Amerika füle

Jezovics a nyáron is költő és bolyongó magyar rázta a fejét. – Hova keveredtem? – és állt a tűző melegben a párával ugyancsak telített New York izzó platniján. Imbolyogtak a felhőkarcolók, maguk is düledeztek, pedig gránitba ágyazták őket a Manhattani vasszigeten. Állítólag Chicagóban versenyeznek New Yorkkal. Hogy ők is magasak. Felhősek. Karcolósak. De ott százötven méter mélyre le kell ásni, hogy egy felhőkarcolót megalapozzanak, itt elég harminc méterre, mert a gránit megfog.

– Semmi nem fog meg – gondolta Jezovics, és tovább imbolygott a rőt melegben – mint akit fejbe kólintottak. Ez New York – ismételgette magában, hogy elhiggye. Elhiggye a hülyeségét, hogy idejött – harmincöt fokban –, elhiggye New York-ot. Ami hihetetlen. Bődületes.

– Hol van Holiday füle? Vagy legalább az a kis darab, amit Tyson leharapott? Eldobták? Megtalálták, és a szurkolók diadalmámorban először körbehordozták a Centrál Parkban, mint a véres kardot, aztán nyoma veszett. Az ünnepség lejárt, Holiday füle eltűnt a nagy amerikai panorámában. – Na, így érzem magam, mint akit úgy fejbe vágtak, hogy arról koldul. Meg nem is annyira a fejem kóvályog és fáj, hanem a fülem! Mintha az enyémet is leharapták volna. Ja, persze, air conditionel… mindenütt. Fáj a fülem. Éjszaka fölriadok, zúg a motor. Ami kihúzza a behúzzát, hogy a behúzza a kihúzzát. Berreg, nyomorgat, fújj-von-szív-száll – a levegő öl. Nem alszol. Döglődsz.

Hoppá! Itt nemcsak a városok versenyeznek, hanem mindenki. A kisárus a nagyárussal, a kínai a zsidóval, a néger a puerto-ricóival, Holiday Tysonnal. Ütni. Harapni.

A verseny nem nyilvános. Belül zajlik, gyakorta. Mert ha egyszer beszálltál, nincs kiszállás. Talán ez maga Amerika titka. Hogy nem tudsz kiszállni. Nem akarják, hogy versenyezzél, csak versenyzel. Először észre sem veszed. Azt hiszed, megélsz. Örülsz, jé, megélek! Kerestem öt dollárt. Aztán ötvenet. Ötszázat. Meg vagyok élve! Ahhoz képest, amit abban a nyomorult Európában kerestem! Kezdek emberesedni. Tanulok! Tanulni is lehet! Beiratkozom. Gürizek. Érvényesülök, érzem a testemen is, hogy érvényesülök!

Apropó, Európa! Hol van az már! Régen, uraim, régen! Amikor még tiszteltük Európát! Áthozattuk az Eiffel-tornyot, kicsiben. Aztán nagyban. Fölépítjük. Nagyobbat. Loire-menti kastélyok mását fölépítjük, hogy lássuk, milyen a kultúra. Belfolyosók! Tükröződő folyók. Belhangulat. Bel-Európa. Bel-kastély.

Milyen szép volt Európa! A sok évszázad. A sok gótikus, sőt román katedrál! Tradíció. Kell a tradíció, bevonjuk arannyal a kis Eiffelt.

De ha belegondolunk, elég ócska az az Eiffel. Avatag. Mint maga Európa. Mit kezdjünk Európával? Minek nekünk Európa, mikor van Amerikánk. Ósdi. Lejárt, mint egy vámcédula. Beváltani sem érdemes. Megvesszük az egészet. Mennyi, egyben, kérem? Szeretnénk olyan vámuniót Európában, hogy a biztos, zökkenőmentes piacon legyünk a régi kontinensen. Mit kontinens? Elég pici, ha belegondolunk. Csak bele kell gondolni.

Nem érdekes Európa. Megvehető. Hogy szokták mondani? Kérem ezt a zenészt. Ezt a zenekart. Tokkal, vonóval együtt.

Én meg addig érvényesülök. Megy ez. Lassan, szívósan. Érdekes, Európában nem voltam ilyen szívós! Most micsoda kitartásom van! Na, ja. Érvényesülök. Előbbre jutok. Lakom is, étkezem. Levizsgáztam, versenyzek. Kis kocsi. Eleinte. Majd lesz nagyobb. Bejárok. Nincs messze semmi. Napi három órát töltök kocsiban. Mért? Azalatt legalább pihenek.

De közben versenyzek. Azalatt is. Vezetés közben, alvás közben, azon közben. Már jobb vagyok, mint a szomszédom, én csak három órát töltök a kocsiban, ő négyet! Kisebb a háza is. Már házam is van? Ja, nem mondtam még, vettem egy házat. Házacskát. Potom kettőszázezer. Olcsó a környék. Igaz, feketék is lakják. Nem niggerek, akkor lelőnek! Nem mondhatom! Majd megleszünk, ők is emberek. Nem igaz, hogy nem emberek! Lőnek, na ja, ki nem lőne, ha megaláznák!

Persze, hitelt vettem föl. Mért? Ki nem vesz föl hitelt. Kényeskedés. Európában is van hitel, csak szerényebb. Itt megy a bolt. Előre adják a rágógumit. Most láttam, a legrágottabb márkát a második világháborúból, nekik is van hagyományuk. Ha nincs, csinálnak! Van itt történelem.

Hitel, az igen. A hitel hosszú. Harminc év. Még egy kicsit maradnom kell, aztán mehetek. Addig hajtok egy kicsit.

Nem veszélyes. És amint látom, a törvény különös. A mennyiség itt minőségbe csap át. Sokat. Sokszor. Nagyot. Mennyi ház, mennyi Eiffel. Kellett is nekünk Európa! Ez a mennyiség már minőség, uraim!

De hol van Holiday füle? Mi fáj ennyire?

Végül is, eljön az este. Mindig eljön. A Brooklyn-hídon szép az este. Rávetül New York egész árnya. A sok magas ház. Égbenyúló. Pihenni. Átmegyek még az egyik barátomhoz. Hova? Kihez? Talán az a spanyol, aki annyira szereti a nőket. És mesél. Régi dolgokról. Azzal megértem magam. Ja. Az négy éve elköltözött, nem hagyta meg a címét. Nem baj. Nem kell nyafogni. Barát? Nevetséges nyúzódás. Beszélgetés! Mindig ez az európai beszélgetés!

Erősnek kell lenni.

Végül is, akár hihető, akár nem, az árverési csarnok teljes erővel ki volt világítva. Rezgett ezer lámpa. Fényár. Ezüst tokban volt elrejtve. Impregnálva. Száztizenötezer. Utolsó kikiáltási ár.

Holiday füle. Még szerencse, hogy Tyson kiköpte.