DemokráciaA fellegekben, uraim, a fellegekben. Egyébként ó-olasz műszó, ami a zűrzavar eltakarására szolgál. Mondom, „mű”. Olyan, mint a mű-végtag, mű-fogsor, mű-pénisz. Lehet vele csinálni, de nem az igazi. Akkor találták ki az emberek – minthogy Önök is tanulmányozták az élővilágot, tudják, komoly állatok között nincsen… Ott rend van, trend van, hierarchia, területvédelem – lepisilt határok, melyek közt valaki uralkodik. Hosszú élettapasztalatom azt tanítja, sosem láttam méla farkasokat vagy rogyott medvéket összeülni a pusztán vagy a ritkás farengetegben, ahogy előre ejtett karokkal és farokkal összeülnének és megbeszélnék akárcsak az élelemhez, a szálláshelyhez vagy netán a nőkhöz való viszonyukat. Fönn keringenének fölöttük a keselyűk, és kiröhögnék őket, kiáltozván: „Ezeknek végük van!” Héthatárra szólna a károgásuk. Szóval, akkor találták ki az emberek, mikor egy nyomorék lett a király, akinek öt királynak kellett látszania, hogy egyet elhiggyenek. Akkor – hogy azonnal ki ne készítsék – maga mellé vett négy alkirályt – mint manapság a pártokat –, hogy egyetlen, nyomorék vagy törpe személyét hihetővé demokráciázzák. Ő hagyta őket lopni-rabolni, amazok viszont esténként megsimogatták elalvás előtt a fejét: „Jól van, aludj már el, mert megfojtunk a habvörös párnacihával.” Egyébként az aritmetikusok egyetlen percig sem hittek benne. (Az aritmetika a matematikának az az ága, amely valós számok körében végzett műveletekkel foglalkozik.) Ezt elég könnyű belátni. A lélektan körében elég ismert tény, hogy a lakosság – hozzávetőlegesen és a szoros IQ-vizsgálatok szerint – enyhén fogyatékosnak bizonyul legalább hatvan százalékban. Ők választanak. Az aritmetika szerint tehát kizárt, hogy az ő akaratukból történt választások alapján normális parlament fölálljon. Finomabban kifejezve ilyeténképpen fönnáll annak a veszélye, hogy reális választások esetén, a tisztelt ház – az aritmetika számításai szerint – túlnyomórészt hülyékből álljon. (Kérem eme tudományos megfigyeléseket a jelenre is kiterjeszteni!) Miután eme megállapítást tényként kezelhetjük, érthető, hogy minden valamirevaló irányító párt vagy személy arra törekedett, hogy a demokrácia természetes hátrányait a maga javára befolyásolja – drasztikus eszközökhöz nyúljon finom kézzel. Mai napság ez úgy történik, megkeresik hozzá a kulcsot. A kulcs a lobbyzás, amit minden demokrácia elismer. A főkulcsa ennek a kuratórium. Ha azt akarod, hogy tiéd legyen a demokratikus hatalom, csinálj kedvedre való kuratóriumot, az aztán megszavazza neked még az égzengést is, nemhogy a dohányt. (Ha pályázati kiírásoknál látod a szót: kuratórium, már tudhatod a csalást.) Utoljára – a demokrácia – a görögöknél működött, rabszolgákkal. A többi, Weöres Sándor nagy költőnk szerint: „Letye-petye lepetye.” (l. Összes Művek 211. oldal.) Egyébként Giuseppe Mezzofanti (1774–1849) olasz nyelvtudós és bíboros – reánk nézve kedvezően – így fogalmazta meg Ima című költeményében:
|