A nyugat alkonya

Kéknyakkendős brókerek. Futkoznak. Ordítanak. Jegyzetelnek, nyomnak gombokat, üvöltenek, rohannak, legázolnak, fölbuknak, újra fölkötik magukat a kék nyakkendőre.

A kék nyakkendő! Mennyi nyakkendőt megértünk már! Kaka-színűt, holland telepesek nyakán, cserkészeken masírozva, barnán karlendítve, pirosan szovjetesen, kéken úttörősen – most itt a kék! Az üdvözítő kék szín, az ég színe, a boldogságé. Ez a brókerek nyakkendője, egy valamirevaló bróker – ügynök – el se indul a bekapott, állva fogyasztott reggeli után, ha nem kötheti fel (magát) magára a kék nyakkendőt. Bankárok, alemberek, tőzsdefutók, alkuszok, machinátorok, fő-senkik kék nyakkendőre vannak fűzve – talán ebédre, panírozva a gyorsbüfében rántott nyakkendőt kapnak be fütyülős szájukba, és este kék nyakkendőt fektetnek kapkodó ágyukba, hogy azzal háljanak.

Szép, új világ. Megírták már. Huxley tudta a Szép, új világban, hogy ez ellen csak a bódulat segít: „Szóma, ha mondom, segít a gondon!” Hamm, bekapni, feledni-feladni az énünket, hogy élni tudjunk! Spengler pedig, ez a világfilozófus már a húszas években bebizonyította nekünk, hogy a nyugati világ elveszett, a civilizáció megöli a kultúrát – ahogy a rómait, ó-kínait, indiait, egyiptomit –, úgy a mai kultúrát is megöli a civilizáció, most, a század végén bekövetkezett totálisan „a nyugat alkonya”. Elvész az ember az emberben, az emberből.

Nem gonosz szándékú machinátorok – a brókeresek csak eszközök –, nem bűnözők kezén, hanem egyszerűen az ember kezén. Önmaga által vész el. Hogy aztán ezt a magában lévő gonosz révén, a benne lévő „negatív” elem révén „valósítja meg”, vagy egyszerűen a torz fejlődés kisiklató sínjein éri el, az mindegy, de bekövetkezik. Meghal a kultúra, a gépek lesznek az emberek.

A kultúra lelkünk belseje. A barlangkarcoló, őssámán-hitű ősember még „isten közelében” próbálta démonait falra szelidíteni. Az emberlény a természeten belül érintette hite növényeit – valamilyen módon tehát a kultúra addig áll fenn, addig él, amíg „paradicsomi” állapotban lélegzik ez a két lábra állott szerencsétlenség. Aztán kilép, „kiűzetik” a paradicsomból, és magára marad lelke fügefalevelével. Ha végleg letépi ágyékáról a fügefalevelet, ott áll őrjöngő meztelenségével, hohó… ám egyetlen, farkára kötött kék nyakkendővel. Ilyenkor dőlnek össze birodalmak – Spengler szerint –, és halnak meg a kultúrák, miközben a civilizáció diadalmaskodik.

Ma ezt a pusztítást, pusztulást amerikanizmusnak hívjuk. Mindenütt. A műanyag fölváltotta az eredetit, a műfallosz sokkal jobban működik a Viagrával, mint az eredeti. Műebéd, művalóság. Ha meg tetszenek nézni rohangászó brókereinket a tévén, rájönnek, ez nem a valóság, ez egy virtuális világ, melyben még a pénz is műanyagból van. Elképzelhető, hogy felnőtt emberek komoly, kéknyakkendős foglalkozása legyen, hogy nem létező árfolyamok kígyózó kacskaringózásával halomra gyilkoljanak birodalmakat, sorosok kisded kalkulációi népeket söpörjenek el, anélkül, hogy egyetlen karcolást hagynának a pusztuló emberiség testén? Elképzelhető. A pénz mint kék eszköz kiváltja a világ összes valóságát, hopp… de ehhez sem kell valóság, még a valóság valósága sem kell, az interneten, az űrben lehet „megvalósítani a valóságot”, már semmi tény, ember, csak száguldó adat. Az interneten kell közösülni, olvasni, „hírekezni”, s főleg uralkodni. A csodálatos emberi találmány hullámai észrevétlenül kiölik az emberből az embert: önmagát oltja ki, a kultúráját a technikai civilizációjával. Csodás, nem? Spengler ezt a század végére beígérte: itt van.

Az új barbárság legázolja a kultúrát, megszünteti az áhítatot. Még kapkodnak az emberek valláspótlékok, szektácskák bódulata után; fuldokolva saját elveszített édenük után, a kék nyakkendő már végzi kivégző ítéletét, gyilkosan, elegánsan, hangtalanul.

Milyen nyakkendőre köttetjük föl magunkat a következő évezredben, hacsak nem jön egy új Assziszi? Könyörögj érettünk.