Kuratórium

Hogyan kell megölni a demokráciát?

Végy egy vallástalan vallás- és közoktatásügyi minisztert.

Pácold jó ideig az ellenzék színjátszó, hol kommunistaellenes, hol kommunista főzetében, hogy kicsapja a savó.

Mikor – másfél évi bugyborogtatás után – sikerül ellenzékiből kommunistává főzni, adj hozzá egy adag gyűlöletellenes mozgalmi sáfrányt, de itt is várni kell, amíg kicsapódik a „másság” mákonya.

Párold. Kiemelve emeld be – chartásan aszalva – a kormányba.

Akaszd ki a kötélre – száradni. Ha leng már, leemelheted, némi aszalás után mérlegelés nélkül teheted a Nagy Mérlegre, akkor kiemelheted, hogy beemeld – a kormányba.

Akkor reá bízhatod az igen nagy pénzeket osztogató játékot, s kinevezheted a kuratóriumi játékba – főnöknek.

A „Capitaly”, majd a „Gazdálkodj okosan!” kapitalista, majd szocialista társasjátékokat alakítsd át az eleinte etnikai „Itt a piros, hol a piros?” piaci gyufamanővereket szuperetnikai bűvészmutatvánnyá, csak a színeket kell kékre és sárgára kicserélni.

Menni fog a dolog.

Dolgozni fognak a kuratóriumok.

Ő, a főnök bekéri az összes hiteles szervezet javaslatát – kik azok az idióták, akik megnevezik magukat és egymást –, majd saját maga kinevezi a saját jelöltjét. Ügyelni kell, hogy a vallástalan és ideológiátlan miniszter mindig elképedő képet vágjon: jé, én igazán nem tehetek a csalásról. Szavaztak. Itt volt piros, ott volt a piros, itt volt a kék, ott volt a sárga. Önök akarták!

És, persze, nyilatkozat! Hathatósan kell kezelni az illetőt a hasbeszélés ricinusával.

S ha még mindig – véletlenül – működnék a demokrácia?

Válassz fölé, mellé, alá egy olyan államelnököt, aki egy intésre elhagyja a „Szabadság” terét, s aki tudja, ha a titkára golyóstollal jön be a szobába, és így közelít, nem kell mérlegelnie közvetlenül „K” telefonon a döntését. Aláír.

Kinézhetsz a szép, szabad levegőbe, a márciusi forradalmi ünnepek után áradó szegénységbe – nem fenyeget a demokrácia. Halott.