Virágos dal

Te, terheshasú asszony, hadd mondom csöndesen, virágzó törzsed, széles csipőd úgy szeretem. Ahogy megülsz a padkán vagy úton lopva lépsz, hajolsz, csordulsz, tolódol, súlyos vagy, mint a méz. Vékony melled mögött ver megszorított szived, fejedben kavarognak eljövendő szinek. A két kezed lecsüng a földre meredeken vagy óvod behajlítva a fényt a gyereken. Kihajtassz, mint a vessző, megújulsz, mint a termés, burokban ülő árva gyerek vagyok, ha elmész.