Parasztlány

Indul a lány, fölfogja kapáit az úton, görcs veri a derekát, mégis a sorra hajol.   Napfény játszik a szöllőn, melle kiugrik, sorsa a bot sora és szél veri combja körül.   Két keze a szerelemre virágzik a földön,   mégis a népnek adózik a zöld levelek közt, ő a világ ereje, mert szive gömbölyü kő, áldozat, érdemes és izma erős kötelű.