Víz alatt

Úszom, úszom a ferde víz alatt az éjszakában laza utazó, elhagyva a sugárzó partokat, azt ami jó, ami egész való, üveges hal, az éjszakába vágva a vizek közé, mint valami kés úgy fúródom sebesen be az árba, mögöttem, mint a seb, nyilall a rés. A habokat tárom föl önmagammal, köröskörül az anyag gyöngyösen gyűrűzik s én, akár egy éles angyal a víz alatt úszom meredeken. És vágok, metszek, hogy a vízlapok között azt lássam, ami elmerült s a mult fenekén fekszik izgatott várakozással, mint a sebesült, emlékeim nyitom fel, néma zárat, sebek között a hallgatag reteszt, a csókot, ezt a vízbefúló szájat, mely víz alatt is lélegezni kezd, a fulladás sötét tekintetét – vak látomásba fúródó triton meredek téren zuhanok feléd s az éjszakát, a vizet fölnyitom. Dereng a mult. A vállak néma íve, hat mozdulat a sűrű ködön át, lebonyolódnak, multtá egyesitve a halhatatlan ceremóniák, a kabalák, a csókok és az ábrák között hanyattdöntve úszol felém, arcodra nőnek túlvilági hártyák s alszol, alszol, mint vízalatti rém.