Gány-birodalom

Most, hogy az „ideiglenes Európába” mendegélünk, ahogy eme szókapcsolatot fővezetőnktől Jezovics hallandá az egyik főbeszédében, elhatározta, megkérdi Párizsban élő rég-magyar barátját, hogy látja országunk alkalmassági állapotját. Robert Poli sakktanár és szaktekintély így válaszolt:

– Tinektek, nekünk, vagyis, mármint Magyarországnak van egy területe. Ezen élünk, ezen éltek, helyesebben. Hogy látom én? „L’extérieur d’un pays correspond à son intérieur.” Érted. Na. Egy ország belleme olyan, amilyen a külleme. Vagyis fordítva.

Nektek nincs küllemetek. Na. Külsőtök, arcotok, fizimiskátok. Az egész ország olyan, mintha összegányolták volna. Érted!

Ha kilyukad egy drótkerítés, keres a gányoló egy félbetörött pléh utcatáblát, azt teszi az aljába, ne menjen ki a tyúk. A kisliba. Vagy ne jöjjön be a róka. Ez az ország. Gány.

Mindenütt. A fővárosban is. A lépcsőház piszkában kirojtosodott ólomcsövek közt mentem a múltkor a lingvisztikai professzorhoz, s olyan büdös volt a kanyarban, mintha odaszartak volna. Bocsánat. Odafekáliáztak volna.

Bárhol. Törött szovjet hullámpalák a zöldségesbolt kitört oldalában – mellette izraeli narancs. Vagy kubai. Vagy görög. Mindegy. A szovjet hullámpala takarásában. Lobogó, koszos nejlontakaró verdes Táncsics börtönablakán a híres szabadságharcosok, 1848 emlékére, mint egy színtelen zászló. „Győzedelmi zászló”, ahogy mondtuk, amikor még itthon voltam, a kommunizmus alatt.

Gány. Na. Te is tudod. Itt, ahol most lakást bérelek, egész nap egy vörös műanyag lappal beszögezett jégszekrény hátát nézem elmerengve. Szép emlék? Spórolás? Rendetlenség? Gány, barátom, egyszerűen gány.

Midőn először tértem vissza az óhazába, vagy huszonöt éve, akkor hallottam először ezt a szót. Gány. Azt gondoltam, elmúlik. Tudod, mit mondok? Nem múlt el. Fokozódik – ahogy annak idején mondta nektek ezt vállrángatósan és kacsingatva az a ti ravaszdi hóhérotok. A nemzetközi helyzet fokozódik. Barátocskám, hidd el, a gány is fokozódik. Nem csökken.

Azt hitte volna az ember, hogy jön a demokrácia. Majd enyhül a gány. Csudákat! A szép kis külvárosi rózsafák csúcsán Tomi Szuper kupakocskák virítanak a fagy ellen. Miért? Fillérekért szerezhetne szép, csinos üvegkalapocskát. Nem, ezt a műanyag kupakot maga csinálja. Maga gyártja. Ollóval körbevágja a flakont. Ráhúzza, mint a stabil óvszert. Virít a rózsa. Virít az ország. Háztájiban.

Ezt is a nagymester, a kacsintós találta ki: kis földön, dögletesen – jól mondom? – sok munkával zugtermelést csinálni, állami szemhunyással, ha kell, exportra. Múltkor mondta valaki, az ancien régime mezőgazdászati – jól mondom? – exportját 72 százalékban ez tette ki. Zugászat – gányalapon.

És ugyanez maradt ma is, kis barátom, mon petit ami! Gánymentalitás. Hiszen az anyagi dolgok, a művelés visszahat az emberekre. Amit művel, olyan az ember. Ahogy műveli. Ahogy környezetét használja. Sőt, idővel neki tetszik a Tomi Szuper flakon a rózsafán. Ilyen lett a mentalitása. Kisemberi. Petit-humain. De miért?

Te jobban tudod, a magyar ember túlélésre volt berendezkedve. A mohácsi vész óta, az eltiprott jobbágy ott gubbaszkodott, bújt, nehogy levágják. Aztán évszázados Habsburg alkalmazkodás. Mindegy. Te tudod jobban. Németek. Na, és ezek az oroszok, ami elől én kimentem, lenini európai emberiség. Itt keletkezett igazán a kisemberi bujócska. Megmaradni! Fönnmaradni! Alkalmazkodni! Túlélni!

Ez lett az ország ízlése. Mentalitása. A gány. Bárhogy, de összetákolni! Összegányolni! A házat, az országot.

Szívem facsarodik. Az egész építészet – kisházilag. Nézd meg. Toldalék. Ól. Hozzácsapni. Műanyag veranda – citromsárgában. Még egy budi. Ózöld. Jól mondom? Régies zöld, na. És ezek nem cigányok! Azok külön és államilag gondozatlanul merednek a vaksötétbe. Ezek hófehér emberek! Kisparasztok, vidéki bejárók, házfuserek, elnyűtt honi emberek.

Ez az eredmény. Gány-birodalom. Amilyen a külső, olyan a belső. Nemcsak kényszerből ilyenek már – akarattal! Ez lett az ízlésük, a lehetőségük! Az álmuk, c’est une grande illusion! Telekáron! Ötven négyszögöl, kis budi-ház, a Trabant oldala kidől a rárakott frizsider alól – ez a szocializmus, ez a kisemberi, pór-emberi ízlés megmaradt. Mint akinek örökké piszkos a körme, mert annyit kellett kaparnia a ganét, hogy értelmiségként is koszos maradt. Értelmiség, no, no. Beleszakad, de túléli!

Nem is értettem ezt a szót. Itt van, nesze: „Inkább söveny által gányolt kaibával Megelégszem” – 1785. Így. Gányol: gyengén, rosszul körülkerít, schwach, schlecht umzäunen; összetákol, zurechtzimmern; 1882: kuszál, összekuszál; verwirren, összehány; durcheinanderwerfen; összehány – ez a legjobb szó!

Gány-birodalom. Ezt tartja fönn nektek ez a ti kormányotok.

Ezt tudja kormányozni.

Ez menetel befelé – miközben a legjobb szellemi, paraszti erők inaszakadtukig tartják a fejük fölé roskadó tetőket. Mon petit ami!

Csodálkozol, ha a fővezéretek azt mondja: „megyünk az ideiglenes Európába?” Először azt hittem, idegest akar mondani, hisz, mondják, mindig mást mond, mint amit akar. De nem Európa ideges, ő.

S közben hazajövök és sírok. Gány-birodalom. Mégis, ez a hazám.