Még fél a nép

Kedves Gráci, alias Galsai Pongrác író úr, ki fennen nézed Mandzsúriából és Iniuriából óriási cigaretta-slukkokkal teli szabad felhődből nyomorultan füstös hazánkat, kérünk, segíts ebben az esztendőben is megmaradni, fönnmaradni, magyarnak lenni bennünket. Nem vagyunk magyarok. Gyávák vagyunk, Petőfit csúful átforgatva: „Még fél a nép, most adjatok neki!”

Te, ki paposan képzett atyád révén igencsak ismerted nemcsak az Új-, de az Ószövetséget is, tudod, a zsidó nép fönnmaradásának egyetlen záloga a bátorsága volt. Nemzeti érzésükből bátorságot és vallást fabrikáltak, mely évezredeken át vezette őket harcról harcra, szétszóratásról szétszóratásra, gettósodásból egyesülésre. Lám, a mai világ egyik legfontosabb nemzeteként virulnak az ellenséges arab gyűrűben is a Közel-Keleten. Bátrak és bátrak voltak mindig.

Emlékszel kora ifjúságunk egyik legérdekesebb könyvére, Ernest Renan „Jézus élete” című munkájára, a mai napság újraolvastam. Zseniálisan érzékelteti Izráel történelmi kiválasztottsági tudatának hosszú kialakulását, ahogyan a zsidók nem voltak hajlandók elereszteni Isten kezét. Ahogy Jákób birkózván a legyűrhetetlen angyallal mondta: „Nem eresztelek el, amíg meg nem áldandasz engem!” Vagy ahogy a Bölcsesség könyvében olvasható: „Isten szemében élnek.”

De az Istenség is a két félen múlik. Nemcsak Isten akarja őket, ők is akarják Istent. Nemcsak Isten csinálja a velük való szövetséget, hanem ők is véle. Nem bágyadoznak.

Nos, Grácikám, ha ebben az új esztendőben végignézel onnan fentről az immár hősies Mandzsúriából, láthatod a magyar arcokon: ezek bizony bágyadoznak. Ezeknek nincsen Istennel való szövetségük. Ezek nemcsak hogy alig hisznek valamiben, de félnek is.

Hősi korszakainkat átvészelvén hősiesen emlegettük mindig a kitűnő minőségű magyar passzív rezisztenciát – amivel és állítólag megúsztuk a Horthy-rendszer germános veszedelmét, majd később a Kádár-rendszer puhány polip-ölelését. Értesd meg magyarjainkkal, Grácikám, hogy nem úsztuk meg! Nem lehet mindig passzív rezisztenciával, otthoni summogásokkal megúszni a magyarságot. Hiszen éppen ezért lettek ilyen sunnyogó, még választani sem hajlandó „otthonhősök”, mert a Kádár-korból ittmaradt a sejtszövetek alatti félelem. És ezt a félelmet használják ki azok, akik a nemzetközi ál-föloldottság, ál-európaiság vámszedői.

Az egyik ház falára már azt grafittizték ki serény elleneink: „szemét nép”. Nem fogadom el, nem hiszem ezt a szemét kiírást. Hiszem, ebben az évben megmutatja az összefogó magyar lelkület, hogy nem ijed meg a bankkonszolidáció állandó ijesztgetésétől, az Európába menetelés zsarolóitól. Nem igaz, hogy magyarságunk föladásával kell egy zughelyet elfoglalnunk Európában.

„Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat” – írta Berzsenyi, s ezt a történelmi szabadságot csak a nép bátorsága adhatja meg magának, ezt nem lehet külföldi földvásárlások valutáján megszerezni.

Bizony, választani kell. Ahogy a zsidó nép Istent választotta kiválasztottsága szenvedő pajzsául fönnmaradásáért évezredeken át, itthon is választani kell: vagy az ellen, vagy mi. Odahaza, sutban ülve, kéztördelve nem tesz a nép csuda dolgokat.

Ahogy egyik osztálytársunk kiforgatva – eltévesztve idézte az érettségin ugyancsak Berzsenyit: „Gyáva nyúl nem szüli meg Nubia párduczát!” Akkor még nem működött az antinemzeti alaptanterv, így a fiú jelest kapott.