Izr.

Hórihorgas, gyerekkori képviselő barátja mélyen lenézett Jezovicsra a Fehér Ház óvatag folyosóján, ahogy lassan lépegettek egymás mellett országos gondokban ázva, de meg nem főve, s így szólt:

– Láttam Horn Gyula elemista bizonyítványát.

– Nagy élmény lehetett.

– Mindig viccre fordítod a szót. Komolyan.

– Komolyan láttad. Tehát nem vidáman.

– Tudod, mi van beírva?

– Csupa bukás. Vagy csupa kitűnő?

– Mit gondolsz?

– Semmit. Szorgalomból egyes. Mai ötös. Nemde?

– Talált. És mi a másik tárgy, amiből kiváló volt?

– Talán hittan?

– Nem talált. Beszéd- és értelemgyakorlat.

– Hihető.

– Apropó, hittan. Tudod, mi van apja vallására nézvést?

– Unitárius.

– Tévedsz, barátom. Izr.

– Mi az, hogy izr? Izgalmas? Izgató?

– Ne játszd meg magad. Izraelita.

– Na és?

– Nem na és. Izraelita vallású.

– Ő vagy az apja?

– Ő még kis Horn volt. Az apja.

– De neki is volt vallása, ezek szerint?

– Veled nem lehet vitatkozni – mondta nagy lengő karjait lóbálva a gyerekkori barát, akivel együtt fejeltek a rákosi réteken a rákosi korszak előtti boldog gyerekkorban, midőn eme megkülönböztetés még nem érvényesült Rákosfalva történelmében, hiszen igen nagy békességben és demokráciában éltek egymás mellett a róm. kat. Szécsi fogorvos, a luth. Krammerstetter ló-kisiparos, a gör. kat. bulgárkertész, az izr. Wagner úr, a három lépcsős szatócs meg mondjuk a bapt. takarékszövetkezeti alelnök, ki civilben a Lardoline Olajgyár segédkönyvelője volt.

Nemsokára Jezovics lappangó adatokra bukkant egy zajosan zugos újságíró könyvében, miszerint Antall miniszterelnök anyai nagyapja szintén a fent idézett izr. vallásúnak volt bejegyezve valamelyik vidéki róm. kat. elemi iskolában. Sebtében fölhívta hórihorgas barátját, kinek annak idején – noha az volt a sokkal magasabb játékos – óriási gólokat fejelt a levegő-kapu szvetterek kapufájával kipolcolt felső vinklijébe, amikor még volt egyáltalán vinkli.

– Te, ott a mindenkori pártházban, azt tudod, hogy az egyik Antall-ős is izr. bejegyzésű a régi anyakönyvekben?

– Úgy látszik, nálunk ez hozzátartozik a miniszterelnökséghez. Pedig azért van valami különbség.

– Te mondád – tette le halkan Jezovics a kagylót, s eszébe jutott, a Fehér Házban csupán két alkalommal fordult elő, egyszer régi egyetemi évfolyamtársánál, segítené egyik volt feleségét egy főiskolai adjunktúrára, mivel szellemileg igen alkalmasnak mutatkozott eme állás betöltésére. A protekció nem sült el, de Jezovics emlékezete szerint amaz osztályvezető pártideológ nem jegyzett izr. minősítést a neve alá, igaz, az ötvenes évek ezt nem tették kötelezővé. A másik alkalom az akkori tevékeny Berecz Jánoshoz fűződött, midőn a jeles magazin, a TAPS színházi lap részére kellett volna lapi-ideológiai engedély, ami meg lett kapva, de emlékezet szerint fenti pártvezető sem írt a neve alá izr. szócskát, hiszen nyírségi ref. volt.

Jezovicsnak eszébe jutott az is, hogy a negyvenes évek elején felnőttek mit összekapkodtak, hogy négy felmenőt bizonyítsanak, miszerint azok mind árják. A gyerek Jezovics eleinte azt hitte, valami énekesekről van szó, akik áriákat énekelnek, majd hogy valaminek az „árja”, fölseje, színe java a fajtájuk. Később szomorkásan látta leverni az üvegtáblát a pék Frisch boltjáról, hogy az állítólag „izr.”

Ez az az állítólag igen sokba került egy nemzetnek. Meg az üvegtábla.

Ám Jezovics hórihorgas barátja nem nyugodott. Utóbb találkoztak – barátja temetését intézte az óvatag pártfolyosón – s a fölső ember oda nyilatkozott:

– Klónozzák a birkákat. Nemsokára az embereket is. Ugyanazt a példányt elő lehet állítani egykettőre.

– Hogy kis Hornokat, kis Antallokat, Neumannokat, kis Széchenyiket is előállítanának.

– Na ja! Megvan a megoldás. Tudod, milyen lappangó-örök kérdés ez az izr.

– Lehet, hogy neked igen. Nekem nem. Sose is volt.

– Pedig megvan a megoldás! Olvastad, te is tudod bizonyára, hogy 1848. március tizenötödikén és a későbbiekben is, mennyi izr. vett részt a szabadságharcban. Teljesértékűen.

– Igazán? Erre nem is gondoltam. Azt hittem, együtt voltak magyarok.

– Mindig tréfálsz. Így nem megyünk semmire. Mondom, elő lehet állítani teljes értékű ugyanolyanokat felnőtt egyedekből.

– A pápa még nem járult hozzá. És ahogy az ő születésszabályozási fölfogását ismerem, nem is fog.

– Mit a pápa! Esélyegyenlőség, apám! Ez a mi programunk! Verseny! Két év múlva előállítunk kis hornokat, kossuthokat, tellereket, adykat: fussanak! A Népstadionban! Március tizenötödikén. Aki gyorsabb, az nyer. De azonos mezben, apám! Nemzetiszín trikóban, apám! Abban semmi klón! – és harsányan eltűnt lóbáló karjaival a fehér pártfolyosón.