú volt, akihez nem fért semmi alantas. Milyen lélekkel ment át? Egy ember lelke készen áll a halálra, ha kell, biztos, hogy föltárul előtte a lehetőség… mint egy áthatolhatatlan fal, a semmi. Nem ő az egyetlen, akit ilyen korban ragad el a halál. Egyszer el kell rugaszkodni. Bálint készen állt a halálra. Valahogy minden ember élete az, hogy egyszer elrugaszkodjon, az idő akármilyen rövid vagy hosszú – át kell élni azt, hogy meghalunk. Ez a dolog lényege.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Az élet lényege?
SIMON
Nem az élet lényege. Velejárója, értelmezési pont, amelyben kitárul a jövő.
SIMON
Nem a túlvilág! A túlvilágra nem lehet spekulálni. De Istennel való érintkezésünk, létünk egyetlen értelmes alapja.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Sándor szülei?
SIMON
Azok megkerestek a rendházban.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ferenc szülei?
SIMON
Azokat még nem kerestem meg, ők sem engem.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És mit akartak Sándor szülei?
SIMON
Ők? Az volt az érzésem, engem akartak megnyugtatni…
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Magát akarták megnyugtatni?
SIMON
Valahogy így. Hogy ők tudják, mindent megtettem, Sándor csak a legjobbakat mondta rólam… Igazán kellemetlen volt. Áradoztak. Hogy megtalálták Sándor naplóját… ilyeneket.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És mik voltak benne?
SIMON
Mindenféle kamaszos túlzás.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Magasztalta magát?
SIMON
Ez enyhe kifejezés. Hogy megtaláltam az igazi embert, aki az élet útjára vezet… A papok közül csak őt választanám, benne minden emberi megvan… Elfogult, csaknem szerelmes sorok… Kamaszkor.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És a szülők?
SIMON
Mondom, a szülők engem nyugtattak, hogy a fiuk a legjobb kezekben volt. Még én voltam zavarban, hogy Sándor olyan elragadtatással beszélt rólam… Úgy készült erre a kirándulásra… Sorba tette a holmijait az ágyon, átszámolta, mit is kell vinni, mi legyen a poggyászában… céduláról kipipálta, újra meg újra átnézte… mintha tudta volna, ahogy ők mondták, hogy nincs több út…
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És még mit mondtak a szülők?
SIMON
Hogy újra rám bíznák a gyereküket, ha barlangba indulnánk.
MAGNÓHANG
„A megyei bíróság… Engelhart Simon… tanárt,… büntetlen előéletű, munkáját kimagaslóan jól végzi… három rendbeli, gondatlanul elkövetett emberölésben bűnösnek találta, s ezért négyévi szabadságvesztésre ítélte, és öt évre a közügyektől eltiltotta. A büntetés végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztette… Az ítélet jogerős.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hát így alakult. Lehet, hogy a véletlenek összesűrűsödtek maga körül, a maga jó szándéka ellenére. De talán a véletleneknek is részesei vagyunk egy belső hazárdjátszmában. Ez nem jogi kérdés. Úgy érzem, személyes játékaiba nagyon is belevonja Istent, aki, úgy látszik, nem mindig jó partner ehhez. Maga majd biztos elintézi a saját lelkiismeretével… de… Isten nem szerencsejátékos.
Vége az első résznek
Szín ugyanaz.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mikor vesztette szem elől a lányt?
SIMON
Körülbelül tíz perc múlva.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Addig látta?
SIMON
Addig láttam. A fejét a hullámokban.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nagyok voltak a hullámok?
SIMON
Nem. Hatvan-nyolcvan centisek. De nem tudtam megfordítani a csónakot. Én magam voltam a legjobban megdöbbenve, soha azelőtt nem fordult elő.
SIMON
Jól kezelhető csónak volt, ismertem évek óta. Könnyű gumikajak, kétszemélyes, remekül biztosítva a fölborulás ellen. Sokkal nagyobb hullámokban is biztonságosan, kedvem szerint fordultam vele. De most valahogy olyan makacsul jöttek a hullámok, képtelen voltam megfordítani Vali irányába.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A szél merről fújt?
SIMON
Északnyugatról. A part felől, rézsút. Az egyik zsinór el is szakadt, a kormánylapát használhatatlan volt. Evezővel nem tudtam megfordítani, sodort a víz, el a parttól.
SIMON
Valit csak rövid ideig láttam, mondom. Úszott, a csónak felé próbált úszni.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Tudott úszni?
SIMON
Tudott, remekül úszott, odahaza uszodába járt rendszeresen, de már itt a Balatonban is láttam úszni. Nagyon jól úszott.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Előzőleg is csónakáztak kettesben?
SIMON
Igen. Már előző nap mutattam neki a csónakot a part mentén. Még ki is szálltunk a csónakból, le lehetett állni, és mutattam, hogy erővel sem lehet fölborítani. Belecsimpaszkodtunk, alig tudtuk fölborítani így is.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mért mutatta ezt neki?
SIMON
Hát, hogy milyen biztonságos, meg játékból.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ketten voltak?
SIMON
Akkor a bátyja is ott volt.
SIMON
Most ketten voltunk. A bátyja a parton maradt valamelyik barátjával.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem látták magukat, hogy bemennek a csónakkal?
SIMON
Dehogynem. Integettek még, aztán befelé indultak a telepre.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem hallott viharjelzéseket?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Jó idő volt?
SIMON
Elég szép idő volt. Kis szél fújt, de inkább kellemes.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hirtelen kerekedett a vihar?
SIMON
Nem kerekedett vihar. Erősödött a szél, a hullámzás is, de viharnak híre sem volt.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mikor szállt be a csónakba Vali?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És mikor szállt ki a csónakból?
SIMON
Nem tudnám pontosan megmondani. Hét előtt, gondolom.
SIMON
Addig csónakáztunk a part vonalán.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mennyire a parttól?
SIMON
Hat-hétszáz méterre.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Voltak a közelben?
SIMON
Nem voltak, közvetlen közelünkben nem volt senki. Távolabb néhány vitorlás.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Vali kérte, hogy vigye őt csónakázni?
SIMON
Ott volt a csónak, természetes volt. Egyszerűen mentünk, és kész.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Vali a vízből szállt be?
SIMON
Nem, dehogy. A mólóhoz vontattam a hajót, a mólóról szállt be.
SIMON
Fürdőruhában, meg volt rajta egy szvetter.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És maga miben volt?
SIMON
Én is fürdőruhában és tréningfelsőben.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Előzőleg megvizsgálta a hajót?
SIMON
Meg, természetesen.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Akkor még nem volt megrongálódva a zsinór? A kormánylapát zsinórja?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem volt összecsomózva, vagy valami?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Egy darabból volt, azt mondja!
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mind a ketten eveztek?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És ki ült elöl?
SIMON
Vali. Én a kormányt is kezeltem.
SIMON
Ami adódott. Azt hiszem, igen, szóba került Jacques Piccard-ék batiszkáfja.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Érdekelte ez Valit?
SIMON
Hogyne. Különben őt minden érdekelte, élénk eszű lány volt.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És mit mesélt maga neki?
SIMON
Mondom, ezt a batiszkáfot. Hogy majdnem tizenegy kilométerre lemerültek a Csendes-óceánba, egy tenger alatti szorosba… A víz alatti életről, szépségeiről… Mondta, hogy ő is látott egy régebbi színes filmet a tengermélyről… Azért lelkesedett… Hogy az élet kezdete is a víz volt… mit szólok a Biblia teremtésmagyarázatához… ahogy Mózes leírta… hogy legyen mennyezet a víz között, amely elválassza a vizet a vizektől… Hogy nem túl naiv leírás-e?
SIMON
Mondtam, hogy leírás, és kész. Mint egy leegyszerűsített magyarázat. Ő meg azt fejtegette, hogy az az érzése, a fejlődés visszatér a vízhez. Hogy nem hiszi, van még élet más bolygókon is, az általunk befogható rendszereken belül… Ez valami kivételesség, melynek hordozója a meleg mennyisége és nem utolsósorban a víz. Azért vonz bennünket a víz. Mint ősanyag. És hogy abból kecmergett ki az élet a szárazföldre, és évmilliók után az ember is visszatér, onnan akarja táplálni, megmenteni a hűlő Földet. Ilyeneket.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mást nem beszéltek?
SIMON
A szemközti partról beszélve aztán József Attiláról beszélgettünk. Márminthogy Szárszóról. Azt mondta, nem hiszi hogy József Attila öngyilkos lett.
SIMON
Hogy véletlen baleset volt.
SIMON
Hogy József Attila roppant lelkierejű ember volt, akármilyen nagy fokban törtek rá a szorongások, kételkedések… Nem hiszi, hogy öngyilkos lett volna. Beakadhatott a felöltője, ahogy átbújt a kocsik alatt, és a vonat elindult.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És maga mit mondott?
SIMON
Amit tudtam. Hogy kamaszkorában is furcsa természetű volt, hajlott a depresszióra, elkomorulásra… Beszéltem egyszer egy makói ügyvéddel, aki osztálytársa volt a gimnáziumban… hogy akkor is kísérelt meg öngyilkosságot… Ilyen fölfokozott élettűzben a reális lét kontrollja könnyen elvész, semmissé válik, nem számít.
SIMON
Ő kitartott az álláspontja mellett. József Attila valami nagyobb egészre vágyott, mindenáron ezt kereste, voltaképp Istent kereste, számtalan verse azt mutatja, hogy gyermeteg-tiszta módon, közvetlenül beszélt Istenről… De nemcsak Istenről, hanem Istenhez, ahogy ő mondta, mintha telefonon beszélne… Biztos voltak reális élményei, szerinte. Nagyon tűzbe jött Vali, szokása szerint…
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Veszekedtek?
SIMON
Dehogy veszekedtünk.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem csináltak semmi mást?
SIMON
Nem. Vali levette a szvetterét, és kicsit napozott.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Este hétkor?
SIMON
Légfürdőzött, ha úgy tetszik.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mi volt rajta?
SIMON
Mi lett volna? Fürdőruha.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Kié a csónak, a rendházé vagy a magáé?
SIMON
Az enyém, személyi tulajdonom.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ott lenn tartotta?
SIMON
Nem. Vonaton vittem le magammal.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Régóta jár oda üdülni?
SIMON
Van a rendnek ott egy kis üdülője, vagy négy éve le-lejárok én is.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mindig leviszi magával a csónakot?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Azelőtt is csónakázott így másokkal?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Lányokkal, fiúkkal?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem találta ezt… hm… rendhagyónak? Mégis, hogy egy pap… meg egy fiatal lány… csónakázzanak a Balatonban?
SIMON
Miért, a papok valami faramuci emberek, akik nem fürödnek, nem csónakáznak, nem beszélnek nőkkel, fiatal lányokkal, akár mint tanítványaikkal?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem gondolt arra, hogy egy ilyen vízi kirándulással esetleg kompromittálja a lányt?
SIMON
Kompromittálom? Ugyan. Mint pap?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem. Mint férfi. Teljesen természetesnek tartotta?
SIMON
Teljesen. Régóta ismertem Valit, még gyermekkora óta, jó barátságban voltam a családdal meg az egész rokonsággal. Most is a rokonaiknál laktak Vali meg a bátyja… találkoztunk…
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Na igen. Jó. Személyes dolgokról nem beszéltek a csónakban?
SIMON
Erről a fiúról mondott néhány szót, a bátyja barátjáról, egyetemista volt.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mit mondott?
SIMON
Hogy milyen nagyképű. Nem tud vele mit beszélni már reggel óta. Hogy csak hőzöng, semmi sem számít neki, ami itteni, magyar, leszólja az egész országot, ha meghall egy magyar számot, már befogja a fülét… csak az amerikaiakért rajong… mármint zenében, irodalomban… dühvel beszélt róla… Hogy mindent lenéz. Kis pocsolyaország… Provinciális itt minden, még a szerelem is… Nincs egy kéglijük, ilyeneket idézett Vali, utálkozva beszélt a fiúról… Minden jó elfuserálódik itthon, mert a minimális körülményeket sem lehet megteremteni, se az életnek, se a művészetnek, aztán csak deformálódnak a fiatalok, hőzöngenek, de fogalmuk sincs, miért. Aztán harmincéves korukban, annak rendje-módja szerint, begyepesednek, egy funkcióba, egy félig zsíros állásba… egy rossz családi ágyba… Provincia. Valit izgatta ez a hang.
SIMON
Én sem értettem, miért beszélt így a fiú. A mai fiatalok igazán értelmesek, tele vannak nyers igazságkereséssel, szépek, fejlettek… nem adnak úgy az előítéletekre… nem nyomorította meg őket a háború, a sok nélkülözés, erőszak… valahogy természetesebbnek látom a fejlődésüket…
SIMON
Vali túlzásnak tartotta ezt is. Mert nem lehet velük igazán mély dolgokról beszélni, mondta, komolytalanok. Hogy a gátlások nemcsak ártottak a régebbi nemzedéknek, használtak is, bonyolultabbak lettek, finomabbak…
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Magára értette?
SIMON
Mért értette volna rám? Talán az apjára gondolt, finom, művelt ember. Jó légkörben nőtt fel a lány. Hogy a régebbi emberek európaiabbak… nehézkesebbek, de igazabbak. Ez a fiú olyan, mint egy EMKE-fiú.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És maga mit mondott?
SIMON
Mit mondtam volna? Nevettem. Nem vérre megy az ilyen dolog, de tetszett nekem Vali dühösködése. Még utánozta is a fiút, ahogy megy, a vállát rángatva… virágos ingben, oldalt kicsit fölborzolta a haját… jót nevettünk!
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Kinek az ötlete volt, hogy Vali fürödjön?
SIMON
Ötlet? Egyszer csak Vali azt mondta: mi lenne, ha megfürödnék?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És maga mit felelt? Engedélyezte?
SIMON
Nem hiszem, hogy engedélyt akart volna kérni.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem is akarta megtiltani neki, hogy fürödjön?
SIMON
Nem. Teljesen veszélytelennek láttam.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Még általánosságokat sem mondott? Hogy ne ússzon messzire, vagy fogja a csónak szélét?
SIMON
Nem úszhat és foghatja a csónak szélét egyszerre.
SIMON
Mire észbe kaptunk, elsodródott a hajó, legalább harminc méterre.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mit csinált?
SIMON
Integettem neki, hogy… nem is tudom… hogy ússzon a csónak felé…
SIMON
Meg nekiálltam megfordítani a csónakot az ő irányába. Mondtam.
SIMON
Egyre távolodott, megrémültem.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Pánikba esett?
SIMON
Nem tudom, hogy ez pánik-e. Elszakadt a kormánylapát egyik zsinórja, mondtam, akkor csak az evezővel próbálkozhattam.
SIMON
Ő is próbált felém úszni.
SIMON
Még az evezővel is integettem, mert egyre jobban távolodott.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Miért integetett az evezővel?
SIMON
Miért integettem? Hogy valami jelt adjak, hogy jövök… De akkor már ötven méter is lehetett köztünk. Már csak egy fejet láttam, egy pontot…
SIMON
Nem volt teljesen sötét, de alkonyodott.
SIMON
Aztán még mindig erőlködtem az evezővel… Eltelt egy idő, eltűnt Vali a szemem elől, teljesen üres volt a víz, úgy értem, nem láttam sehol.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem kiabált?
SIMON
Először kiáltottam.
SIMON
Mit kiált ilyenkor az ember? Ostobaságokat. Hogy gyere, gyere!
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ő nem kiáltott?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És aztán mit gondolt?
SIMON
Eltelt egy idő. Vagy negyven perc. Tudtam, hogy belefulladt.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mikor beszélték meg, hogy találkoznak a nyáron?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Akkor hogy találkoztak?
SIMON
Egy látogatás alkalmával beszéltünk, hogy Vali meg a bátyja lenn fognak nyaralni egy rokonuknál. Hogy Budaiéknál fognak lakni. Megkerestem őket.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Érkezése után hány nappal?
SIMON
Még aznap átnéztem hozzájuk. Nem volt társaságom.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Azt mondta, hogy a rendi üdülőben lakott.
SIMON
Most nem volt hely. Nem tudtam a rendi üdülőben helyet kapni erre az időre. Egy villában vettem ki szobát.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
De a rendieknél étkezett?
SIMON
Nem étkeztem a rendi üdülőben. Elláttam magam, sokkal egyszerűbb volt.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És átment Budaiékhoz. Örültek a gyerekek?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Aztán találkozgattak?
SIMON
Mindig megbeszéltünk valami kis programot, egy kirándulást, fürdést, alkalom szerint.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hány hónap telt el a barlangi túra óta?
SIMON
Hát az télen volt. Ez meg most nyáron.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És nem zavarta már az az emlék?
SIMON
Nem zavart? Nem tudtam rajta változtatni.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És nem gondolta, hogy Vali fölidézheti magában azt a tragédiát? Ő is ott volt a barlangban, nem?
SIMON
Ott volt. De nem gondoltam, hogy az ő személye külön felidézhetné.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem is beszéltek arról, ami a barlangban történt?
SIMON
Nem, nem beszéltünk.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Szóba se került?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mit gondolt, mi történt, amikor Valit elvesztette a szeme elől a vízben?
SIMON
Vége van, arra gondoltam. Elveszett a hullámokban.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem gondolt arra, hogy utánamegy, ha nem tud csónakkal, csak úgy?
SIMON
Gondoltam, hogy csak csónakkal tudok rajta segíteni. Meg se találom, el se érem.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mégis, nem jött rá magára valami cselekvési vágy, hogy utánamenjen?
SIMON
Mondtam, hogy csónakkal akartam. Hogy így kimenthetem.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
S hogy beleugrik?
SIMON
Nem tudtam volna már megtalálni, elég sok idő telt el.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
S ebbe csak úgy belenyugodott?
SIMON
Belenyugodtam! Mért mondja ezt? Meg akartam a csónakkal keresni.
SIMON
Mit éreztem? Ugyan!
VIZSGÁLÓBÍRÓ
De nem gondolt arra… hogy valahogy felkutatja, élve-halva?
SIMON
Nem segíthettem már. Eltelt az idő.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És nem akart csak úgy utánaugrani?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy lesz, ami lesz?
SIMON
Gondoltam arra, hogy beleugrok a vízbe.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy öngyilkos lesz?
SIMON
Hogy öngyilkos leszek.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mért nem tette meg?
SIMON
Nem tettem. Visszatartott az egész életfelfogásom – Istennel szemben nem tehettem meg.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Istennel szemben?
SIMON
Igen. Van ilyen, nem gondolja?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És mért nem ment ki azon a parton?
SIMON
Nem tudtam. A hullámok arról jöttek, nem tudtam a hullámokkal szemben vezetni a csónakot.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Gondolta, hogy felelősségre vonják?
SIMON
Gondoltam, de tudtam, hogy nem az én hibámból történik.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem okolta magát?
SIMON
Okoltam annyiból, hogy nem beszéltem le, hogy fürödjön. De teljesen felfoghatatlannak tűnt az egész. Kiszámíthatatlannak. Mindenfélét gondoltam, volt időm rá.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Szerette Valit?
SIMON
Szerettem, persze. Azt hiszem, nem ugyanarra gondolunk.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem. Élvezte a lány a veszélyt? Kereste, hogy úgy mondjam?
SIMON
Nem, nem kereste. Egészséges, természetes lány volt.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem gondolta, hogy maguk ketten hozták össze ezt a dolgot, hanem maga?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy valami közös véletlenben hibásak vagy éppen bűnösek?
SIMON
Csak nem azt akarja mondani, hogy bele akartam fullasztani a Balatonba? Nem a véletleneket hajszolom, nemcsak azért voltam a fiatalok közt, hogy barlangba vigyem őket, vagy csónakázzam velük! Hatni akartam rájuk, hogy többek legyenek, mint átlagemberek. Ha ez bűn. Mindegy, hogy vallásos, vagy materialista, csak ne cinikus vagy tespedő, ernyedt középszer. Nem vagyok ellenség. Csak azt akarom, hogy érvényesüljön a tehetség. Lelkesedés legyen, csoport, ami összetart.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Áldozatokkal jár, úgy látszik.
SIMON
Minden áldozatokkal jár. A semminek még nagyobb áldozatai vannak, csak az lassan öl. Ezek az emberek élő lelkek. Nemcsak én adtam nekik, ők is nekem. Élni, hinni segítettek. Ez a hatás. Sőt. Kölcsönhatás. Mindegy, milyen az ember. Csak eszme legyen a fejében. Eszme, ahogy Csehov mondaná.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A veszély eszméje. Veszélyesen élni. Végletekben élni. Ahogy Mussolini mondaná.
SIMON
Mit akar ezzel mondani?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Azt, hogy nem mindegy az eszme. Az eszme el is takar. Senkinek sincs baja a maga Istenével. De a maga talárja mögött settenkedik az együgyű hívő ellenállása éppúgy, mint a kívülálló elit. A kívülállók, a kritizálók elegáns, lenéző elitje.
SIMON
Megosztottság van. Erről maguk éppúgy tehetnek, mint mi. Ha a hatalom nem hagy levegőt az egységes lelkesedéshez – megosztottság keletkezik.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mint a papságban.
SIMON
Igen. Rengeteg papunk van, aki szívvel-lélekkel magáénak érzi, ami itt folyik.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És vannak ellendrukkerek?
SIMON
Vannak. Nem tartozom közéjük. Nehogy azt higgye, hogy suttyomban, titokban vagy célozgatva, sanda eszméket lopok a diákjaimba. Minden érettségikor úgy bocsátom el őket, hogy részt vegyenek ennek a társadalomnak az életében, magukénak érezzék, és becsülettel helytálljanak. De biztosítani kell, hogy az országban minden ember elsősorban a népért, közösségért élni-halni tudó ember legyen. Ez lenne a hatalom szentsége. Aztán lehet külön eszméje. Az eszme, amiben mindenki egyetért, és aztán külön-külön vallhassa a maga eszméjét, akár materialista, akár kálvinista, akár jóga-professzor vagy Szondi Lipót tanítványa. Egy ország legyen itt. Diszkrimináció nélkül, hitre, fajra, vallásra való tekintet nélkül. Ez a hatalom feladata.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És mi volt a maga feladata? Maga érzékenyen keresi az igazságot, remekül megfogalmazza elgondolásait, lélekszabadító eszméket hirdet. Gyönyörű, mint Morus Tamás elmélete… De mi ebből a cselekedet? Én is olvastam Bibliát. Az egyik levélben Jakab apostol írja: „Tettek nélkül meddő a hit.” Mit tett maga? Ordított? Megtébolyodott? Öngyilkos lett? Megfordította a csónakot? Belepusztult? Mi volt a maga feladata a Balatonban? Menteni a bőrét? Átevezni a túloldalra? Hogy odaát majd megkapja az életmentő kitüntetést?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mennyire ismerte Valit?
SIMON
Hát, ismertem eléggé.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Sokat voltak kettesben?
SIMON
Ha úgy adódott, kettesben voltunk, beszélgettünk. Itt meg a bátyjával együtt.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Milyen külsejű lány Vali?
SIMON
Szép. Fiatal lány. Rövidre vágott, barna haj, csodálkozó szemek, kész. Elég határozott, kisportolt alak.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Szebb az átlagnál?
SIMON
Nem figyelem az átlagokat. Fiatal teremtés, tele ezzel a varázzsal, ennek a kornak a kedvességével. Nem látszott filmszínésznőnek.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem is voltak ilyen ambíciói?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy hangsúlyozottan jól mutasson, úgy értem, ebben a korban természetes, hogy tetszeni akar.
SIMON
Nem. Nem sokat adott a külsejére.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Festette magát?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Milyen ruhákban járt?
SIMON
Ne haragudjon, nem tudom. Fogalmam sincs.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A gyóntatója volt?
SIMON
Nem voltam a gyóntatója.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mégis, azért személyes kapcsolat csak volt maguk között?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy tudná jellemezni ezt a kapcsolatot?
SIMON
Hogy tudnám? Sehogy. Nem gondolkoztam ezen.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mégis? Tanár és diák?
SIMON
Nem. Nem volt a diákom.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
A tisztelője volt magának?
SIMON
Inkább baráti kapcsolat.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem volt ehhez túl nagy a korkülönbség?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mégis, hogy értelmezné azt, ami maguk közt volt?
SIMON
Nézze, nem érdemes erről beszélni. Úgysem értjük meg egymást. Maga egészen másokat gondol.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Egyáltalán nem. Csak szeretném megérteni. Így első hallásra nehéz.
SIMON
Maga, azt hiszem, két csoportra osztja a világot, férfiakra és nőkre.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Azt hiszem, mindenki erre osztja. De nem erről van szó. A férfi és nő kapcsolatáról mint barátságról. Hisz ebben a lehetőségben?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Más ilyen… hm… barátnője, barátja is van?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Tizenhat éves?
SIMON
Mondtam, hogy a szakkörbe több fiatal lány is bekapcsolódott.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Azokkal is ugyanígy volt?
SIMON
Ugyanígy! Nincs két teljesen azonos kapcsolat. De igen jól megvagyunk azokkal is.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nézze, nekem az a véleményem, függetlenül ettől az esettől, hogy férfi és nő közt a barátság mindig nagyobb töltésű érzelmileg, mint azonos neműek között. Óhatatlanul kialakul egy személyesebb rászorultság egymásra, éppen a baráti jellegénél fogva, éppen mert nem egyszerűen férfi és nő áll egymással szemben. Legtöbbször ez nem jön felszínre. Önmaguknak sem vallják be, nem is azt mondom, hogy titkolják, de ez adja a barátság, az ilyen barátság savát-borsát. Ez, elvontan legalábbis, mindig valami mélyebb kapcsolat, nem olyan, mint egy férfibarátság.
SIMON
Nem hiszem, hogy megértjük egymást. Maga változatlanul és kiküszöbölhetetlenül férfiban és nőben gondolkodik. Én emberben. Gondolhatja, hogy a gyóntatószékben számtalan olyan problémával, intimitással találkozunk, ami meghaladja az egyszerű őszinteség fokát. Az emberi élet ki van terítve, akár férfi térdel ott, akár nő, a maga számtalan nyomorúságával, titkolt és bevallott reményeivel, ferdeségeivel, nagyszerűségével együtt. Megszoktuk, értjük. A világi szeretet, ha már erről van szó, egészen más jellegű. Én is azt hiszem, hogy a világi barátságok nagy részénél múltbeli vagy jövőbeli remények bujkálnak, sokszor nagyon nemesre, szépre aszalódva, alakulva. Hosszú távon ezek vagy megtisztulnak, vagy megmaradnak a maguk leselkedő vágyainak árnyékában, magam is így gondolom. De mi nem a világi szeretetben élünk végül is. Az emberi semlegességben, egy nagyobb áramkörben, ahol a szeretet egyszerű szóval: tiszta. Éppen azért, mert nem közvetlenül a személyre irányul, hanem a személy segítésére – olyasmi ez, mint mikor egy versenyen drukkolnak az embernek, hogy többre vigye, teljesebb legyen, igazabb. Éppen ez adja meg a kapcsolat semlegességét. Nagyon leegyszerűsítve: minket nem egymás szeretete köt össze, hanem az Isten-szeretet.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ez nekem túlságosan elvont. Ez a maguk szeretete, barátsága, szimpátiája nem Isten-szeretet. Az ilyen kapcsolatokban mindig van valami fedett, forró rajongás, mely forró, rejtett áramkörben kapcsolja össze a barátokat. És egymás elérhetetlensége csak fokozza ezt a hatást, mint egy imádott, de megérinthetetlen tárgy. Na, mindegy, csak úgy mondom. Ez csak az én realitásom.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mit gondol, mennyire hatott maga Valira?
SIMON
Hát ahogy természetesen hatunk egymásra.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem gondolja, hogy túl nagy hatással volt rá, ha ez nem is volt észrevehető?
SIMON
Túl nagy hatással? Nem hiszem.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem vonzotta különösebben a maga életfilozófiája, egyénisége?
SIMON
Nem gondoltam erre. Nem hiszem. Ő eléggé önállóan gondolkodott, mint láthatja is…
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ajándékozott valamit neki?
SIMON
Én? Ja, egyszer egy kis keresztet, még kislány volt. Kőből kifarigcsáltam, ő talált egy fekete követ. Játék. Inkább hasonlított egy… X-re, nem nagyon sikerült. A nyakában hordta, egy kis láncon.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Most is rajta volt, amikor a vízen voltak?
SIMON
Igen. Kabala. Azt mondta, jobban tud felelni. Meg úszni.
VALI
Megjelenik. Eleinte könnyen úsztam, vittek a hullámok, hátulról jöttek. Szinte emeltek, sodortak. Tempóztam, könnyen, egyenletesen. Olyan nagyszerűnek tűnt az egész… Aztán mindenféle gondolataim jöttek. Hogy mi lesz, ha a közepén elfáradok? Mi lesz, ha görcs áll a lábamba? És sehogy se fogyott a távolság. Csak nem gondolkodni, azt hajtogattam magamban. De csak gondolkodtam. A legképtelenebb dolgok jutottak eszembe. A vízhalál. Meddig fuldoklik az ember? Nem szabad erre gondolnom, nem szabad. Csak görcs ne álljon a lábamba! Szaggatni kezd a combom. Próbálom a jobb kezemmel gyorsan megmasszírozni, de így elvesztem az egyensúlyomat. Kapálózom, iszom is. Nem szabad! Nem lehet. Tovább. Tempózni, egyenletesen. De a fények még nagyon messze voltak. Gondolj valami másra. Akármire. Nem jutott eszembe semmi. Csak görcs ne álljon a lábamba. Rémítő képek járnak a fejemben. Egy újságban olvastam, hogy tavaly halásztak ki orosz repülőroncsokat a Balaton mélyéről. Talán még mindig fekszenek lenn olyan elfoszlott halottak… A csontok, a gépalkatrészek… a repülő bádoglemezei… Kitüntették őket huszonöt év után… A számozott kitüntetésekből megállapították a személyazonosságukat, és katonai díszpompával… eltemették őket… A repülőroncs… a géppuska, az ülés vasváza… Itt van alattam… Engem
elnyel a víz, és sose találnak meg… Akármit akarok gondolni, ez jut az eszembe… Lazán úszni, lazán. Lebegtem. Örvendezem, hogy ez a víz… körülfog… érzem a vizet mint különálló testet… Megborzongok. Fázni kezdek, de valahogy belülről. Csak rám ne jöjjön a reszketés. Akkor végem van. Emlékszem, egyszer Győrben egy festő föl akart vinni magához. A téli lépcsőházban álltam, és a csontomig hatolt a hideg. Csak az az érzés rám ne jöjjön – akkor meghalok. Öklendezni kezdek. A gerincembe mintha vékony tűvel szúrnának bele. Nem szabad. Elhessegettem. Ritmus. Az embereknek a vízben a szívük hal meg, vagy a tüdejük? Tele lesz vízzel? Megrémülök. S fönnmarad a holttest? Még a fejemet is rázom, hogy ne gondoljak erre. Verset mondani, verset. Semmi sem jut eszembe. Csak a közepén túl legyek! Igen. Talán közelebb vannak a fények, a szálloda? Nagyon messze van. Verset. „Tudod, hogy nincs bocsánat.” Nem tudom tovább. Mért ez jutott eszembe? „Légy, ami lennél, férfi…” Tempózok. Aztán eszembe jutott. „Tudod, hogy nincs bocsánat… hiába hát a bánat…” Ennek úgy örülök, hogy eszembe jutott. „Légy, ami lennél, férfi… A fű kinő utánad…” Megijedek. Meghalok. Biztos, hogy nem bírom tovább. Leállok, csak tempózni. De úszni kell. Szaggat a vállam. Talán a vízre fekszem, és csak visz a víz… Nem
megy. Vizet nyeltem… Vissza. Rendes úszás. Közelebb jönnek a fények? Anyára gondolok… Vali el.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Átevezett a túlpartra.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Közben nem gondolt rá, hogy Valit megláthatja?
SIMON
Néztem persze, mindenfelé, de sehol semmi.
SIMON
Mit éreztem? Rettenetes volt.
SIMON
Nem tudtam imádkozni. Azt hiszem, gondolkodni sem.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mit csinált a parton?
SIMON
Kivonszoltam a csónakot.
SIMON
És magam sem tudtam, mihez kezdjek, gondolhatja, teljesen meg voltam semmisülve.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem szólt be a strandra?
SIMON
Nem volt ott senki.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem ment a rendőrségre?
SIMON
Teljesen reménytelennek láttam, hogy nekiinduljanak a sötét víznek, ezen az oldalon hiába is keresik.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem is gondolt arra, hogy a lány valahol bent kapálózhat a vízben, és utolsó erejével próbálja fenntartani magát?
SIMON
Nem gondoltam erre.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És mit csinált?
SIMON
Eszembe jutott, hogy a Hunyadi utcában laknak a barátomék, a dombnak fölfelé a harmadik vagy negyedik utcában. Odamentem.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mit mondott nekik?
SIMON
Mit? Egyszerűen, amit ki tudtam nyögni. Hogy egy lánnyal csónakázni mentünk a túlsó parton, az kiszállt a csónakból, elkapta a víz, elsodorta, nem tudtam megfordítani a csónakot.
SIMON
És hogy a lány belefulladt a vízbe.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem mondták, hogy jelenteni kéne?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Tudták, hogy maga ellen eljárás volt a barlangüggyel kapcsolatban, fél éve?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem gondolták, hogy telefonálnak a túlsó partra?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Az újabb felelősségre vonástól tartott?
SIMON
Nem tartottam. Mindegy volt, ilyen súlyos esetben a felelősségre vonás már teljesen mindegy volt, gondolhatja. Egyszerűen megbénultam, mintha kifosztották volna az agyamat.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Cselekvésképtelen volt?
SIMON
Sírtam idegességemben.
SIMON
Mindenáron át akartam jutni a túlsó partra. Az ő autójuk elromlott. De a lakójuk, valami német férfi felajánlotta, hogy átvisz.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mikorra értek át?
SIMON
Tíz után valamivel.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ott aztán mit csinált?
SIMON
Elmentünk Budaiékhoz. Elmondtam, mi történt.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ők addig nem is keresték magukat?
SIMON
Vali bátyja telefonált a nagybátyjuknak Tapolcára, akkor érkezett, előttünk vagy húsz perccel. Autóval jött ő is.
SIMON
És elmentek a rendőrségre. Bejelenteni… hogy tegyenek valamit.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem gondolta, hogy mégis maga adhatja a legpontosabb fejvilágosítást arról, ami történt?
SIMON
Tudtam, hogy semmi remény. Össze voltam törve.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hánykor jelentették?
SIMON
Fél tizenegykor lehetett.
SIMON
Kiküldtek egy víziőrsöt, az kutatta Valit.
SIMON
Hát… egy óra harminckor tértek vissza, hogy nem találták.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mi történt aztán?
SIMON
Vártam. Aztán három óra után letartóztattak.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mikor tudta meg, hogy a lány él?
SIMON
Másnap délben, Vali Földvárról hazatelefonált, hogy megvan, él, és érte mentek kocsival.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Itt van a Vízügyi Rendőrség jelentése. „A kikötő viharjelző kosárral nem rendelkezik. Így a vízre menő személyek a közelgő vagy meglevő viharról jelzőberendezés hiányában tudomást sem szerezhetnek, hacsak azt viharágyúból vagy rakétából nem jelzik, jelen esetben parancs hiányában nem történt meg.”… Parancs hiányában.
SIMON
Nem a vihar számít.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Tudta, mikor ért partot a lány?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Tudta, hogy a parton összeesett?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Tudta, hogy azután vizesen, fürdőruhában keresett éjfélkor magának menedéket?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Tudta, hogy bement a Kikelet Szállóba, hogy lepihenhessen egy kicsit?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Tudta, hogy mit mondott neki a portás?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy nem engedheti be így, csak személyi igazolvánnyal?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy ne játssza meg magát, inkább menjen valami kéglibe aludni?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy azt kérte, hogy legalább egy törülközőt adjanak neki, amivel letörli magát?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy egy köpenyt adjanak legalább?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy átúszta a Balatont, majdnem belefulladt, csak egy kicsit akar megpihenni, legalább itt, a hallban?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy a portás azt mondta, itt nem lehet vizesen a hallban üldögélni, menjen másfelé?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Tudta, hogy egy másik, kisebb szállodába is bement a lány?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy itt is azt mondták, sokan jöhetnének ezzel a mesével, minden este tele lenne a szálloda huligánokkal, ha ezeket beengednék?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy egy forró teát kért, hogy majd megfizeti holnap, és nem adtak?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy a portás onnan is kizavarta?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy ha nem találkozik két cseh turistával, akik tudtak valamit magyarul, az egyik szlovák volt, akkor összeesik az utcán?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy ez a lány meg fiú kísérte be az egyik szállodába?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy nekik volt útlevelük, és velük szóba állt a portás?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy a szállodában nem volt hely, és elküldték őket IBUSZ-szobát keresni, de legalább adtak egy forró teát?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy aztán a lány adta rá a szvetterét meg a térdharisnyáját, és úgy jöttek?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy ezek az idegenek aztán megkeresték neki az IBUSZ-szobát?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
És hogy megetették, tojást sütöttek neki, teát főzettek neki, ágyba dugták?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy ők is kivettek egy szobát, hogy mellette lehessenek egypár órát?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
S reggel segítettek neki telefonálni, hogy megtaláljon valakit ebben a kurva országban, tudta?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Akkor mit tud maga? Csónakázni?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ne haragudjon, elragadtattam magam. – Nézze… Lehet, hogy maga igazat akar. Lázadni minden ellen, ami kisszerű, ami igazságtalan, ahogy mondta. Maga, hite szerint, Istennel érintkezik, forróbb, felső lélekállapotban, meggyőződése igazságát bensőséges élményben érzékeli. Lehet, hogy a maga szeretete tiszta, mint a kristály, már nem is egyszerűen és közönségesen egy-egy emberre vetül. De nekem is megvan a magam igazsága! Nekem is megvan a magam megszenvedett akarata! Én is akarok valamit! Lehet, hogy nem látom Istent, hogy a szeretetem nem olyan általános, hogy nem érintkezem olyan belső élményekkel, nem édesítem meg az életemet veszélyek morfiumával… de én is akarok valamit! Egyszerű, elemi igazságot! Emberi igazságot! A magam feladata szerinti igazságot! Lebontva a mindennapokra, minden egyes ügyre, amit elvégzek. És megvan a magam közönséges szeretete, mégpedig egyes, közönséges emberek iránt. Társak, nők, ellenfelek, öregemberek, iszákosok vagy a gyermekem iránt! Nem akarok se jótékony, se misztikus homályban élni. Felfogásom szerint meg akarom ismerni a dolgok rugóit, nem akarom ezt a szerepet semmilyen Istenre hárítani! Még ha megtorpanok is a megismerésemben! Még ha beletörök is a megismerésembe! Még ha önmagam ellen fordulok is a megismerésemben! Rendet akarok a dolgok közt, az agysejtjeim közt, az akták közt, a halottak közt, a bűnök közt, az igazságok
közt, az emberek közt, rendet akarok, a halálom árán is!
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem gondolt arra, hogy túl sokat játszik a véletlennel, hogy talán túlzásba viszi… ezt a… hm… szóval kísérletezést?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem érzi úgy, hogy másodszor fordul elő ilyen balvégzetű… hm… kirándulás, hogy túlságosan rábízza magát az eseményekre?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem érzi, hogy állandóan a veszélyt hajszolja, de a veszélyben pánikba esik, megadja magát, tehetetlen, Istenre hagyatkozik?
SIMON
Nem tudom így felfogni.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem érzi úgy, mintha Isten, a maga nyelvén szólva, valamit jelezne ezekkel az eseményekkel magának? Mintha valami intést adna, figyelmeztetné?
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Akkor miben hisz?
SIMON
Istenben. Az emberi jó szándékban és szeretetben.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Gondolja, hogy ez elég?
SIMON
Ez a legtöbb, amiben hihetek.
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem érzi magát vétkesnek a lány életének a veszélyeztetésében?
SIMON
Nem érzem magam vétkesnek.
MAGNÓHANG
„A megyei bíróság… foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés és a veszélyeztető helyzetet előidéző által segítségnyújtás elmulasztásáért… az előző büntetés letöltésére kötelezi a vádlottat, és összbüntetésként hatévi szabadságvesztésre ítéli… A szabadságvesztés büntetést szigorított büntetésvégrehajtási munkahelyen kell végrehajtani…”
SIMON
Oremus. Könyörögjünk. Mindenható örök Isten, kinek gondviselése intézkedéseiben csalhatatlan, könyörögve kérünk, tekintsd gyöngeségünket, mivel a mi cselekedeteink súlyosan nehezednek ránk, áraszd fölénk irgalmadat, és bocsásd meg, ami miatt lelkiismeretünk fél, s add meg hozzá, amiért könyörögni sem merünk…
VIZSGÁLÓBÍRÓ
Látja, Engelhart Simon… Talán túlságosan belevonta játszmáiba Istent, talán túl sokat bízott játszmáiban Istenre… de Isten… elhagyta emberét…
SIMON
Nem… Az ember elhagyta Istenét. – Lehetséges?
Vége
|