Meddők

Az alkonyatban burnuszos menyecskék haladnak el a szomorú uton s utánuk, mint a palettán a festék, vibrál az őszben néhány lassu nyom. Tüzes lábakkal bandukolnak erre, hol lomb között az esztendő lakik és mint a pók finomszövésü selyme, nyúlnak, remegnek ezüst ujjaik. Libegve erre, táncra térve arra, szép ujjaik piros, kék köveken, s az arcukat a szélrózsába hajtva rebbennek szét a patakvizeken. És sejtmintájú gesztenyék gurulnak előttük, hajtva barna szineket, nem is kisérik járását az útnak, csak gyereket keresnek, gyereket.