Aranyos

Aranyos bogarak meditálnak a légben alélva, a hernyó   göndörödik szaporán, szőre ezüstje kiáll. Zöld levelek a fonákjaikat mutatva röpülnek   szélbe ki, szélbe be és harsan a völgyben a hárs, nő csikorogva, a kérge leválik, az útra lehámlik,   reccsen az ág meg a törzs pikkelye, annyira nő. Sátort vertek a szélben az ágak, a ponyva kicsattan,   zúgnak a fények a fán, napsugaras lemezek: hő kupola képződik a légben, alatta hevernek   két mogyorószinü arc, hajdani két szeretők, búg az a csók, hadakoznak a szájak, a szók szakadoznak,   lobban a vad szerelem, dobban a nyári vidék. Ömlik a fákra a fény, szakadozva kihajlik a blúz és   melle virága kihajt, mint erezett tulipán, szél keze fogja csak így, finoman, szeretőn, hevenyészve,   aztán csók a fehér, kockalapú fogakon hangzik, olvad a kertben a meggy, laza húsa kifordul,   szél zúg s mint a csiga, úgy tapad egyre a száj.