Politika és erkölcs

– Nem igaz! Nem igaz, hogy ez lett belőlem! Bedilizek! – felült Gági bácsi az ágyban, és kiáltozott, verdeste a paplant a térdén. – Anya! – Felesége után kiáltott, aki a másik ágyban lazán pihent, rá se legyintett Gágira. – Én hős voltam, te is tudod, halálra voltam ítélve, kegyelmes úr voltam a börtönben, alig menekültem, harmincas évek elején még én voltam a kijáró ember a Kisgazda Igazgatóságon, vittem a parizert is, ha kellett, összeesküdtem, ellenálltam, hős voltam, Anya, alszol, fiam, bedilizek! Mi lett belőlem? Erkölcsi példázatokat írtam, cserkész voltam tizenhat évesen… hogy lehet ez? – Megint ütötte a paplant a térdén, hisztizett. Felesége a másik oldalára fordult.

– Ne hagyj magamra, anya… Én utáltam a legjobban a kommunistákat, most meg azt csináljam, amit akarnak? Mindig ura voltam magamnak, most meg azt írom alá, amit ők akarnak, ha tollal jön be a titkár, már tudom, alá kell írnom, akármi az! Mi lett velem? ’92-ben azt nyilatkoztam, nincs sajtószabadság, éppen egyik legjobb barátom, a miniszterelnök ellenében, méghozzá külföldi lapokban! Az ország ellenében! ’94-ben még a téren is azt lestem, kijöjjek-e, beszéljek-e? Kiosontam a Kossuth térről! És vigyorgok és mosolygok keskeny bajuszommal, rá se ismerek magamra a tükörben, anya! Fönn vagy? Huzakodtam a tévé-kinevezésekkel éveken át, míg elfolyt az ország szellemi vére! Mi lett velem?

– Ne ordíts! – förmedt rá halkan a felesége. – Fölkel az unokád!

Gági visszafogta magát, suttogott a felesége fülébe.

– Az nem lehet, hogy ennyi kín… Ütöttek, vertek, megaláztak, nem válthatom ezt aprópénzre! Hogy állok majd a gyerekek elé? A nemzet elé?

– Sehogy – motyorászta a fekvő asszony. – Most különben is fekszel. De nevezd ki azt a gyereket elnöknek, hátha megnyugszol. Azt mondtad, a választások után, Isten tudja, mi lesz ennek a vége, ez lett. Mit vagy betojva? Nevezd ki.

– Én? Soha. Hol vannak a régi barátok? A liberálok? Ők súgtak, tartottak!

– Ők is megbuktak.

– Ejtenek? Anya! De hogy lett belőlem ez az ember? Kapkodom a fejem, lesek erre-arra, rebben a szemem, mint az egéré… Mi tette ezt?

– A politika.

– De nem mindenki változik meg ennyire!

– Alkat dolga. Na, aludjunk még egy kicsit.

Gági ült az ágyban és könnyezett.