Medve-les

IIyen vagyok, baráti és nagy, ilyen vagyok, baráti és kicsi, csak nyom, amit a szenvedés hagy maga után, a talpamat viszi. Nyomom viszi e nagy határ őszt, emlékezőn és sarasan, mint holttestet a sűrű fák közt, én úgy viszem magam. Mutatja, erre ment vasárnap. Szenvedett egész délután. Ily mélyen csak egy medve járhat, ily súlyosan, ilyen puhán. Mert így csak annak fáj a talpa, akinek abba tüske megy és nem veszi ki, benne hagyja, vagyis kivenni nem lehet. Mert így csak az megy, aki óvja, mert annyira fáj, annyira, bevette magát a bozótba, se jó szó, se istennyila ki nem mozdítja onnan. Egyre csak fájó talpát fogja két hideg kezébe, mert a medve nem fájhat, hogyha lép. Bozót, bozót! Tüskéd de jó, te majd meggyógyítasz engemet, vannak, kik nem szeretnek, óh, de aki követ, az megszeret.