Kőbányai tanítványaim

Szürke kabátban biceg János, a fejére dőlt a város s a pincéből előkerül Tóth Jóska is végezetül. Beteg ott az édesanyja, a lábát ő mosogatja. Arany Béla ezüst tálban mosdik este, hogy tisztábban foghassa föl az igéket s nőjjön meg benne a lélek. Hangya nagy már, tizenkettő, a fejére babos kendő kerül, köti nemsokára, nem is hajlik, csak a bálba. Sánta Antal gyerek pedig tintával ügyetlenkedik, de a szája gyémánt-szókat pörget, nyelv alá valókat. Tollmár Erzsi, Boda Zsuzsi babázik a pad alatt, ni, a betűket majszolgatják, szegények az istenadták, nem jut nekik tízórai, odaadja Kovács Gyuri, könnyük pereg, ahogy eszik, ha nem mondom, el se veszik. Kocsmalukból, a bányából előkerül még vagy három, apjuk-anyjuk ha van, ha nincs, kezükben megfagy a kilincs.