Kavics utca árka

Legyen virág a dombon, ha verseimet mondom. Szép sárgaarcú rózsák: tökéletes valóság. Útszéli árkon ültünk, délelőtt. Tündököltünk. A város messze lenn volt, a napsugár meg fenn volt. Két nagyranőtt szerelmes az árokszélen. Kedves és fínomléptű szél járt, mi játszottuk a tréfát: két óriás szerelmes, két bibliai kedves, ki épp a kedvét tölti: két ég és föld közötti.