Barátok

Összegyűlik a szájamban az íz Bakos Imre és Hartay Alíz élők holtak kik szerettek s kiket haló poromig én is szeretek ők segítettek elviselni a vak éjszakákat minden éjszaka a nappalokat a napégetőt is vádló hazát isten-feledést – őt is Hová lettek? Egy lakásban vagyok ajtók vannak a házon ablakok egy jó polgári házban ülök mint a rém kicsit fáradtan kicsit könnyedén mint túlvilági ember aki a házába jár kisértetként haza. Haza haza… és hova tüntek ők akik adagolták nekem az erőt a boldogsághoz vagy egy árva székhez az emberekhez s az emberiséghez? Nincsenek már előérzeteim úszom a fák közt mint a Zeppelin bizonytalanul át a bizonyosba hol otthonom nem ház hanem – nagyobb fa fönnakadni lezuhanóban egy-két pillanat alatt beálló öröklét Lassan halállá fejlődöm magam de általuk: szeretet-szívta szájjal lényük baráti vére velem áthal egy másvilágba hogyha nincs ha van.